Idén is lesz Németh László műfordítói tábor a Lakitelek Népfőiskola, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány szervezésében augusztusban. A jelentkezéseket május végéig várják.A fordítótáborba egy legalább négyezer karakteres, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető, kitöltött és aláírt jelentkezési lappal lehet pályázni.
Az augusztus 18. és 25. között zajló táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, a szemináriumi foglalkozások keretében pedig megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával.
A képzés térítésmentes, a nyertes pályázók számára a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosítanak.
A pályamunkák – a forrásmegjelöléssel ellátott eredeti szöveggel – és a jelentkezési lapok benyújtásának határideje 2019. május 31. A beérkező fordításokat szakmai zsűri bírálja el, és a nyerteseket 2019. június 9-éig értesítik a részvételi lehetőségekről.
































































