Bemutatjuk a hódmezővásárhelyi Zenevan együttest – Muzslyán idén is fellépnek

             A zene az kell….

Néptánckar és kórus is szívesen csatlakozik hozzájuk

A por-rock világából merítenek

Nyár van, egymást érik a fesztiválok, szabadtéri rendezvények. Sok-sok zenekar, előadó próbálja csillapítani az emberek kultúrszomját. Sokféle formáció jön létre, és bizony oly sok tehetséges zenésszel. Mivel igen nagy a kínálat, így a zenekarok élete sosem lehet egyszerű. Sajnos kevés nyilvánosságot kapnak.

Engedjétek meg, hogy bemutassam a Zenevan zenekart Hódmezővá-sárhelyről. Gera Imrével, a “hátulütővel” készített interjúmat fogadjá-tok sok szeretettel!

Kérlek, mutasd be a tagokat!

A Zenekar 2014-ben alakult, tagok: Tóth Anita és Jószai Csilla ének, Horváth László gitár, Varga Szabolcs basszusgitár, Fodor Tibor billentyűs hangszerek, Gera Imre dob.

Mióta léteztek ebben  a formációban? Esetleg volt-e már tagcsere?

A felállás azóta stabilnak mondható, Jószai Csilla a legfiatalabb tag korát tekintve és belépési időpontot is nézve…

Milyen stílust képvisel a zenekar?

Pop-rock feldolgozásokat játszunk, igyekszünk olyan dalokat válasz-tani, amelyeket kevesen adnak elő, azonban igényes hangszerelésűek és lehetőleg jó értelemben populárisak, tehát ismerik és szeretik a zenehallgatók, nem utolsósorban mi is szeretjük azokat játszani.

Ki, milyen zenei múlttal rendelkezik?

Változatos, de mindannyian többéves zenei múlttal rendelkezünk, van, aki a koránál fogva többel, van, aki ugyanilyen okból kevesebbel. A zenekar tagjai közül többen együtt játszottunk régebben több formációban, így ismerjük egymást, és előfordul, hogy szavak nélkül is működik a kémia …

Milyen sűrűn léptek fel? És legközelebb hol?

Sajnos nem tudunk annyiszor fellépni, mint szeretnénk, különböző okokból. Kevés lehetőség mutatkozik manapság élőben muzsikálni, kevés az alkalmas hely, de mi mindenhová örömmel megyünk, ahová hívnak. Próbálunk mi is új helyeket, lehetőségeket keresni, sajnos nincsenek elkényeztetve az élőzenészek manapság… 😉 A „szezonnyi-tó bulink” 😉 május elején Szelevényben volt, nemrégen szülőváro-sunkban, Hódmezővásárhelyen  a LÖSZ Fesztiválon zenéltünk, ahol évek óta visszatérő vendégek vagyunk, nagy örömünkre. A nyár folyamán még meghívást kaptunk Cserkeszőlőre, Hódmezővásár-helyre az augusztus 20-a körüli rendezvénysorozatra és Délvidéken Muzslyára, a sofőrünk jóvoltából, ahol már tavaly volt szerencsénk nagy sikerű bulit adni a magyarlakta helységben.

Van-e saját oldalatok, ahol hirdetni tudjátok a fellépéseitek időpontját, helyszínét?

A Facebookon természetesen jelen vagyunk —  https://www.facebook.com/zenevan.zenekar/ –, volt tervben egy saját oldal fenntartása, de az online világ manapság nem ebbe az irányba tart, így egyelőre ez a kérdés lekerült a napirendről…

Részt vettetek-e már valamilyen tehetségkutatón, vagy gondolkod-tatok-e már a részvételen?

Mivel a csapat egyelőre saját dalokat nem, hanem csak feldolgozásokat – más által írt dalokat – játszik, így ez nem került egyelőre szóba. Azonban minden lehetőséget megragadunk a bemutatkozásra, és minden megkeresést örömmel veszünk, és igyekszünk lehetőségeinkhez képest teljesíteni.

Koncert után milyen visszajelzések érkeznek hozzátok, az emberek mennyire szeretik, amit csináltok?

Örömünkre, pozitív visszajelzéseket, gratulációkat, dicséretet, bátorítást kapunk. Nem mellékesen így tudunk szert tenni ismeretségekre, sőt előfordult, hogy egy-egy buli kapcsán/után érkezett konkrét megkeresés is.

Volt-e olyan koncert, amely igazán emlékezetesre sikeredett?

Mind ilyen… Igyekszünk minden koncertet, fellépést bulit egyedinek, megismételhetetlennek, különlegesnek kialakítani. Folyamatosan keressük a lehetőséget együttműködésre, együtt-játékra más ismerős és ismeretlen fellépőkkel, művészekkel. Például többször előfordult, hogy spontán felkértünk csatlakozásra néptánckart, kórust egy-egy szabadtéri helyszínen. Pár éve a Penna Klubban közös bulit csináltunk egy fiatalokból álló zenekarral, a Spirity-vel, sőt több ismerőst, vendégfellépőt – gitárost, énekeseket – is hívtunk. Ezek a közös bulik sokat jelentenek számunkra és azt vettük észre a többi közreműködő sem tiltakozott hevesen 😊. A már említett augusztusi ünnepi koncerten is tervezünk meghívott vendégeket, de ez még maradjon egyelőre meglepetés…

Mit üzentek a közönségnek? 

„Sokáig éljen a Rock And Roll!” 😀

bomover

2019 06. 24. Nagy Sándor- József Attila “Semmi ágán ül a szívem”

Beszélgetős, verses, zenés esten találkozhattunk a Madách Színház művészével a város szülöttével Nagy Sándorral

… vagy József Attilával? A Szirtes Tamás és Szente Vajk által színpadra alkalmazott darab részletein át betekintést kaphattunk abba a világba, ahol új oldaláról ismerhettük meg a híres költőt.

Mindenki tanult róla diákkorában, van kedvenc verse is talán. Tudja a születésnapját, szülei, múzsái nevét, tudunk a őrületéről és a vonatról…. Mégsem ismerhetjük igazán. Az előadás új információkat és nézőpontokat adott.

Érzékenység, szirupeffektus, gyermeki ártatlanság, Thomas Mann, Vágó Márta, egy ‘disszidáló ‘ apa, orvosi feljegyzések…

És a másik oldal. Az ember, aki versben sem tudott hazudni, kiből talán csak egy beteg világ csinált beteget.

Egy bő órát tölthettünk forgók, szén, kékítő, múzsák, és fehér köpenyek okozta lélekvívódások között, a Coffe Tea Area hangulatos kis színpadán.

Az előadás után Nagy Sándorral riport készült, amit itt meg is hallgathatnak :

XXXI. Nemzetközi Színházi Fesztivál – Kisvárda –  2019 06 22. Szemerédi Bernadett – Szabadon – Villáminterjú

 

Zenés délután a Coffe Tee Area udvarán felállított kis színpadon. A Vajdaságból, Hódegyházéról származó színművésznő elmondta, hogy számára ez a fesztivál: ” Sokoldalúság, művészi párbeszéd, művészi és emberi kommunikáció. Sokat hallott róla már tanuló korában is, és idén második alkalommal lép fel. Furcsán érdekes véletlen, hogy ő is idén XXXI, pont mint a rendezvény.”

 

Szakál Magdolna- Fiatalon került el szülőföldjéről Szegedre. Elmesélné miért? Már akkor vonzotta a színpad?

Szemerédi Bernadett– Vonzott, de nem a színészet. Édesapám révén, hiszen ő rengeteg féle hangszeren játszott, és négy éves lehettem, amikor hegedülni tanult. Akkor döntöttem el, hogy nekem is kell hegedű, és hogy hegedűművész szeretnék lenni. Ez hozott át 14, 15 évesen Szegedre, zenei iskolába.

Sz.M. – Mi fordította végül mégis a színház felé?

Sz. B. – Nem mi, hanem ki. Így a pontos. Az énektanárnőm javaslatára és unszolására, és nagy szerepük volt benne a Színi Tanodásoknak is. Az ő Szentivánéji Álom című előadásukon csapott belém az a bizonyos villám.

Sz.M.- Szerelem. Logisztika. Két fontos szó a közelmúltból, ha az életét figyeljük. Több társulatban játszik, férjhez ment. Hogy tudja ezt koordinálni?

Sz.B.- Mostanában már kevesebbet ingázom. Valóban volt idő, hogy egy évad alatt több darabban és több társulattal is játszottam…. ( ha nem haragszik közben átveszem a cipőm…) szükségem volt jó szervezőkészségre. Reggel úgy elindulni próbálni az egyik színházhoz, hogy az esti jelmezeim is a kocsiban legyenek, amiket már kilométerekkel arrébb, egy másik színháznál kell használjak…( “Drágám, az asztalról azt még..” – és Széplaky Géza már ugrik. Segíti, ahogy az előadás szervezésében és lebonyolításéban is. Sz. M.)

Sz.M.- Délvidéki származású. Szülei most is ott élnek. Jut ideje hazalátogatni?

Sz.B.- Nem annyit, mint szeretnék. Anyukám éppen ezért ezt az eseményt is azon a netes portálon követi, amit az ő kérésére nyitottam. Nézzen rajta körül ön is nyugodtan.. De amikor csak tudunk, mindig megyünk, hisz az a kohó az, ahonnan származom. Lassan tovább kell indulnunk. Ugye megbocsát?

Sz.M – Természetesen. Örülök, hogy beszélhettünk ” Zeng a dal, szól a dal, hív a dal…” – énekelte nemrég még a színpadról. Most elsiet, hisz… Hívja a dal.

Kép és szöveg. Szakál Magdolna

Melléklet (Hang005.amr) előnézeteHang005.amr4.1 MB

<script async src='https://widget.websitevoice.com/WV_SITE_ID'></script><script>window.wvData=window.wvData||{};function wvtag(a,b){wvData[a]=b;}wvtag('id','WV_SITE_ID');</script>

Nagyinterjú Varga Árpád Zsolt filmrendezővel

Akit megérintett a mozgóképek világa

Hódmezővásárhely és  Hollywood

A képhez tartozó alt jellemző üres; Karpatok_forgatas_Varga_Arpad_Zsolt.jpg a fájlnévA Los Angeles-i Kárpátok története forgatásán 2015. (Fotó: Gondi György)

Beszélgetésünk apropóját a közelmúltban bemutatott, A születés jogán! című filmje adta. Örömmel mentem el a vásárhelyi vetítésre, és bizony kíváncsivá tett, vajon, hogyan született meg ez a jeles munkája? Az ötvenhatos forradalmár – és szabadságharcos Czene Ferenc életéből egy olyan dokumentumfilm került filmvászonra, amellyel emléket állít a hősnek, de minden ’56-osnak – mondhatni barátjának –, névjegyét adva az utókornak. Persze, nem titkolt szándék is vezérelt: legjelentősebb filmes-tévés állomásait is szeretnénk bemutatni, hogy bepillantást engedjünk tartalmas, gazdag szakmai életútjába.

Amikor ülök a moziban, hátra hajtom a fejemet, átadom magam a jelennek, annak, amit éppen nézek, annak, amit éppen látok, akkor kizárok mindent és mindenkit, megszűnik a külső tér, idő, egy másik dimenzióban találom magam, sőt mintha valamelyik szereplője is én lennék. A dokumentumfilmek világa éppúgy megérint, mint bármelyik film, amely elgondolkodtat, érzelmeket korbácsol fel, lelket emel fel. A dokumentumfilm egy olyan kategória, amelyben a valóság dokumentálódik. A hódmezővásárhelyi Varga Árpád Zsolt filmrendező barátomat több mint negyed évszázada ismerem, és bátran kijelenthetem, hogy nemcsak iparágként űzi a filmes szakmát, hanem igazi művészként! Operatőr, forgatókönyvíró, vágó, rendező, producer, sőt, még zeneszerző is. A filmes világ ismert és elismert emblematikus arca. Bejárta a világot. A számos filmes díj birtokosa kisgyermekként egyszer arra ébredt, hogy filmeket akar készíteni, amelyek nem kitaláltak, hanem valós eseményekről, emberekről szólnak, amelyek tényeken alapulnak. Hogyan jutott el idáig? Rockbandában dobolt, majd eladta felszerelését és kamarára váltotta, hogy álmait megvalósíthassa. Abban biztos vagyok, hogy sok esztéta egyediként jellemzi munkásságát – nem véletlen, hogy annyi díjat begyűjtött, hiszen minden olyan szociális, érzelmi, gondolati értékkel bír, amelyek révén az egyéneket megszólaltatva, a közönségnek, a társadalmunknak mutat igaz, teljesen átfogó képet a való világról.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Visó-és-Én-1024x576.jpg a fájlnévFotó a találkozásról és az interjúról. (Fotó: Image HD Stúdió)

Visó: Vajon miért gondolhatná bárki is, hogy szerencsés vagy? Annak tartod magad? Hogyan vezetett utad a mozgókép világába?

Árpád: Bizonyos fokig szerencsés vagyok, de azt tudom, hogy a kitartás legalább olyan fontos volt az életemben, mint a szerencse. Ehhez persze kellettek a szülők is, édesapám például soha nem erőltetett rám semmit. Hagyta, hogy csináljam a dolgaimat. Odafigyelt rám, de szabadságot hagyott közben. 13 évesen ébredtem úgy, hogy filmeket akarok készíteni. Akkor elhatároztam: az emberi sorsok érdekelnek és nem az, hogy apám kapál a kertben, vagy egyszerű, családi felvételek készítése. Első, 30 perces zenés kisjátékfilmem a Walkman címmel vált ismertté 1985-ben, amelynek szereplői a baráti körből kerültek ki. Ezt elvittem egy országos filmszemlére és a legnagyobb meglepetésemre, a második díjat kaptam érte. A szakmai zsűri azt mondta, ha megtanulom a filmkészítés grammatikáját, akkor sok embernek okozok majd filmjeimmel örömet. Nagyon nehéz volt ilyen mondatok után, alig 15 évesen előre tekinteni, mert a legközelebbi filmgyár Budapesten volt. A szakkönyvek szinte elérhetetlenek voltak. Amiben biztos voltam: ezt akarom csinálni a hátralévő életemben. Ez erőt és kitartást adott.

A képhez tartozó alt jellemző üres; IMAGEHDSTUDIO_WALKMAN.jpg a fájlnévWalkman című kisjátékfilm 1985. (Fotó: Image HD Stúdió)

Visó: Igen, emlékszem az első kisjátékfilmedre. Mesélnél ennek születéséről a kultkocsma.hu olvasóinak? Talán innentől kezdve tudatosan merítettél a filmkészítés minden fortélyából. Kik segítettek ebben a nem éppen könnyűnek mondható világban eligazodni, fejlődni?

Árpád: Abban az időben nem volt igazából senki, aki segíteni tudott volna. Egyedül voltam és tapogatóztam. Keresgéltem. Próbáltam könyvekből tanulni, de ezek inkább színészek életéről szóltak, mint sem a szakmáról. Amikor csak lehetett, filmeket néztem a tévében. Rendszeresen ellógtam a moziba, amikről persze édesanyám tudott, de sosem szólt rossz szóval érte. A forgatókönyvekről csak hallottam, sosem láttam előtte hogyan is néz ki, ezért magam láttam el jelzésekkel a képsoronként lejegyzetelt írásomat. Még ma is megvannak, ha elővenném, biztos nagyon jót mosolyognék rajta, de akkor nem volt semmi információm hogyan is néz ki egy filmforgatókönyv. A legnehezebb része ez volt nekem akkoriban a filmjeim készítésében. 14-16 évesen keresgél és tapogatózik az ember, messze Budapesttől, ahol a filmek készültek. A barátok vállalták a szerepeket, emlékszem, hogy a főszereplő lány vidéki volt, kollégiumban lakott, így – négy hónapon keresztül – hétvégenként tudtunk csak két napot forgatni és ő nálunk aludt akkor. Volt idő megszervezni a különböző jelenetek felvételi helyszíneit. Felejthetetlen volt számomra, hogy 15 év körül voltam, és leszerveztem a Városi Kórházban az intenzív osztályon egy forgatást. Nagyon segítőkészek voltak, nagy hatással volt ránk, hogy ott forgathatunk és nagy hatása volt a jelenetnek is a filmben.

Visó: A Hódmezővásárhelyi Városi Televízió munkatársa lettél, igen fiatalon, és nemsokára tanulhattál a Magyar Televíziónál. A tudásszomj csillapíthatatlanul erős volt benned. Hogyan fogadtak 16 évesen a vásárhelyi stúdióban, milyen volt a munka az utóbbinál?

A képhez tartozó alt jellemző üres; VTV-1986-Bacsa-Ilona-fotó-1024x664.jpg a fájlnévVásárhelyi Városi Televízió első adásának felvétele 1986. (Fotó: Bacsa Ilona)

Árpád: Ezt nagyon érdekes időszakként éltem meg, mert akkor nekem már volt egy filmszemle által díjazott kisjátékfilmem. 1985-ben indult a Vásárhelyi Televízió megszervezése, és a volt magyar irodalom tanárom segítségével hívtak be abba a 15-18 főből álló csapatba. Jobban érdekelt mindennél, hiszen kamera közelbe kerültem. A Szegedi Magyar Televízió szakemberei jöttek át tanítani minket. Megkérdeztem Fodor Dezső operatőrtől – aki tanított minket – , hogy engem a filmszakma érdekel, jobban, mint a televízió, mit tanácsol? Azt mondta, hogy filmgyár Pesten van, tanuljam meg a televíziózást, az itt van helyben, és tudjam, hogy a tévések elsajátítják a filmes szakma bizonyos részeit, miközben a filmesek semmit, vagy vajmi keveset tudnak a televíziózásról. Ez tetszett nekem, mert az én olvasatomban akkor ez úgy hangzott, hogy többet fogok tudni, mintha filmesnek tanulnék. Így alapító tagja lettem a helyi városi tv-nek és 1986-ban, az első adásban is sokat dolgoztam. A korom miatt, azt hiszem 16-17 év körül lehettem, én is ott kezdtem, hogy kábeleket és lámpákat cipeltem. Ez egyáltalán nem zavart engem, mert közben figyeltem az operatőrt, a szerkesztőt, a rendezőt munka közben. Jó tanulóidőszak volt. Egyik nap azt kérdezte tőlem a VTV akkori vezetője, hogy lett egy plusz státusza a tv-nek és még egy embert főállásban alkalmaznának, elvállalnám-e? Igent mondtam, így lettem Kovács László mellett a második főállású alkalmazottja a VTV-nek, 17 évesen. Az elsőként újjáépített tv-stúdióban a lehető legtöbb időt töltöttem. Mindent kellett csinálni: forgatni, vágni, hiszen ketten voltunk státuszban a 17-20 fős külsős csapat mellett. Nagyon sok dolgot magamtól tanultam meg. Egy alkalommal a Szegedi MTV munkatársai kibérelték két éjszakai forgatásra a VTV teljes felszerelését és én vittem a kamerákat, a technikai berendezéseket, és képviseltem a VTV-t. Összeraktam nekik, ami kellett a forgatáshoz és felügyeltem is technikailag mindent. Ekkor hívtak át Szegedre, a Magyar Televízióhoz, ami megalapozta és megtanította nekem a tévés szakmát. Mivel vágni már tudtam, gyorsan tanultam, sok dolgot elsajátítottam, így rövid időn belül 5 különböző munkakörbe beosztható lettem a műszaki csapatban és gyorsan rákerültem a Színes 9 közvetítőkocsira személyzetként is. Akkoriban a tévés szakma legkiválóbb műszaki csapata volt a szegedi MTV-nél. Rengeteget tanultam tőlük, élő közvetítések Forma-1 117 országba, vagy sport, koncert és színházi élő közvetítések alkalmával. Együtt dolgozhattam az akkori szakma legnagyobbjaival a Magyar Televíziónál. Rendezőkkel, színészekkel, sportriporterekkel. Rengeteg mindenben dolgoztam, élő és rögzített adásokban, több száz híradó, magazin műsorokban, sport és szórakoztató műsorokban, miközben a közvetítőkocsival bejártam az egész országot. Nagyon szerettem csinálni, életem egyik legszebb időszakát töltöttem el itt. Az MTV belső képzésein mindent megtanítottak azok a tanárok, akik a Színház és Filmművészeti, akkor még Főiskola tanárai voltak. Emlékszem, felvételiztem a rendező szakra, amikor bementem a felvételi bizottság elé, köszöntem, hogy “Sziasztok”. Mindenkit ismertem már. Azt mondták, hogy nem vesznek fel, mert az első évben a televízió-rendezést tanítják és nekem be se kellene járnom, hiszen annál többet nem tudnak tanítani, mint amennyit én minden nap tanulok, hiszen ott ülök egy rendező mellett a stúdióban képvágóként. Elmondtam, hogy azért vannak hiányosságaim, és ez engem nagyon érdekel…  úgy jöttem ki, hogy bár nem vettek fel, de két tanár vállalta, hogy beírat a Színművészeti (akkor még) zárt könyvtárába, és bejárhatok a szabadidőmben. Ott találkoztam először Tarkovszkij és Eizenstein, vagy Kuroszava filmművészetével. Faltam a könyveket, imádtam, hogy a szakmát tanulhatom még úgy is, hogy csak a könyvtárba léphettem be, pedig nagyon szerettem volna a tantermekbe is bejárni.

A képhez tartozó alt jellemző üres; MTV-Fotó-Kléner-györgy.jpg a fájlnévMTV Szeged 1992. (Fotó: Kléner György)

Visó: Mikor és hogyan kerültél ki a filmek fővárosába? Milyen érzés volt kint élned? Mit hoztál haza magadban, milyen mozgóképes tudással gazdagodtál?

Árpád: Nem esett jól, hogy nem vettek fel és nem is értettem akkor, hogy miért, hiszen ha valaki tanulni akar, azt biztatni kell. A Szegedi MTV műszaki csapata mindig azt mondta, – nekem az a jó, ha te mindent tudsz – , aki tudja, annak kötelessége átadnia azt, amit tud, aki nem tudja, azok mondják azt, hogy “ezt neked nem kell tudnod”, vagy “nem kell értened”. A buta, hozzá nem értő emberek féltik a tudásukat, azok sosem, akik valóban tudják, mert azt is tudják, hogy amit átadnak, azzal ők is többek lesznek. A Magyar Televíziónál végig dolgoztam a rendszerváltást. Az egyik nap – amikor éppen filmet vágtam – , behoztak egy forgatott anyagot egy emberről, aki hazaszökött a határon, hogy szavazhasson a közelgő választásokon 1990-ben. Én vágtam meg a riportot és úgy döntöttem, mivel az illető dolgozott Los Angelesben a Panavision cégnél, hogy ez az ember egy kolléga. Az MTV engedélyével kiküldtem neki a vágott riportot az Egyesült Államokba. Akkor nem gondoltam volna, hogy ez hatással lesz az egész életemre, a gondolkozásomra, és ez a mozzanat gyakorlatilag a mai beszélgetésünk apropója is. Ugyanis az illetőt úgy hívták, hogy Czene Ferenc, akinek az életéről szól a nemrégen bemutatásra került: A Születés Jogán! című dokumentumfilmem. 1992-ben utazott ismét Magyarországra és felhívott a televízióban, hogy szeretne velem találkozni Pesten. Meglepetésemre, egy félórás beszélgetés után meghívott Los Angelesbe, a Hollywoodi házába. Nekem volt előtte is meghívásom Amerikába, de engem nem Amerika érdekelt, hanem a filmgyártás. Ha Hollywood Romániában lett volna, akkor oda akartam volna menni. Még abban az évben kiutaztam és ott éltem egy évet a Hollywoodi házában, Los Angelesben. A Magyar Televíziótól mentem ki, abban maradtunk, ha bármi történik odakint, akkor tudósítok róla. Megérkezésem után három nappal leégett a San Fernando-völgyi Magyar Református Templom. Még át sem álltam a Jetleg-ből és ott ültem egy FBI sajtótájékoztatón és tudósítottam Magyarországra. A tudósítás híre gyorsan elterjedt odakint és innentől kezdve mindenhova meghívtak. Készítettünk videoklipet a leégett templomromok között, ezt én vágtam, amit látott Los Angeles akkori polgármestere, s adott az egyháznak 10 ezer dollárt, hogy tudjanak templomot bérelni a működésükhöz, amíg újjáépül a templom.

Árpád: Mire el tudtam kezdeni a szakmát, tanulmányozni már hónapok teltek el és életre szóló barátságokat kötöttem a kint élő magyarság számos tagjával, mely barátságok mindegyike a mai napig tart. Amikor csak lehetőségem adódott, a világhírű stúdiókban mászkáltam, sok helyre belógtam, tanulmányoztam a filmszakmát. Együtt reggeliztem Tom Cruise-al és Gene Hackmannel vagy Sydney Pollack-kal a Warner Bros Stúdió egyik-másik forgatási napján, a stáb büfében. Fogalmuk sem volt, hogy én ki vagyok, akkor még nem voltak biztonsági kamerarendszerek a stúdiókban, volt egy Warneres sapka a fejemen, azt gondolták, valakinek a valakije vagyok, vagy a stúdióban dolgozok, mivel nem voltunk sokan, így nem szóltak egy szót sem. Én figyeltem mit csinálnak, kávéztam és mosolyogtam a Warneres baseball sapkával a fejemen, figyeltem és tanultam. A stáb büfére is azért jártam rá, mert tudtam, ha kijövök a filmgyárból kajálni, utána már nem tudok visszalógni. A Warnerbe annyit lógtam be, hogy már tudtam, melyik nap, ki lesz a biztonsági őr a kapuban. Mivel a baseball sapka taktika bejött, a Warner után, a Paramount filmgyár következett, amitől 15 percre laktam akkor gyalog. Így történt meg, hogy a Paramount filmgyárban szemben állt velem Eddy Murphy és köszöntem neki, hogy – Helló Eddy. – Visszaköszönt: – Hello! – majd láttam az arcán, azon gondolkodik, vajon ki lehetek én? Szürcsöltem egyet a kávémból és az járt a fejemben, “na ezen gondolkodhatsz barátom, ha majd rájössz, majd szóljál!” A kint tartózkodásom alatt, sok forgatáson ott voltam, nagyon sokat tanultam, láttam a filmkészítés majd minden fázisát a nagy hollywoodi stúdiókban. A Paramountnál megtudták, hogy Magyarországról jöttem, magyar vagyok, az egyik őr megölelt és azt mondta, hálás, mert Adolf Zukor is magyar volt, és ha ő nem alapítja meg ezt a filmgyárat, akkor neki ma lehet nem lenne munkája. A biztonsági őr azután bevitt olyan helyekre is, amiket meg sem találtam volna magamtól. Hangstúdiókba, vágószobákba, bemutatott több embernek a Paramountnál. Ezek nagyon-nagy tapasztalatok voltak és rengeteg mindent láttam, végre azt, amiért kiutaztam. 1993-ban édesapám betegeskedett, így hazajöttem. Hozzáteszem: nem terveztem azt, hogy kint maradok és nem volt időhöz kötve sem. Nem bántam meg, hogy hazajöttem, mert még másfél évet élhettem édesapámmal, akinek mindent köszönhettem az életemben.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Hollywood-1992.jpg a fájlnévHollywood, Walk of Fame 1993. (Fotó: Harangi Tamás)

Visó: Nagyon kedves emlékeim közé tartozik, amikor megkerestél engem és Radics Ferit – aki sajnos már nincs közöttünk, emblematikus arca volt az Image Rádiónak, az Interrock együttes frontembereként ismerhették sokan, hatalmas szívvel és lélekkel áldotta meg a teremtő, ahogyan a hangját is -, mint zenészeket, és felkértél minket, hogy élő adásban zenei műsorokat vezessünk Hódmezővásárhely első Rádiójában. Nem sokkal Los Angelesből hazatérésed után alapítottad meg az Image Rádiót. Ez a kép nélküli televíziózás mit adott neked, mert azt tudom, hogy sokunknak, műsorvezetőknek, nekem is hatalmas értéket, de a hallgatóinknak is!

Árpád: Amikor a barátaim kivittek a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérre, azzal indítottak útnak, hogy valósítsam meg otthon mindazt, amit Los Angelesben láttam és tetszett, de itthon még nincs. Egy hónap után jött az ötlet, kint sokat hallgattam a Los Angeles-i rádióadókat, itthon akkor csak a Petőfi, a Kossuth, a Bartók és a Danubius rádióadók működtek, semmi más nem szólt. 1993-at írtunk, egyre erősebbé vált bennem az elhatározás, miért ne lehetne Hódmezővásárhelynek saját rádióadója. Egy városi rádió, ami kereskedelmi adóként szórakoztat, informál, terjeszti a kultúrát és a várossal foglalkozik elsősorban. Volt tapasztalatom a televíziós műsorok készítésében, bizonyos mértékig könnyebbnek is láttam a rádióműsorok gyártását, hiszen nincs kép, van helyette viszont rengeteg világhírű zeneszám. A volt VTV munkatársak és az MTV-s kapcsolataimon keresztül megszerveztem a stábot. De kellett műsor, arculat, stúdió és persze engedély. Megtudtam, hogy lehet 10 napos ideiglenes engedélyt kérni az akkori Hírközlési Főfelügyelettől. Csak indok kellett. 168 éve született Szántó Kovács János. Ezt találtam Vásárhely történeti leírásában, amiről azt gondoltam, ezzel lehet pályázni. Így is lett, 10 napos műsorfolyamot szerkesztettem, aminek persze semmi köze nem volt Szántó Kovács Jánoshoz, de ezt nem is nézték. Az engedélyt megadták. Összeraktam a stábot, megszerkesztettem 240 óra pontos adásmenetét és segítségül hívtam Szegedről az egyik volt MTV-s kollégám testvérét, Sibalin Endrét. Pénzünk nem volt, de volt engedélyünk, stábunk, műsorunk és így felszerelésünk is egy kihelyezhető rádióstúdió formájában. Édesapám közbenjárására lett stúdióhelyünk is, ami egy akkor induló üzlet raktárhelyisége volt. Ők fizettek is, hogy náluk legyen a rádióstúdió. Így már lett induló tőke is. Az Image Rádió megszólalása óriási dolog volt a városban. Mindenütt ez szólt, a sörözőkben, a benzinkutakon és az utcára a házakból, lakásokból is kiszűrődött az Image Rádió adása és a benne hallható zenék. Mindenki hallgatta. Emlékszem, csőtörés volt egy háznál és az ott lakó bennünket hívott, hogy nem ér el egy szerelőt sem. Miután mi bemondtuk adásba, hogy aki hallja, adja át, keresnek vízvezeték szerelőt csőtörés miatt: három szerelő is elment a helyszínre és egymást segítve oldották meg a problémát. Az Image Rádió közösségi erővel bírt. Persze nem álltunk jól anyagilag, Dr. Rapcsák András polgármester amíg be nem jött a stúdióba, addig a vállalkozók nem nagyon mertek reklámozni. Mi nem akartunk politikát vinni az adásainkba, kereskedelmi jelleggel szóltunk. Hogy hogyan jött végül be a stúdióba? Ez egy külön történet, a lényeg, hogy bejött és ezzel az Image Rádió is sikeresen zárta a 10 napot.

Image Rádió emléklap 1993. (készítette: Kiss Sándor)

Visó: Egyébként nagyon sajnálom, hogy befejezted ezt a rádiós időszakot, de valamiért másfelé terelt az élet, visszatértél a televíziózáshoz. Még a 3. x előtt stúdióvezető lettél. Nagyon sokat tettél reformjaiddal a helyi televíziózás történetében, műsortematikáját átalakítottad, de számos más újítást is bevezettél.

Árpád: Én nem akartam TV stúdióvezető lenni. Dr. Rapcsák András polgármester hívott be 1996-ban az irodájába, hogy bajban van a VTV. Az Országos Rádió és Televíziós Testület, (akkori ORTT) sorban ellenőrizte a helyi televíziókat, és amelyik nem megfelelően működött, azt bezáratták. Így járt akkor több város és nem akarta, hogy a Vásárhelyi VTV is erre a sorsra jusson. A kiadott engedély nem csak jog, hanem kötelezettség is volt. Addig hétfőn volt egy 2 órás adás, amit csütörtökön megismételtek, miközben – kedd kivételével –  minden nap kellett volna 16 órától 22 óráig műsort gyártani. Vállaltam, hogy segítek megmenteni azt a televíziót, ahol a szakmai életem elindult és felállítottam egy új műsorstruktúrát, amiben volt híradó, magazinműsorok élőben, utcai riportok, főműsoridőben pedig filmek, amiket addig nem láthattak a VTV-n. Az egyik műsor a Nap kérdése volt, amit azért találtam ki, hogy az utcán megkérdezett emberekből nézőt csináljak. Ugyanis a Nap Kérdése mindig valami aktuális témaként merült fel, és aki nyilatkozott, az szólt a barátjának, a családjának, hogy benne lesz a VTV-ben és így ez a műsor folyamatosan nézőket generált. 18 évig ment a VTV-ben ez a műsor, amit ha évek múlva elővesznek, majd egy nagyon jó, kor és helytörténeti dokumentum anyag lehet a Vásárhelyi polgárokról. A Híradó, ami napjában kétszer jelentkezett és én vezettem be, arra azt mondták bizonyos emberek: “Minek? Ebben a városban nem történik semmi!” Nos, a Híradó évtizedekkel később is a legnézettebb műsora volt a VTV-nek. De visszatérve, jött az ORTT és mindent rendben talált. Én meg visszaadtam a VTV vezetését a régi stábnak, akik viszont nem tudták folytatni ugyanabban a tempóban, mint ahogy azt én vittem. Így azután Rapcsák polgármester úr visszahívott stúdióvezetőnek. Bért fejlesztettem, a környező településekről tudósításokat gyártottunk, mindaddig viszonylag rendben ment minden, amíg a város vezetőjének kampányfőnöke egyik napon be nem jött hozzám a VTV irodába, és le nem rakta elém a polgármester választási kampánymenetét 1998-ra, hogy írjam alá. Beleolvasva, nem csak etikátlan, de törvényellenes elvárások is voltak benne, amiket elvártak tőlem. Én a BBC etikai kódexét tanultam az MTV-nél, egyáltalán nem értettem egyet a leírtak tartalmával. Ilyenek voltak benne, pl. hogy “a rivális polgármester jelöltet csak úgy mutathatom a felvételeken, ha skinheadek vannak a háttérben.” Vagy, „hogyan szólaltassam meg a polgármestert kampánycsendben és milyen indokkal.” Vagy “nem hívhatok be a stúdióba ellenzéki politikusokat.” Én akkor ezt nem írtam alá, így volt még két hetem a VTV-nél. Fenyegettek, totálisan ellehetetlenítettek, a stábot nem fizették ki, helyette víz-, gáz- és villanyszámlákat fizettek, amit azelőtt sosem kértek a VTV költségvetéséből, hiszen a VTV önkormányzati fenntartású volt, ezeket a város fizette mindig is. Egy fillért nem adtak senkinek. Az APEH nagyítóval vizsgált hónapokig. Nem találtak semmit, utána békén hagytak. Nagyon tanulságos volt ez az egész ügy. Amikor leszámoltam a VTV-nél, el akarták kérni a műsorstruktúrát és a műsor szignálokat. Ezeket nem adtam, hiszen ezeket én gyártottam, így a struktúrát, mert azt el lehetett, egyszerűen ellopták. Én voltam a VTV történetében az egyetlen stúdióvezető, akit szakmai okok miatt neveztek ki és politikai okok miatt rúgtak ki. Így köszönték meg a munkámat, és én ezzel lezártam a VTV számomra szóló történetét. De az élet igazságos, én bejártam a világot, míg más a börtönbe ment ezek után.

Visó: Szegedre kerültél a Globe tévéhez.  Mi az, amit megvalósítottál műszaki igazgatóként?

Árpád: Néhányan átlátták a Vásárhelyen történteket és áthívtak Szegedre, a Globe Televízióhoz műszaki igazgatónak. Itt is felállítottam egy új műsorstruktúrát és egy gazdaságosabb működést. Kis kereskedelmi tévé volt, napi 18-22-ig tartó négy órás adás idővel. Kaptam egy szolgálati gépkocsit, volt szolgálati mobiltelefonom, és persze rengeteg munkám. Ami nem volt: szabadidő. Előfordult, hogy 3 hónapig, egyetlen szabadnap nélkül tettem a dolgomat. Bedolgoztunk más kereskedelmi televízióknak is, a napi saját gyártású műsorok mellett. Az egyik ilyen alkalommal, egy kereskedelmi tv tudósítójával forgattam egy önkormányzati sajtótájékoztatón, amikor a mindenki által ismert szerkesztő elmondta a Stand-up-ot. Ez az, amikor a kamerába szemben elmondja a szerkesztő a helyszínen az összekötő vagy a tudósítás szövegét. Amikor ezt felvettük, azt kérte tőlem, hogy vegyük fel még egyszer. Felvettük, majd harmadjára is ezt kérte. Megkérdeztem tőle, hogy miért vettük fel háromszor? Mire azt válaszolta, hogy nem tudja ki lesz a felelős szerkesztő este, ezért elmondta jobbosan, balosan és tárgyilagosan. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, én nem akarok tovább egyik televíziónál sem dolgozni.

Visó: Mikor és hogyan döntötted el, hogy független filmes leszel? Hány országban is forgattál?

Árpád: A történtek után a szakmában akartam maradni, de nem televíziósként. Érdekesség: sokan tudták a telefonszámomat és hívtak több helyre operatőrnek elsősorban, de más felkérésekkel is megkerestek, például vágóként. Egyszer csak külföldről is érkezett ajánlat, és innentől nem volt megállás. Nem tudom az országok számát, sosem néztem utána, de 3 kontinensen biztos forgattam és nagyon sok országban. Van egy régi mondás: “Ha filmes vagy, útleveled van a világ összes országába.” Ezt tapasztalatból mondom, hogy igaz!

A képhez tartozó alt jellemző üres; Hollywood-Paramount.jpg a fájlnévParamount Pictures 2011. (Fotó: Varga Miklós Árpád)

Visó: A Kanadai Magyar Televízió tulajdonosa is megkeresett. Milyen munkákkal bízott meg? Úgy tudom tanítottál is. Hogyan sikerült átadni tapasztalataidat a hallgatóidnak?

Árpád: Érdekes volt, mert a Kanadai Magyar Televízió engem Los Angelesen keresztül keresett meg. Los Angelesben ajánlottak engem a TV vezetőjének a figyelmébe. A volt tulajdonos, Kosaras Pufi, mindenki így ismerte, ezért mondom ezt a nevét – sajnos már elhunyt -, hozzáteszem, ismertem őt régebbről, tudtam, hogy Torontóban működik egy Magyar Televízió, amit ő működtet. A Pufi halála után, akik átvették a tévét, ketten nem értettek hozzá. Felkértek, hogy építsünk új stúdiót, segítsek stábot toborozni és tanítsam be őket az operatőri, a vágói, a szerkesztői és adásrendezői feladatokra. Szignálokat gyártottam, forgattam, vágtam, reklámokat készítettem, marketinget állítottunk fel, mindent csináltam. Egy érdekes eset történt velem odakint. A Kanadai Magyar Televíziónál mondták nekem, hogy készítsek egy úgynevezett Resumet. “Jó az ha van” – mondták. Leírtam milyen televíziós és filmes munkákat végeztem addig, és amikor készen lett, ránézve olyan volt, mint egy sci-fi. Arra gondoltam, az lehetetlen, hogy aki ennyi mindent csinált az élete során a tévés szakmában, az munkát keressen. Hozzáteszem, nem is kerestem sosem, nem is erről volt szó. Egyszerű hódmezővásárhelyi emberként mennyi mindennel foglalkozhattam a szakmán belül, ezt érdekesnek találtam. Rájöttem, hogy aki nem ismer, vagy nem ismeri a munkáimat, az azt fogja gondolni, hogy ezek nem igaz dolgok, így a Resumenak semmi értelme nem lett és sosem használtam fel sehol.

Niagara Falls, Kanada 2012 (Fotó: Sándor László)

Visó: Saját stúdiód van, teljesen szabad a kezed. Mindenhez, amihez hozzányúlsz, az ütős, értéket hordoz, bekerülnek a filmtörténet archívumába. Hogyan találod meg filmjeid témáját, szereplőit, az alkotótársaidat?

Árpád: A film társművészet. Egy ember nem tud filmet készíteni. Ez csapatmunka. Azt megtanultam az évek alatt, hogy minden film mást kíván. Más emberek kellenek hozzá, más operatőri munka, más kameratípus, más vágói szemlélet, más vágói technika. Hiszen minden film és minden történet más. Sohasem egyforma. Mindenki halad egy úton és az én utam úgy hozta, hogy a vágóstúdiómat 2005-ben alapítottam a feleségemmel. Imádtam otthon lenni vele és gyorsabban készültem el velük és jobbak lettek a munkáim. Adott egy szabadságot, hiszen ha akartam, éjjel kettőkor odaültem vágni. Engedett gondolkozni ez a lehetőség. Hagyta, hogy kiforrjanak a gondolatok és igazi független alkotóvá ez a folyamat tett. A korlátlan és szabad gondolatok és időbeli szabadság, amit előtte televíziókban sosem tapasztaltam. Forgatás, vágás, adásba tevés, mi a következő munka… az egy verkli. A reklámok által is megvolt ez a gyors munka, mert nagy pénzeket fizettek naponta a stábnak, gyorsan kellett magas színvonalon dolgozni. Mindig piszkáltak a szakmában, hogy miért nem készítek önálló filmeket, miért nem mutatom meg a munkáimat filmszemléken? Amivel kezdtem ezt a szakmát: a filmek készítése, ami vonzott benne, a kreativitás és a szabadság, az hiányzott. Rájöttem, iparos lettem. Ezen változtatni akartam és volt sok ötletem, de érdekes, hogy a Máriás Ferenc erdész: Életem című dokumentumfilmem lett az, amit elsőként teljes szabadsággal megvalósítottam.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Filmes-fotó-2.jpg a fájlnévPanavision Hollywood, 2011. (Fotó: Előd László)

Visó: Előkerültek szívügyeid, amiket már régóta dédelgettél, hogy meg is akarod valósítani. A Máriás Ferenc mindszenti erdészről készült filmed – a Máriás Ferenc erdész: Életem címmel – hatalmas sikert aratott szakmai berkekben is. Még Hollywoodba is eljutott. Ebben az 52 percben megnyílik egy világ, amelyben Feri bácsi mesél a természet, az állatok szeretetéről, példamutató életéről. Mennyi idő alatt került ki a kezedből? Bemutatnád az alkotókat? Két névre is felfigyeltem: zeneszerző-társadra és a szerkesztőre. Nem is tudtam, hogy a filmzene írása is művészi hajlamaid közé tartozik, nem beszélve arról, hogyan fért bele kevés szabadidődbe ezzel is foglalkozni? Mit lehet tudnunk Philip Gastonról? A szerkesztő Lelkes Istvánt, volt újságíró kollégámat nem kell bemutatni, hiszen Ő egy polihisztor: festőművész, ornitológus, költő, kifinomult hallással, érzékkel bíró, minden művészeti ág szakavatott ismerője, a természet szerelmese.

Árpád: A Máriás Ferenc erdész: Életem című dokumentumfilmem 8 évig dédelgettem. Feri bácsit ismertem még VTV-s koromból. Mindenki szerette és tisztelte őt. Amikor szóba került, hogy forgatnék vele, mindig azt mondta: “Nem vagyok én érdekes!” Egy akkori ismerősömnek köszönhetően egyszer csak igent mondott. Akkor rögtön mentem vele forgatni. Két ütemben: télen és tavasszal. Sosem felejtem el, hogy 89 évesen, a kedvemért még lóra is ült. Ott ültem a vágóasztalom előtt egy remek 7 óra riport anyaggal és arra gondoltam, hogy a szakmában sok lefutott kör után, most végre azt csinálhatom, amit mindig is akartam. 4 hónapig vágtam a filmet, napi 12 órában és kialakítottam egy egészen egyedi és speciális képi világot a filmhez, amire a szakmai zsűri azt mondta, hogy “sokan próbálkoztak már az osztott képmezős képi dramaturgiával, de sosem működött filmként. Ez az első film, ahol hibátlanul működik.” Szalai Györgyi, Balázs Béla-Díjas filmrendező, a Művészeti Akadémia tanára az MMA számára elkérte bemutatófilmnek. Azt mondta, hogy ebben a dokumentumfilmben minden megvan, ami egy jó dokumentumfilmhez kell. A filmmel megnyertem a X. Göcsej Filmszemle Fődíját. Neveztem Los Angelesben is és ott is bemutatták a filmet a Universal Stúdió melletti moziban. Értékes és óriási tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Lelkes Pista régi barátom, szerkesztőként dolgozott a filmben, az ő segítségével szűrtük ki a 7 óra riportból azt a 89 percet, ami a film tartalmát és felépítését képezte. A magyarországi szabványa egy dokumentumfilmnek 52 perc, ezt tudják a televíziók bemutatni, ezért készítettem belőle egy 52 perces változatot is.

Árpád: A filmzene „kényszer” volt a számomra. 18 zenei betétet kellett a filmhez elkészíteni és Philip Gaston ennek a felét vállalta csak. A másik fele maradt nekem. Megszenvedtem vele, sokáig dolgoztam rajta, így a Máriás-film két évig készült. Bár a zenei betétek jók lettek, megfogadtam, hogy inkább zeneszerzőkkel dolgozom a későbbiekben. A Tábori Levelezőlapok Erdővárosból című dokumentumfilmem zenéjét már Budai László írta, aki egy zseni a véleményem szerint. A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmem zenéjét az akkor San Franciscóban, majd most már Los Angelesben élő Sapszon Bálint írta. Elképesztő ráérzéssel és hihetetlen nagy szakmai tudással fantasztikus filmzenét írt a filmhez. Nagyszerű volt vele dolgozni a 10 ezer kilométer távolság ellenére is. A Születés Jogán! című új dokumentumfilmem zenéjét pedig ismét Budai László írta. Egészen csodálatos élményeket szerzett nekem a zenéjével. Ez egy közös folyamat, a rendező és a zeneszerző között különleges kapcsolat alakul ki. Élveztem minden percét.

Visó: A Sorsunk Van című filmet 2009 januárjában készítettétek az AXN filmfesztiválra. Mit tudhatunk erről az alkotásról?

Árpád: A Sorsunk Van több szempontból érdekes rövidfilm. Például, egyetlen színész sem  játszott benne. A baráti társaság tagjai vállalták a filmbeli szereplést. Mindenki amatőr volt, csak a világítás, a hang és én mint operatőr, vágó, rendező voltunk szakmai stáb. Nagyon jól szórakoztunk a forgatáson és a vágáson. Ma visszatekintve erre a filmre: remekül visszaadja azt a baráti légkört, társaságot, amiben készült, ezt bizonyítja az a werk klip is, amit a forgatásról összevágtam. Az AXN Filmfesztiválon bekerültünk a legjobb 15-be és ezzel a Sony Pictures le is kötötte a film jogait 3 évre. Vetítette a világon 8 országban működtetett saját televízióiban, és amikor visszakaptam a jogokat, nagyon megörültem. Egy burleszk-változatot készítettem belőle 2015-ben, Charlie Chaplin emlékére, és Burleszk kategóriában, a II. Savaria Filmszemlén Külön-díjat kaptam érte.

Visó: 4 évvel ezelőtt az “Control (of death)” című munkád a biztonságos motorozásról szól. Mi adta az alapötletet ehhez a filmedhez? Úgy tudom, hogy a rendőrség is nagyon örült ennek. A zenéjét vásárhelyi zenekar tagjai írták.

Árpád: Juhász Szabolcs barátom, aki Svájcban élt és dolgozott, időnként hazajárt, panaszkodott az egyik alkalommal, hogy mennyi ostoba ember van az utakon. Rájuk kellene szólni, hogy nagyobb figyelemmel közlekedjenek. Kitaláltunk egy rövidfilm ötletet, amiben szerepet kap a halál is, mint megjelenített alak. A következő nyáron, amikor hazajött, akkor hozott hozzá kellékeket. Érdekes az volt a film előkészületei és a forgatás során, hogy akikkel beszéltünk, mindenki ingyen és bérmentve odaállt a film mellé. Jó ügyet szolgáltunk és az emberek azonnal megérezték, megértették és segítették a munkánkat. A film zenéjét a vásárhelyi T-34 zenekar írta, ők is az ügy mellé álltak. Szükség volt útlezárásra a forgatás miatt, amit a rendőrség, amikor megtudta, milyen filmet forgatunk, azonnal biztosította. 4 napig forgattuk a 2 perc 40 másodperces rövidfilmet, amit a magyarországi mozik is megkaptak és vetítettek a filmek előtt, mint baleset megelőzési közérdekű kisfilmet. Átadtuk a rendőrségnek is és ők is használják a filmet különböző rendezvényeiken. A filmszemlén Filmetűd, rövidfilm kategóriában első díjat nyert 2015-ben. Ennek is készítettünk egy werket, aminek a zenéjét szintén a T-34 vásárhelyi zenekar írta.

Visó: Sajnos nincs már közöttünk Czene Ferenc, az ’56-os forradalmár- és szabadságharcos, A Születés Jogán! című, 108 perces filmed „főszereplője”. Gazdag, tartalmas életútja igencsak figyelemreméltó, példaértékű lehetne mindenki számára. A dokumentumfilmet bemutattad a szülővárosában Kunágotán, majd Gyulán és Vásárhelyen is a moziban. Azt gondolom, hogy egyedülállót, forradalmit alkottál. 8 évet kellett várni arra, hogy teljes egészében láthassa a közönség. Mi tartott ennyi ideig? Kik segítettek filmed létrejöttében? Mekkora visszhangot szült szakmai berkeken belül és a közönségtől vannak már visszajelzések?

Árpád: Czene Ferenc, akiről korábban már beszéltem, 29 évig, a haláláig volt nagyon jó barátom. Neki köszönhetek nagyon sok mindent, az első Los Angeles-i utamat, a demokrácia megismerését és a szemléletemet, aminek a kialakulásában sok szerepet játszott a vele folytatott beszélgetések mindegyike. Minden alkalommal tanultam tőle valamit. 2011-ben, amikor Los Angelesbe utaztam és találkoztam vele, megbeszéltük, hogy elkezdem feldolgozni az életét és egy dokumentumfilmet készítek róla. Azért tartott ez 8 évig, és szinte minden évben forgattam vele itthon is és Los Angelesben is, mert ez 60 év emigrációs történelem. Időközben elkészítettem a Máriás Ferenc erdész: Életem, A Tábori Levelezőlapok Erdővárosból és A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmjeimet. Mindegyik filmmel valamilyen díjat nyertem. De a Czene Ferenc élete annyira gazdag volt eseményekben és annyira nehéz munka is egyben, hogy sokszor azt éreztem, ebből nem lesz film. Egy dokumentumfilm nem úgy készül, hogy valaki leül és elmeséli az életét, persze ez is része a filmnek, hanem úgy, hogy dokumentumokkal bemutatjuk, illusztráljuk és bizonyítjuk azt, amit mond. A 8 év alatt több ezer fotót szedtem össze és 17 óra riportot forgattam vele Kunágotán, Gyulán és Los Angelesben. A film teljes adatbázisa 3,5 Terra byte. Tavaly,  két és fél hónapra kiutaztam Los Angelesbe, a filmhez további anyagokat gyűjteni. 8 ezer kilométert vezettem úgy Los Angelesben, hogy nem hagytam el a várost. Sok segítséget kaptam a családjától, a barátoktól és az archívumoktól, könyvtáraktól, múzeumoktól. Két esetet szívesen osztok meg a kultkocsma.hu olvasóival. Az egyik: még 2014-ben történt, amikor találkoztam Zsigmond Vilmossal, akit régóta ismertem és jó barátja volt Czene Ferencnek. Akkor, 2014-ben tudta meg, hogy filmet készítek Czene Ferenc életéről és azt mondta: mindenben segít nekem és ezt a filmet nagyon szeretné látni. Még abban az évben kaptam tőle egy 16 mm-es filmtekercset, amit 1958-ban fényképezett Kovács Lászlóval együtt a forradalom utáni Los Angelesben megtartott első bálon. Ezen a filmfelvételen Czene Ferenc is rajta volt. Ez a 16 mm-es filmtekercs ma is nálam van.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Ronald_Reagan_Proclamation_ImageHDStudio.jpg a fájlnév

Árpád: A másik eset tavaly történt Los Angelesben, amikor elmentünk anyagot gyűjteni a Ronald Reagan elnöki könyvtárba, hiszen a Szabadságharcos Szövetség vezetőjeként, tagjaként Czene Ferenc kapcsolatban állt Ronald Reagannel. A könyvtárba egy hosszú listával mentem és sok mindent meg is találtunk, azonban volt egy elnöki “Proclamation”, amiben Ronald Reagan Magyar Nappá nyilvánítja október 23-át az Egyesült Államokban. A kutató, aki segített nekünk a kutatásban és a könyvtár alkalmazottja volt, azt mondta, hogy az eredeti “Proclamation” nagy és nem fér bele a szkennerbe. Mondtam, hogy akkor baj van, mert ez nekem kellene. Azt felelte, kihozza, hogy fotózzam le. Mondtam neki, hogy nincs nálam fényképező, a telefonnal készített fotó meg nekem nem lesz jó. Erre a reakciója: pár perc türelmet kér és elment hátra az irattárba. Amikor kijött onnan, kezében a dokumentummal és azt mondta, hogy ezt nekem adja ajándékba, azt hittem leesek a székről. Ugyanis annak idején Ronald Reagan 15-20 ilyen “Proclamation” aláírt és maradt a könyvtárnak belőle kettő, de nekik elég egy, hiszen 65 millió dokumentumot őriznek az elnök 8 évéből. Ez az eredeti Ronald Reagan által aláírt dokumentum ma az egyik legértékesebb dísze a szobám falának.

Visó: Ha most így számba vettük eddig életutadat, alkotói kiteljesedésedet, felvetődik bennem a kérdés: vajon mi hajt még, mi az a hajtóerő, ami visz még előre a filmszakmában? Tudsz és akarsz is még a filmvásznakra varázsolni mozgóképeket?

Árpád: Az elmúlt 5 évben 5 különböző Filmszemlén, 5 különböző filmemmel, 5 különböző díjat nyertem. A legmeghatóbb számomra mégis az a két oklevél, amit az Arany János Kultúrkör és a Korvina Kultúrkörtől kaptam Los Angelesben, ami arról szól, hogy 32 éves munkásságommal a magyar szó megtartásáért sokat tettem az Egyesült Államokban. Az okleveleket ’56-os hősök adták át nekem a Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmem Los Angeles-i bemutatóján. Ezek az elismerések rendkívül fontosak számomra, fontos volt a visszaigazolás, hogy jó az, amit csinálok. De nem ezek hajtottak és ma sem a díjak motiválnak. Fontosak, de nem a legfontosabbak. A legfontosabb az, hogy én higgyek abban a témában, amibe belevágok.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Oklevel_Korvina_LA_2017_600.jpg a fájlnév

Árpád: Két vásárhelyi vonatkozású dokumentumfilmtervem van, amit szeretnék elkészíteni a jövőben és van egy nagyjátékfilm tervem is. Ezek motiválnak, visznek előre. Nem szeretek tétlenül ülni. Rengeteget gondolkodom, kutatok egy-egy témában. Az egyik barátnőm egyszer azt mondta, hogy ha benyit a szobámba és lát az ágyon fekve, biztosan nem lustálkodom, mert lehet, hogy éppen egy filmforgatókönyvet írok a fejemben. Nincs megállás, amíg van az embernek mondanivalója, addig megy előre és csinálja. Rengeteg dolgom van még! Az eddig készített filmjeimből, munkáimból tökéletesen kiderül, hogy milyen ember vagyok és mi a hitvallásom és én erre törekszem továbbra is.

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Ferenc/Visó

Linkek:

http://imagehdstudio.com/blog

http://imagehdstudio.com/studionkrol

http://imagehdstudio.com/filmjeink

http://imagehdstudio.com/Dokumentumfilm

http://imagehdstudio.com/Klip

Interjú ifjú Kovács Bálint gyorsasági motorossal, aki pw50 kismotoron kezdte, ma már a GSX-R nyergét koptatja

Miamiból két kupát is hazahozott… és még halmozza sikereit az ifjú tehetség

Valamikor régen, amikor utasként pattantam egy Kawasaki motorra, akkori barátom – később sógorom –, invitált meg erre, nem kellett könyörögnie. Bizony szembesültem azzal, hogy milyen csodás, felemelő egy kétkerekűn száguldozni. Éreztem, hogy megszűnt számomra minden akadály, nincs semmilyen korlát, nincs semmi sem, ami megállíthatna bennünket, csak a rendőr…

Egy MTI hír szerkesztése közben ragadta meg figyelmemet Kovács Bálint ifjú gyorsasági motoros – mert annyira feltűnő volt számomra kirívó tehetsége, egyre növekvő sikere, hogy nem mehettem el szó nélkül mellette. A H-Moto Team versenyzője örömmel vállalta el az interjút, hogy megossza velünk igazi pilótává válásnak történetét. A száguldó reménység, aki minden bizonnyal nem utasként lovagolt anno« első kis „paripáján”, hazánk egyik legnagyobb és egyik leggazdagabb múltú városában, királyi székhelyén, koronázóvárosában, Székesfehérváron született. 3 éve él itt szüleivel, és nővérével, aki ugyan nem sportolt versenyszerűen, de azért belekóstolt az úszásba. Már kicsi korában rabul ejtette a motorozás, sőt, azt erősítette a kultkocsmának, hogy valójában megfertőzte. Nem sokkal negyedik születésnapja után, egy pw50 nyergébe pattant, s innentől kezdve nincs megállás.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsB3JPG-1024x768.jpg a fájlnévBálintot már kicsiként is vonzották a motorok

Azt gondolom, hogy ehhez a sportághoz kell egy kis őrültség is, mert mégsem fociról vagy valamilyen más, kézenfekvőbb sportról beszélünk. Biztos vagyok abban, hogy volt/van valaki a családban – de nem a szüleid –, aki téged tolt előre ezen a pályán. Hogyan és mikor bűvölted meg először a motoros paripát?

A nagybátyám révén csöppentem bele ebbe a sportágba, aki nagy motorfan és tőle kaptam az első motoromat is. Először az ő telephelyén ismerkedtem meg a motorozás alapjaival, majd később a Szabó Kuksi Sportegyesületben (Kőbánya – a szerk.), a Hangár utcai pályán folytattuk.

 

Bálint szülei mindig aggódnak érte, de ez természetes, azonban megbékéltek és elfogadták, hogy fiúk ezt a sportot választotta, sőt, már támogatják is céljai elérésében.

Nagyon vártad már, hogy megszerezd motorra a jogsidat?

Az utcán való motorozás nem annyira vonz, de természetesen egy jó dolog ha el kell jutni gyorsan A-ból B-be. Ennek ellenére természetesen vártam már, hogy meglegyen, hisz néha jó a barátaimmal kikapcsolódni a motoron.

Ha valamit meg akar tanulni az ember, nem elég megelégedni azzal, hogy Ő tudja már gyakorlatban. Szükséges elméletekkel is felvérteznie magát. Mindig türelmes voltál, vagy őrült szenvedéllyel habzsoltad a szellemi, gyakorlati tudást?

Természetesen a háttértudás – ami a motorozáshoz kell – szinte sosem elég, mindig tud hova fejlődni és tanulni az ember. Úgy gondolom, hogy ennek kell időt adni, és nem habzsolni az információkat, mert úgy kevésbé maradnak meg. 

Ez a sport nemcsak a sebességről szól, ha jól gondolom, hanem más dolgokról is. Melyek ezek?

Pontosan, ez nem csak arról szól, mint minden sport, ez is nagyon összetett. Ha csak azt megnézzük, hogy ez egy egyéni sportnak látszik, a csapat szerepe nagyon fontos, hiszen szokták mondani, a verseny már a boxban el tud dőlni. A megfelelő futómű beállítása, a gumiválasztás stb… Továbbá a versenyző szerepe sem csupán annyi, hogy húzza a gázt, gondolkozni kell, a lehető legkisebb idő alatt lereagálni a pályán történő eseményeket. Testben és fejben is toppon kell lenni a versenyzőnek.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsB0.jpg a fájlnév

Mesélnél első sikeredről?

Kimondatottan az első sikeremre nem emlékszem, de az első versenyemre kifejezetten. 2006-ban indultam először egy klubversenyen és 3. helyen értem célba, ha ránézek arra a serlegre, mindig nagyon jó visszagondolni, hogy honnan indultam.

Milyen gépeken ültél eddig? Valamelyik a szívedhez nőtt?

Nagyon sok különböző motoron ültem már, ahogy nőttem, úgy haladtunk felfelé a ranglétrán. A testalkatom miatt ezek a lépcsőfokok kicsit gyorsabban jöttek, mint ahogyan az átlagosan történne, így kerültem például 13 évesen 600-as motorra, vagy 15 évesen 1000-es motorra. Kiskoromban ugye egy pw50es Yamahával kezdtem, majd pályázásra átalakított 50-es krosszmotorokkal folytattam. Egy nagy lépés volt, amikor először váltós motorra ültem, egy Honda NSR50-re. A nagypályázásba egy Aprilia RS125-el kezdtem bele. Innen egy igencsak nagy lépcsőfok következett, az R6-os 600-as Yamaha. A Yamaha után kicsit visszalépésnek tűnhet, de egy 390-es KTM-re ültem át, mellyel Németországban versenyeztem, az egyik legrangosabb utánpótlás bajnokságban. Ezután még nagyobb kihívás ért, ugyanis, jött a motorok királya, az „ezres”. 2017-ben hajtottam először a GSX-R-t, amelytől azóta sem tudtunk elszakadni, eddigi kedvenc motorom.

Hogyan kerültél jelenlegi csapatodhoz?

2014-ben szerettünk volna szintet lépni, és nemzetközi versenyeken indulni, amelyhez kellett segítséget keresni, és a jelenlegi csapatom egy nagyon jó választásnak bizonyult. Nagyon sokat köszönhetek a H-Moto Teamnek, és még sok mindenen fogunk együtt keresztül menni.

Milyen időközönként és hol vannak az edzéseid? Szigorúnak véled az edzői utasításokat? Mindig egyet is értesz vele?

Hetente kétszer járok Budapestre, a Fit4Race edzéseire, amely speciális edzést nyújt motorsportolók számára. Ezen kívül biciklizni, és kondizni szoktam Fehérváron. Természetesen az edzői utasítások betartom, hiszen ez a fejlődés útja.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsB2.jpg a fájlnév

A sebesség egyfajta szabadságot ad annak, aki egy kicsit is uralni tudja féktelen vágyait. Gondolom ebben is jeleskedsz?

Miután ráülök a motorra és lehúzom a plexit, tényleg csak magam vagyok, és nem számít semmi más, ez egy nagyon felemelő érzés. Aki már motorozott, ezt szerintem pontosan tudja. De a versenypályán nem lehet azért teljesen kikapcsolódni, a feladatra kell összpontosítani.

Mi játszódik le benned, amikor átadod magad a sebességnek? Soha nem volt benned félsz attól, hogy elesel, vagy valami történik a motoroddal, és összetöröd magad?

Ha arra koncentrálnék, hogy el ne essek, akkor az a teljesítményemen is meglátszana, ezért ilyenekre nem szabad gondolni.

Egyáltalán nem lehet meglepődni azon sem, hogy Bálint 6 évig versenyszerűen evezett a motorozás mellett, és nagyon is szerette, azonban a kettőt már nem bírta összeegyeztetni. Az sem meglepő, hogy ebben a sportban is jeleskedett. A Magyar Bajnoki Cím szobájában sorakozik a többi mellett. Ez a sport is kedves marad számára.

 

Kérlek, meséljed el Olvasóinknak eddigi magyar bajnoki és nemzetközi sikereidet!

2011 és 2012-ben NSR50 kategóriában, a MAMI kupán első helyen végeztem az év végi értékelésben, és ugyanitt, csak 125-ös kategóriában a következő évben szintén kupagyőztes lettem. 2014-ben, az Alpok Adria bajnokságban a 2. helyet szereztem meg, szintén a 125-ös kategóriában. 2016-ban az ADAC Junior Cupban, az év végi 7. hely lett az enyém. 2018-ban az első „ezres” szezonomban magyar bajnoki címet szereztem, valamint a német Suzuki GSX-R Cupban összetettbeli 3. helyet szereztem.

Egyáltalán hogyan sikerül a tanulás mellett időt szakítanod e kemény és időigényes sportra? Jut idő barátokra, szórakozásra?

Nagyon nehéz beosztani az időmet, versenyek és edzés mellett még a tanulás, és akkor még közösségi élet is vár, nem mondom, hogy megoldhatatlan, de nem egyszerű. A tanulás ehhez képest nem megy rosszul, 4-5 tanuló vagyok.

Legkedvesebb élményed, ami a gyorsasági motorozással, esetleg más dolog kapcsán eszedbe jut?

Nagyon sok kedves emlékkel gazdagodok a motorozás révén is, sok különböző embert ismertem meg, rengeteg szép helyen jártam. Kifejezett élményt nem tudnék kiemelni, az egész egy élmény számomra.

Agárdra jár gimnáziumba, és egyelőre a Testnevelési Egyetem felé kacsintgat. „ … de nem tudhatjuk, mit hoz a jövő.” – mondja a sikeres pilóta.

Mi az, ami hajt téged? A siker, vagy maga a szenvedély, a motorozás, a sebesség öröme, esetleg mások gyönyörködtetése, ahogyan lovagolod a nyerget?

Ehhez a sporthoz elengedhetetlen a motorok iránti szenvedély és nálam ez teljes mértékben megvan. A siker mindenkit vonz, de úgy vélem, nem mindig az úgymond felületes sikereket kell nézni, hogy éppen ki hányadik lett, hanem a mögötte lévő fejlődés és tapasztalatszerzés is egyfajta siker.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsBálint07.jpg a fájlnév

Sikert sikerre halmozol – ráadásul feltűnően helyes is vagy –, gondolom, a lányok sorban állnak, hogy elnyerjék kegyeidet? A szíved is olyan hatalmas, mint szép szál termeted? 🙂 Nehezem tudsz választani közülük?

Huhh, ilyenre nem tudom, hogyan kell pontosan válaszolni! 😅

Az elektronikus zenéket szereti hallgatni.

Mivel szeretnéd még megörvendeztetni a gyorsasági motorozás híveit? Milyen közeli, távoli események, céljaid lebegnek szemeid előtt?

Szeretnék hasznos tagja lenni a hazai és akár külföldi motoros társadalomnak, és építő munkát végezni a sportban. Ennek egyik alapkövét most helyezzük le, ugyanis egy pályázás rejtelmeibe belevezető cikksorozatot kezdtünk el még a tél folyamán, és még reménykedem, hogy sok ilyen és ehhez hasonló projekttel tudom segíteni az embereket.

Biztos vagyok abban, hogy Bálint jó úton halad, már hasznos tagja a motoros társadalomnak, értéket ad – és egyre több sikert ér el klubjával együtt. Az is egyértelmű, hogy igazán érett jellemével példát mutat csapatának, de mindenkinek! A siker nem szédíti meg, inkább megerősíti abban, hogy fejlődjön személyisége és kiváló eredményeivel mindenkit megajándékozzon, így nem véletlenül öregbíti majd hazánk hírnevét is.

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Ferenc/Visó

Beszélgetés Domján Gáborral, a vásárhelyi WTTD együttes basszusgitáros-vokalistájával

Aki a komolyzenén keresztül, a klasszikus rocktól haladt a punk, a poppunk, skatepunk, numetal, majd a hardcore felé

Nem kell sokáig alukálni az első EP-jük megjelenéséig

„Vadabbat, lázítóbbat, szókimondóbbat akartam…”

 

Azt látom, hogy a hódmezővásárhelyi WTTD együttes mintha beindult volna az utóbbi időben, hiszen sorra járják az ország neves klubjait, hogy bemutathassák a punk, rock, metál mixéből milyen zenei koktéllal sikerül megízleltetni  lelkes közönségüket.  A vásárhelyi Domján Gábor, a banda basszusgitáros-énekese, mondhatni: konikus arca. Az az arc, aki szeret kísérletezni, bejárt már egy pár bandát, ő maga is alapított néhányat, tehát a pörgés az alapeleme, nyilván azért, hogy kihozzon mindent magából, hogy odaadja magát a zene által azoknak, akik a fülüket tartják, befogadják mindenestől: szőröstől-bőröstől. Nem esik messze az alma a … ja. fájától, azonban egy kicsit édesebb, vagy savanyúbb a Gábor, mint Édesapja, Imre Barátom? Édesapjával még volt alkalmam együtt zenélni, ha rövid ideig is tartott… hát, Ő a klasszikus rockba csavarodott bele, de azért volt mit tanulni tőle… 

Édesapád is zenész. Mennyire hatott rád az Ő zenei irányultsága? Mit hoztál otthonról? Kérlek, mesélj az indulásodról, gyökereidről! Miért pont a basszusgitár vonzott?

Édesapám mindig is hallgatott rockzenét, sőt, egy rockzenekarban is gitározott. Olykor a próbáikra is elvitt engem, így már kiskoromban nagyon megtetszett a zene és a “zenekarozás” is. Ő adta az indító lökést a zenélésre, és a zeneiskolában kezdtem el tanulgatni a klasszikus gitár alapjait, majd később átálltam a könnyűzenei „pályára”, ekkor a basszusgitár ejtett rabul, ezért megbarátkoztam vele, ráfeküdtem tehát erre a hangszerre. Legkedvesebb tanárommal, Vince Gyuri bácsival órákat jamelgettem, szinte minden alkalommal, de hamar full másfelé terelt a zenei látóköröm. Vadabbat, lázadóbbat, szókimondóbbat akartam, nem pedig vendéglátóst, de az alapok megszerzésére nem igen volt más módszer akkoriban (internet, youtube, guitar pro). De vágyaim megvalósultak és létrejött az első zenekarom, ami “garázspunk” fílingű volt. Nagyon amatőr, csörömpölős, olykor foghíjas, de onnantól kezdve nem volt megállás.

„…sokszor hangulatfüggő is, épp mire kattanok…’

 Mely előadók, zenekarok hatnak rád elemi erővel?

Nehéz lenne egyet is kiemelni a rengeteg tehetséges előadó, illetve zenekar közül, meg persze sokszor hangulatfüggő is, épp mire kattanok, ezért, inkább stílusokat említenék meg. Először Édesapám miatt a klasszikus rockzenét kedveltem meg, majd mikor a saját utamat jártam, valójában a punk stílus volt a meghatározó, később a poppunk, skatepunk, numetal, majd a hardcore. De mindenféle stílusban megtalálom a kedvencemet. A mai felgyorsult világban annyi érdekes és különleges zenei irányzat van, hogy vétek lenne csak egynél megragadni!

Azt hiszem, ezzel egyet is kell értenem! A folyamatos változás, újrakezdés jellemzi zenei életedet. Gondolom, mindegyik felállásban hozzátetted egyéni stílusodat! Több együttesben is játszottál. Melyekben?

Pontosan! Elég sok bandát „elfogyasztottam” már, és úgy érzem (remélem mások is), hogy minden formációmnak, kulcsfontosságú személye lehettem. Soha nem akartam annyira-nagyon középpontban lenni és a megmondó emberke posztot kiérdemelni, de valahogy még is így alakult. De így, utólag belegondolva, nem is bánom! ÁrápádaPunk volt az első, ami garázsbanda volt. Majd jött a Grate. Utána a SWAMP volt egy rövid ideig. Ezután az Ensis 44. A Bubble Jet zenekaromban már a húgom is vállalt énekes szerepet. Főbb zenekarom a Scream Of The Temple (SOTT), ez tartott a legtovább, bár később át lett nevezve egy kis ideig The Final Straw (TFS). Közben persze beszaladt pár ilyen-olyan felkérés is, de azok általában „sajnos” „tiszavirág” életűek voltak, így nem is kerülnek be a skalpjaim közé! Így jutottunk el a jelenlegi formációmig, a WTTD-ig.

Említenél emlékezetes koncertet, amelyiken extázisban voltál a közönséggel együtt? Mely együttes koncertjén őrjöngtél legutóbb?

Mindegyik nagyon emlékezetes számomra, hisz mindig kiteszem a szívem-lelkem zenélés közben. Úgy gondolom, hogy ezt nagyon másképp nincs is értelme csinálni… na, jó biztosan lehet, de én képtelen vagyok egy helyben megmeredni, pedig esküszöm, próbáltam már. 🙂 Legutóbbi nagyobb koncert, amelyiken részt vehettem, az a Trivium zenekar koncertje volt Budapesten. Meg persze volt egy csomó kisebb, kevésbé ismertebb, de természetesen nemzetközi színvonalú buli is, amire elmentem. Gyakorlatilag minden kedvencemet megtisztelem azzal, hogy ledobom a láncot! Nyilván olyan is megesik, amit csak tátott szájjal csodálok némán, de az ritkább.

Szinte dübörögtök  a WTTD-vel, elég sűrűn játszotok. Merrefelé jártatok az utóbbi egy évben?

A dübörgés lehet kicsit túlzó kifejezés, de tény, hogy nem panaszkodunk. Ahhoz képest, hogy hazai pályán szinte alig van lehetőség! Próbáljuk a havi 1-2 koncertet stabilan hozni, de mivel mindhárman szorgos-dolgos emberkék vagyunk, sokszor igen keserves előre lezsírozni a történetet.

Voltatok tehetségkutatón? Tapasztalat?

Voltunk bizony, de nem jártunk túl nagy sikerrel. Maga a rendezvény tanulságként szolgált, jó érzéssel töltött el más közegben bemutatni a munkásságunkat, de ennyi! Mi az underground szülöttei vagyunk és maradunk inkább a koncert varázsnál.

Hogy álltok klipetekkel?

Igazából a DIY (do it yourself=csináld magad) szellemében hiszünk, és mivel a közelgő kislemezünk is így készült, a klipet is magunknak szeretnénk megcsinálni. Sajnos minden olyan lassan halad, amit az ember magának akar megteremteni pici pénzből, így a videó vágás/szerkesztés se egy Nemzeti vágta.

Milyen közeli, távoli jövőt vizionálsz együtteseddel, a WTTD-vel?

Nem bocsátkozok nagy ígérgetésekbe, nagyobb tervek már vannak bőven, reményeink szerint meg is fognak valósulni, de mindenkit időben fogunk tájékoztatni az eseményekről. Annyit megsúghatok, hogy az EP megjelenéséig már nem kell sokat alukálni.

 

Fotók: Hegedűs Éva

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Ferenc/Visó

Akit beszippantott a Hobo Blues Band előadásmódja és szellemisége – Interjú Hevesi Jánossal, a mindszenti EXON együttes énekes-frontemberével

„A blues a zene olvasztótégelye” – vallja János, a rhytm & blues szerelmese

 

Elképzelem, ahogy lobogó tűz mellett, a gyapotföldeken fekete rabszolgák énekelik a bluest, a fájdalom, a szenvedés, a szenvedély, a szerelem tüze ihlette „tizenkettős” történetek szólalnak meg… Úgy tartják, hogy a négerek szenvedtek a legtöbbet a földön, s csak így születhetett meg a blues. Szívfájdalmuk, a sorsuk kegyetlen volta, illetve szerelmes vallomásaik révén, mi fehérek is megízlelhettük a valóságukat, sőt annyira, hogy bizony egyre inkább alkalmaztuk az eredeti blues elemeit, és mára már… pár évtizede fehérek is nyomják, sőt, nem is akárhogyan, nem kell tehát elképzelnem, hiszen immáron 41 éve Hobóék jóvoltából bizony a magyar blues is dübörög.

A blues alapú popzene közel 60 évvel ezelőtt kért teret magának, így az amerikai fajgyűlölet nem annyira látványosan jelenik meg a „szabadság hazájában”. Nem vitás, hogy a blues hozta létre a rockzenét. Olyan formanyelv alakult ki Elvis Presley, a Rolling Stones és a Beatles jóvoltából, hogy még az ázsiai országokat is a blues játszására készteti.

Elárulom, hogy számomra a népzene az, amely kinyitotta kis világomat a blues, a rockzene és minden más műfaj felé. A blues valójában népzenei alapokon nyugszik, mindenki számára elsajátítható, zenei formanyelv. Nem lehet elmenni amellett, hogy a közösségi éneklésnek összetartó ereje volt/van. A gyász, nász, gyermekszületés és egyéb törzsi ünnepek a közösség erejének megsokszorozását, az összetartozás csodálatos élményének elérését hívatott szolgálni. Ez nálunk is így van: minden művészet, minden zene, de szerintem leginkább a népzene az, amelyik kiemel bennünket a hétköznapok sodrásából, az anyagi milliő-fertő szürkeségéből. Az esztétika mellett, az összetartozás élményeit is elhozza nekünk, amelyek nélkül nem tapasztalhatjuk meg az egységet, a testvériséget. Minden könnyűzenének a blues az alapja: a funkynak, a soulnak, stb.

 Szóval: dübörög a magyar blues is…

Egy évvel ezelőtt beszéltem Hevesi Jánossal, az Exon együttes énekes-frontemberével, hogy összehozunk egy interjút, viszont annyi minden történt… ez csak most realizálódhatott. Hobó nyomdokain járva, nem kis feladatot tűztek ki célul: terjeszteni a bluest. Nem vitás, hogy a HBB művek egyik legjobb előadói, zenekarai között tartják őket számon.

Vajon milyen zenét hallgatott a kis Jani gyermekként, kamaszként? Milyen zenei nyelv fogta meg? Megtudhatjuk, hogy Édesapja klarinétozott, de Ő ezt sosem látta, hallotta, de azt is, hogy bátyja hegedült, de hogyan is? Egy legendás koncertfilmben is szerepet kapott… de ne szaladjunk annyira előre. Ezekre a kérdésekre várjuk a választ és persze más, személyesebb dolgok is kiderülnek Janiról és az Exon háza tájáról.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Exon_01-1024x768.jpg a fájlnévA tagok balról jobbra: Hevesi János (ének), Vörös Viktor (gitár, vokál), Major János (basszusgitár), Tóth Tibor József (dob)

Visó: Családodban fellelhetők zenészek? Segített valaki téged abban, hogy zenélhess?

János: A családi legendárium szerint édesapám fiatal korában állítólag egész jól játszott klarinéton, de én sajnos sosem láttam játszani. A bátyám meg pár évig tanult hegedülni, de saját bevallása szerint nemcsak annak fájt, aki hallotta, hanem még a hangszernek is. 🙂 Más kapcsolat nem volt a családban az aktív zenéléshez. De mindenki szerette a zenét! Engem különösebben nem segített senki, de nem is ellenezte. Fontos megjegyeznem, hogy a feleségem támogatása nélkül nem tudnám csinálni. Nagy köszönet neki!

Miért éppen blues és pont ének? Tanultál valahol, valakinél zenélni? Hangszeres tudásod?

Nem tudom. Talán az első koncertélmények hatására sodródtam a blues irányába. Itt azért érdemes megjegyezni (mert később is fontos lesz), hogy én inkább a rockosabb irányt szeretem. Ezt nevezték british bluesnak vagy rhytm & bluesnak is. Én azt mondanám, hogy blues-rock. A klasszikus „Missisipi” bluest bár szeretem, de nem annyira az én világom. A bluesban azért az az egyik szépség, hogy annyi zenei hatás érte és éri most is, hogy én egyfajta zenei olvasztótégelyként látom ezt a műfajt. És akkor vissza a kérdésedhez…  Sose tanultam énekelni. Pontosabban: úgy 17 lehettem, amikor eldöntöttem, hogy el kéne menni énektanárhoz. 1 órát voltam, de a skálázás, szolfézs stb. elriasztott. Hiba volt lelépni! Ez van… Most már persze tudom, hogy kellett volna némi zenei alapképzés, de most már mindegy. Öreg kutya nem tanul új trükköket. A zenekar majd visszalökdös, ha nagyon elmegyek az erdőbe. Ezzel azt hiszem, megválaszoltam a hangszeres tudásomra vonatkozó kérdést is.

Első koncertélményed?

Húúú.. de régen volt már… nagyjából 1977 végén P. Mobil a kőbányai Papírgyári Klubban. A klasszikus Schuster, Bencsik, Cserháti, Kékesi, Pálmai, Vikidál felállással. Nem sokkal hamarabb kezdtem Budapesten a középiskolát és egy osztálytársam vitt el. Előtte nem is hallottam a Mobilról. Aztán a vidéki kölyköt mellbe vágta és rabul ejtette a rock.

Kedvenc magyar és külföldi előadóid?

Hosszú lenne felsorolni, mert annyi kedvencem van. Próbálom nagyon rövidre fogni a listámat. Magyar: HBB, Bill kapitány, Fish! Sub Bass Monster, KimNowak, régi Hiperkarma, Ganxsta Zolee és a Kartel, Rómeó Vérzik. Külföldi: Rolling Stones, Deep Purle (inkább a David Coverdale korszak), Queen, Marilyn Manson, Mötley Crue, Genesis, Kiss, Dido, AC/DC, Bob Marley stb., stb. De ezek a nevek csak a jéghegy csúcsa és nagyon-nagyon sok kimaradt. Hahaha… így is elég sokféle műfaj előkerült ugye?

A képhez tartozó alt jellemző üres; Exon_02-1-1024x768.jpg a fájlnév

Magyarul vagy angolul szeretsz énekelni?

Magyarul, mert angolul sajnos nem tudok, és úgy vagyok ezzel, hogy miért próbáljak úgy csinálni, mintha tudnék? 🙂 Nem vagyok híve a fonetikusan leírt tájszólásos „angol” éneklésnek. Én csak úgy tudom igazán átadni egy szöveg hangulatát, ha értem is, miről szól. Persze nem ítélem el, aki így énekel angol nyelvű számokat. Ahogy az LGT is megénekelte: „Mindenki másképp csinálja.” Az viszont tuti, hogy tőlem nem hallasz majd olyat, hogy si láv szjú jeje.

Sarkos vagy? Csak bluest, rockot hallgatsz mostanában? Van olyan zenei stílus, amelyik finom szólva nem tetszik?

Ááááááá, dehogy… a többieket néha szerintem kiakasztom, amikor mutatom nekik az aktuális kedvencemet. Nagyon sokféle zenét szeretek. Én azt vallom, hogy nincs rossz zene! Csak esetleg nekem nem tetszik. Szerintem fafejűség fanatikusan leragadni csak egy műfaj mellett. Nyitottnak kell lenni más műfajok felé is, mert mindenben vannak remekművek! Ami nem tetszik? Inkább úgy mondanám: ami nem tudott megfogni. A nagyon brutál metál (death, doom, ilyen-olyan core stb) és a nagyon underground zenék.

Mit csinálsz, ha nem énekelsz?

Élem a hétköznapi életemet, ahogy bárki más. Család, munka, miegymás. Szóval semmi extra különös nincs. 

A képhez tartozó alt jellemző üres; Exon_03-1024x768.jpg a fájlnév

Kedvenc költőd, íród?

Faludy György, József Attila, Moldova György.

Hogy nem tudok csodálkozni a három „óriás” nevén? Hobó 33 évesen, 1978-ban alapította a HBB-et. Ha jól tudom, akkor te talán még idősebben, 2002-ben hoztad létre az Exont. Előzmény? Honnan is jött a név?

Pontosítok! Az Exon alapvetően 1983-ban jött létre. ’84-ben volt 12 koncertünk, utána abbahagytuk. 2002-ben „csak” újra alakultunk a régi tagokkal. Azóta működünk folyamatosan. Akkor 39 éves voltam. Fiatal koromban énekelgettem több amatőr bandában is, de nem volt jelentősebb eredményünk. Néha már pár próba után fel is oszlottunk. Azután sok-sok évre teljesen kiszálltam az aktív zenélésből. és amikor felvetődött. hogy újra össze kéne hozni a bandát, csak a régi tagok sokadik noszogatására kezdtem újra.

Az 1983-ban született Exon névre 2 verzióm is van:

1; fogalmam sincs annyira régen volt

2; „Az exonok a DNS olyan régiói, melyek nem vágódnak ki az mRNS-ből, melyek a gén által termeltetett fehérje részegségeit kódolják” . (Wikipédia)

Legyen inkább a 2. mert az olyan nagyon okosságnak tűnik – bár lövésem sincs mit jelent. Arra már tényleg nem emlékszem, hogy 36 éve ki és miért találta ki ezt a nevet. Mellékszál ugyan, de volt, amikor kaptam olyan tanácsokat kívülállóktól, hogy sokkal jobb lenne, ha a nevünkben lenne valami utalás arra, amit csinálunk, “mittudomén”… valami blues band, ilyesmi, de nekünk így jó, megszoktuk a nevünket. Aki ismer minket, az tudja, hogy mire számíthat tőlünk, aki meg nem ismer, az így járt. Nem nagy ügy ez. Ezután a 2002 utáni időkről beszélek majd.

Exon? Sokkal másabb és érdekesebb, sőt kézenfekvőbb jelentést is találtam a neten, amely közelebb visz ahhoz, amit műveltek. Exonerate jelentése: felold, megszabadít, stb. Mintha tényleg segítenétek azoknak, akik a fizikai világ anyagiságában vergődnek, s keresik a szellemi táplálékot is valami másban, ahol magukra találhatnak, no és egymásra. Talán egy kicsit feloldjátok, megszabadítjátok őket a blues zene által azokat, akik menedéket, oltalmat találnak, ha „hallgatnak” rátok. Bár, ez minden zenére, művészetre vonatkozik. Na, mit szólsz ehhez?

Ez jóóóóóóóóó…. ez nagyon tetszik!

Gondolom, hogy a mostani felállást több is megelőzte. Szeretném, ha bemutatnád a jelenlegi tagokat!

A 17 év alatt nem volt túl nagy átjáróház nálunk. Persze, akadt tagcsere, de látva környékbeli bandákat, ezt minimálisnak mondanám. A bemutatás előtt azért egy mondatban meg kell emlékezni azokról az emberekről, akik megfordultak nálunk, mert ők is hozzátettek valamit a történethez: Korom Ferenc, Ludányi Mihály, Suti László, Horváth Zoltán, Gajda Mihály, R. Nagy Zoltán. 2017 óta újra négyen vagyunk. Major János (basszusgitár) 2002 óta adja az stabil alapot és a háttérbe húzódva irányítja a ritmusszekciót, Vörös Viktor (gitár, vokál) 2004 óta játszik velünk és pillanatok alatt erős oszlopává vált a bandának, Tóth Tibor József (dob) 2015-ben érkezett. Pontos és lendületes játéka új inspirációt adott nekünk. Én 2002 óta vagyok az Exon énekese. Jó kis összeszokott csapat ez, félszavakból, pillantásokból értjük egymást a színpadon. Érdekes módon, mind a négyen eléggé eltérő habitusúak vagyunk, és mégis jól megvagyunk egymással. Hmmm… velem azért nem mindig könnyű. 🙂

Mikor döntötted el, hogy Hobóval, Bill Kapitánnyal egy zenei nyelvet közvetítesz a hallgatóság felé? Mikor és hol találkoztál velük, hogy olyan mély nyomott hagyott benned munkásságuk? Biztos vagyok abban, hogy a Kopaszkutya c. film és a zene is örök nyomot hagyott benned, de talán sokunkban. Gondolom, nem kell rákérdeznem, hogy kik a mestereid?

Valamikor 1978 elején hallottam, hogy Hobo csinál saját bandát. Ott voltam az első, majd utána szinte minden pesti koncertjükön. Beszippantott a Hobo Blues Band előadásmódja és szellemisége. A tagokkal egész jó viszonyba keveredtem és vagy a Hobo vagy a Szénich Janó (nyugodjon békében) szólt, hogy lesz velük egy film, és akarok-e statiszta lenni benne? Szerinted mennyi gondolkodás után vágtam rá, hogy persze! Még be se tudta fejezni a mondatot. Ez volt a Kopaszkutya. A legendás művházas koncerten voltam az első sorokban, mint a közönség tagja. Jó párszor fel is tűnök a filmben J. Nagy élmény volt… gondolj bele: 17 évesen a kedvenc zenekarom koncertjén vagyok, benne leszek a filmben, és még fizettek is érte. Ha akkor valaki azt mondja, hogy sok-sok évvel később ezeket a dalokat fogom énekelni, tuti kiröhögöm. Aztán a sors valamilyen jó vagy rossz vicce miatt egyszer csak egy Hobo Blues A HBB tribute nem egy patikamérlegen kimért döntés eredménye. 2002-2008 közt elég vegyes volt a műsorunk, akadt benne még P. Mobil is, amit mi tagadás… nagyon pocsékul énekeltem. 2008. után, amikor két tag kilépett és négyen maradtunk, elkezdett egyre több HBB szám bekerülni a műsorba és egyre inkább éreztük, miről is szól ez valójában. Lassan összeértek a szálak és kialakult az a HBB tribute valami, amit most is csinálunk. Igyekszünk a hangulatot, a gondolatiságot és az életérzést is visszaadni a lehetőségeinken belül, közben azokkal is kicsit mélyebben megismertetni, akik eddig csak a felszínt karcolgatták. Szeretjük ezeket a zenéket, szövegeket és ezt a hangulatot. Néha kicsit önfejű a műsorösszeállítás, mert egy új szám műsorba kerülésénél a fő szempont az, hogy nekünk valamiért tetszik és nem az, hogy az egy ismertebb HBB sláger vagy nem. Így most jó pár olyan számot is játszunk tőlük, ami szinte teljesen ismeretlen az „átlag” koncertre járó közönségnek. De nem nagy baj ez, majd megszeretik. J Ha mégsem, az se baj, mert mi szeretjük játszani. Ez például egy olyan Hobo szám a 2009-es Circus Hungaricus albumáról, ami nem igazán ismert és tudtommal nem is játssza más amatőr zenekar az országban csak mi: 

Visókám, mondtam én régebben, hogy elég önfejűek vagyunk. (Erre valamiért emlékszem! Visó)

Hogyan születnek meg saját dalaitok? Te írod vagy közösen? Első dalotok? Legutóbbi? Van kislemezetek vagy valamilyen hangzóanyagotok? 

Van pár régi saját dalunk, de újak nem születnek. Ennek sajnos nagyon prózai oka van. Egyszerűen nincs rá időnk. Mindenki eléggé elfoglalt a hétköznapi életében és örülünk, ha próbákat össze tudunk hozni. Sokkal kevesebbet, mint szeretnénk, de ez van, el kell fogadni a helyzetet. Itt egy saját számunk koncertfelvétele: Az alkohol öl, butit…

2006-ban felvettünk stúdióban egy 8 számos demó albumot. Rettentő kevés pénzünk volt rá és ebből kifolyólag kevés idő is. Azt se tudtuk igazán, hogy készüljünk fel a feljátszásra. A végeredmény siralmas lett. Talán 1-2 szám volt, ami vállalhatóra sikerült. Azért az mégis büszkeség, hogy erről a lemezről a Csavargó vagyok című szám lement a Petőfi rádió Blues című műsorában. Furcsa, de nagyon örömteli volt hallgatni a rádióműsorban, hogy bemondja Nemes Nagy Péter (utólag köszönjük a bizalmat!!!), hogy XX világsztár nyolcadik lemezéről szól valami, aztán XY világkörüli turné beharangozó lemezéről szól valami, utána egyszer csak a mindszenti Exon demó CD-ről megy egy dal… Libabőr volt… De összességében ezt a lemezt borítsa a múlt jótékony homálya. Felejtsük el! Azóta meg nem is volt túl nagy ambíciónk stúdióba vonulni, mert nem érezzük, hogy sok értelme lenne egy HBB tribute albumnak.

Első fellépésetek? Több nagy banda előtt játszottatok már. Melyek ezek? Úgy tudom, hogy Bill Kapitánnyal is sűrűn felléptek. Milyen tematika szerint adjátok elő a HBB dalait?

Az első? 2002. június 21. Mindszenten, Tisza Művelődési Házban, a Faktor Blues Band előtt. Megvan DVD-n is. Igazán vicces! J  Az utóbbi években valóban sikerült jó pár nagyobb banda előtt játszanunk. Mobilmánia, Takáts Tamás DBB, Török Ádám és a Mini, Depresszió, Karthago, Ossian, Sex Action, Kowalsky meg a Vega stb. A legstresszesebb nekem talán mégis Tátrai Tibor és a Magyar Atom előtt volt. Gondolj bele… egy kis vidéki amatőr zenekar játszik Hobo Blues Band számokat olyan zenészek előtt, akik évekig a HBB tagjai és zeneszerzői voltak. A hangszereik elismert mesterei és akár visszafelé is 100x jobban eljátsszák ezeket, mint mi. Tátrai Tibor, Solti János, Tóth János Rudolf, Zsoldos Tamás. Nem vagyok túl lámpalázas, de akkor kicsit remegett a lábam kezdéskor. De tetszett nekik amit csináltunk. Örültünk. Nagyon! Persze ne maradjon ki a sorból Bill kapitány! Valóban elég sokszor voltunk az előzenekara. Kiskunfélegyházán, a Rocktárban (ami az ország egyik legjobb vidéki rock klubja!). Bill születésnapi koncertjein 5-6 alkalommal mi voltunk a vendégek. Nagyon szuper hangulatú fellépések voltak ezek.  Amire személy szerint eléggé büszke vagyok: eddig 3x játszottunk a Szegedi Ifjúsági Napokon! Egy Csongrád megyei amatőr zenekarnak úgy hiszem, a SZIN a „Szent Grál”. A műsor összeállításnál általában megpróbálok a szövegekből kiindulva. valamilyen gondolati ív mentén haladni. Hobo szövegei elég mélyek és elgondolkodtatóak a nagy vaker dumák alatt, úgyhogy van honnan hova eljutni a 1,5 órás koncerten. Persze nem maradhatnak ki a megzenésített versek sem: A Hetedik, Ballada a senki fiáról, Farkashajsza.

Hogyan tudjátok megnyerni a mai hallgatóságotokat? Milyen az összetétele a koncertjeitekre látogatóknak? Létezik valamilyen recept arra, hogy jó bulikat hozzatok össze?

Erre sajnos nincs tuti receptem. Talán annyi a kulcsa, hogy sose akartunk többnek vagy másnak látszani a színpadon se, mint amik vagyunk. Azért az lemegy a színpadról, hogy van itt ez a négy fickó, aki élvezi, amit csinál, és nem veszi annyira véresen komolyan az egészet, mint sok más banda. Én azt szeretem legjobban, amikor látom, hogy mosolyog és jókedvű a közönség. Ilyenkor érzem azt, hogy megérte sok szabadidőt, energiát és pénzt beleölni a zenélésbe. A közönségünk talán inkább a középkorúakból áll, de ez érthető, mert a Hobo Blues Band zenéje az ő fiatalságukat idézi fel. Érdekes módon, az utóbbi években egyre több fiatalt is látok, akik tudják és éneklik a szövegeket. Ez nagyon jó!!!

Nézem a közösségi oldalatokat, eléggé sok koncertet vállaltatok be az idén. Kérlek, mondjad el, hogy hol és mikor játszotok? Te is szervezed a bulijaitokat?

Nem olyan sok koncert ez. Általában évi 13-15 koncertet tudunk csak vállalni, mert egyszerűen nem is fér be több a privát elfoglaltságok mellé. Lenne több meghívás, de nagyon ragaszkodunk ehhez a beosztáshoz. Tudod, meg kell találni azt a nagyon-nagyon kényes egyensúlyt a család, munka, zenélés közt, hogy egyik se menjen a másik rovására. Eléggé vékony jégen járunk, de az utóbbi évek stabilitása bizonyította, hogy sikerült a kötéltánc. A koncerteket én szervezem. Elég időigényes a dolog. Jó lenne egy igazi koncertszervező és akkor csak az énekkel kéne foglalkoznom, de ez van. Abból kell főzni, ami a kamrában van. Az idei év egész jól összeállt. November elejéig látjuk a programunkat. Pár hely még nem publikus, de ami mostanában jön: 4. Kawa Party, június 22: Mezőkovácsháza, V. ICON Nemzetközi Motoros találkozó, augusztus 09: Csongrád, XXIV. Albatros M.E. Motoros találkozó. Augusztus végén még lesz egy komoly koncert, de az még nem publikus.

Szerettek jókat enni – gondolom inni is –, és nagyon lusták vagytok. A középső dolog kivételével ezt olvastam rólatok valahol. Mi az igazság?

Rólunk minden igaz – meg az ellenkezője is! Valóban nagyon szeretünk kajálni, sajnos a pocakomon látszik is. Pl. amikor Békéscsabán játszunk a Narancsban, a koncertek után kötelező rítusunk enni egy szuper jó szendvicset egy közeli helyen. Ivásban talán meglepően szolidak vagyunk: van, aki egyáltalán nem iszik, van, aki szökőévente 1-2 vodka/narancsot gurít le, van, aki pár sört, van, aki pár jägert. De nem vészes mennyiségek ezek. Régen ugyan előfordult pár elhajlás, de az már a múlt! A lustaság inkább arra vonatkozik, hogy nem ugrunk rá azonnal az aktuális trendekre, hanem csak azt csináljuk, amihez valóban kedvünk is van. Pl. nincs és nem is lesz Instagramm oldalunk. Van saját weboldalunk a www.exonmusic.hu címen, van Facebook lapunk. Mind a kettő rendszeresen karban van tartva, de ennyi. Na jó… azt azért elárulom, hogy pár éve spekulálunk azon, hogy át kéne alakítani a weblapunkat, ami 2008-ban készült. Viktor meg én raktuk össze az eredeti lapot, most is át tudnánk alakítani pár hét alatt, de hát… tényleg lusták vagyunk.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Exon_04-1024x768.jpg a fájlnév

Mit szeretnél még elérni az Exonnal?

Ezen sosem gondolkodtam még el. Szeretek a földön járni és nem kergetem a szivárványt. Reálisan nézve, már az is eredmény, hogy 17 éve van egy kis vidéki zenekar, amiben jól érzem magam, jó emberek vannak velem és azt játszom, amit szeretek. Felléptünk elég nagy koncerteken meg kis kocsmákban is. Jó ez így. Azt azért fontos hozzátennem, attól függetlenül, hogy én vagyok jobban a kirakatban, bármi, amit elértünk eddig, az KÖZÖS! eredmény, és nem rólam szól. 

Elmész Hobó koncertjére június 28-án?

Nem. A VOLT Fesztiválon leszek éppen.

Mi a véleményed a mai zenei tehetségkutatókról? Mit tanácsolnál azoknak a fiatal tehetséges előadóknak, zenészeknek, akik most vetik be magukat a zene csodálatos, de zegzugos világába?

Nem mondok újat azzal, hogy ezek a műsorok elsősorban nem a tehetségekről szólnak, hanem az üzletről. Azt ugyan nem értem, miért jelentkeznek mégis ennyien – olyanok is, akiknek még a fürdőszobában sem kéne énekelni. Persze az illúzió, hogy neki majd sikerülni fog és mekkora nagy sztár lesz az sok ember előtt, elég erős mézesmadzag. Nem vitás ugyan, hogy pár előadónak sikerült tartós karriert felépíteni, de szerintem ők egyébként is befutottak volna, csak talán lassabban és nehezebben. Rúzsa Magdi zseniális énekesnő! De ki emlékszik a Megasztár 3. évad negyedik helyezettjére? Megfuttatták utána a falunapokon, jól keresett rajta a menedzsment, amikor lejárt a szerződés, akkor meg szevasz tavasz, mehet vissza sarki kis büdösbe énekelni. Nem nagyon szeretnék tanácsokat osztogatni, hiszen csak egy vagyok az ezer amatőr zenészből, ráadásul a korom miatt, teljesen másként látom és éltem/élem meg a zenekarosdival járó buktatókat, mint egy huszonéves, aki éppen (nagyon helyesen!) meghódítani készül a világot. Úgyis mindenki megtapasztalja a saját bőrén, hogy a zenekarosdi nem csak móka és kacagás, hanem akadnak nehéz helyzetek is, amikből vagy jól jön ki az ember vagy nem. Hogy mikor kell kompromisszumokat kötni és mikor kell keményen kiállni a saját érdekek mellett, azt csak saját tapasztalatból lehet megtanulni.

A blues ma is él szerintem… de talán már másról is szól: a hűségről, egyfajta szenvedélyről… nem szabad hagyni, hogy a múltba vesszen… Hogyan látod? Él még a blues? Mindörökké élni fog? Van utánpótlás?

Magyarországon a HBB kirobbanó sikereinek hatására az 1980-as években volt a legnagyobb blues élet. Tucatszám alakultak ilyen-olyan blues band-ek és nyíltak a blues kocsmák. Ez már a múlté. Amikor 2008 után elkezdtük ezt a HBB tribute vonalat csinálni, addigra már régen lecsengett a blues divat. Ez minket nem igazán érdekelt, mert nem azért játsszuk ezt a zenét. mert divat és hűűű, de nagy és gyors sikereket lehetne vele elérni. Hab a tortán, hogy mi nagyjából azon a határvonalon mozgunk, ami a tradicionálisabb blues rajongóinak már túl rockos, a rockereknek meg talán túl bluesos. Hahaha… na, ugye milyen jól megcéloztuk a sikerhez vezető utat? A blues azért köszöni szépen, eléldegél az árnyékban is. Eltűnni nem fog soha, de folyamatosan változik és más műfajokból is kap inspirációkat. Magyarországon vannak jó bandák, vannak nagyon tehetséges fiatalok, csak éppen a baromi szűk lehetőségek miatt a kutya se ismeri őket 100 km-rel arrébb. Vidéken alig-alig van olyan klub, ahol elfogadható körülmények közt lehet fellépni. Igaz, ez más műfajban mozgó amatőr zenekaroknak is probléma, de a bluesosokra – merthogy ez nem igazán divatzene manapság – talán hatványozottabban igaz. Nagyobbacska blues fesztiválokra meg az ismeretlenebb neveknek hátszél nélkül szinte lehetetlen bejutni, de ha mégis, akkor lehetne játszani 2 perecért, délben, a napon 2 másnapos nézőnek. A zeneipar nem mindig kedves az új arcokhoz… Mint láthatod, nem vagyok túl optimista. Bennünket ez nem zavar annyira, mert mi megvagyunk, annyit koncertezünk, amennyi nekünk megfelel, vannak törzshelyeink, ahol szeretnek minket. De ha egy fiatal tehetség szembesül ezekkel a problémákkal, akkor azért könnyen elmehet a kedve az egésztől. Kár lenne az elfecsérelt tehetségekért! A végén Deák Bill Gyula – Ez a helyzet című számából idéznék egy sort és ez talán elmond mindent: „Nyomjuk a bluest és majd lesz valahogy!”

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Ferenc/Visó

Kelendő a magyar tehetség

Jól ismert pálya: hazai és külföldi sikereket is magáénak tudó táncos tehetség, felkérések, majd a csúcson egy csúnya sérülés. Azután rehabilitáció, remény, végül a szomorú felismerés, hogy abba kell hagyni. Na és mi van a színpadon túl? Sándor Zoltán Harangozó Gyula-djas táncművész már pályája elején tudatosan készült a végére, hátha valami közbeszól. Közbeszólt. Így életprogramja a tánc művelése helyett annak menedzselése lett. Mint mondja, a magyar tehetség, a magyar virtus sikert arat, ha sikerül utat törnie. A feladat a megfelelő út feltérképezése.
Sandor_Zoltan

Hogyan kell elképzelni a munkáját? Kicsit megfoghatatlannak tűnik, hogy valaki egy produkciót vagy alkotót kiközvetít valahová.

Először is megpróbálom alaposan megismerni, hogy mi a hazai professzionális szakmai kínálat, és mi az, amit ezek közül szívesen képviselek a színvonalat, stílust, témát, közreműködőket tekintve. Különböző fórumokokon és a karrierem alatt szerzett kapcsolati tőkémből merítve feltérképezem, mire van igény, ugyanis akkor tudok sikereket elérni, ha tisztában vagyok vele, mi van a szakmában, mit keresnek nemzetközi szinten és idehaza. Ha egyidejűleg több együttest, több művészt képviselek, nagyobb eséllyel mutatok fel eredményeket.

ngels
Salzburg Ballett – Peter Breuer: Angels (Mohamed próféta)

Mire van kereslet a tánc műfaján belül külföldön és idehaza? Mi a tapasztalata, mi az, ami eladható, és egyáltalán hogyan mérlegel?

A táncpiac felmérése itthon részemről úgy történik, hogy próbálom a lehető legtöbb előadást megnézni, amit a magyar táncszcéna kínál. Erre remek lehetőséget biztosít a Nemzeti Táncszínház, ők kimerítik szinte a teljes magyar professzionális táncpalettát, de járok a Trafóba, a Bethlen Téri Színházba és igyekszem mindenhova, ahol olyan szakmai színvonalú produkciókat mutatnak be, amelyeket szívesen képviselnék. Igyekszem nem beskatulyázni egy együttest a korábban látottak alapján, mert bármelyik társulatnak lehet egy számomra kevésbé érdekes produkciója után ütős darabja, vagy fordítva. Történt már olyan, hogy pozitív vagy negatív előítéletekkel ültem be egy előadásra, végül pedig abszolút nem azt kaptam, amit vártam. Minden egyes produkció tiszta lappal kell, hogy induljon.

foto2
Sándor Zolán
Fotó: Csendes Krisztina

Milyen a megítélése külföldön a magyar együtteseknek, táncművészeknek?

Abszolút van igény és kereslet a magyar táncprodukciókra. Az a nehéz, hogy megtaláljuk, kinek mire van pontosan szüksége, és ezt összepárosítsuk a kínálattal. Amikor egy magyar együttesnek megadatik, hogy fellépjen külföldön, sikere van. A magyar virtus, vérmérséklet mindig megtérül, a magyar tehetség a művészet bármely szegmensében nagyon keresett külföldön is. Kihívás rejlik abban, hogy sikerüljön rádöbbenteni a programereket, hogy mi is az, ami nekik kell. Ez a legnagyobb feladat. Nincs elég olyan szakember itthon, aki érdemben képes úgy képviselni a magyar táncszakmát, hogy az kellőképpen megmutatkozhasson, többek között ezért is próbáltunk meg táncművészeti menedzserképzést indítani.

Alkestis1
Salzburg Ballett – Peter Breuer: Alkestis (Admet király)

És a külföldi együtteseknél mi a helyzet? Ők könnyen boldogulnak?

Ez elég változó. A legnépszerűbb együttesek nem tudnak eleget játszani. Nekik általában minden előadásuk teltházas, nincs elég jegy a fellépéseikre. De rengeteg probléma van, ami a kevésbé népszerű stílusokat képviselő együtteseket érinti. Ez itthon is hasonló. Ebben is nagy jelentősége van annak, hogy maga a programer, a kommunikáció, a sajtó hogyan működik. A kortárs tánc még mindig ott tart, hogy meg kell ismertetetni, el kell fogadtatni az emberekkel. Még mindig egy új szegmens van kialakulóban, ami egyelőre elég szűk réteget érint. Ez kint előrébb jár. Nálunk ’89 után kezdett ismertté válni a kortárs tánc, akkor kezdtünk el felzárkózni. 30 év alatt nagyon jó helyre kerültünk, a meglévő társulataink kitűnő irányba mozdultak el, és megújultak a korábbi együttesek is. Újjászületések történtek.

casjkovszkij
Salzburg Ballett – Peter Breuer: Csajkovszkij (Rubinstein)

Ön is újjá kellett, hogy szülessen, ha akarta, ha nem. Mi több, pályát is módosított, elvégre korábban nem menedzselte, hanem művelte a táncot, ráadásul igen magas színvonalon.

12 évig voltam a Győri Balett táncművésze, majd Salzburgba kerültem, az ottani balettegyüttesben táncoltam négy évig. Az intenzív szakmai leterhelés és egy baleset úgy igénybe vette a csípőizületeimet, hogy használhatatlanná váltak. Mindig arra vágytam, hogy a csúcson fejezhessem be, de ezt a pillanatot egy művész soha sem látja előre. A salzburgi együttes szólistája voltam.

sandor_zoltan_portre
Fotó: Csendes Krisztina

Az együttes igazgatója, aki egyben a társulat koreográfusa volt, már velem tervezte a fő- és címszerepeket – a Gaudi volt épp tervbe véve. 2009-ben részt vettem Athénban az UNESCO Táncvilágkongresszusán, ahol a gálaelőadáson felléptem egy szólóval, ami akkora sikert aratott, hogy még ott meghívást kaptam New Yorkba, Guatemalába, Edingborough-ba és Kentuckyba. Azonban a csípőim annyira tönkrementek, hogy nem tudtam megmozdulni. Küzdöttem, hittem, bíztam, de kénytelen voltam belátni, hogy abba kell hagynom a hivatásom. Komoly műtéteken és hosszú rehabilitáción estem át, de egy év elteltével ismét egész ember lett belőlem, és mivel korábban pedagógusi és művelődésszervezői diplomát szereztem és nyelveket tanultam, váltani tudtam.

Alkestis2
Salzburg Ballett – Peter Breuer: Alkestis (Admet király)

Vagyis? Merre vezetett az útja?

Megpályáztam egy svájci fesztiválnál egy rendezőasszisztensi állást egy mozgásszínházi projektre, illetve én lettem az ottani igazgató asszisztense. Kiköltöztem Svájcba, aztán a Budapesti Operettszínház csábított haza produkciós- és turnémenedzsernek, majd a Virtuózokcímű televíziós műsornál dolgoztam projektmenedzserként. Rájöttem, hogy olyan típus vagyok, aki magára húzza a munkát, ezért végül szabadúszó lettem, megalapítottam a Art Management Agency-t, a saját művészügynökségemet és produkciós irodámat, amire nagyon büszke vagyok. A tánc tanított arra a kitartásra és fegyelemre, aminek köszönhetően közel tíz év tapasztalattal a kultúrmenedzsment területén ma ott tartok, hogy kezd bepirosodni az alma, érik a munkám gyümölcse.

gkt

kultúra.hu

Tárcákból álmodott színházat

Igazi régivágású pesti kabarét rendez nyáron Fesztbaum Béla az Óbudai Társaskör kertjében. A következő évadban ismét egy Molnár Ferenc-premierben kapott szerepet, a szerző tárcáiból összeállított egyszemélyes estjét május 30-án a Zsidó Művészeti Napokon is bemutatja. Vígszínházi stílusról, doktori címről és A GRUND – vígszínházi fiúzenekarról is beszélgettünk a színművésszel. INTERJÚ.
2012_makrancos1
A makrancos Katában (2012)
Fotó forrása: fesztbaumbela.hu

Több mint húsz éve tagja a Vígszínháznak. Soha nem fordult meg a fejében a váltás gondolata?

Természetesen felmerül néha, de a feladatok és a hely mindig itt tartott. Ahogyan A padlásban énekli a Rádiós: nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim. Természetes, hogy néha akadnak kétségek: vajon helyiértékén kezelik-e az embert. Ám ez az érzés sosem volt olyan erős, hogy elmenjek innen, és sosem mérgezte a munkám. Tehát az elmúlt huszonegy-két év konklúziója, hogy igazán sosem vágytam el innen. Ha a színészet felől közelítem meg a kérdést, meg kell említenem a nagyszínpad varázsát, hiszen csodálatos érzés több mint ezerszáz embernek játszani. Ugyanakkor a Pesti Színház egészen más közeg, nem is beszélve a Házi színpad különleges intimitásáról, amely tizenegyedik éve ad otthont A léggömb elrepül című Kosztolányi-estemnek. A Vígszínház repertoárja rendkívül sokszínű, én afféle all round színészként boldogan vetem bele magam Shakespeare, Molnár Ferenc, Bulgakov műveibe, zenés és prózai előadásokba.

Vigszinhaz_1900
A Vígszínház 1896 körül
Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Már nincs olyan, hogy „vígszínházi stílus”?

Nincs. Szakdolgozatomban egy fejezet erejéig foglalkoztam a vígszínházi stílussal, amely különleges kulturális együttállás eredményeként jött létre a századforduló környékén, a Vígszínház alakulásakor. Egyszerre jelentette az épület neobarokk eleganciáját, az újszerű díszleteket, a színészek visszafogott játékmódját, a műsorpolitikát, a személyzet eleganciáját. Később ezt szűkebb értelemben elsősorban a színészi játékstílusra, valamiféle szalon-naturalista csevegésre használták, mára viszont ez is kikopott. Egy-két előadás azért akad a színház repertoárjában, amelyben tetten érhető ez a stílus.

fesztbaum
A Vígszínház előtt
Forrás: fesztbaumbela.hu

DLA-t, azaz művész doktori disszertációt is írt a Vígszínház első igazgatójáról, Ditrói Mórról, a tanulmány könyvként is megjelent. Miért volt fontos a doktori?

Nem azért, hogy a nevem elé biggyeszthessem a doktor előnevet, nem is használom. 1997-ben kerültem a Vígszínházhoz, és évek teltek el úgy, hogy rengeteget dolgoztam színészként. Ugyanakkor van egy filosz-énem is; ha nem így alakul az életem, akkor vélhetően bölcsészként végeztem volna. Tíz évvel ezelőtt kicsit több szabadidőm maradt, és elvégeztem Veszprémben a színháztudományi mesterképzést, ahol természetesen a Vígszínházzal foglalkoztam.

Miért magától értetődő ez?

Mert az itt eltöltött tíz év alatt, ahogyan megismertem belülről is az intézményt, a legendás alkotók történeteit, számos kérdés merült fel bennem. Ehhez hozzátartozik, hogy különösen vonz a századforduló világa, miliője. A szakdolgozatom a modernitás és a hagyomány viszonyát vizsgálta a Vígszínházban. Ebben a tanulmányban már foglalkoztam a színház első igazgatójával, Ditrói Mórral.

Ditroi_1
Ditrói Mór
Forrás: mek.oszk.hu

Akiről nagyon keveset tud a közönség.

Gyakorlatilag igazi fehér folt volt. Marton László kezdeményezésére viszont megjelent a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának ajánlott témái közt. Úgy éreztem, ez igazán nekem való. Egy nagy utazás Ditrói Mór egész élete, csaknem százéves aggastyánként halt meg, rengeteg mindennek tanúja, részese volt az 1850-es évek közepétől. Noha remélem fogok még hasonlót írni, bizton állítom, hogy ez volt a szakmai életem egyik legcsodálatosabb kalandja, ami többnyire azon a széken zajlott, ahol most Ön üldögél.

A színházi öltözőjében?

Igen, hiszen csaknem minden napomat itt töltöm. Próbák szünetében, előadások közt, amikor adódott fél órám-órám, írtam.

Mit írna, ha ismét lehetősége, ideje adódna?

Lehetne folytatni ezt a témát, hiszen Jób Dánielről, a színház későbbi művészeti igazgatójáról ugyancsak keveset tudunk, noha Magyar Bálint A Vígszínház történetében róla is írt, akárcsak Ditróiról.

2002_1csok04
Eszenyi Enikővel az Egy csók és más semmi egyik jelenetében (2002)
Fotó forrása: fesztbaumbela.hu

Ditrói Mór alapozta meg a teátrum működését. Milyen szempontból volt jelentős a munkája?

Hozzá köthető az a fajta színjátékbéli fordulat, ami a tizenkilencedik századi – főként a Nemzeti Színházra jellemző – deklamáló játékstílushoz képest valami gyökeresen mást hozott. A magyar színháztörténet ezt a fordulatot leginkább orosz alkotókhoz – például Sztanyiszlavszkijhoz – vagy Hevesi Sándorhoz köti, és elfeledkezik arról, hogy volt egy magyar előképe. Ditrói Mór már a 19. század végén ebben a stílusban játszatta a színészeit, és ehhez az esztétikához igazította a társulati munkát. Furcsamód éppen a Vígszínház takarta el Ditrói Mórt, aki igazi háttérember volt, a színlapra sem íratta rá a nevét. Másrészt a színházat támogató „pénzemberek” ízlését kiszolgáló műsorpolitika olykor kompromisszumokat követelt tőle, ezért akadt, amit nem szívesen vállalt. A francia bohózatok frivol vagy malacságokkal teli világa távol állt az irodalmi ízlésétől és ambícióitól, hisz Ditrói mégiscsak egy nemzeti színházból, a kolozsvári színház éléről érkezett Budapestre. Nem véletlen a dolgozat – és később a kötet – címe: Aki Budapestet mulattatja, de Kolozsvárról álmodik. Tehát a szívében őrzött nemzeti színházi ambíció nemes irodalmi alapanyagokkal olykor ellentmondásba került a Vígszínháztól várt pesti szórakoztatással.

fesztbaum-molnar-768x512
Fotó: Gál Bereniké

Ehhez a miliőhöz tartozik Molnár Ferenc is. Néhány éve készített egy estet az író tárcáiból a Rózsavölgyi Szalonban, ezt a napokban kezdődő Zsidó Művészeti Napokon is bemutatja.

Több Molnár Ferenc-darabban játszom most is, néhány éve sokat bíbelődtem az író kevésbé ismert arcával. Tárcákból, újságcikkekből álmodtam színházat, ami eleinte vakmerő vállalkozásnak tűnt, ám a közönség hamar megszerette, és Vadas Vera, a Zsidó Művészeti Napok igazgatója meghívta az idei programba.

A Rózsavölgyi Szalon remek helyszíne ennek.

Igazán izgalmas tér. Olyan kávéház, amely azt álmodja magáról, hogy színház, és ott ez a két funkció kiválóan működik együtt. Tökéletesen passzol Molnár Ferenc kávéházi asztalnál született szövegeihez.

szulofalum-pest-fesztbaum-bela-molnar-ferenc-estje
Szülőfalum, Pest. Fesztbaum Béla Molnár Ferenc-estje a Rózsavölgyi Szalonban

Nem kockázatos az egyszemélyes előadás úgy, hogy Ön állítja össze a szöveget, Ön rendezi, és áll ki a színpadra?

Számomra nagyon felszabadító. Színészként számos izgalmas rendezővel dolgozom együtt, örömmel veszek részt ezekben a munkákban, mégis jól esik néha ilyen kötöttségek nélkül dolgozni.

A Rosmersholmban rendezőként is dolgozott a szalonban.

Egy nagyon erős és sokfelől érkező színészcsapat jött össze az Ibsen-darabra, amelynek tagjai teljesen természetesen fogadták, hogy a rendezői munkám mellett játszom is az előadásban. Szerintem ez nem olyan komplikált, mint azt elsőre hisszük.

seress1-
Seress Rezső-est az Óbudai Társaskörben
Fotó: Gál Bereniké

Nyáron is rendezni fog.

Rendszeresen fellépek az Óbudai Társaskörben, jelenleg is fut az öt éve bemutatott Seress Rezső-estem. Harsányi Mária igazgató igazán különleges ötlettel talált meg, ami éppen egybeesett az én régóta dédelgetett vágyammal, hogy megidézzem a valaha volt pesti kabaré világát. Igazi régi vágású pesti kabarét álmodtam színpadra, amiben felsejlik Nagy Endre öröksége. Ez míves szórakoztatást jelent, amely hozzászól közéleti kérdésekhez is, azzal együtt, hogy rendkívül gazdag, kifinomult humora és líraisága van.

Cafe_Mennyorszag
Fotó forrása: Óbudai Társaskör

Régi anyagokból válogatott?

Igen, már összeállítottam az előadást: zenés és prózai jelenetek sora, amely színházi élményt ígér. Remek társakra találtam ebben; négy színész lesz színpadon, rajtam kívül Pápai Erika, Kerekes József és Benedek Miklós, akinek hihetetlen tudása, rutinja van ebben, nevéhez – valamint Császár Angela és Szacsvay László nevéhez – kötődik a legendás Budapest Orfeum. Megtisztelő, hogy elvállalta a feladatot. Július 17-én lesz a Café Mennyország premierje, a címet az egyik jelenettől kölcsönöztem.

A Vígszínházban milyen feladatai lesznek a következő évadban?

Egy Molnár Ferenc-bemutatóban fogok játszani. A színház előveszi A doktor urat, amelyet az 1902-es ősbemutató óta nem tűzött műsorára, a rendező Zsótér Sándor lesz.

grund_zenekar
A GRUND
Fotó forrása: vigszinhaz.hu

Hihetetlen siker A Pál utcai fiúk, amiben Rácz tanár úr szerepét játssza. A kollégáival megalapították A GRUND – vígszínházi fiúzenekart is.

Két évvel ezelőtt egy téli napon ültünk a társalgóban, és a kávéházi asztal mellett beszélgettünk arról, hogy az előadások különleges hangulatát, ezt az érzést érdemes lenne megőrizni, továbbvinni. Felvetettem, hogy alakítsunk zenekart, ahol az előadás számai mellett a Vígszínházhoz köthető szerzők dalait és az angol rockzenei klasszikusokat játsszuk. A közönség hihetetlen nagy szeretettel fogad minket, nyáron rengeteg helyen fellépünk majd szerte az országban.

SzS

kultúra.hu