Beelőzni a krízishelyzetet
Hiszem, hogy a gyermek Isten ajándéka, reánk bízott kincs. Értékesebb, mint a legdrágább gyémánt, vagy a világ értékrendjében lévő bármilyen ezerszeres öröm. Nincs rajtuk kívül féltettebb, drágább, szívünk rejtekébe zárva, örökre.
Régóta gyakorló nagymamaként is élem életem, olykor Mamaként, olykor Anyaként vagyok szerepben. S nincs ebben semmi meglepő, hiszen unokáimnak szülei is vannak, s azoknak szülei. Így vagyok én két kiváló lány anyukája, négy remek gyermek nagymamája, hála Istennek.
És vagyok egy fiú anyukája is, napjaim napsütéseként, életem megvidámítójaként, egy ma már ifjú felnőtté. S ez Isten plusz ajándéka. Akkor, amikor lelkem már a megnyugvás állapotával legyeskedett, elcsendesült benne minden vad vihar, gyönyörködve felnövekvő leányaim lassan kialakuló életútjában, tervezgetve olykor a még nem látott jövőképüket, Isten megajándékozott egy új élettel, annak minden reménységével. Akkor, mikor sem fiatal nem voltam már, sem öreg nem lettem még, határozottan és nagyon pontosan, előre eltervezetten, ajándékot kaptam. Határmezsgyéjén az ideális gyermekvállalás utolsó órájának, erőm teljében, vágyaim beteljesedéseként, fiúgyermekkel áldott meg az ég. Az én fiammal. Életem delelőjén, most egyszerre vagyok gyakorló, munkába járó anya és nagymama. Betölti és kitölti életemet ez az összefonódott érzés, s én hálás vagyok érte teljes szívemből.
Krízishelyzetek bizony számosan adódtak életemben, nem csak a gyermekek közötti korkülönbségből adódóan, hiszen 17 év volt az első és utolsó gyermekem között. Engem is megtalált a munkanélküliség, felbomló házasság, és egyedül maradtam gyermekeim nevelésére, valamint a túlélésre. Hiszem, hogy a szociális háló adott bizonyos védelmet, azonban napjainkban már csak írmagját lehet találni, a valóban segítő hálónak.
Akár egy, akár több gyermekkel az anyuka életében mindig vannak és lesznek krízishelyzetek. Megoldandó problémák, kilátástalanság. Örvendetes és üdvözlendő a kismamáknak nyújtott különböző tanfolyamok, elsajátítandó praktikák akár a szülés megkönnyítéséhez, akár a későbbi testsúlycsökkentés érdekében. Ma már, ahogyan látom, olvasom, tömegével vannak jelen a várandósok megsegítésére a különböző lélektágítók.
Azonban magában a „várandós” szóban benne rejlik az útmutató, a gyermeket várni kell. S itt nem csak az anyagiak meglétére, a lakáshelyzetre gondolok, hanem a mentális elkötelezettségre, a felelősségvállalás teljes repertoárjának ismeretével való bírásra.
Remek gyermekorvosunk, azt mondta tanácstalanságom idején, mindent tegyek úgy, mintha egy tanyán laknék, és nem lenne szomszédom. Hogyan oldanám meg akkor gyermekem problémáját?
Félretéve természetesen a néha hiábavaló szabályokat, melyeket manapság már inkább csak kitaláltak, mintsem haszonnal alkalmazható lenne csecsemő és kisgyermek ellátás-nevelés alkalmával. Hiszen a krízis helyzet felülírja ezeket, helyén kezelve.
Ettől még nincs mindenkinek sajnos anyukája, nagymamája, vagy dédikéje, akivel meg lehetne osztani a problémákat és a tapasztaltabb, bölcsebb meglátásait magunkévá téve, fel lehetne számolni a megoldandókat. Bizony az anyaság egyszemélyes hivatal, még odaadó apukával az oldalunkon is. Hiszen anyai ösztön kódoltan és megmagyarázhatatlanul, csak az anyukáknak van. Jót cselekedni, szeretetet adni, ellátni, ráérezni, megérezni mind-mind az anyukák rejtett és minden felülíró életösztöne. A túlélés, a küzdelem, a tettrekészség.
Hit kell a krízishelyzet megoldásához. És itt most nem csak a természetfelettibe való hitre szeretnék rámutatni, hanem a magunkba és a gyermekbe vetett hitre. Hiszen, ha életre hívtam egy életet, annak minden töltetével és terhével együtt, akkor kell lennie megoldásnak. Minden élethelyzetben és minden körülmény között. Társadalmilag nehézkes a mai világban ez a nézet, hiszen ha nincs anyagi, akkor nincs élelem a babának sem. De ha van hit mellé, melynek középpontja a gyermek, – miként az anyatigrisek, akik sohasem hagynák éhen halni gyermeküket,- akkor túlélő adrenalin szabadul fel az anyában is.
A kétségkívül nagyon fontos ismeretterjesztő oktatások, tanfolyamok, terhes tornák mellé a társadalom által elvárható szerepként, már csak a demográfiai hullám növekedése érdekében is,- szükségesen kell olyan valóban szakképzett vagy akár csak megtapasztalással bíró előadók általi előadások szervezése már a terhesség elején, ahol hitelesen lehet hallani a túlélés valódi technikájáról. Mert van.
Gondolok itt elsősorban a közösségi szellem formáló erejére, már a családi kisközösségekben, hiszen egy unokát örömmel váró nagyszülő, és a gyermek szülei nagy erőközösséget tudnak formálni. Az anyagiak megteremtése terén, s itt nem a konkrét pénzkölcsön a támpont, hanem például a nagyszülő kertje, amelyet a szülő tud beültetni, majd aratni, vagy az üresen álló disznóól, melyben a szülő erejére támaszkodva a nagyszülő is részesül a javakból. Számos lehetőség rejlik ebben, még ad hoc esetekben is. Ha nem csak baba-mama klubok szerveződnének, hanem magukba fogadnák a szűk család többi tagját is, amolyan véd – és segítő szövetség alakulna ki már a baba megszületése előtt, mely a valódi krízishelyzet beköszöntére szilárd alapokon állna. A szeretetben várt gyermek a középpontja a családi egységnek, s a közös öröm mellett a közös feladatokra fel lehet készülni. Megvárni sem kellene a krízishelyzet beköszöntét, hanem megelőzni azokkal a rendelkezésre álló lehetőségekkel, eszközökkel, amelyek az igy összekovácsolódott családok birtokában vannak.
Hiszem, hogy a krízishelyzetek maguktól köszönnek be ajtajainkon, előre kiszámolni lehetetlen és értelme sincs. De felkészülni fel lehet…
Nagyon sok lehetőséget, ötletet kínál a családi segítő egység, hiszen mindenkinek van valamije, ami a másiknak nincs, és mindenkinek van felelőssége és feleslege. Ha nem tárgyi dolog vagy lehetőség, akkor az erő, a tapasztalat, a másképp gondolkodás.A ma neked, holnap nekem elve alapján, biztonságot ad az egész családnak, a legfiatalabb generációtól a legidősebbig. Számos forrás áll rendelkezésre csak az önmagunk életéből. Ismeretesek nálunk a családi túlélő csomagok, melyek az adott hónap szűk napjaiban teremtődnek meg a spájz polcain, konyhaszekrényekben. Egy kis ez és egy kis az, amiből a család másik ága egy ebédet minimum ki tud hozni.
Korosztályomból mindannyian emlékszünk még a hátán batyuban gyermeket vivő, földre görnyedő arató asszonyok képére, a fa köré ásott biztonságot nyújtó gödörbe helyezett aprónépre. Mai korunkban egy még a gyermek érkezése előtt direktben összekovácsolódott családban, már átruházhatók lehetnek ezek a gyermek körüli ellátások, megőrzések. S nem csak azért, hogy a szülő másodállást is vállalhasson, vagy átképzésre járhasson, hanem a gondoktól meggyötört házasságok kihűlése ellen is kiváló megoldás, ha a bevont nagyszülő hetente egy-két alkalommal pár órára vigyáz a csöppségre, hogy élhessenek, udvarolhassanak egymásnak a megfáradt szülők. Közös az érdek, hiszen az egyik az én gyermekem, a másik pedig az enyémé…
A szociális segítségnyújtás kevés, behatárolt időtartamú, időleges. Krízishelyzet pedig akár többször is előfordulhat. Megoldást nyújtana az ilyen segítőegység annak is, akinek sajnálatos módon családja nincs már, vagy nem volt, hiszen ilyen szerveződés barátok, kismamák, meghirdetett klubokon belül is létrehozhatóak.
Kincses Márta
