![]() |
Sümegi Eszter a gálán Fotó: Berecz Valter |
![]() |
Kovács János, Sümegi Eszter és Medveczky Zoltán Fotó: Berecz Valter |
A kérdésre, hogyan változik a hang az idő múlásával, a jubiláló művész hasonló határozottsággal jegyzi meg: „Az énekhang inkább csak érjen és fényesedjen, ne sötétedjen. Ha hagyjuk, hogy sötétedve kapjon súlyt, akkor bizonyos szerepektől el kell búcsúzni. Ellene kell menni a biológiána, az időnek. A hosszú pálya technikailag azon múlik, hogy ne hagyjuk megöregedni a torkunkban lévő kincset. Frissen kell tartani. Mindig az aznapi legfiatalabb hangszínnel kell énekelni. Mindig karcsún… – ezt tanította az énektanárom és ezt olvastam a legnagyobbak életrajzában is.”
![]() |
Sümegi Eszter mint Szulamit Fotó: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház |
Sümegi Eszter a gála műsorszámait, választásait a következőkkel indokolta: „A trubadúrtnagyon szeretem, Leonórát sokat hallhatta tőlem a közönség. A műsor második felében egy el nem múló szerelem, a Sába királynője Szulamitja szerepelt. Minden alkalom spirituális találkozás ezzel a figurával és a mondanivalóval. Aztán két kedvencem, ha tetszik, védjegyem-névjegyem: Aida és Tosca. Jó lett volna a Don Carlos Erzsébetét is hozni, de az már túllépte volna e nagy program időkeretét.
A karral a Parasztbecsület Húsvéti kórusát adtam elő. Tévébejátszásban elevenítettük fel a Lohengrint, azt a Wagner-szerepet, Elsát, amellyel 2004-ben igazán ismert lettem a zenei közéletben. Máig hat Wagner-hősnőt alakíthattam. Ugyancsak felvételről idéztük Az árnyék nélküli asszonyt. Művészi, szakmai és emberi szempontból is rengeteget kaptam Richard Strauss főművétől.”
![]() |
Sümegi Eszter a Don Carlosban Fotó: Éder Vera / Magyar Állami Operaház |
E visszatekintés afféle „hivatástisztázás”, és benső megerősítés is a jövőre nézve: „Fiatalkoromban álmodoztam arról, hogy énekesnő leszek, aztán egyszer csak ott álltam a lehetőségek ajtajában. Meghatározó volt az énektanárnőm, nagy találkozásként emlékszem a Pavarotti-énekversenyre, élményt jelentett valamennyi Verdi és Puccini szerep, és ahogy említettem, ajándékként élem meg a többit. Olyan gyorsan telt el ez a huszonöt év! Minden pillanatát szerettem, onnantól kezdve, hogy egy-egy új kottát a kezembe vettem.
A lelkesedésem változatlan, sőt… Most már a legfőbb nehézség az, hogy estéről estére legyőzzem és felülmúljam önmagam. Keresem a kihívásokat, de mindig szót fogadtam és művészi alázatban tudtam járni. Semmilyen hivatást nem lehet tisztelet és szorgalom nélkül végigvinni, beteljesíteni. Kellettek hozzá a fejbekólintások, a visszautasítások, a nemek is. Mert hittel élve nincs véletlen. Hálás vagyok. Ez végig kegyelem.”
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.