Álmomban nem fáztam, nem reszkettem, két kezedet fogva lélek melengettem. Hozzám simult szíved minden dobbanása, rám fénylett szerelmed minden villanása. Megvidámodott az ég is felettünk, szikraként száműzött minden vétlen terhünk. Előtolakodott reménylett boldogságunk, eltitkolva minden háborúságunk. Könnyednek tűnve kacagott fel bennünk, minden mit nem tettünk, pedig tehettünk. Csókot lehelt ajkamra ki nem mondott szavad, izzó sugarával mélyen átitatva azt. Fénycsóva hátrahagyott égi köd szín kékje, repített volna fel szerelem felszínre, csendes zeneszónak néma dallamába burkolódzva vágytunk az egész világra. Hallgatag sötétben, beszédes lett létünk, hittel telt tarisznyánk, elindultunk együtt.. Életünk fonalán minden bog kioldott, amit megkötöttek, s mi csak ott sodródott.. Összefonódva jártunk fel rajta a mennyig, visszatekintve a múltra,  legyűrtük a messzit.
Álmomban úgy fáztam és úgy reszkettem….feleszméltem…. nem vagy  itt mellettem…