Rékasi Zsigmond: Marionett
Ici-pici
bábuk vagyunk mi
A Nagymesterek kezében.
Eképpen
maga a gondolat is szemérmetlen,
De a kedélytelen figurák egyetlen vigasza
csak pimasz lehet.
Sokan gondolják,
Hogy ők többet érdemelnek,
Mégis létük alapján fásult, érdektelen lelkek.
Hisz mik lehetnénk,
Ha a porond peremét
se látjuk igazán?
Az élet örök színpadán
helyünk van, ez így igaz,
Na de ki volna az,
ki szutykos drótjainkat elmetszi?
Biztosan érdemes a
nyugalomban stagnáló létünket
Így felverni?
Hát hogy a viharba ne!
Szálkás kis létünket igenis keltse
fel az érdeklődés!
Nem is zicher,
Hogy egy jövendölés
az mi álmunkból minket kiver,
mivel meg kell várnunk,
Míg gazdáink nem figyelnek
két előadás között,
Majd megkötözött
kezeinket összekulcsolván
Törünk egyet fogvatartónk kulcscsontján.
Röppenhetünk is szerteszét
a sasfészekből,
Ameddig a bőszült üldözők
karma meg nem öl.
Ha átléptük territóriuma
szélén a határt,
Érkezhet a várva várt
Jövő!
Így a gondjaink hálóját szövő
pókkal is mi birkózhatunk,
Hadd lobogjon a hajunk!
2018, Ősz – Budapest
