„Abban az egy órában valóban szerelmes leszek a partnerembe, általában elég intenzíven élem meg a karakteremet az előadások alatt.” – mondja Vattai Jennifer, az államilag is kitüntetett táncművész a Léthatár című darabról.
http://kiimcdproject.blogspot.com/
Kiskoromban, talán 8-9 évesen annyira lekötötte figyelmet a tánc, hogy magam is meglepődtem. Nem tudtam akkor még, hogy miért. A versenytánc mellett a balettművészet is a tévé képernyőjéhez tapasztotta szemeimet – sajnos gyakorlatban csak diszkókban, rock koncerteken, metálklubban imitáltam némi mozgásfélét, mert nekem nem ment a tánc. A táncosok nézése minden vágyamat kielégítette -, hiszen a szépség megbabonázott. A zene és a táncmozdulatok szépsége mellett, az előadók szépsége is rabul ejtett. Ma már tudom, hogy a fentieken kívül – a technika, a tehetség is közrejátszik -, a léleknek is szerepe van az esztétikai élmény eléréséhez, ha táncot, táncost nézek. A Budapest Táncszínház táncművészével, Vattai Jenniferrel beszélgetek, aki a Magyar Köztársaság Bronz Érdemkeresztjét vehette át tavaly. Egyértelmű számomra is, hogy a tánccal mindent ki tud fejezni, mert a lélek nyelve az.
Zachár Lóránd Léthatár című darabjában táncol Vattai Jennifer
Visnyei Visó Ferenc: Kedves Jennifer! Szeretettel köszöntelek a kultkocsma.hu Látogatói nevében! Nagyon szépen köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést!
Jennifer: Én köszönöm, hogy érdemesnek találtál a felkérésre!
Visó: Ez csak természetes, hiszen a Léthatár című darab bemutatója kapcsán lettem figyelmes rád és Mező Mátéra is. A siker titkos vágyaid közé sorolható? Mindig is fontos volt számodra, hogy megmutasd magad a világnak? Alapjában szükségét érzed annak, hogy hasznára válj másoknak, valamit átadj nekik?
Jennifer: Igen, mindig elég fontos volt az életemben az, hogy megmutathassam magam, mint ahogy szerintem minden táncművész. A miénk a pillanat művészete, azért dolgozunk hosszú hetekig, hogy aztán egy órában megmutathassuk, átadhassuk azt, ami bennünk van. Így nálam egyértelműen hozzá tartozik, hogy minden egyes előadással megérintsem a közönséget. Sosem az öncélú magamutogatás motivált, hanem hogy általam, a néző kapjon valamit. Hogy vágyom-e a sikerre? Persze, az elismerés nekem azt jelenti, hogy jó az, amit csinálok.
Visó: Az egyensúly megteremtése lételemed. Kutatod az örök biztonságot. Mindenkinek jót akarsz, keresed a békét, a megértést, nem szeretsz konfrontálódni. Harmonikus életet élsz?
Jennifer: Igyekszem… Könnyen kijövök, megtalálom a közös hangot másokkal, hamar be tudok illeszkedni közösségekbe. Viszont hosszú idő volt, mire saját magammal is megbékéltem. Szörnyen önkritikus vagyok/voltam. Sosem voltam elégedett a munkámmal, a külsőmmel, szinte semmivel. Emlékszem, iskolás koromban gyakran sírásig hergeltem magamat! Azóta ezen sokat dolgoztam/dolgozom a mai napig, és szerintem nyugodtan mondhatom, hogy megtanultam szeretni magam.
Visó: Gondolom, hogy értékekben keresed a kiteljesedésedet. A hagyományok tisztelete erős lehet benned. Talán egy kicsit konzervatív vagy?
Jennifer: Ha a táncművészetet nézzük, tisztelem persze a hagyományokat. Például imádom, és elengedhetetlennek tartom a klasszikus balett ismeretét, szeretetét. Olyan értékeket tartok fontosnak, és próbálok továbbadni, amelyeknek nagyon hosszú időre visszanyúló hagyományai vannak. Szerencsés vagyok, hiszen a jelenlegi főnököm, Földi Béla remek példát mutat nap, mint nap. Hasonló értékrendet képviselünk, nálunk még mindig fontos maga a tánc és a mondanivaló. De ezek mellett, követem és imádom a mai kortárs újításokat.
Földi Béla Csokoládé című darabjában – 5 évvel ezelőtt
Visó: Ugyan nem találkoztunk még, de nagyon rokonszenves, kellemes természetűnek tartalak. A népszerűséged nem lehet számomra vitás.
Jennifer: Azt mondják, hogy kedves, nyitott, vidám természet vagyok. Könnyen barátkozom. Figyelek rá, hogy mindig maradjak kedves az emberekkel, hiszen nekem ez nagyon fontos. Úgy tapasztalom, hogy azt kapjuk vissza a környezetünktől, amit adunk!
Visó: Elérkeztünk végre az első olyan kérdésemhez, amely a munkádhoz kapcsolódik. Valójában munkának lehet nevezni a táncot? Hogyan kerültél kapcsolatba e nemes művészeti ággal? Mennyire támogatták a szüleid? A családodban valakinek volt/van valamilyen kötődése a tánchoz?
Jennifer: A családunkban én vagyok az egyetlen, aki a táncot magas szinten műveli. Anyukám kislányként mindig balerina szeretett volna lenni, így jött az ötlet hogy balettre járasson. Útközben persze kiderült, hogy van tehetségem hozzá, és ami szintén elengedhetetlen, hogy nagyon hamar bele is szerettem ebbe az egész világba. A családom elmondhatatlanul büszke rám a mai napig, és rengeteg pénzt, időt, energiát és persze szeretetet fektettek abba, hogy követhessem az álmaimat. Nélkülük biztos, hogy nem tudtam volna végigcsinálni a balettiskolás éveket! Abszolút munkának lehet nevezni! Szinte mindig ez az első kérdés, ha a munkámra kerül szó, hogy és mi az igazi munkám? Meg lehet ebből élni? Mikor akarok már valami normális munkát végezni? Olykor ilyen és hasonló kérdéseket is kapok. Szerintem ha az ember 8 órát végig táncol, plusz mellette még napi egy-két táncórát is letanít, az bőven nevezhető munkának.
Visó: Tatán születtél, de a Győri Tánc-és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégiumának hallgatója lettél. Kik voltak azok a táncművészek, akikre szívesen emlékszel vissza fejlődésed kezdeti stádiumában? Most?
Győr, képesítővizsgán
Jennifer: Először is rengeteget köszönhetek az első Mesternőmnek, Csáky Máriának. 3 éves koromtól terelgetett, nevelgetett, és indított el az utamon. Megtanította a tánc szeretetét, tiszteletét, és azt, hogy mi is az a kemény munka. Győrben rengeteg kitűnő, képzett mesterre találtam. Bombicz Barbara volt, aki az ott töltött 6 évemet végig segítette. Nem csak a szakmára, hanem az életre is nevelt minket. De említhetném Pintér Tímeát, Kulcsár Noémit, Lőrincz Katalint… Majd végeztem Győrben, és a Budapest Táncszínházhoz kerültem, ahol jelenleg is táncolok. Földi Béla már 8 éve segít, tanít, és mondhatjuk, hogy atyáskodik felettem. Mindenre igyekszik megtanítani: a tánctechnikára, az előadóművészetre, a koreografálásra, a világításra, mindenre, amire majd a jövőben szükségem lehet. Nagyon hálás vagyok neki, és remélem, egyszer igazán büszkévé tehetem majd!
Jennifer a Diótörőben Kiss Tamással – 8 éve táncolja a hercegnőt
Visó: Különböző kurzusokra jártál, Győrbe, Pécsre, Budapestre. Gondolom, hogy mindenütt mást-mást szívtál magadba, fejlődtél, egyre nagyobb lépéseket tettél azért, hogy igazi művésszé váljál.
Jennifer: Mióta az eszemet tudom, azt hajtogatta anyukám, hogy az okos ember élete végéig tanul. És példaként is ezt láthattam/láthatom a mestereimtől. Béla 60 évesen a mai napig beáll a nyári kurzusokra, hátha ,,tanul” valami újat. Úgy érzem, a mi szakmánkban sosem lesz elég jó valaki, mindig van mit tanulni, mindig lehet hová fejlődni. Mióta komoly szinten foglalkozom táncművészettel, próbálok a lehető legtöbb kurzusra eljutni! Nem mellesleg ezek kapcsolatépítésre is nagyon jó alkalmak.
Visó. Szeretném, ha mesélnél egy kicsit a tíz évvel ezelőtt bemutatott Boleróról, amely egy tízszereplős darab, ha jól tudom. Ki keresett meg, kért fel játszani? Merre jártatok ezzel a darabbal?
A Boleróban Németh Dáviddal
Jennifer: A darab betanításánál még nem voltam tagja az együttesnek. Raza Hammadi tanította be az akkor 10 fős társulatnak. Én 2 évvel később nyertem felvételt, és mivel az együttes egyik legjátszottabb darabja, ezért rögtön be is tanulhattam. Imádom! A mozgásvilága, a muzikalitása, hogy minden egyes kis mozdulat láttatja a zenét… csodás táncolni! Ugyanakkor az egyik legnehezebb is. Az utóbbi években rengeteget játszottuk Magyarországon, Budapesten és rengeteg vidéki városban. Külföldön is sok helyen sikert arattunk vele, így például Bécs, Róma, Moszkva, Kolozsvár, Brno, Limoges, Siena, London, Reunion, Mexikóban több városban is, és így tovább!
Visó: Mikor kerültél a Budapest Táncszínházba? Úgy tudom, talán te vagy az egyik legrégebbi tagja, táncművésze e jeles társulatnak.
Sághy Alexandra Három nővér c. darabjában Kiss Tamással, Mező Mátéval és Lucien Zumofennel táncol Jennifer
Jennifer: Így igaz! 2011 szeptemberében kezdtem el itt táncolni! Az akkori csapatból ma már csak ketten vagyunk jelen az együttes életében! Sághy Alexandra, aki már 13 éve erősíti az együttest, és én.
A tavalyi évad premierjén – Sághy Alexandra Három nővér című darabjában Jennifer partnerei: Mező Máté, Kiss Tamás és Lucien Zumofen
Visó: Nem győztem ámulni, amikor láttam táncodat Kiss Tamással a Távolság című, animációs darabban. Itt mondtam azt, hogy ez igen, ez bizony kifacsarja lelkemet, ugyanakkor fel is emeli. Tényleg a lélek nyelvén szóltatok. Hatalmas alakításotokról mit lehet tudni?
Jennifer: Talán az egyik legizgalmasabb munkám ez volt! Ez egy animációs kisfilm, a forgatás egy filmstúdióban zajlott, ahol beleláttunk, hogy is készülnek akár a nagy mozifilmek animált ,,jelenetei”! Mi csak egy zöld térben”, fekete kezes-lábasban letáncoltuk, és vártuk, hogy milyen karaktert rajzolnak nekünk, hogyan fog mutatni azon a mozgásunk. Jó volt belekóstolni ebbe is!
Visó: A Léthatárban is megmutattad magad partnereddel, Mező Mátéval, s bizony itt is elértétek szerintem azt, amit szerettetek volna, azt, amit Zachár Lóránd is akart. Lelketek volt rajta!
Zachár Lóránd Léthatár című koreográfiája – Vattai Jennifer, Mező Máté, Julien Klopfenstein, Salvatore Paonessa
Jennifer: Próbáltunk megfelelni Lórinak, saját magunknak, és közben eljutni a nézőig! Nem volt könnyű, Lóri fantasztikus táncos, nagyon egyéni mozgásvilága van, és nagyon flexibilis. Nehéz volt az ő mozdulatait adoptálni a testemre! Viszont jól tudtunk együtt dolgozni, és nagyon szépen ránk igazított mindent. Majdnem végig a szerelem, a szeretet dominál a karakteremnél, ezeket mindig szeretem. Abban az egy órában valóban szerelmes leszek a partnerembe, általában elég intenzíven élem meg a karakteremet az előadások alatt.
Szintén Zachár Lóránd Léthatár c. darabjában Salvo Piramideval
Visó: Számos darabban kaptál szerepet. Melyikre emlékszel a legszívesebben? Bár tudom, ez most nehéz lesz. Melyik volt az, amelyik talán a legkomolyabb gyakorlást követelte tőled?
Jennifer: Nehéz kérdés! Minden egyes darab, amit táncoltam, valamiért közel áll a szívemhez. De ha ki kell választanom néhányat… Ami a legközelebb áll a szívemhez, az Jiri Pokorny Doze című koreográfiája.
Ez egy próbafotó – Jiri Pokorny koreográfiája
Jó volt együtt dolgozni vele, nagyon jó embernek ismertem meg, remek táncos, és az egyik legjobb koreográfia nekem. Örülök, hogy részt vehettem benne. A legkomolyabb gyakorlást Robert North Entre dos Aquas volt. Nagyon nehéz technikailag kivitelezni, és komoly állóképességet kíván meg ez a darab! Rengeteg ugrás, futás, forgás, emelés, és mindez követhetetlen tempóval. Nagyon nehéz, és megterhelő volt a próbafolyamat, de megérte, felemelő érzés volt eltáncolni, és sokat fejlődtünk általa. Még egyet emelnék ki, ami pedig a lelkemnek különleges. Anna Frank történetét dolgozta fel Földi Béla. A darab mondandója, és komolysága, minden alkalommal, amikor előadjuk nagyon megvisel. Gálffi László színész is erősíti a darabot, ezt mindenkinek látnia kéne!
Jiri Pokorny Doze c. darabja – premier 2016
Visó: Nem tudom, hogyan tudsz magadra is időt fordítani, hiszen teljes jelenléttel kell ott lenned a próbákon és az előadásokon is. Mit csinálsz, ha nem táncolsz?
Jennifer: Valóban a napjaim, illetve az életem legnagyobb részét a tánc teszi ki. 6 óra próba, balettet tanítok pluszban szinte minden nap, és már lassan 3 éve a Táncművészeti Egyetemen is tanulok. Szóval, ha van rá mód, próbálok olyan dolgokat csinálni, aminek semmi köze a táncoláshoz! Családommal, a barátaimmal lenni, szeretek filmeket nézni, olvasni. Ha időm engedi utazni, talán ez tud a legjobban feltölteni, ha új helyekre juthatok el.
Száz év magány – Földi Béla koreográfiája
Visó: Milyen érzés abban a tudatban élni, hogy államilag is elismert táncművész vagy? Mi az, ami arra ösztönöz, hogy megragadd a szakma és a nagyközönség figyelmét?
Tavaly augusztus – az állami kitüntetés átvételének boldog pillanatai
Jennifer: Nagyon jó érzés! Megtisztel, hogy azt a kemény és fáradságos munkát más is értéknek tartja. Leírhatatlanul boldog voltam, amikor megtudtam, hogy kitüntetnek. Nehéz néha a mindennapok monotonitásában motivációt nyerni. Persze minden előadás motiváló erővel bír, de az utóbbi években talán ennek a díjnak volt a legnagyobb ereje! Azóta már nem csak az motivál, hogy a közönséget kicsit megérinthessem, hanem hogy a munkatársaimnak, tanítványaimnak példát mutassak. még keményebben kell dolgoznom, hogy továbbra is érdemes legyek rá.
Visnyei Ferenc/Visó
