Kezdőlap Film- és színházművészet Bábelőadások a Szent György Napokon

Bábelőadások a Szent György Napokon

428
0

Idén öt bábtársulat hat darabjával, összesen 16 előadással várják az április xx között zajló Szent György Napok közönségét. A pécsi MárkusZínház és debreceni Vojtina Bábszínház mellett először lép fel Sepsiszentgyörgyön egy budapesti társulat, Fabók Mancsi Bábszínháza. Ugyancsak régi partnere a Szent György Napoknak a kolozsvári Puck Bábszínház, és két előadással jelentkezik a helyi Cimborák Bábszínház.

hosmiklos3
MárkusZínház Hős Miklós
Forrás: babszinter.hu

A pécsi MárkusZínház Hős Miklósát, amelynek alcíme „eposz bábszínpadon gyerekeknek és felnőtteknek”, elsősorban a hétévesnél nagyobb gyerekeknek ajánlják. Az előadásban, amelyet tavalyi sikere után közkívánatra hívtak vissza, Vajda Zsuzsanna és Pilári Gábor Blattner Géza-díjas bábművészek bebizonyítják, amit néhai Nagy Kopeczky Kálmán mindig is mondott: a bábszínház nem csak gyerekeknek szóló műfaj.

fabok-2
Fabók Mancsi: A háromágú tölgyfa tündére
Forrás: babszinter.hu

Fabók Mancsi (Mariann) A háromágú tölgyfa tündérével, 2018-ban, a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján elnyerte a Színházi Kritikusok Céhének nagydíját. Klasszikus történet a jóról és a rosszról, a boszorka által a tölgyfába zárt tündérleányokról, akiket aztán a királyfi nem kis áldozat és harc árán kiszabadít, s a legszebbiket jól feleségül veszi. Erre az előadásra a hat éven felülieket várják.

Az 5+ kategória figyelmébe ajánlják a Cimborák Bábszínház A halhatatlanságra vágyó királyfi című produkcióját. A népmeséből készült bábjáték az árnyjáték eszköztárát is alkalmazza. Főhőse, az elszánt azt a helyet keresi, ahol a halálnak nincs hatalma.

Cimborak_Babszinhaz_A_halhatatlansagra_vagyo_kiralyfi_r
Cimborák Bábszínház: A halhatatlanságra vágyó királyfi
Fotó: Toró Attila

Szintén ötéves korhatárt jelölt meg a kolozsvári Puck Bábszínház, amelynek Az angyalok utcája című előadása kiemelkedő teljesítménynek számít a műfajban. Decebal Marin rendező nonverbális produkciója hidat épít a mi világunk és az angyalok világa között.

Már a négyévesek is jól szórakozhatnak a debreceni Vojtila Bábszínház Boldog képek című előadásán, amely a palócföldi Boldog nevű faluba kalauzol el. Ezen a helyen nemhogy az emberek mosolyognak, de még a macskák is boldogan nyalogatják bajszukat a tejes bödön fölött.

Babaszinhaz_Cimborak_Babszinhaz_Fb_oldal_01
Cimbora Bábszínház: Tündérek tenyerén
Forrás: Facebook

Első alkalommal kerül sor a Szent György Napokon kisbabák és szüleik számára készült előadásra. A Cimborák Bábszínház legújabb produkciója, a Tündérek tenyerén babaszínház, amelyben dallal, szóval és játékkal ringatnak bennünket a tündérek. Benkő Éva rendező és Prezsmer Boglárka dramaturg fontosnak tartja az érzelmi biztonság kialakulásában a közösen megélt léleképítő csodavárást és a megtartó örömet, ezért szülőkkel vagy közeli hozzátartozókkal együtt várják babaszínházba a kicsiket.

A bábszínházi program szervezője a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét