Kedves Látogatóink!
Pleszkán Fricire emlékezünk – 8 éve hagyott itt bennünket
Engedjétek meg, hogy egy megemlékezéssel rójam le tiszteletemet a 2011. 02. 14-én elhunyt világhírű jazz-zongorista barátom, Pleszkán Frigyes előtt. Az a megtiszteltetés érhetett, hogy Hódmezővásárhelyen két koncertet szervezhettem Fricinek. A zeneiskolai fellépésén a vásárhelyi zenészek színe-java megjelent, s olyan nagy sikere volt, hogy a hallgatók nem akarták leengedni a színpadról. Oláh Emőddel és Krámli Pityesszel játszott. Egyedi, virtuóz játéka, emberi és zenei alázata annyira megfogta azoknak a fülét és lelkét, akik hallgatták, hogy nem menekülhetett előle senki, főként, aki a jazz szerelmese volt. A „Magyar Oscar Peterson”, emlegették barátai, ismerősei, tisztelői, hiszen 11 éves korábban felvett a rádióból néhány Peterson-darabot, és bizony nagy hívőjévé vált. Játszott és játszott, de úgy, hogy mindig hozzátett egy kicsit személyiségéből, zongoratudásából.
Pleszkán Écska, leánya jóvoltából most szeretettel osztok meg veletek Frici játékából. Écska örökölte édesapja zenei virtuozitását, ő azonban a hangjával tette oda névjegyét a Voiceban, illetve zenekarokban mutatja meg magát.
Minden bizonnyal hamarosan közöljük a vele készített interjút, hiszen felkérésemnek eleget tett, nagy megtiszteltetés!
Visnyei Ferenc/Visó
Hommage a Bill Evans
Gonda – Kruza – Pleszkán ℗ 1985 HUNGAROTON RECORDS LTD. Released on: 1985-06-07