![]() |
A Snétberger Központ diákjai Forrás: Facebook |
A tehetséges, elsősorban roma származású és hátrányos helyzetű fiatalok zenei képzésére létrehozott magyar műhelyt a spanyol roma kulturális intézet tüntette ki az új alkotók kategória díjával, amelyet a nemzetközi roma világnap alkalmából rendezett ünnepségen adtak át.
„Ez egy olyan díj, ami szerintem nagyon össze fog kapcsolni most minket a spanyol flamenco zenével például, amit Magyarországon még nem nagyon művelnek, de nagyon szeretjük, mert nagyon közel áll hozzánk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a jövőben szeretnének létrehozni egy külföldi csereprogramot.
![]() |
A Snétberger Központ diákjai Forrás: Facebook |
A gitárművész elmondta, hogy iskolájának ez az első nagy, nemzetközi elismerése. Az eseményre Madridba érkezett diákjai számára – akik három alkalommal is fellépnek a spanyol fővárosban két nap alatt – óriási dolognak számít ez az utazás. Többen közülük most repültek életükben először.
A fiatal magyar tehetségek fellépnek a madridi Nemzeti Hangversenyteremben, ahol Snétberger Ferenc módszertani előadást tart. 9-én este a Kaszinó patinás belvárosi épületében adnak koncertet, amelyen Zsófia spanyol anyakirályné részvételére is számítanak.
kultúra.hu