Kezdőlap Egyebek Fiatal építészek jelentkezhetnek szakmai tanulmányútra

Fiatal építészek jelentkezhetnek szakmai tanulmányútra

337
0
Harminc év alatti építészek számára, szakmai tanulmányúton való részvételre írt ki pályázatot a Kortárs Építészeti Központ (KÉK), amely ezzel a fiatalok nemzetközi bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőségeit igyekszik segíteni.
Képtalálat a következőre: „Kortárs Építészeti Központ”

A program célja a szakmai kapcsolatépítés, tapasztalatcsere, valamint a fenntartható partnerségek és hálózatok kiépítésének támogatása. Ezt a célt a program felépítése is követi, amelyben a magyarországi és a szomszédos országok építészetének megismerésébe és megismertetésébe aktívan igyekszik bevonni a szervezet a szakma fiatal képviselőit.

Képtalálat a következőre: „Kortárs Építészeti Központ”Wikipédia

A pályázókat arra kérik, hogy jelöljenek meg egy számukra inspirációt jelentő, feltörekvő szomszédos országbeli praxist, majd a KÉK a magyar pályázókkal közösen egy szakmai tanulmányútra hívja meg a kiválasztott nemzetközi irodákat.

A pályázatban részletes indoklást, témafelvetéseket és a meghívott vendégeknek szóló útitervötleteket várnak. Ezt követően a kiválasztott csapatok és a kurátorok közös munkájával alakul ki a végleges magyarországi és a külföldön megvalósítható úti és programterv.

Kapcsolódó képlakatlan.kek.org.hu

A zsűri által kiválasztott irodák olyan tanulmányúton vehetnek részt, ahol épületeket, műtermeket, alkotókat, intézményeket látogatnak meg egy-egy tematikusan felépített program keretében, amelyen a látogatásokat interjúk, vizuális anyagok és alkotói reflexiók dokumentálják majd.

Képtalálat a következőre: „Kortárs Építészeti Központ”WeLoveBudapest

A csapatok a Kortárs Építészeti Központban nyilvános bemutatkozási lehetőséget is kapnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét