Az élet velejárói mesekönyvben is
Kulturált szigetek kellenek
A kicsi Ági esténként mindig úgy szenderült el az álmok birodalmába, hogy története-ket faragott, de akkor még nem írta le azokat. Diószegi Ágnes Édesanyja nagyon korai halálakor azonban tollat ragadott és elkezdte papírra vetni gondolatait, érzéseit. Az el-ső kötetes meseírónő óvónőképzőt végzett, majd a Szegedi Bábszínházban tanult bábszínészetet, ahol több mint 12 évig dolgozott. A bábok új világot nyitottak számára, ahogyan a meseszövés is. Vásárhelyi Színkörösként ismerkedett meg zentai barátaival, majd Recskó Dianával is, aki a kötetét színesítette rajzaival, emelte ki Ági történeteit.
V.F: Gyermekként melyik mese, hős fogott meg, ragadta el a képzeletedet?
D. Á: A nyári szünetekben a nővéremet nyaggattam, hogy játsszon velem, addig, míg megunta, a kezembe nyomott egy mesekönyvet, ha elolvasok belőle egy mesét, utána játszunk. Én bizony végig kiolvastam az egész könyvet, alig bírtam letenni, annyira magával ragadtak a történetek. És ezekbe a szép történetekbe, vagy saját magam által kitalált mesékbe próbáltam a társaimat is bevonni. A játszótéren még gonosz boszorkány, sárkány szerepet is vállaltam, királykisasszonyokat raboltam, majd egy legyintéssel királyfivá változtam, hogy az elrabolt lányokat megmentsem. Mára világossá vált számomra, hogy mindent vállaltam azért, hogy egy-egy mesét el tudjunk játszani. Nemcsak egy, hanem mindegyik mesealak fontos! Igen, nagyon is érvényesnek látszik Boldizsár Ildikó (mesekutató, író, kritikus, esszéista, etnográfus, meseterapeuta – a szerk.) tanítása. Egy-egy történetben, minden szerep fontossá válik, segít választ adni egy-egy kérdésre, segít megoldani egy-egy problémát.
V.F: Mire számíthat az, aki elolvassa könyvedet? Gondolom, hogy kaptál sok-sok megerősítést, talán kritikát is.
D.Á: A Porcicák nem olyan mesekönyv, amit nyugodtan a gyereked kezébe nyomhatsz. A rázós ügyekbe beletartozik a halál, a születés, a régen volt dolgokra való emlékezés, a házasság, a válás, a mozaikcsalád kérdése, az élet velejárói ebben a mai korban. A könyv lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjünk Lencsivel, aki hasonló problémával küzd, mint adott esetben a mi családunk is, hogy azokra a kérdésekre próbáljunk válaszolni a magunk módján, amire Lencsi is kíváncsi. Most már lassan egy év eltelt a könyv megjelenése óta, de még csak pár hete lehet kapni a vásárhelyi könyvesboltokban. Eddig csak azok olvashatták itt Magyarországon, akiket megajándékoztam. A Vajdaságban ez sokkal könnyebb, már a kiadó révén is. Ott a zEtna Kiadó által megszervezett könyvbemutatóra készülhettem tavaly, amit szintén bábos fejjel oldottam meg. Ott jelent meg kritika a Magyar Szóban és az Újvidéki Rádióban is.
V.F: Mikor és hogyan eszméltél arra, hogymeseíró leszel? A bábozással is kapcsolatba kerültél. Magad készíted a bábokat?
D.Á: Soha nem eszméltem rá, hogy én meseíró vagyok. Amikor kisgyerekekre vigyáztam, mindig természetes volt, hogy abban a pillanatban kitaláltam egy számukra érdekes történetet. A mai napig kapok erről visszajelzést, hogy még emlékeznek rá, ez csodálatos érzés. Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem a Városi Gyerekkönyvtárban. Sárika néni adta a kezembe az első bábot. Aztán a főiskolán elkészítettem az első kesztyűs bábomat. A Szegedi Bábszínház bábkészítőjének, Tóth Andreának a munkájába mindig szívesen belepillantottam, de bábkészítést nem tanultam soha. Persze azért én is készítek bábokat, most éppen Enczi Zsuzsannával egy láncmeséhez sok-sok kis babzsák békát, farkast, gólyát.
V.F: Mit gondolsz, hogy a szülők egyáltalán olvasnak mesét gyerekeiknek?
D.Á: Most is van olyan szülő, aki mesét mond, mesét olvas a gyermekeinek és van, aki nem sokat törődik ezzel. Vekerdy Tamás, Boldizsár Ildikó, Kádár Annamária és más szakemberek is felhívják a figyelmet a mesehallgatás óriási szerepére. Tudomásul kell venni, hogy a világ változik, fejlődik, gyorsul. Az olvasás örömének meg kell maradnia! Persze ezt nem segíti, ha egy jól bejáratott könyvesbolt bezár, mert valami más,” fontosabb” dolgot helyeznek előtérbe. Mint ahogy ez nemrégen megtörtént Hódmezővásárhelyen is, egyre kevesebb, kulturált szigetet hagyva a könyveket szeretőknek.
V.F: Bizonyára sok történet van még a tarsolyodban.
D.Á: Vannak még történetek a tarsolyomban, de egyelőre a tisztulás fázisában várakoznak. Hol egyiket, hol másikat veszem elő, néha külső segítséget is igénybe véve, hogy rálássak más szemén keresztül is. Tavaly részt vettem egy drámaíró kurzuson, Eszter szőtte álom munkacímen még mindig a javítgatásnál tartok. Próbálkoztam már novella írásával is, de ezek a történetek még egyelőre fiókban maradnak.
Fotók: Beszédes István (zEtna Kiadó)
Visnyei Ferenc/Visó