Kezdőlap Zene Országos jazzverseny Lakatos Ablakos Dezső emlékére

Országos jazzverseny Lakatos Ablakos Dezső emlékére

66
0
 
 
 

Háromnapos országos jazzversenyt rendez Lakatos Ablakos Dezső emlékére az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola azzal a céllal, hogy jobban megismertesse a jazzstílusokat és ezek előadási hagyományait.

 
bogothy_adam
Bögöthy Ádám a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíj egyik nyertese 2018-ban
Fotó: zeneszmagazin.hu

A péntektől vasárnapig tartó megmérettetés zsűrijének tagjai Borbély Mihály szaxofon- és klarinétművész, Szőke Nikolett dzsesszénekes és Oláh Kálmán zongorista-zeneszerző lesz.

Lakatos Ablakos Dezső szaxofonos fontos előadásokkal és mesterkurzusaival írta be magát jazz történetébe. Ő a névadója az ösztöndíjnak is, mellyel az Emberi Erőforrások Minisztériuma tehetséges fiataloknak nyújt segítséget a zenei pályakezdésükhöz.

Szőke Nikoletta szerint a műfaj ma reneszánszát éli, egyre több fiatal látogat dzsesszkoncerteket és egyre többen művelik zenészként is ezt a műfajt.

Lakatos_Ablakos
Lakatos Ablakos Dezső
Forrás: youtube


A háromnapos zenei találkozót háromévente rendezik meg. A versenyzők 3-7 fős jazzegyüttessel vagy különböző korcsoportokban szóló produkcióval indulhatnak, a szóló kategóriákon belül hangszeres (szaxofon, gitár, zongora, basszusgitár, trombita, bőgő) vagy ének alkategóriában.

Forrás. MTI

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét