Kezdőlap Programajánló Liszt a 21. századi emberekhez is szól

Liszt a 21. századi emberekhez is szól

314
0
A Magyar Állami Népi Együttes Liszt-mozaikok című tánckoncertjét adja elő a Müpában május 21-én, kedden 19 órakor.

Liszt-mozaikok1

A Magyar Állami Népi Együttes előadása Liszt Ferenc munkásságából merít ihletet. A tánckoncert nem csupán tisztelgés az alkotó előtt, hanem annak igazolása, hogy Liszt zeneszerzői és mesteri előadói talentumának lehet korunk számára is érvényes üzenete.

A Liszt-mozaikok három tematikai pillérre épül. Mindhárom közvetlenül Lisztet idézi ugyan – életművének emblematikus jelei: Liszt, a magyar; Liszt, a pap; Liszt, a virtuóz –, de a XXI. századi embereknek is szól. Az alkotók Liszt magyarságát, bravúros előadói tehetségét és személyes hitéletének közösségivé válását, tanúság-tételét kívánják megmutatni.

liszt-mozaikok2

A tánckoncertben – mind a zene, mind a mozdulatok nyelvén – Liszt művei mellett megszólalnak az azokhoz ihletforrásként szolgáló magyar nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a rá hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is.

További információ:itt

Fotók: Dusa Gábor

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét