Kezdőlap Táncművészet A tánc múzsájának földi helytartója

A tánc múzsájának földi helytartója

174
0
George Balanchine látta a zenét és hallotta a táncot – így jellemezte híres szólótáncosnője, Karin von Aroldingen a grúz származású orosz-amerikai művészt, a szimfonikus balett atyját, a modern balett megálmodóját. A Magyar Nemzeti Balett a művész egy 1950-es alkotását, a Sylvia pas de deux-t is bemutatta március végén az OMG balettesten. 
balanchine_Rjpg
Forrás: Ernst Haas Studio
Önmagát a tánc múzsája, Terpszikhoré helytartójának nevezte, már ötévesen zenésznek készült, és kilenc volt, amikor felvették a szentpétervári cári balettiskolába is. Elképesztően fiatalon, alig tizenhét esztendősen már a Mariinszkij Színház tánckarában lépett fel, miközben konzervatóriumba is járt, ahol komolyzenét tanult. Egyszerre volt muzsikus és táncművész. Életének e kettőssége határozta meg későbbi koreográfiáinak sajátosságait is: előszeretettel hagyta el a megszokott cselekmények fonalát, hogy intuícióira és zenei élményeire hagyatkozva új tánclátomásokat alkosson.

Balanchine első pas de deux-jét 1920-ban, tizenhat évesen koreografálta, Anton Rubinstein zenéjére (La Nuit). Ezt egy másik duett, az Enigma követte, amelyben a táncosok levehették a spicc-cipőt, és mezítláb táncolhattak. Nem kellett sokat várni az első együttesre (Young Ballet, 1923), de az első merész karrierdöntésre sem: 1924-ben egy németországi vendégszereplés után a művész már nem tért vissza hazájába, hanem Párizsba utazott a mecénás és impresszárió Szergej Gyagilev hívására.

66KLDBB3XQI6TMIL6BNCFZ2YMU
Forrás: Washington Post

Balanchine a világhírű Orosz Balett tagja lett (ekkor változtatta nevét George Balanchine-ra). Az együttes számára tíz koreográfiát készített: ezek közül leginkább az 1928-as, Stravinsky muzsikájára született Apollon musagète emelkedik ki, amelyhez a kosztümöket Coco Chanel tervezte. Ez a bemutató a neoklasszikus balett első pillanata: Balanchine a klasszikus mozdulatokat és a klasszikus görög történetet modern jazz-elemekkel variálta.

Az Apollóban Balanchine kiemelte megszokott szerepéből a férfi táncost, és két szólót is adott neki, miközben a jelmezeket és a díszletet minimalizálta, hogy azok gazdagsága és túldíszítettsége ne vonja el a nézők figyelmét a mozgásvilágról. Ez a darab nemcsak a balett történetében, hanem Balanchine életében is fordulópontot jelentett, a táncművész koreográfussá lett, és gyakorlatilag befejezte saját előadói karrierjét (ebben a döntésében egy térdsérülés is közrejátszott).

playbill
Forrás: Playbill

Gyagilev halála után egy londoni revüszínháznál, majd a Dán Királyi Balettnél és a monte-carlói Orosz Balettnél dolgozott. 1933-ban, még párizsi művészként találkozott Lincoln Kirstein fiatal amerikai mecénással, aki meghívta, hogy honosítsa meg az Egyesült Államokban a klasszikus balettet, és ezzel el is kezdődött „Mr. B.” és az amerikai balettművészet meghatározó története. Balanchine 1934-ben megalapította az Amerikai Balettiskolát és Társulatot, és ebben az évben megszületett első amerikai koreográfiája, A szerenád, amit Csajkovszkij zenéjére alkotott.

1948-ban társalapítója volt a New York City Ballet-nek, amelynek 1982-ig vezető koreográfusi és művészeti igazgatói posztját is betöltötte. A társulat számára több stílusban mintegy százötven koreográfiát készített, ezek közül a leghíresebbek A diótörő, a Don Quijote egész estés változata és az 1972-ben a tizenhét Gershwin-dalra alkotott Who cares?.

balanchine-thmbnycityballett
Forrás: New York City Ballet

Balanchine sosem torpant meg, minden korszaka stílusteremtő erejű, az ötvenes-hatvanas években ismét egy új formát hozott a klasszikus balettbe: a táncosok szikáran üres, fakó fénybe borított színpadon léptek fel. Az 1950-es Sylvia pas de deux ennek az időszaknak a remeke, felépítése követi a klasszikus grand pas de deux-k hagyományát, entréval, adagióval, két szólóval és codával.

A kettős a francia balettzene-komponista Léo Delibes zenéjére született, aki darabját 1876-ban írta, hat évvel első nagy sikere, a Coppélia után. Az OMG modern balettesten a francia stílusban előadott kettőst most hat szereposztásban láthatta a budapesti közönség.

Braun Anna írása az eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét