Kezdőlap Egyebek Az idén három naposra bővül a Floralia virágünnep az Aquincumban

Az idén három naposra bővül a Floralia virágünnep az Aquincumban

204
0

Képtalálat a következőre: „Aquincum”

Harmincadik alkalommal rendezik meg a római hagyományokat felidéző Floralia virágünnepet az Aquincumi Múzeumban, amely megnyitásának 125. évfordulójáról is megemlékeznek az idén három naposra bővített programon május 10. és 12. között, amelyen a világ legrégebbi orgonájának rekonstrukcióit is megszólaltatják.

Képtalálat a következőre: „Floralia virágünnep”

    A Római Birodalom egyik legelterjedtebb tavaszköszöntő termékenységi ünnepe volt a ludi florales, vagyis a Floralia, amelyet a virágok és a virágzás istennőjének tiszteletére tartottak jellemzően áprilisban vagy májusban. Az ünnep megelevenítése a múzeum legnépszerűbb hagyományőrző programjának számít, amelyre a szervezők idén az eddigieknél is színesebb kínálattal készülnek – olvasható a múzeum közleményében.
Már május 10-én, az intézmény megnyitásának 125. évfordulóján elkezdődik a Floralia egy nagyszabású orgonaünnepséggel, amelyen ismeretterjesztő és zenés előadásokkal, hangszerkészítő műhellyel és interaktív kalandtúrával várják az érdeklődőket.
Mint írják, az intézményben található a világ legrégebbi, 1791 éves orgonája, amely 1931-ben, a mai kiállításoknak helyet adó épület alapozásakor került elő. A pénteki programon az orgona és egy ifjú orgonista különös történetét mutatja be a múzeum régésze, miközben az is kiderül, ki és hogyan találta fel a hangszert, miért voltak az első orgonák vízorgonák, és melyik római császár tekintette magát virtuóz orgonaművésznek.
Szombaton és vasárnap a korábbi években már megszokott módon, azonban számos új elemmel gazdagodva kel életre az ókori Aquincum városa. A hagyományőrző csoportok már pénteken beköltöznek a romterületre, hogy betekintést engedjenek az egykor ott élő római és a velük szoros kapcsolatban álló kelta és germán törzsek mindennapjaiba. A csapatok két napon keresztül tábori látogatásokkal, fegyverbemutatókkal, váratlan összecsapásokkal és barbár-római ütközettel szórakoztatják a közönséget.
A Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói római stílusú virágkompozícióikkal díszítik fel a teljes romterületet és a múzeumépületet is. Az egykori piac területén korabeli portékát áruló kereskedők jelennek meg, akiknél kézzel készült római sarut, ékszereket vagy kerámiaedényeket lehet vásárolni, a kézműves sátraknál pedig ezek készítését is el lehet sajátítani.
Különböző korszakok római legionáriusaival is lehet majd találkozni a rendezvényen, akik az ismeretterjesztés és alakzati bemutatók mellett akár teljes felszerelésüket is segítenek felpróbálni a vállalkozó kedvűeknek.
Idén külföldi csapatokat is vendégül lát a múzeum. Mivel az idei év egyik kiállítása kelta leleteket mutat be, ezért először építik fel a kelta falut, ahol a magyarokon kívül olasz és osztrák hagyományőrzők is bemutatkoznak.

gladiátorok – Murmillo és thrák katona küzdelme, (mozaik) Régészeti Múzeum, Tripoli

    A gladiátor csapatok is kiállítják harcosaikat, akik a Zsófia utcai polgárvárosi amfiteátrumban autentikus orgonakíséret mellett csapnak össze. Az orgonajátékot Justus Willberg (képünk lsd. lent) és az általa épített Arenaorgel szolgáltatja.

Képtalálat a következőre: „Justus Willberg”
A hétvége mindkét napján színházi előadásokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket a korábbi években megszokott módon ókori témájú darabok feldolgozásával. A római ételeket és italokat kínáló fogadók szintén a római kor hangulatát idézik meg, valamint borkóstolás közben latin szerzők műveiből is hallhatnak részleteket az érdeklődők.

MTI/Magyarország térkép/Edenkert.hu/YouTube/kultkocsma

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét