Aki még hisz a szavak erejében 

Fehér József: „Az irodalom küldetése utat mutatni…” – vallja a nemes lelkű hódmezővásárhelyi költő, író, újságíró 

Valamiért olyan érzés fog el most – amikor gépelem eme sorokat -, mintha ezt már megéltem volna valaha. A déjà vu érzés foglyaként sem egyszerű számomra az írás (ez a fránya maximalizmus is ott dübörög bennem!), különösen, ha olyan emberrel kell készítenem interjút, aki valamikor egyengette újságíróként utamat (a Vásárhely és Vidéke napilaptól Beszédes István szerkesztő, továbbá a néhai Mórász Attila, illetve Lelkes István kollégáim mellett!). Fehér Józseftől megtanulhattam a kézi szerkesztés csínját-bínját is, akivel olykor hadakoztam, mert állandóan újítani akartam, kicsit felrúgva a tipográfia és újságírás szabályait, azonban mindig megtaláltuk a közös nevezőt, megegyeztünk és csodás szakmai- és emberi pillanatokat élhettünk meg kollégáinkkal együtt, a Vásárhelyi Krónika működése kapcsán. Nem volt nehéz, mert Fehér József újságíró, főszerkesztőm, író-, költőtársam (félve merem kijelenteni, hiszen én még mindig bontogatom szárnyaimat, s talán nagyképűség ezt így írnom) azzal az egyszerű, de annál fontosabb és jelentősebb küldetéstudattal látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen, 1950. 01. 18-án, hogy szépséges gondolatait, érzéseit formába, szavakba: versekbe, novellákba, meseregénybe, dalszövegbe, színdarabokba öntse és tárja a világ színe elé.  Eltökélt szándék vezérelte, abból a célból fogott hozzá az alkotáshoz, hogy értéket adjon az őt olvasónak, megmutassa írásain keresztül is, hogy az ember, ember kell, hogy maradjon. A Magyar Kultúra Lovagja cím birtokosa irodalmi értékein felül – de írásain keresztül is -, a békét, a nyugalmat, a szeretetet árasztja egész lényéből, közvetíti embertársai felé. Sajnálatos, hogy nem élőben készülhetett el ez az interjú (nehezen sikerült időpontot egyeztetni), de azt gondolom, hogy az a láthatatlan és összekötő kapocs, amely ma is megvan közöttünk, érzékelhető, tetten érhető azok számára, akik kíváncsiak egy olyan lélekre, aki mellett elmenni nem szabad! Józsi minden szavából süt a nap, ragyog a fény, az emberség, a szeretet! Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy ilyen tiszta szívű, széplelkű emberrel hozott össze, aki nemcsak a szavak, az igaz szavak erejét hirdeti, hanem cselekszi is! Sikerült elmorzsolnom némi könnycseppet arcomon, amikor olvastam alább édes sorait, amelyek bizonyosságot adtak arról, hogy megérint minden szava, minden rezdülése!  

Kívánom minden kedves olvasónak, hogy ebből a beszélgetésből is kivilágoljon az a lélek – az irodalom fáklyavivőjeként – Józsi Barátom személyében, aki bátran megmutatja magát, aki teljes valójában, az ős/is/teni szabad, tiszta lelkét adományozza!   

 Gyerekek gyűrűjében a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei Könyvtárban 2014 júniusában

Visnyei Ferenc: Hogyan fogadták szüleid azt, hogy sem orvos, sem agronómus nem lett belőled? 

Fehér József: Valóban azért költöztünk a tanyáról a városba, hogy mi gyerekek többre vigyük az életünket, mint a szüleink, hogy nekünk már ne kelljen annyit gürcölnünk a földeken, mint nekik. Engem nem vonzott sem az agrármérnöki, sem az orvosi pálya. Újságíró lettem. Büszkén mutogatták a szomszédoknak a Csongrád megyei Hírlap azon számait, amelyekben egy-egy riportom, interjúm, tudósításom megjelent. 

V.F: Kérlek, mesélj valamit a tanyáról, ahol éltél gyermekkorodban! A Csicsatéri tanyasi iskola gondolom nagy hatással volt rád, felejthetetlen élményekkel tettek gazdaggá. Mely szavakkal tudnád leírni azokat az ízeket, illatokat, amelyek nosztalgiát keltenek és felidézik benned gyermekkorodat?  

F.J: Székkutas közelében, a szőrháti Temesvári dűlő mentén volt a tanyánk. Nekünk gyerekeknek a tanyai élet varázslatos világot jelentett. Tavasszal pitypangoktól aranylott a tanya udvara, a gyöp, télen szikrázó hóbunda borította a tájat. Csillogó jégcsapok lógtak az eresz alján.  Nyáron akácvirág illattal telt meg a tanya udvara; akácfák övezték a tanyánkat. Örömmel másztunk fel egy-egy mézédes virágfürtért a tüskös fákra, hogy megízesítsük vele a szánkat. Téli estéken édesapánk katonatörténeteit hallgattuk öcsémmel a petróleumlámpa pislákoló fényénél, édesanyám pedig Vörösmarty Mihály verseivel örvendeztetett meg bennünket. Már a Csicsatéri tanyai iskolába is szívesen jártam. A Berei tanítóházaspár: Béla bácsi és Ilonka néni nagy szeretettel tanított bennünket. Igaz lámpások voltak. Az olvasás, számolás és írás mellett minden szépre-jóra, emberségre, hazaszeretetre megtanítottak bennünket. Mindig szeretettel gondolok rájuk. Kökénybokrok szegélyezték az iskolához vezető utat; tavasszal hófehérben pompáztak, ősszel fanyar ízű, halványkék bogyó termett rajtuk. Iskolából hazafelé szedret szedtem a sapkámba édesanyámnak. 

Az “Elveszett éden” novelláskötet bemutatója a szegedi Hangoskönyvtárban 2016 novemberében

V.F: Tanári diplomát szereztél. Mi vezetett idáig? Az újságírás felé kacsintottál. Vajon miért? 

F.J: Én érettségizett fiatalként lettem újságíró, elvégezve Budapesten a Tájékoztatási Hivatal Újságíró Iskoláját. Egy idő után azonban szükségét éreztem annak, hogy felsőfokú végzettséget szerezzek. A munkám során számtalanszor találkoztam értelmiségi emberekkel: tanárokkal, mérnökökkel, közgazdászokkal. Éreztem, tudtam, velük akkor tudok érdemben beszélgetni, tárgyalni, ha én is felsőfokú végzettséggel rendelkezek. Azzal is tisztában voltam, hogy akkor tudok igazán jó tudósítást, riportot, interjút készíteni, ha tanári szinten használom az anyanyelvünket, ezért határoztam úgy, elvégzem a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar – népművelés szakát. 

V.F: Mi volt az a hangulat, érzés vagy gondolat, amely először arra késztetett, hogy írjál? Emlékszel első versedre? Idéznél belőle? Mikor jutottál el addig, hogy megmutasd hozzáértőnek is verseidet, prózáidat? Ki látott el jó tanácsokkal?  

F.J: Az első verseimet, prózáimat több mint ötven éve írtam; idén ünnepeltük az ötven éves érettségi találkozónkat. A tavasz és a vásárhelyi táj szépsége késztetett írásra. Két tavaszi versem Földesi Ferenc osztályfőnökünk ajánlására a „Mi világunk” kézzel írott, gimnáziumi osztályújságban is megjelent. Két kis novellámat Sipka Sándorné tanárnőnek, Rózsika néninek is megmutattam. Ő azt tanácsolta, hogy vigyem el a Csongrád megyei Hírlap vásárhelyi szerkesztőségébe. Onnan tovább küldtek a vásárhelyi Megyei Könyvtárban dolgozó Kárász József íróhoz. Józsi bácsi kedvességének, bíztató szavainak köszönhetem, hogy író, költő lett belőlem. Az első közlésre méltó verseimet a fiaimnak írtam. A Fogócska úgy született, hogy egy szombat délelőtt a közeli boltba mentem vásárolni, és a verőfényes napsütésben elgyönyörködve arra gondoltam, most annak örülnének leginkább a gyerekek, ha sokáig tudnának játszani. Ezt csakis úgy lehetne elérni, ha nem menne le a Nap. Mivel ez lehetetlen, az alábbi vers született belőle.  

„Fogócska:  

Meg akartam fogni a Napot, 

hogy késleltessem a 

holnapot. 

Fogtam egy jókora 

kalapot, 

és leborítottam  

a Napot. 

De ott termett a szél 

s kacagott –  

Felkapta gyorsan a 

kalapot.” 

 Fehér Józsefnek a Magyar Kultúra Lovagjává ütése 2013. január 19-én

V.F: Mi az, ami emberi, irodalmi arculatodat meghatározta? 

F.J: Szüleim, nagyszüleim embersége, becsületes élete, természetszeretete, táj-és hazaszeretete. Ők még benne éltek a természetben, megbecsülték a földet, a folyót és a vizet, mely enni, inni adott nekik.  Apám tavasszal kiment a földje szélére, levette kalapját és elmondta neki, mit szeretne bele vetni. Arra kérte azt a földterületet, annyit teremjen, hogy el tudja tartani belőle a családját. És akár hiszed, akár nem, elegendő termést adott a föld. Nagyapám azt vallotta: „Minden ember fáklyának születik, hogy fényével beragyogja mások életét. …Hogy tudásával, képességeivel embertársai hasznára legyen egy életen át.” Életem minden napján erre törekszem én is, míg erőtlenül ki nem hull kezemből a tollam. 

V.F: Mit jelent számodra a próza? A gyermekversek? Milyen módszert alkalmazol íráskor? Gondolom, hogy minden témához más megközelítés kell. Hogyan ragadod meg a lényeget? Könnyen vagy nehezen írsz? Mikor és hol?  

F.J: Én már 10 évesen tudtam, hogy író szeretnék lenni. Ezt vagy érzi az ember, vagy nem. Sokan írnak verset és prózát is gyermek és ifjú korukban, de csak abból lesz író, költő, akinek lelkében ott a szivárvány. Az a belső késztetés, bizonyság, hogy neki írnia kell; üzenetet, tudást, ismeretet átadni embertársainak. Mindig a téma határozza meg, hogy prózai vagy lírai alkotás lesz-e belőle. Én Mikszáthtól, Mórától, Gárdonyitól és Móricztól tanultam prózát írni; gyerekversekre Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor és Simai Mihály tanított. Többnyire könnyen írok. Magamnál hordok egy zsebnoteszt, és mindig lejegyzem, ami szép vagy jó gondolatként eszembe jut. Lehet, hogy nem azonnal, de később felhasználhatom. 

V.F: Meseregényt, de színdarabot is írtál. Mesélnél ezek születéséről? Úgy tudom, hogy dalszövegek is kikerültek tolladból. Milyen irodalmi műfajban szeretnéd még kipróbálni magad?  

F.J: Még Maroslelén dolgoztam közművelődés-vezetőként. Minden nap busszal jártam át Lelére. A buszon ülve írtam verseket, kezdtem el „A furfangos kismanók” meseregényt és a „Játékpróba” színdarabomat írni. Amikor haza kerültem Vásárhelyre, 2013-ra elkészültem velük. Nagy öröm számomra, hogy van egy kiváló illusztrátorom, akit Vörös Éduának hívnak. Képregényíró és szerkesztő, aki gyönyörű rajzaival kiegészíti és elősegíti alkotásaim üzenetét mind könnyebben átadni a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Írtam dalszövegeket, de népi komédiát is. A „Kecskére káposztát?” népi komédiámat a hunyai színjátszó asszonyok vitték sikerre. Kiemelt aranyminősítést értek el vele tavaly az Országos KI-MIT-TUD?-on. Óriási sikert arattak vele 2017 őszén, Algyőn, idén áprilisban pedig fergeteges sikert értek el a Nyugdíjas Szövetség Országos Elnökségének vásárhelyi tanácskozásán, a Mátyás utcai Olvasókörben.  

V.F: Mi a véleményed a mai prózaírásról, költészetről? Milyen atyai, szakmai tanáccsal látnád el a mai botladozó, de tehetséges írókat, költőket? 

F.J: Elsősorban az olvasóknak és nem a szakmának írunk, ezt fejtegetem a Sámánvér című novellámban is. De ahhoz, hogy jó regényt, novellát, verset alkossunk, el kell sajátítani a prózaírás és a versírás szabályait. Mindent az alapoknál kell kezdeni. Amikor már tudatosan használjuk a verslábakat, versformákat, érezzük a megszülető versnek a ritmusát, és képesek vagyunk mindvégig megtartani, akkor az már alkotás. A prózánál a főszereplő vagy a szereplők személyiségéből adódóan következzen be az az esemény, ami a történet végkifejlete lehet – vallom én. Hitvallásom: Hiszek a szavak erejében. A világot megváltoztatni tudó, a mindennapokat megszépítő szeretet és jóság nagy harmóniájában. Hiszem, hogy az irodalom küldetése utat mutatni, hozzá hitet és reményt adni az embereknek. 

Visnyei Ferenc/Visó 

Életrajzi adatok:  

Végzettségei: újságírói, magyar tanári és népművelői   

Kedvenc írói, költői: Móra Ferenc meséin, Mikszáth Kálmán novelláin, Gárdonyi és Móricz Zsigmond regényein, Petőfi, Arany és József Attila versein nevelkedett. 

Kedvenc írói: Sütő András, Szabó Magda, Steinbeck, Moravia. 

Kedvenc költői: Radnóti, Juhász Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Vass Albert, Weöres Sándor, Simai Mihály. 

Írásra biztatták az általánosban: Kiss Jánosné Erzsike néni, a hódmezővásárhelyi Klauzál utcai iskola igazgatója, a Bethlen Gábor Gimnáziumban: Földesi Ferenc, az osztályfőnöke, és Sipka Sándorné tanárnő, Rózsika néni. 

Hol dolgozott? Csongrád megyei Hírlapnál, a Hódiköt üzemi lapnál, a Vásárhelyi Tükörnél, a Vásárhely és vidéke napilapnál, az Álláspont Déla-alföldi Régiónál, a DAMFA Alapítványnál, a Maroslelei ÁMK-nál, a Németh László Városi Könyvtárban, a Tornyai János Múzeumban és az Alföldi Galériában. 

Eddig 13 könyve jelent meg: 5 novellás, 4 gyermekverses kötet, 1 felnőtt verskötet, 1 regény, 2 ifjúsági meseregény. 

Színdarabjai: Ezek közül kettőt Vásárhelyen, a BFMK-ban is bemutattak: a Játékpróbát (a Bessenyei Színkör két alkalommal) és a Mentsük meg Tomit! (a Szent József Kertvárosi Katolikus Ált. Isk. 250 diákja három előadás keretében) nagy sikerrel.   

Hol jelentek meg alkotásai? Korábban napi lapokban, irodalmi folyóiratokban, antológiákban.  Könyvei szegedi, budapesti és vásárhelyi kiadók gondozásában láttak napvilágot. Könyveit Vásárhelyen, Szegeden is meg lehet vásárolni. 

Tagságok: a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesületének (MANE), Írók Szakszervezetének, a Szegedi Írók Társaságának, a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, a Kárász József irodalmi Körnek és az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti Csoportnak. 

Tisztségei: a Kárász József Irodalmi Kör alapító elnöke, az Aranycsillag Irodalmi és Művészeti Csoport vezető főirodalmára, a MANE főirodalmára.