Kezdőlap Film- és színházművészet Átszervezik a Berlinálét

Átszervezik a Berlinálét

409
0
Átszervezik a Berlini Nemzetközi Filmfesztivált (Berlinále), a nagyjátékfilmes és a rövidfilmes mellett egy harmadik versenyprogram is lesz 2020-tól, két szekciót pedig megszüntetnek.

berlinale_R

A tervek szerint a 2020-as jubileumi, 70. Berlinálén bevezetik az Encounters (Találkozások) nevű versenyprogramot, amelyben „független filmesek esztétikailag és formailag szokatlan alkotásait” mutatják be. Az Encounters célja „a mozi új hangjainak támogatása és a különböző narratív és dokumentarista formák szélesebb körű megjelenítése a hivatalos programban”. Létrehozását azzal indokolták, hogy „a 21. század, technológiai és gazdasági változásai révén, sok szempontból átalakította a filmgyártást, átjárhatóbbá tette a játékfilm és a dokumentumfilm, a filmesszé és a zsánerfilm közötti határokat”.

Az új programban legfeljebb 15 alkotás szerepelhet, a legkevesebb 60 perc játékidejű filmek három díjért – legjobb film, legjobb rendezés, a zsűri különdíja – versenyeznek, az elismerések odaítéléséről háromfős zsűri dönt.

A Berlinálé vezetését a fesztiváligazgatói tisztségből 18 év után távozó Dieter Kosslicktól hivatalosan júniustól átvevő olasz-holland duó első döntései közé tartozik az is, hogy 2020-tól megszűnik a gasztronómiai témájú filmeket bemutató Kulinarisches Kino nevű szekció és a kortárs filmművészet néprajzi, antropológiai megközelítésű alkotásait bemutató NATIVe nevű szekció, amelyben őslakos és természeti népekről szóló filmeket vetítettek.

A Berlinálénak 2019-ben csaknem 487 ezer látogatója volt és 26 millió eurós költségvetésből rendezték meg.

A szemle a magyar filmművészet számára is fontos bemutatkozási fórum, fődíját, az Arany Medvét 2017-ben Enyedi Ildikó nyerte el Testről és lélekről című alkotásával.

Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét