Zene – Interjúajánló – Lámpaláng interjú – Eklektika – Rádió BÉZS – Ma este nyolc órától

Forrás: Lámpaláng‎/ Lámpaláng interjú – Eklektika // Rádió BÉZS

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lampalang-RadioBlezs.kult_.jpg a fájlnév

“B. Bíró Zoltán vendégei leszünk a Rádió BÉZS Eklektika című műsorában! 🙂
Beszélünk majd az új, készülő lemezünkről,
a videoklipünkről (https://www.youtube.com/watch?v=YVqoU8pqvfE), a lemezbemutatónkról (Lámpaláng: Rejtettelek sokáig lemezbemutató koncert // TRIP), tervekről, magunkról… és ahogy Zolit ismerjük: ezer más, izgalmas dologról! 🙂

Gyertek, füleljetek ránk! :)” – olvashatjuk a Lámpaláng fb. oldalán.

Íz(lés)ek – Interjú – Csányi Sándor, a gulyáskirály

A képhez tartozó alt jellemző üres; CsanyiSandorkult.jpg a fájlnévCsányi Sándor munkásságának elismerései

Szolnok és Abony között „ingázik” egy nyugdíjas férfi, aki ahelyett, hogy lelassulna és élvezné a semmittevés nyugdíjas napjait, intenzíven vetette bele magát mindabba, ami fiatal korában csak egy szép álom volt számára. Talán elérhetetlen álom, ami mára megvalósult. És nem csak beteljesedtek az álmai, hanem sikert, sikerre halmoz. Nem is értem, hogy tud ennyi mindent csinálni egy ember! Hogy tud mindennek eleget tenni? De kezdjük az elején;

  Lassan elfeledjük a jó magyaros ízeket, mert az előre gyártott félkész, agyon tartósított, gyorséttermi élelmiszerek egyre népszerűbbek lettek, főleg a fiatalok körében.

  Ez inspirálta a szolnoki Csányi Sándort, hogy népszerűsíteni kellene a magyaros ételeket is. Nem szabad, hogy elfelejtődjenek a hazai ízek. Úgy gondolta, hogy fel kell hívni a figyelmet a magyar konyha változatos ízvilágára. Terjeszteni kell a magyar ételeket. Gondolt egy nagyot, és meghirdette a gulyás-főző versenyt Szolnokon.

  Az eltelt évek során olyan népszerűek lettek a hagyományos főzőversenyek, amelyek túlnőttek Szolnokon, és nem csak Magyarországon belül, hanem határokon túl élő magyarok is szervezik és meghívják zsűrizni Csányi Sándort, aki így vált Gulyáskirállyá!

  Azonban nem csak jól főz, nem csak szervez, hanem rendszeresen zenél, föllépnek a gyermekeivel, Simon Évikével, vezetője az Abonyi Kéknefelejcs népdalkörnek és tagja a Nagyabonyi színjátszó körnek is. Emellett zenét szerez, színdarabot ír.

   A hetvenes években ismertem meg Sanyit. Jóképű, szerény és nagyon tehetséges fiatalember volt. Sajnos csak rövid ideig, de tagja volt a szolnoki Kőtövis irodalmi színpadnak, /melynek vezetője Trömböczky Péter volt/, ahol együtt énekeltük a melodikus, általa megzenésített József Attila és Weöres Sándor verseket. Nagyon tehetséges volt, és sajnáltuk, hogy elment, de nem győzött mindennek eleget tenni. Reggeltől estig dolgozott, emellett otthon várta a családja. Azonban a tehetség előbb-utóbb kiutat keres, és végre, nyugdíjas korára kiteljesedett! A gyermekei is örökölték édesapjuk tehetségét, a nagylánya színésznő, míg a fia zenész lett.

  Életéről, pályafutásáról faggatom ezt a nem mindennapi férfit.

Verók Tünde: Mióta veszel részt főzős versenyeken?

Csányi Sándor:  Talán kevesen tudják, hogy a magyarországi szabadtéri főzőverseny és főzőfesztiválok „atyja” vagyok. Az első szolnoki Gulyásfesztivált 1999-ben rendeztem meg. Ekkor már létezett a bajai halászlé főzőverseny, a békéscsabai kolbászfesztivál, a kalocsai paprika napok stb. Ez a tevékenységem már 21 éve tart és szinte kitölti az életemet. Természetesen a gulyásfesztivál mindig a szívügyem és a lehetőségeim szerint, nem is akarom elengedni! Nagyon sok mindenben megváltoztatta a gondolkodásomat. A magyarságot először az ételek formájában ismertem meg, a gasztro-kultúrális értékek következtek.

Úgy emlékszem, hogy annak idején, Szolnokon felszolgálóként kezdted a pályafutásod, majd később lettél a patinás Tisza Szálló éttermének a vezetője. Hogyan alakult a szakmai pályafutásod?

Sajnos a Tisza Szálló sorsát a rendszerváltás megpecsételte. Ma már árnyéka a régi önmagának. A privatizáció után el is jöttem. Volt sikeres és sikertelen vállalkozásom. Megjártam a poklot és a mennyországot. Szakoktatóként jöttem nyugdíjba, és ma is ebben az „állapotban” vagyok. Bár Szolnok városa megtisztelt azzal, hogy nyugdíj mellett rendezvényszervezőként dolgozhatok.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Balazs-Mester-Díj-nyertese.kult_.jpg a fájlnév

Különböző főzőversenyekre meghívnak nem csak főzni, hanem zsűrizni is. Ezt hogyan érted el, hogy ennyire ismert és népszerű lettél nem csak Magyarországon, hanem a környező országokban is?

Eszembe jutott, hogy ezeket a hagyományos szabadtéri főzőversenyeket, lehetne turisztikai termékké, nemzeti jelképpé alakítani. Megalakítottam a Magyar Gasztronómiai Fesztiválok Egyesületét, hatalmas média érdeklődés mellett. Megfogalmaztam a gasztro-turizmus fogalmát. Városok, régiók csatlakoztak hozzám. Volt, amikor száz magyarországi város volt a tagja. Hatalmas volt az érdeklődés, hiszen kitörési lehetőség képét vázoltam fel. Többek között azt hangoztattam, hogy a szabadtéri főzés hagyományai a vidékhez kötődnek, tehát maradjon a központja a mozgalomnak Szolnok. El kezdtem ezt a munkát határon túli magyarság körében is terjeszteni. Az első rendezvény Vajdaságban valósult meg, majd ott is egyesületet alakítva népszerűsítettük a hamisítatlan Magyar értékeket. Az első időszakban kissé meggyűlt a bajom a szerb hatóságokkal, de később minden probléma megoldódott. Én voltam az atyja Szlovákia legnagyobb, ma is a legnagyobb gasztrofesztiváljának, a kamocsai főzőversenynek. Erdéllyel és Kárpátaljával már nem sok dolgom akadt, mert ott már elindult a folyamat. Erdély „szárnyal” sok helyen jelen vagyok. A legmesszebb a Gyimesi csángóknál, de Nagyszeben, Meggyes és Érmellék, Szatmárnémeti stb. Kárpátalja sajnos kissé megtorpant. Mára a fesztiválok megerősödtek. A kezdő tíz város közül a nagyobbak megmaradtak, a többinél megszűntek a főzős rendezvények. Sajnos nem tartották be azt a kérésemet, hogy a mozgalom maradjon vidéki. A pénz és a politika erősebb volt, az elvtelenség teret nyert. Olyan szervezetek alakultak, amelyek válogatás nélkül, mindenféle szakmai koncepció nélkül közreműködtek rendezvényeken, és gerjesztették a gasztro-rendezvények számát. Én megmaradtam az elveim mellett, és csak tiszta értéket teremtő, és hagyományokat megtartó rendezvényeken vagyok hajlandó részt venni.

A gulyásfőző versenyeken túl, elég sok mindennel foglalkozol. Felléptek Simon Évikével, akivel népdalokat énekeltek.

A Varázslatos duó : Fényességes csillagos éj van…2019.12.18. Besenyszögi Karácsonyi Advent műsorában.Sándor Csányi és Simon Évike .

Közzétette: Simon Kálmán – 2019. december 19., csütörtök

Magyar dalokat énekelek, mert nagyon megszerettem a népdalokat. Ugyanis a „sors rám hagyott” egy népdalkört is. Nyolc éve vagyok vezetője az abonyi Kéknefelejcs Népdalkörnek. Nagyon sok népdalt megismertem, és elmondhatom, hogy ma már jól citerázok. Évikével egy éve találkoztam, már akkor tudtam róla, hogy kitűnő énekes, nagy tehetség. Arany Páva díj, meg még sok elismerés tulajdonosa. Elhatároztuk, hogy kipróbáljuk, hogyan szólunk együtt. Nagyon sok meghívásunk van. Jó vele zenélni.

Emlékszem, hogy valamikor zenét is szereztél, nem is akármilyen dallamosakat. Több verset is megzenésítettél. Most is vannak ilyen ambícióid?

A Kőtövises /70-es évekbeli irodalmi színpad/ dalaimat a fiam dolgozta fel, a lányom pedig énekli. A gyerekeimmel is elkezdtünk valami nagyon jót, hiszen Csaba fiam nagyon jó zenéket ír, Erika lányom pedig kitűnő előadó.

Úgy tudom, hogy az abonyi Színjátszó Kör tagjai is vagy.

Egy véletlen folytán kezdtem el játszani. A Nagyabonyi Színkör tagja vagyok, és már több, mint húsz színdarabban szerepeltem. Nagyon szeretem. Már színdarabot is írtam, és most várom, hogy valaki bemutassa. Címe: Borvacsora. Vígjáték. A lányom szerint, aki színésznő, jól sikerült mű.

Eddig még nem találkoztam olyan nyugdíjas emberrel, aki ennyi mindenhez ért, és sikert, sikerre halmoz.

Kívánom minden nyugdíjasnak, hogy teljes legyen az élete, úgy, mint az enyém.

A képhez tartozó alt jellemző üres; TÜNDI-KÉP.jpg a fájlnév   Verók Tünde

Zene – koncertek – S8 Underground Club -Előszilveszter – EDDA Tribute, Retrock, New Project – Álmodtunk egy világot magunknak minden érzéssel – Jött egy új felvonás – Egy nap

A képhez tartozó alt jellemző üres; S8-768x1024.jpg a fájlnév

Kicsit meglepő, de a budapesti utunkon semmilyen eltévelyedés nem volt részemről Benivel. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy mégis történt valami, hiszen már Hódmezővásárhelyen, a buszállomáson adta magát Beni. Felbecsülhetetlenné érő szavai, mosolya, minden rezdülése – adta szívét-lelkét -, egy szebb világba repítettek. Sűrűn tett arról most is, hogy őszintén kiröhögjük magunkat. Így nem sok lehetőségünk adódott arra, hogy a nevetőizmainkat pihentessük. Szinte csak a buli után, hazautazáskor (vonaton próbáltuk, bár én még álmomban is röhögtem!) nem használtuk azokat az amúgy teljesen kifeszített izmainkat, amelyek örültek már a szünetnek… Már mondtam is Beninek néhányszor, hogy egyszer – amikor együtt vagyunk! -, az őszinte, eléggé figyelemfelkeltő röhögésem, a szinte „gyermekiségem” újraélése, az öröm, a szent öröm visz egy másik világba, ahol viszont szüntelenül átadhatom magam a boldog pillanatoknak, nemcsak e földi létezésem megszámlálható pillanataiban.

Időben odaértünk az S 8-hoz, sőt, mivel a Kerepesi úton már jártunk, a Vezérben, így ismerős volt a környék, tehát, még eltévedni sem tudtunk, pedig… tőlünk sok dolog kitelik, főleg a tér-idő tájékozódási képességünk hiánya miatt, na és az érdekes, emberformáló találkozások is néha lelassítanak bennünket. Nem hagyhatjuk ki az alábbi kis történetet sem, bár nem annyira tartozik ide… Nem akartuk az ismeretlenség homályába veszni a Kerepesi úton lévő Trabant Presszót sem. Becsücsültünk tehát ide – méghozzá a Trabi hátulját vettük célba. Azt gondoltuk, hogy SCHROTT Peti Barátunk (CONTINOOM, Zártosztály zenekarok énekese) talán ott lesz (társtulaja ennek a krimónak) és elcsalhatjuk az S8-ba. Sajnos, nem találtuk ott, bár telefonon elértük, de nem tudtunk találkozni, mivel készültek a hétfői P-Mobil előtti fellépésükre. Nem tagadhattuk meg magunkat: Benivel egyből üldözőbe vettük a pultost, mivel eléggé szomjasan tértünk be a hosszú utazás után. A presszó látványa annyira „trabis”, egyszerűen minden olyan retrós volt, szuperül ki lett alakítva. Nem hagyhattuk ki a csocsót, de a dartsot sem… „… marad a gyerek…” – viszont sietnünk kellett, hiszen nem akartunk elkésni az S8-ból.

Az S8 bejárata előtt álltunk (még a lábunkon! :), amikor arra lettem figyelmes Benivel, hogy egy furgon áll a járdán. Tudtam, hogy ők zenészek, akik mellette, körülötte ténferegtek. Nekünk sem kellett több, elibük mentünk. Elsőként Jacsó Andrással (dob, RetRock), Havellant Szabolccsal (billentyű, EDDA Tribute, Retrock), Albert Bencével (ének, Retrock), majd sorban, minden egyes együttes taggal megismerkedtünk. Nem kellett ahhoz nagyon sok idő, hogy megértsük egymást, egyből oda-vissza működött a tisztelet, az alázat, az érdeklődés, így hamar közvetlen hangnemben folytak a beszélgetéseink is, nemcsak az interjúink. A zenekarok tagjai remekül adták magukat a színpadon is, no, de ne menjünk annyira előre.

Képíró Sándor, az S8 Underground Klub megálmodója immár 5 éve működteti azt a kis műhelyt, ahol minden olyan formáció, együttes teret kap, amelyik be szeretne mutatkozni a közönségnek. December 29-én, egy előszilveszteri buli kapcsán 3 zenekar került terítékre: az EDDA Tribute, a Retrock Company és a New Project Band.

A képhez tartozó alt jellemző üres; EDDA4-1024x768.jpg a fájlnévEDDA TRIBUTE /Havellant Szabolcs billentyű, Ferenc Dávid basszusgitár, Varga Vilmos gitár, Ármos Zoltán ének, Gyimesi Bence dob 

Nem tudom, hogy kinek mit jelentett az EDDA MŰVEK zenei és szövegvilága, de nekem az első magyar zenekar volt, amelyik mélyen megérintette a nyolcvanas években azt a kis bensőmet, amelyik kereste zenében, illetve egyéb művészetekben az esztétikai élményeket, meg valamiért elgondolkodtattak, érzelmeket csaltak ki belőlem. Sajnos, csak egy koncertjükön vehettem részt, de a minap olyan élményben volt részem Benivel, kedves és szeretett barátommal, kollégámmal, hogy bizony minden előjött, ami anno’, a „bakancsos eddás” korszakomból eredeztethető: életérzés, mert az volt a javából, a barátság, a szeretet.

Ennek a dalnak minden szava, sőt minden hangja megérint minket!

Ami nagyon nem lepett meg – hiszen Benivel sorra járjuk az utóbbi időben a zenei klubokat -, hogy vannak szép számmal a fiatalabb generáció közül is, akik hallgatnak igényes zenét, így EDDA dalokat is -, eljárnak koncertekre, hogy valami kis pluszt kapjanak ebben a mai világban.

A képhez tartozó alt jellemző üres; EDDA-5-1024x768.jpg a fájlnévNagy őrület volt nemcsak a színpadon

Hiába, tudomásul kell venni, hogy ez a zenekar megmozgat így, vagy úgy, minden korosztályt.

Azt gondoljuk Benivel, hogy a budapesti EDDA Tribute zenekar akkora bulival várta a közönséget, hogy lehetetlen írni róla, ott kellett lennie annak, aki gazdag élményben akart részesülni.

A képhez tartozó alt jellemző üres; EDDA5-1024x768.jpg a fájlnév

Biztosak vagyunk abban, hogy mindent megláttok a képekből, a videókból, ezek talán beszédesebbek, mint mi, ha már nem lehettetek részesei a csodának. A kis terem annyira megtelt, hogy szinte meg sem lehetett mozdulni.

Nemcsak én, hanem Beni is fújta a nótákat keményen, sajnos ifjú kollégám annyira, hogy teljesen elment a hangja, mert annyira berekedt, meg talán valami vírust is sikerült begyűjtenie. Így a szilvesztere nem volt valami rózsás, de az, amit ott kapott ajándékba az S8-ban, felülmúlt mindent, felülírta még ezt az egészséghiányos történését is. (Most, amikor íródnak ezek a sorok, már jobban érezte magát!)

A zenekar két tagjával: Ármos Zolival (ének) és Havellant Szabolccsal (billentyűs hangszerek) készítettünk egy rövid kis interjút a koncertjük előtt. Többek között azt is megtudhatjuk, miért éppen EDDA dalokat játszanak. Interjúnkat itt nézhetitek meg:

A hatalmas Edda-őrület után a Retrock lépett színpadra, akik elhoztak valami egészen különleges zenét nekünk a dallamos rockzene világából.

A képhez tartozó alt jellemző üres; RETROCK8-1024x768.jpg a fájlnévHavellant Szabolcs billentyű, Tamási István basszusgitár, Murzsa Attila gitár, Albert Bence ének, Jacsó András dob

Ez az első, tehát debütáló koncertjük, mert nemrégen alakult a jelenlegi felállásuk. A külföldi és magyar hard rock vonulatából akarnak ízelítőt adni a közönségnek. Fontos számukra, hogy amellett, hogy ők is jól érezzék magukat zenélés közben, igazi és hiteles értéket adjanak a hallgatóságnak és persze az is, hogy a zene sajátos volta révén összekovácsolják az embereket.

A képhez tartozó alt jellemző üres; RETROCK4-1024x768.jpg a fájlnév

Mit is írhatna egy zenerajongó (volt énekes is), mint én, amikor meghallgattam Ákost, azt az Ákost, aki még Kovács Ákos volt – nem a mait, mert azt nem szívesen teszem -, de amikor még az Ilyenek voltunk című dalt énekelte, akkor bizony megérintett. Nem vitás, most is, csak éppen a RetRock előadásában, Albert Bence énekes tette velem. Nem lehet letagadni: ahogyan elnéztem Benit, meg persze a közönséget is megigézte ez a dal, amelyben felismerték a régi Ákost.

A képhez tartozó alt jellemző üres; RETROCK1-1024x768.jpg a fájlnévTamási István basszusgitáros (akinek négyéves unokája is végig tombolta a bulijukat), illetve Murzsa Attila gitáros játéka /Retrock Company

Az biztos, hogy a Toto dallamvilága, de az Eagles Hotel Californiája sem maradhatott taps és tánc nélkül, de egyik daluk sem, amiket most tiszta szívvel nyújtottak oda nekünk. Azt gondolom – és ezt Beni is megerősítette a jelenlévőkkel egyetemben -, hogy a Retrock Company együttes igen ígéretes tolmácsolója a régi hard rock zenének.

A képhez tartozó alt jellemző üres; RETROCK5-1024x768.jpg a fájlnév

Ott tomboltam a tömeggel, Benivel a színpad előtt, így az utolsó dalukkal még inkább szívembe lopták magukat, mivel egy olyan zenekartól játszottak, amelyik bizony egy nagyon mellőzött volt anno’, holott nyugodtan leírhatom: nagy, híres külföldi bandákat megszégyenítő módon tették a dolgukat, sajnos nem sokáig.

A Color együttes tényleg egy érdekes, valóban friss, új színfoltja volt az akkori magyar zenei palettának. Miért is? Számomra egyértelmű: hiszen progresszív, melodikus, szimfonikus rockkal álltak ki a közönség elé, sok hangszeres betéttel és profi vokálokkal emelték nívóssá dalaikat.

A Csepelen, egy bunkerben próbáló Retrock Company 15 dalt hozott el nekünk, és bizony mindegyikünknek felejthetetlen pillanatokat sikerült adniuk, különösen az utolsóval, méghozzá a Jöhet egy új felvonás cíművel.

Jöhet egy új felvonás! Bízunk abban, hogy ez így lesz a Retrock együttes életében is! Nagyszerű volt ezt a Color dalt hallgatni most ezen a bulin!

Biztos vagyok abban is, hogy tényleg egy új felvonás jön majd el Andrásék zenei életében, de azokéban is, akik őket hallgatják.

A képhez tartozó alt jellemző üres; RETROCK-1024x768.jpg a fájlnév

A közönség tett arról, hogy talpuk alatt mozogjon a föld, hogy megmozgassa az érzéseket, hogy kis értékkel legyenek színesebbek, ha hazamennek.

A zenekar frontemberével, dobosával, Jacsó Andrással itt nézhetitek meg villáminterjúnkat:

Szívfájdalmam, hogy nem sikerült a harmadik együttes tagjaival most interjút készítenünk, mivel technikai problémánk is adódott, csak egy-két képet készített Beni és egy dalt tudott tőlük felvenni. Reméljük, hogy sikerül őket is elérnünk hamarosan, hiszen Balogh Attiláék együttese, a New Project Band műsora is igen érdekes és értékes volt.

A képhez tartozó alt jellemző üres; NEW2-1024x768.jpg a fájlnévBalogh Attila gitáros együttese a New Project Band

A közönség talán elfáradt, alig páran hallgatták, nézték végig koncertjüket, azonban akik bírták szusszal, nem csalódtak. Szeretem Gary Moore bluesgitáros-énekes zenéjét, így most egy dalt bemutatunk a harmadik együttestől, mégpedig az egyik kedvencemet, az One Dayt. Fogadjátok sok szeretettel:

Balogh Attila gitáros együttesének műsora is értékkel gazdagította a hallgatóságot Gary Moore: One day

Ja, és még nem írtam a Filléres rockdiszkóról.

Már kidőltem a közönséggel és Benivel együtt, mivel kitáncoltuk, kitomboltuk magunkat korábban.

A parkett azonban nem volt üres, még javában négy lány táncolt, akik akkor is ropták, amikor hajnal 3 fele elindultunk a kemény hidegben, hogy elérjük a legelső vonatunkat.

Nem vitás: mindenki kapott valami pluszt ezen az éjszakán az S8-ban, így mi is!

Köszönjük, hogy ott lehettünk!

A képhez tartozó alt jellemző üres; S8BULI-1024x768.jpg a fájlnév

Ezen az estén álmodtunk egy világot magunknak ,minden érzéssel, az EDDA dalaival, az EDDA Tribute együttessel, de jött egy új felvonás a Retrock Company révén, ugyanakkor a  New Project is elhozott egy napot, egy éjszakát, egy kellemes éjszakát Gary Moore segítségével is.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Benikult.jpg a fájlnév

Kép, videó: Csala Sándor Benjámin/BENI

A képhez tartozó alt jellemző üres; Visokeptelenkult.jpg a fájlnév

Írta: Visnyei Ferenc/Visó

Zene – Énekelt versek világa – Igazi lámpásai ennek a világnak – Beszélgetés a Lámpaláng Trió tagjaival – “Ha zene van, akkor boldogság van, élet van, szárnyalás van, hála van.” – Minden koncertünkben lüktet a vér… “

“Elfogyni az ölelésben” – a Lámpaláng Trió együttes “Rejtettelek sokáig… ” címmel lemezbemutató koncertre készül februárban – Ady előtt is tisztelegnek 

Mi is juthat eszembe a lámpáról? Petróleumlámpa, amit elég sokszor használtunk anno’, hogy fényt varázsoljunk szobánkba, hogy együnk, de valami mást is magunkhoz vegyünk: egyfajta olyan táplálékot, amellyel kielégíthettük némileg szellemi éhségünket is, így csillapítani tudtuk, művelődtünk, írtunk, olvastunk. A lángról: nemcsak a meleg kályha ugrik be, amely ontotta melegét a nagy, ordító hidegben, a hatalmassá tornyosuló lángok, amelyek fel-felcsaptak az izzó kályhaajtó rácsai felől, sokszor ijesztően,  fékezhetetlenül, és a meleg, hanem valami egészen más is beugrik:  tábortűz, zene, barátok, szerelmek, bulik. Lámpa és láng szavak számomra rokonértelmű jelentést is hordoznak. Mindkettő fényt közvetít, láthatóvá tesz dolgokat,  utóbbi melegíti is testünket,  és régi korok világát idézik meg/fel bennem. Ha összerakjuk a két szavunkat, érdekes szóösszetétel alakul ki:  LÁMPALÁNG.  Így, egybeírva is különös jelentéssel bír… és egy magyar együttes, ezt a nevet választotta magának, hogy munkásságukkal a lelkek kifeszített vásznaira valami különöset írjanak, helyesebben zenéjükkel hangulatot, érzéseket, gondolatokat fessenek. Ami biztos, hogy az ezt a nevet választott trió nem kis dologra vállalkozott. A fiatal zenészek valami különleges, sajátos világba kalauzolnak el művészetükkel bennünket, hogy megmutassák magukat, hogy képesek újat hozni a magyar zenei élet színes világába. Orsi, Nóri és Martin  olyan értékkel gazdagítják nemcsak az énekelt versek világát – ahol a költészet és a vers ismét egybeforr, mint hajdanán -, hanem a mai zenei életet is felpezsdítik. Sőt megkockáztatom, nem titkolt cél lebeg előttük, hogy „ravaszul” összemossák a lelkeket, ha egy kicsi időre is, mintha igazi lámpásai lennének ennek a világnak, hogy a „szikrák” szeretetté lángolódjanak.

Kedves Orsi, Nóri és Martin!

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lampalangklipkepkult2.-1-1024x567.png a fájlnévKép a klipből: Jenőfi Dániel

Nagyon örülök, hogy köszönthetünk titeket a kultkocsma.hu Látogatói körében!

VISÓ: Egy rövid bemutatkozást kérnék szépen tőletek: ki, honnan jött, mit tanult, mivel foglalkozik jelenleg? Csak a Lámpaláng Trióban játszotok? Milyen zenéket hallgattok?

TÓTH ORSI: Én egy igazi alföldi lány vagyok, Cegléden születtem, Nagykőrösön nevelkedtem, de a legnagyobb, legmaradandóbb  szerepet talán Kecskemét városa töltötte be az életemben. Ott végeztem a gimnáziumot, a főiskolát, a szakmáim alapjait a Hírös Városban sajátítottam el. Végzettségemet tekintve színész, drámapedagógus, tanító vagyok, és éppen most végzem Boldizsár Ildikó meseterápiás képzését. Öt évig tanítottam általános iskolában, jelenleg szabadúszó énekesként és pedagógusként igyekszem boldogulni. Szakköröket vezetek, foglalkozásokat, workshopokat, tréningeket tartok, és emellett öt formációban alkotok állandó tagként, énekesként és dalszerzőként (Napfonat – női a’capella énekegyüttes, Zabszalma & Zsebszalma – gyermekzenekar, Szélcsend – akusztikus duó, és a Lámpaláng). A Lámpaláng az én szív-projektem, de nem tudnék rangsort állítani a formációim között, hiszen mindet nagyon szeretem. Zenei érdeklődésemet tekintve nagyon sok minden érdekel: magyar népzene, világzene, imádom a countryt és a bluegrasst, az ír zenét, a bluest, és a popnak, rocknak is sok szeletét hallgatom szívesen.

KRISTÓF MARTIN: Én is Kecskeméten nevelkedtem és tanultam, majd Budapestre kerültem, ahol elvégeztem a Kőbányai Zenei Stúdiót gitár szakon, emellett az ELTE francia szakán szereztem a diplomám. Jelenleg egy multinál dolgozom, irodai munkát végzek, ahol nagyon nagy hasznát veszem az angol és francia tudásomnak. Állandó tagként a Lámpalángon kívül most nem zenélek más formációban, session zenészként viszont rendszeresen fordulok meg különböző bandákban. Zenei érdeklődésemet tekintve… régebben nagyon a rock volt az én világom, mostanság már bármi jöhet, ami minőségi zene.

GARAI NÓRI: Én budapesti vagyok, itt nevelkedtem, tanultam. Édesanyám zeneszeretete vezetett engem a zenész élet irányába. 9 évesen kezdtem el hegedülni a Bartók Béla Zeneiskolában. Hat évig tanultam tanáraim biztatására, de mivel a korszellem (leginkább a haverok) a gitártudást részesítették előnyben, ezért elkezdtem azt, s felhagytam vonós pályafutásommal. Három évvel később elhívtak egy feldolgozás bandába hegedülni…mintha akkor vettem volna életemben először a kezembe a hangszert. Nehezen jöttem bele, de azóta töretlenül csinálom és élvezem. Nem is élvezem…imádom. Ez számomra a kiteljesedés. Nem zenészként végeztem, hanem számítástechnikus a legmagasabb végzettségem. Ebben a szakmában egy percig sem dolgoztam, mert még a főiskola alatt rájöttem, hogy művész vagyok, és kész! J Mivel a másik szakmám festőművész volt, elmentem maszkmesternek filmekbe dolgozni. Végül is teljesen mindegy, hogy papírra, fára, falra vagy emberre festek. 🙂 Jelenleg két zenekarban húzom-vonom: a Lámpalángban és a Zabszalma gyermekzenekarban – szintén Orsival. Imádom a zenét, szinte mindig szól valami a háttérben. A gyerekem miatt sok klasszikust hallgatok, amit egyébként is nagyon szeretek, könnyűzenei téren pedig a metáltól – a folkon át a világzenéig sok mindent. Hazai előadók közül nagy kedvencem Jónás Vera (egyszer talán még zenélhetek is vele), külföldiek közül a Tool, Alice in Chains, Sting…például ezek szóltak a napokban itthon. Hosszú lenne felsorolni a teljes listát.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lampalangklipkepkult3.-1-1024x542.jpg a fájlnévKép a klipből: Jenőfi Dániel

VISÓ: A név kötelez, nem csak egy szimpla valami, igencsak beszédes, sokatmondó. Azt gondolom, hogy e névben minden benne van, amit akartok az énekelt versek birodalmában elérni. Honnan, kitől ered a név?

ORSI: A névválasztás mindig a zenekaralakítás/alapítás legnehezebb pontja, azt hiszem. 🙂 Éppen ezért igyekszem mindig az intuíciómat előtérbe helyezni, amikor neveken gondolkodom. A magyar nyelv és a magyar költészet szerelmese vagyok, nagyon szeretem az olyan neveket, amelyek elvontak, sokjelentésűek, költőiek, konkrét képet festenek le, vagy egyszerűen csak játékosak. A Lámpaláng név tőlem származik. Nagyon sok szót, kifejezést írtam össze, olyanokat, amelyek hangulatban vagy jellegben illenek a zenénkhez. Ezekkel játszadoztam: összeraktam őket, széttördeltem, egymásba mostam, ide tettem, oda tettem, és egyszer csak kigördült belőlem a Lámpaláng szó. Imádtam a hangzását, a dallamát, és azt a tüzet és fényt, amit hordoz. Meggyőződésem volt, hogy ezt a kifejezést én alkottam, mert annyira belülről jött, utána is jártam, keresgéltem, és semmit sem találtam róla. Aztán nem sokkal a névadás után Nóri teljesen ,,véletlen” levett egy könyvet a szekrényéről (amit nem vett kézbe évek óta), aminek a harmadik oldalán belefutott a ,,lámpalángba”. Kiderült, hogy létezik ez a szó, és elég komoly jelentéssel bír: egy keleti tanítás szerint az anyagi világból a fény felé törekvés 4. fázisa. Mondanom sem kell, az első meglepettség után ebbe a plusz jelentésbe is belehabarodtunk – csak még gazdagabbak lettünk általa.

VISÓ: A versek iránti rajongás még eléggé kevés ahhoz, hogy zenei köntösbe csomagolva színpadra vigyétek. Mikor és hogyan találkoztatok össze, hogy elinduljatok a megzenésített versek nem éppen könnyűnek nevezhető birodalmába?

MARTIN: Orsival mi már egy másik zenekarban is együtt muzsikáltunk, gimnázium óta ismerjük egymást. Azóta szerettünk volna újra együtt zenélni, de sosem jött úgy ki a lépés, mindketten ezer más dolgot csináltunk.

ORSI: Nórit egy énekesnő barátnőm másik bandájában hallottam először hegedülni pár éve, s bár tudtam, hogy pici gyereke van, mégis megpróbáltam őt ,,becsábítani” az alakuló csapatba, és ahogy az ábra mutatja: sikerrel jártam! 🙂 Két évvel ezelőtt jött el a pillanat, hogy megért bennem: ideje lezárni az addigi életszakaszom, és az eddigi zenei tapasztalatokból és megélésekből építkezve belelépni valami újba, valami másba, valami teljesen sajátba. Azóta zenélünk együtt, és fél éves alkotás után, 2018 tavaszán léptünk először a nyilvánosság elé.

VISÓ: Nem is tudom, hogy három tehetséges fiatal miért is választja kortárs és nagy költőink verseit megzenésítésre, hogy kicsit újragondolva, talán szerethetőbbé tegyétek a költészetet? Soha nem gondoltatok arra, hogy saját szövegű dallal álljatok közönség elé?

ORSI: Ahogy említettem, a versek és a nyelv szerelmese vagyok. Középiskolás korom óta, a drámatanárom, Orbán Edit hatására ástam bele a költészetbe, és mivel színésznek készültem, rengeteg verset kellett megtanulnom. Nagyon nagy gyönyört tudott okozni a sok csodás szöveg már akkor is, de szavalva sosem éreztem, hogy ebből a gyönyörből bármit is át tudok adni az engem hallgató közönségnek. Pedig szerettem volna. Tudtam és éreztem, hogy nekem ezzel dolgom van. És hiszem mai napig, hogy ez így is van. Csak meg kellett találnom hozzá a megfelelő csatornát, és ez a zene. Tizenegyedikes korom óta zenésítek meg verseket, és ez a szenvedély nem hogy alább hagyott volna az elmúlt évek során, de még nagyobb lánggal izzik. Van egy-két saját szövegem is, de alapvetően a költészet az én nyelvem, és nagyon nem értek egyet azzal az általános vélekedéssel, hogy nem lehet egy dal igazán ,,saját”, ha a szöveg nem saját. Ez óriási tévedés, rengeteg olyan előadó van, aki sem szövegben, sem dalban nem szerzője a saját hangján népszerűvé vált daloknak, mégsem zavar ez senkit a világon. Hát engem sem zavar, hogy csodálatos költők csodálatos sorain keresztül élem meg és adom tovább azokat az érzéseket és gondolatokat, amelyek az enyémek is, és mindenkié.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lampalangklipkepkult4.-1-1024x683.jpg a fájlnévFotó: Louise Le Dévéhat

VISÓ: A népdalok szeretete nagyon kiviláglik, helyesebben kihallatszik minden dalotokból, persze azért felfedezhető más vonulat is.

ORSI: A népzenei vonal maximálisan felőlem ,,világlik”, hiszen a folk a rajongásom másik tárgya, talán korábbi, mint a versek világa.

NÓRI: A könnyűzenei ízeket Martin hozta a képbe, noha Orsi és én is elég otthonosan mozgunk ebben a világban.

VISÓ: Nagy biztatást kaptatok különböző tehetségkutatókon, amelyek nyilván arra ösztönöztek benneteket, hogy érdemes folytatni, mi több: van helyetek ebben a műfajban a magyar zenei pályán.

NÓRI: Nagyon hiszünk benne, hogy van. Érezzük, tapasztaljuk.

MARTIN: De azt muszáj megjegyezni: borzalmasan nehéz ebben az országban zenészként, alkotóként, zenekarként boldogulni, pláne kizárólag ebből megélni.

ORSI: Sokszor tapasztaljuk, hogy a zene annak ellenére, hogy alapigénye mindenkinek, a zenét művelő embereket mégsem becsülik meg sokan, sok helyen. Óriási megdöbbenés számunkra, amikor szórakozóhelyeken, kulturális programokat szervező intézményekben kapunk olyan válaszokat, hogy csak ingyen játszó zenekart keresnek, akik ráadásul önerőből gondoskodnak az utazásukról és a saját hangosításukról is, mert arra sincs keret. Néha olyan érzés, mintha a minőséget és kultúrát előállító alkotók ,,foglalkoztatása” és a produkciók megtekintése, az abban való gyönyörködés egy szívesség lenne a szervezők és nézők részéről. Ez nagyon elkeserítő tud lenni.

NÓRI: De azért nem adjuk fel, mert szeretjük ezt csinálni, és hiszünk benne, hogy az időnek és a rengeteg belefektetett munkának, energiának meg lesz a méltó gyümölcse.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lampalangklipkepkult5.-1-1024x683.jpg a fájlnévFotó: Louise Le Dévéhat

VISÓ: Első művetek? Mikor és hol léptetek fel először? Milyen volt a  fogadtatás?

MARTIN: 2018 tavaszán a Hanghordozók tehetségkutatón léptünk fel először, akkor még négyen, Borsfai Krisztina zongoristánkkal. A fogadtatás nagyon pozitív volt: elhoztuk a második helyet az első dalunkkal, ami a Vér dala címet viseli, Szabó T. Anna verse. Azért is jelentett olyan sokat nekünk, mert Harcsa Veronika és Csík János is a zsűri soraiban ült.

VISÓ: Kezdetben tehát Borsfai Krisztina is veletek játszott zongorán. Miért lettetek végül trió?

ORSI: Többféle felállással is próbálkoztunk kezdetben, hiszen kerestük azt a hangzást, amit megálmodtunk, azt a csapatot, akivel el tudtuk képzelni hosszútávon a profi, de baráti kapcsolatokon alapuló alkotóközösséget. Krisztin kívül volt egy dobosunk is, Csendes Csaba, illetve egy énekes barátnőm, Jancsókné Blazsek Krisztina is csatlakozott hozzánk egy rövid időre vokálozni. Egyrészt a napirendek összeegyeztetése, másrészt az aktuális élethelyzetek szülték meg a végleges felállásunkat.

MARTIN: De nem bántuk meg: ettől lett egy igazán különleges, egyedi, ,,lámpalángos” hangzás, ami ma már védjegyünk.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lampalangklipkepkult6.-1-1024x683.jpg a fájlnévFotó: Louise Le Dévéhat

VISÓ: Zenészként és „versíróként” is nehezen tudnék verset kiemelni, hogy melyik az, amelyik érzelmileg, zeneileg megérint. A magyar költészet panteonjában számtalan költőtől olvashatunk olyan műveket, amelyek a világirodalomban is megállják a helyüket. Nem lehettek könnyű helyzetben… Hogyan választjátok ki a verseket? Ami még érdekesebb: kortárs költők versei is kottafejekké érnek bennetek. A dalok zenéit közösen írjátok? Gondolom azért, hogy nagy egyetértésben kerülnek dalaitok a közönség elé.

ORSI: Én választom a verseket és írom a dalokat, Martin hangszereli meg, Nóri pedig ráálmodja a koronát, a végső formát pedig együtt alkotjuk meg. 🙂 Nagyjából ez alakult ki ebben a két évben. A szövegválasztás pedig mindig úgy történik, hogy rengeteg verset olvasok, és ami megfog, megragad, belém kapaszkodik, abból előbb-utóbb dal kerekedik. Vannak évek óta raktáron lévő dalaim, vannak dallamra váró versek, vannak végső formát még nem öltő, de már készülődő számaink. Minden a maga idejében jön a világra. 🙂

VISÓ: Kedves Orsi! Azt veszem észre az előadásaidban, hogy rendkívüli módon bele tudod élni magad az adott versek, zenék hangulatába és leírhatatlanul hatsz a befogadó lélekre. Nincs mese, tudomásul kell venni, hogy lehengerlően fokozod a versek mondanivalóját énekeddel. Honnan ez az abszolút zeneiséged?

ORSI. Ajándékba kaptam. 🙂 Ez viccesen hangzik, de tényleg így gondolom. Ha zene van, akkor boldogság van, élet van, szárnyalás van, hála van. Nem nagyon tudok olyan felmenőmről, aki muzsikával kereste a kenyerét, talán innen az én nagy szenvedélyem: generációk alatt sok összegyűlt… J De a családomban sokan szerettek és szeretnek énekelni, az anyai nagymamám például végig,,nótázta” a gyerekkoromat, van is a repertoáromban olyan dal, amit tőle tanultam, és mindenhol hatalmas sikere van. 🙂

A képhez tartozó alt jellemző üres; Lampalangklipkepkult7.-1-1024x685.jpg a fájlnévEgervári-Kövér Hanna

VISÓ: Kedves Nóri! A hegedű – az elektromos is – tagadhatatlanul a lélek húrjait is megpengeti, ám nem mindegy, hogy ki áll mögötte. Nagyon kiegészíted, sőt egy kicsit érdekesebbé, hangzatosabbá, mondhatni figyelemfelkeltőbbé varázsolod a trió amúgy is lélegzetelállító produkcióit. Miként emlékszel az indulásra a trióval? Nem is vonzott más zenei irányzat?

NÓRI: A lányom kb. 1 éves lehetett, amikor jött ez a felkérés. Induló banda volt, senkit sem ismertem a zenekarból, olyan voltam a sok éjszakai keléstől, mint egy zombi… szóval valójában érdekelt, hogy mi lesz ebből, úgy voltam vele, hogy legalább zenélek. Persze addig is volt egy meditációs zenét játszó csapat, ahol hegedültem, nagyon élveztem, de örültem, hogy egy más zenei irányzatban is kipróbálhatom magam. Sokáig nem hezitáltam, hogy csináljam-e, mert Orsi hangja és Martin gitározása pillanatok alatt magával ragadott. Annyira élveztem a sebes tempóban alakuló dalokat, hogy egyáltalán nem érdekelt, ha csak a négy falnak zenélünk, nekem már az is jó, mert annyira feltöltött, hogy nem akartam ezen gondolkodni, lesz-e ebből színpadi produkció. Aztán mikor megmérettettünk néhány tehetségkutatón, és a szakma ódákat zengett rólunk, pláne bebizonyosodott, hogy van helyünk a porondon és csinálni kell! Ebben a zenében annyiféle irányzat van, hogy nem vágyom másra. Minden koncertünkben lüktet a vér… ott van az a kis plusz, amitől szinte odaragadnak az emberek a székhez és feszülten figyelnek, ütik a ritmust a lábukkal, vagy épp sírnak. Átmegy az üzenet, lehatolunk a lelkük legmélyébe és ezt imádom.

VISÓ: Kedves Martin! A gitárjátékod annyira lírai, annyira lendületes, hogy egyszerűen elsodor, darabokra töri szívemet, miközben bebalzsamozza lelkemet. Honnan ez a nagyon kifinomult érzékiséged, zenei adottságod?

MARTIN: Mindig nagyon örülök, ha valakitől ehhez hasonló visszajelzést kapok; törekszem arra, hogy ezt az említett érzékiséget keresztül tudjam vinni a játékomon. Azt viszont nem gondolom, hogy ez zenei adottság lenne, inkább egy személyiségjegynek tartom. Az élet más területein ez az érzékiség-líraiság sokszor talán hátrányt is jelent, érzékenyebbé és sérülékenyebbé tesz. A zene pont egy olyan közeg, ahol hasznosítani tudom (néha több, néha kevesebb sikerrel). 

Úgy tudom, hogy hamarosan lemezzel álltok a nagyközönség elé. Hol és mikor lesz a bemutatótok?

ORSI: Alig várjuk! 🙂 Ez egy merőben új Lámpaláng lesz, megtartva a ránk jellemző alapvető vonásokat, és a tőlünk megszokott minőséget, nagyon izgatottak vagyunk, hogy fog tetszeni a közönségünknek. 🙂

NÓRI: Ugyan jelenleg trióként zenélünk, de épp most készülünk a februári lemezbemutató koncertünkre, ami február 12-én lesz, a budapesti TRIP Hajón, ahol már bemutatkozik legújabb, ötös felállásunk is, Horváth Károllyal (basszusgitár) és Prommer Patrikkal (dob) kiegészülve.

A képhez tartozó alt jellemző üres; LampalangTripkult-1.jpg a fájlnévFotó: Sámpár Anna

Itt az esemény, amit nemcsak az együttes vár: : https://www.facebook.com/events/2367471883566662/

És itt lehet jegyet venni: https://trip.jegyx1.hu/esemeny/531/lampalang/2020-02-12-19-00

A trió elérhetőségei:

Facebook oldal: https://www.facebook.com/lampalangzene/

Instagram oldal: https://www.instagram.com/lampalang/

Youtube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCU7iewPhXe6Zm_l0vZX-8bQ

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll, fa, túra/szabadtéri, közeli és természet

Visnyei Ferenc/Visó

Zene – Interjú – Az alternatív zene bűvöletében – Nyers erő, ütős és mennyei hangzás – Bemutatjuk a szegedi Chimpull együttest – Beszélgetés Ábrahám Levivel, a basszeros-énekessel

A képhez tartozó alt jellemző üres; KapcabanCHIMPkult-1024x683.jpg a fájlnévA szegedi Kapcában – DJ Fotó

Adott négy szegedi, érettségi előtt álló jó barát, akik gondoltak egyet: összehoznak egy bandát, mint megannyi hasonlókorú fiatal. Ez egy tipikus indulás, azonban azt még nem tettem hozzá, hogy azért a Chimpull együttes két tagjának az édesapja a Nyers és a Heaven Street Seven együttesekben országos hírűvé nőtték ki magukat, de az is érdekes, hogy Barni (dobos) dobtanára az a Volent Zsolt, aki a Nyers ritmusszekcióját erősítette, tehát van némi családi-baráti indíttatás is. A szegedi Kőrösy Gimnáziumba járó Ábrahám Leventét kerestem meg nemrégen (e-mailen keresztül), hogy mutassa be együttesét.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Chimpszineskult.jpg a fájlnév

A csapat tagjaival, így Levivel sem találkoztam ugyan személyesen, de azt gondolom, hogy elképesztő pörgős figura lehet, hihetetlen energiákat tudhat magáénak, amelyek azt sugalmazzák számomra: nem menekülhet előle senki sem! Nem véletlenül választottam tehát őt interjúalanyomnak. hogy mutassa be együttesét. Sajnos nem tudtam elmenni a november 29-i szegedi Grand Cafés koncertjükre, de kollégáim: Bánszki Krisztián és Virág Péter/Grafit beszámoltak róla, hogy tudnak valamit a fiúk, azon kívül, hogy feltűnő ruházatban megjelennek, valami extrát is nyújtanak zenéjükkel. Az is tetszik még ebben a feltörekvő csapatban, hogy hihetetlenül összetartanak: kiveszik részüket együttesen mindenből: mókáznak, egymás gondolataiból olvasnak és hajtanak… egyre csak közelebb céljaik felé, hogy ismert és elismert zenekarrá fejlődjenek. Ugyan még nincs kiforrt hangzásuk, így számos zenei stílusba kapaszkodnak, több feldolgozást is játszanak koncertjeiken, de így is már eljutottak az egyik rangos nemzetközi  fesztiválra, a SZÍN-re.  Abban biztosak lehetünk, hogy nagy sikerük lesz, nemcsak azért, mert jóképűek és őrjöngenek majd a lányok utánuk, hanem mert  tényleg van bennük zenei spiritusz, és óriási tömegéhséget tudnak majd csillapítani országszerte.

Visó: Mikor és kiben merült fel négyőtök közül, hogy bandát alapítotok?

A képhez tartozó alt jellemző üres; LeviCHIMPULLkult-768x1024.jpg a fájlnévÁbrahám Levente énekes és basszeros “mamuszkában” – Marshallok közt – a  Gribedli stúdióban készült fotó, amikor a “Csákányt” vették fel

Levi: Barnabás és én már zenéltünk együtt, így kitaláltuk, hogy egy komolyabb bandát összehozhatnánk. Szilárdot, egy másik szegedi formációból ismertük mint gitáros és Mikin keresztül összebarátkoztunk egymással. Hárman kezdtünk el zenélni, majd egy kicsit később került Miki a képbe, mint tag. Vele is régi már a kapcsolat, hiszen általános iskolai osztálytársam Barnabásnak és nekem is, illetve most Sziszié.

Visó: Kíváncsi lennék, hogy vajon milyen zenét hallgattatok a felállásotok előtt, most, hiszen azért néhány Chimpullosnak vannak azért szülői indíttatásai?

Ábrahám Levi: A zenei ízlés kisebb eltérésekkel megegyezik. De ennek a kialakulása szerintem már fiatal korban elkezdődik, szerencsére elég jó kapcsolatunk van egymás szüleivel, mivel nagyon sokat segítenek a háttérmunkában. Így tudom, hogy ők mit hallgatnak és gondolom a többieket is megfogta a Magyar alternatív zene világa, illetve a koncertre járás.

Visó: Valamiért azt gondolom, hogy te vagy az az ember, aki össze tudja tartani a csapatot, mivel jól tudsz kommunikálni. Hallgatnak is rád a fiúk?

Levi: Szerencsére nincs szükség nagy külső összetartó erőre, mert ez megvan alapból bennünk, hiszen világi haverok vagyunk és közös a cél. Mindenki igyekszik megcsinálni a zenekarral kapcsolatos feladatait a legjobban. Ha valakire esetleg rá kell szólni, azt is egy közös megbeszélés alkalmával tesszük.

Visó: Milyen zenei képzettségekkel bírtok? Te miért az ének/basszgitár mellett kötöttél ki?

Levi: Barnabás már 7 éve dobol és Volent Zsolthoz jár dobórákra, aki egy hihetetlenül profi dobos, a legendás szegedi NYERS zenekar tagja. Miki zeneiskolában zongorázott. Szilárd és én pedig legfőképpen autodidakta módon tanulunk. Énektanárhoz viszont járok, mivel azt nem rég kezdtem és fontos, hogy minél hamarabb a megfelelő szintet tudjam hozni, ezen a fronton is. A basszusgitár pedig úgy jött, hogy az első zenekaromban, már csak az a hely volt szabad, úgyhogy nem igazán lehetett válogatni. Nyilván apukám után inkább a gitár fele húzott a szívem, de aztán nagyon megszerettem a basszusgitárt és már nem váltanék.

Visó: Levi, kérlek, hogy mutasd be a tagokat egyenként! Hogyan indultak? Ki, hova jár, mi akar lenni, ha felnő? 🙂

Levi: Régebben beszéltük, hogy mindenki annak örülne a legjobban, ha a zene szerves részét tenné ki az életének. Illetve ezt olyan szinten tudnánk űzni, hogy ebből, megtudjunk élni. Remélem ez meg is fog valósulni. Hiszen az iskola mellett jelenleg erre fordítjuk a legtöbb időt, pénzt, és energiát.

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIPMikikult-683x1024.jpg a fájlnévKozma Miklós, aki az USA-ban még cserediák is volt, Bécsbe megy továbbtanulni – Fotó: Kiss Mátyás

MIKI: Kozma Miklós vagyok, a Szegedi Deák Kéttanos Gimibe járok. A zenével már 7-8 éves korom óta foglalkozom komolyabban. Hat évig a Juhász Gyulába jártam, klasszikus zongorát tanultam, viszont a zeneiskola után is az életem része maradt a zongorázás. Játszottam jazz bandben, ahol beleláttam az improzás világába és a könnyűzenei zongorázásba is, ami hamar magával ragadott. Bécsben tervezek továbbtanulni és onnan mindenképp folytatni szeretném az eddigieket az együttessel a tanulmányaim mellett.

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIMPSzilard-Sziszikult-683x1024.jpg a fájlnévKovács Szilárd, Sziszi nem véletlenül választotta hangszerét…

Fotó: Kiss Mátyás

SZISZI: Kovács Szilárd vagyok, Miki osztálytársa a Deákban. Édesapám, Kovács Ferenc, a szegedi NYERS együttesben játszott, így már kiskorom óta hangszerek közelében élek. Apukám után egyértelmű volt a választás, a gitár mellett és mióta az eszemet tudom, nyüstölöm is azt. Szegeden tervezek továbbtanulni és foglalkozni a zenével, illetve a zenekarral, ameddig csak lehet.

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIMPBarnabaskult-1024x683.jpg a fájlnévKocsis Barnabás dob – Fotó: Kiss Mátyás

BARNI: Kocsis Barnabás vagyok, a Ságváriba gimibe járok. A dobolást 7 éve kezdtem el, először Farsang Zsoltnál, majd Volent Zsoltnál aprítottam az ütőket. Először 6 éve alapítottunk egy zenekart osztálytársakkal, majd Levi barátommal, a basszusgitárossal egy új formációban láttuk a potenciált, ezért az így alakult Chimpullban folytattuk tovább a zenélést. Szegeden tervezek egy darabig tanulni és folytatni tovább a dobolást, ameddig csak lehetséges.

Visó: Ahogy látom, szerettek mókázni, de szerintem te is adod a lovat a többiek alá, hogy megkavarjad egy kicsit az állóvizet. A nevetek is eléggé vicces. Honnan jött ez a fura név? Mit is fejeztek ki ezzel?

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIMPULLsajto-4-899x1024.jpg a fájlnévFotó: Lovasi Zoltán

Levi: Hallottunk egy sztorit, miszerint Szent István szakácsának a sánta tacskóját így hívták. Ebből nem tudjuk mi igaz, de a név tetszik.

Visó: Igaz lehet, hogy szereted megmutatni magad a közönségnek? Valójában itt érzed jól magad, itt fejezheted ki magad: zenében, de szerintem bármelyik kommunikációs csatornán keresztül. Valami azt is súgja nekem, mintha egyik lételemed, hogy másokat felvidíts, kizökkents a hétköznapok mélabújából? Biztos vagyok abban, hogy sokan kedvelnek, népszerű lehetsz barátaid, ismerőseid, sőt, leginkább a lányok körében. Szinte egyértelműnek tűnik számomra, hogy képes lennél egy jó ügyért kiállni nagy nyilvánosság elé is.

Levi: Persze, de elsősorban a zenénket akarom megmutatni, érzelmeket kiváltani emberekből és jól érezni magam ebben a társaságban, amit a zene, illetve a zenekar nyújt.

Visó: Hogyan született meg a klipetek, a Csákány című? Honnan jött az ötlet? Mennyi munka előzte meg? Mennyi idő alatt mondtátok rá, hogy: na, ennyi… kész…? Nagyon érdekes, feltűnően az „anyagba-merülős” szám kerekedett ki ebből a dalból.

Levi: Az ötlet Ábrahám Zsolt (édesapám – a Heaven Street Seven gitárosa) fejéből pattant ki. Ő mondta, hogy csináljuk meg ezt a számot a megírástól a klipig. Mivel ő már sokat csinált ilyet, nem győztük tartani a tempót, de így nagyon sokat tudtunk tanulni. Az egész folyamat, az ötlettől a klipmegjelenésig, majdnem egy évet vett igénybe, mert sajnos nem úgy jött össze egy-két dolog, ahogyan elterveztük. De a végeredmény kárpótolt..

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIMPnegyenkult.jpg a fájlnév

Visó: Ki viszi a prímet? Szöveg, zene? Összerakás folyamata?

Levi: Mindenki hozza az ötleteit, Sziszi és én általában a melódiákat, Miki a szöveget, (van, hogy felcserélődnek) ezeket belerakjuk a közösbe és együtt formázunk belőle valamit. Édesapámmal gyakran “cenzúrázatjuk” a kialakult ötleteket, szokott adni tippeket, hogy például ha itt és itt belenyúlunk, változtatunk, akkor még jobb lesz az adott dal, ez jó kis iskola nekünk.

 

Visó: Nagyon nyitottnak, érdeklődőnek, kíváncsinak tartod magad, vevő vagy mindenre: zenére, egyéb dolgokra? Társaid?

Levi: Persze, igyekszek minél több mindent kipróbálni, megismerni új zenei stílusokat, de ezzel a többiek is így vannak. Ez látszik is a saját számainkon, elég sokféle stílus keveredik bennük.

Visó: Ha nem lenne zene, akkor mit csinálnál szívesen? Többiek?

Levi: Szerencsére, ezen nem kell gondolkozni mert van.

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIMPKULT.jpg a fájlnév

Kedvenc előadótok, együttesetek?

Levi: The Kooks, Arctic Monkeys, Twenty One Pilots, Red Hot Chili Peppers, Quimbi, Kispál és a borz, Heaven Street Seven, Blahalousiana, Supernem.

 

Visó: Milyen stílust szeretnétek kialakítani? Jelenleg hova soroljátok magatokat?

Levi: Olyat akarunk összehozni, amit szeretünk mi is és a közönség is. Az, hogy ez milyen stílus, azt majd megmondják a tőlünk okosabbak.

Visó: Milyen visszajelzéseket kaptatok eddig? Szakma, közönség?

Levi: Eddig elég biztatóak voltak a visszajelzések mind a két fronton. De a legfőbb, hogy mi élvezzük csinálni.

Visó: Hallottam, láttam, hogy a dobosotok, Barni ujjával történt valami. Mégis nagyszerűen lenyomta a november 29-i bulit a Grand Caféban.

Levi: Igen, elég rendhagyó koncert lett. Próbáltuk dobgéppel helyettesíteni a hiányt és szerintem kihoztuk amit lehetett.

Visó: Mit gondoltok? Könnyebb, vagy nehezebb lehet a mai feltörekvő előadóknak, együtteseknek a zeneiparban előrenyomulni? Nektek könnyebb, mert van családi hátteretek?

Levi: Van amiben könnyebb és van amiben nehezebb. Pl.: ebben a modern világban nagyon könnyű sok emberhez eljutni,  a facebook és egyéb közösségi médiummal, ha jó a poszt, akkor még el is jönnek a koncertre. Régen pedig alapból többen jártak el a koncertekre, több klub volt, így nekik azért volt könnyebb. Nagyon támogató mindenki családja, igen, ezért mondhatjuk, hogy nekünk valamivel jobb a helyzetünk.

Visó: Mire készültök legközelebb? Van közeli, távlati tervetek?

Levi: Most az első dolgunk befejezni a már készülő saját számainkat, illetve megpróbálni a stílusban passzoló ismertebb zenekarok előtt játszani, és Budapestre járni koncertezni.

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll, fa, túra/szabadtéri, közeli és természet

Visnyei Ferenc/Vis(j)ó

Zene – Interjú – Beszélgetés a különleges nevű, sokoldalú Écskával, a Soulbreakers együttes énekesével – A 2012-es Voice sztárja tanít, tanul, klipet forgat, vág, zenét, szöveget ír – bábokat készített és még…

 

Écska Édesapja, a világhírű dzsessz-zongorista, Pleszkán Frici emlékére is írt dalt

 

A képhez tartozó alt jellemző üres; 4Wcskakult-1024x683.jpg a fájlnév

Fotó: Tölgyesi Norbert

Écska… különleges név… a volt szerelme találta ki… különleges, egyedi megjelenése, szépsége, érces, dögös hangja, sugárzó, elsöprő tekintete elöl senki sem menekülhet, egyszerűen egész, szerethető lénye megfogja, rabul ejti közönségét. Pleszkán Écska neve nem cseng ismeretlenül azok számára sem, akik nem követik annyira munkásságát, viszont láthattuk a 2012-es Voiceban, ahol azért megmutatta elképesztő tehetségét, majd több formációban is áldoz a zene oltárán, de nem áll távol tőle a képzőművészet sem, sőt a főzés tudományában is jeleskedik.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 5Ecskakult-1024x683.jpg a fájlnév

Fotó: Tölgyesi Norbert

A tehetség szerintem önmagában nem elég ahhoz, hogy a siker rátaláljon mindenkire. Abban biztos vagyok, hogy minden emberben ott van a zseni, a valamiben való kiemelkedés lehetősége, amely csak akkor robbanhat elementáris erővel a külvilág felé, ha minden letisztul a lélekben, ha minden tudásvágy párosul az alázattal, ha minden nem kívánatos erő elhagyja azt, aki meg akarja magát mutatni, ki akarja fejezni legbensőbb világát, hogy pőrére vetkőzve, teljes valójával örvendeztesse meg az arra vevőket. Pleszkán Frigyest – aki sajnos már nincs közöttünk –, a világ egyik legkarakteresebb világhírű dzsesszzongoristájaként, a magyar „Oscar Peterson”-ként aposztrofálták. Volt alkalmam két koncertet szervezni számára Hódmezővásárhelyen, mi több, nagy büszkeséggel tölt el, hogy nagyon közeli baráti kapcsolat fűzött hozzá, akiben minden megvolt, ami ahhoz kellett, hogy kitűnjön társai közül (no, de nem azért, mert az egója ezt akarta!). Frici annyira kitűnt, hogy zongoratudása mellett, az emberi jelleme is megmutatkozott minden rezdülésében, minden lélegzetvételekor. Minden általa leütött billentyű szinte várta már kezeinek érintését, játékát. Nemes alázata a zene és az emberek iránt, a nagy szerénység elengedhetetlenül erősítette jellemét. A kritikai szellem őrült módon őrködött felette, mindig benne munkálkodott (szinte állandóan gyakorolt!), a tökéletességre törekvés ereje és a fentiek repítették őt abba a dimenzióba, ahol mindenki, aki csak hallgatta, látta, otthon találta magát, felfedezhette az öröm annyira hiánycikknek számító pillanatait. Écska lánya annyira hasonló tulajdonságokkal van felvértezve, mint zseni édesapja, azonban kicsit másképpen talált rá a zene, másképpen indult a karrierje, máshogyan erősítette személyiségét.  Écskának ugyanis jobban meg kellett küzdenie azért, hogy odaadja, megcsillanthassa tehetségét a közönségnek, a szakmának. Azért is, mert nagyobb elvárásokkal is szembe kellett néznie, édesapja miatt is, de azért is, mert a testének hangszerével, s nem egy rendes hangszerrel kell bánnia… és jól, nem akárhogyan… Écska tehát hordozza – és át is adja – Édesapja szellemiségét, hatalmas, örökletes géniuszát. Frici leginkább a zenében és a zenéből merített örömöket, míg Écska a zenei örömöket az élet minden pillanatára próbálja kiterjeszteni: az egész lénye sugározza a létezés örömeit, a vidámsága, a pajkossága annyira zavarba ejtő, hogy nem lehet mellettük elmenni.  Écska a zene nélkül nem tudná elképzelni a hétköznapjait, de hogy csak ezt művelje,  nem tudna teljes életet élni. Nyüzsög, teszi a dolgát: gyereket, felnőttet tanít, tanul, de a bábkészítés, bábozás is foglyul ejtette, s persze a zenekarával, a Soulbreakers-szel, meg más formációkkal is járja az országot, így ezek teszik kerekké a világát és a mienkét is.

 

Visó: El tudom képzelni, hogy kicsiként milyen zenéket hallgattál, hiszen Édesapád állandóan a dzsesszből merített, bár abban az időben nehéz volt például Oscar Peterson lemezt beszerezni. Mennyire befolyásolt téged Édesapád, hogy a zene egyik éltető elemeddé váljon?

Écska: Édesapám természetesen igen komoly hatással volt rám ebből a szempontból is. Sokat hallgattam, ahogyan gyakorol, a koncertjeire készül. No és persze nemcsak a játékát volt meghatározó élmény hallgatnom, de nagyon sokat beszélgettünk is zenéről, hozzáállásról, kitartásról, célokról… Szóval azt gondolom, egyáltalán nem véletlen, hogy végül én is ezt az utat választottam.

 

Úgy tudom, hogy nem volt szokványos zenei indulásod, hiszen még Édesapád is meglepődött, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió első ZÉ osztályába kerültél. Miért a tested hangszerét választottad?

Nehéz kérdés… Nem is tudom… Valahogy egyszerűen úgy éreztem, így tudok a leginkább a saját hangomon megszólalni. Ezt éreztem a legőszintébbnek.

A képhez tartozó alt jellemző üres; foto_nemetgh-gaborkult.jpg a fájlnév

Fotó: Németh Gábor

Mikor jött el az a pont, amikor elhatároztad, hogy teszel a tehetséged kibontakoztatásáért?

Nem volt olyan konkrét pont, amikor ezt így elhatároztam. Mindig is szerettem volna énekelni, csak sokáig úgy tűnt nincsenek meg hozzá az adottságaim. Inkább a fülem volt jó, nem a hangom.

 
 
 
A képhez tartozó alt jellemző üres; 2Ecskakult-1024x683.jpg a fájlnév
 
Fotó: Tölgyesi Norbert
 
 
Kikre emlékszel leginkább a tanáraid közül?
 
Szerencsés helyzetben voltam. Sok, igazán kivételes, türelmes, elhivatott tanártól tanulhattam. A teljesség igénye nélkül fogok most neveket sorolni, de az biztos, hogy mindig hálás leszek Domonkos Zsuzsának (klasszikus ének), Tímár Domonkosnak (stúdiótechnika), Tóth János Rudolfnak (rocktörténet-és az égadta világon minden, ami zene, emberség és hozzáállás), Esze Jenőnek (zeneelmélet) és Gulyás Erikának (szolfézs).

 

Tényleg megkeresett a Voice stábja?

Igen, ez így volt. A stáb a Kőbányai Zenei Stúdió növendékei közül is válogatott, így kerülhettem képbe.

A képhez tartozó alt jellemző üres; foto_namaeth-gabor.jpg a fájlnév

Fotó: Németh Gábor

Tudom, hogy hatalmas lökést kaptál ebben a műsorban, hiszen nem kisebb személyiség, mint Somló Tamás foglalkozott veled. Milyen szakmai, erkölcsi tanítást tudott neked átadni? Volt esetleg valami más, amit te nem akartál, de kérték, hogy ezt vagy azt tedd meg?

Nagyon örülök, hogy megismerkedhettem Somló Tamással. Azt gondolom, pont az tanultam meg tőle, hogy bármit is kérnek tőled, bármilyen szituációban, mindig jogod és lehetőséged van ahhoz, hogy önmagad maradj és eszerint  is cselekedj, még ha néha ez nem is ennyire egyértelmű.

A képhez tartozó alt jellemző üres; foto_tolgyesi-norbertkult.jpg a fájlnév

Fotó: Tölgyesi Norbert
 
 
Gondolom, hogy téged is megérintett a mesék világa, hiszen valamiért a bábkészítés, a bábozás foglya lettél, ha lehet így fogalmazni. Mikor és hogyan talált rád? Még mindig tart ez az őrület nálad? Nézem bábjaidat, s bizony nem szépek, azonban nem félelmetesek,
sőt: szerethetőek.
 

Kicsiként imádtam bábelőadásokra járni, szerettem a meséket, noha nekem semmi közöm nincs a képzőművészetekhez, maximum szeretem nézni a kész alkotásokat. A bábszínház gyerekkori szerelem nálam. Egy ideig a bábszínpadokat is koptattam a Figurina Animációs Kisszínpad tagjaként, de pár éve már ,,csak” bábokat készítek. Sajnos, vagy nem sajnos, de tény, hogy mostanában erre is egyre kevesebb időt tudok szakítani. Inkább a zene az, ami most kitölti a napjaimat.

 

Első zenei formációd a Pleszkán Écska és a Buba Band? Milyen stílus érződik dalaitokban? Még megvan ez a csapat?

Ez a formáció egy iskolai csapat volt, ami már jó pár éve nem aktív. Nagyon szerettem, úgy gondolom, a többiek is, de alapvetően szárnypróbálgatásnak mondanám.

 

Mesélnél a Soulbreakers együttesedről? Hogyan találtatok egymásra? Úgy tudom, hogy nem igazán a te zenei ízlésvilágodba csöppentél bele.

Alapvetően a zenekar talált meg engem. Bár kezdetben valóban nem ugyanazt a stílust képviseltük, de idővel ez összecsiszolódott, mivel mindkét oldalról megvolt a kellő nyitottság.

Öten  játszotok, s nagyon üdvözítő, színes dolog, hogy hárman is énekeltek. Ez nagyon pazar! 🙂 Mikor született meg első albumotok? Mennyi munka előzte meg? Klipet is sikerült összehoznotok? Úgy tudom, hogy szerzői kiadásban látott napvilágot. Nem is kerestetek kiadót?

Az első album 2015-ben született meg. Sok munka előzte meg, ki kellett fundáljuk, hogyan is írjunk közösen dalokat, kinek mi a szerepe egy ilyen folyamatban. Kiadót nem kerestünk, inkább csak a zenére koncentráltunk, próbáltuk megtalálni a saját hangunkat.

A képhez tartozó alt jellemző üres; foto_nemeth-gabor0kult.jpg a fájlnév

Fotó: Németh Gábor

Magyar vagy angol nyelven szeretsz énekelni?

Is-is. 🙂  Ez az adott daltól, formációtól függ.

Te is írsz dalszöveget, de zenét is. A fiúk hogyan fogadják? Nagy az egyetértés köztetek? Tényleg szoktál basszusozni is?

Előfordult már olyan koncert, ahol basszusgitároztam, de jobban énekelek, mint a basszusgitárosunk, úgyhogy inkább maradok a kaptafánál 🙂  A dalszövegeinket én írom, a zenét pedig közösen rakjuk össze. Azt nem mondanám, hogy mindig 100 %-os az egyetértés, de épp ettől marad fejlődőképes a folyamat.

Az Ebben a városban című dalotokról mondanál pár dolgot?

Ez a dal egy saját projektem kapcsán született meg, Pest-Buda és Óbuda egyesítésének évfordulójára. A különlegessége az, hogy hogy a dalt, a szöveget és a klipet is én álmodtam meg. Utóbbit én is forgattam, vágtam. Egy kicsit visszanyúltam a bábos múltamhoz.

A képhez tartozó alt jellemző üres; foto_weber_aronkult.jpg a fájlnév

Fotó: Wéber Áron

Tátrai Tibusz számomra a világ egyik legprofibb rock-bluesgitárosa, egy igazi sztár.. Az egyik dalotokban Ő is játszik. Nem semmi! Melyik dal ez, és miért éppen őt kértétek fel? Egyből el is vállalta?

Ezt a dalt az apukám, Pleszkán Frici emlékére írtam. A dal a Soulbreakers Beat Up! című lemezén jelent meg 2015-ben. A címe: Merengő. Tibusznak nagyon megtetszett a dal, és egyből el is vállalta a felkérést, amikor megemlítettük neki.

Milyen stílust képviseltek?

Nem szeretünk skatulyázni, de azért megpróbálkoztunk vele: mi heavysoul-nak hívjuk. Rockzenei alap, soul-os blues-os énektémákkal.

Nagyon izgalmas és feltűnően jó zenei anyag és klip került a hálóra és a boltokba a Tükröd vagyok című albumotok révén. Mit kell tudnunk erről a lemezről? A klipet láttam, ezt most le lehetne adni nálunk? A forgatás meddig tartott? Gondolom, hogy nem volt egyszerű, mire elkészültetek?

Természetesen örülünk, ha bárhol leadják a klipet. Ezért készült. A forgatás egy napot vett csak igénybe, de az előkészületek annál többet. A zenekar tagjai egyenként mártóztak meg egy 200 literes akváriumban, amiről lassított felvételek készültek egy speciális kamera segítségével. A lemez borítójához pedig különleges szobrok készültek rólunk, több mint 2 km ragasztószalag felhasználásával.
 
 
 
Ratkóczi Hubával még működőképes a duótok?

Mi az hogy! Folyamatosan próbálunk, dolgozunk és egyre több felkérést kapunk. Nagyon szeretem ezt a formációt, mivel talán itt tudok a leginkább kötetlenül énekelni. Mivel itt csak egymásra kell figyelnünk,így ez remek terep az improvizációra, az új ötleteket is gátlástalanul be lehet dobni. Sosem szólal meg valami  kétszer  ugyanúgy. Magyarország első női stand up-csapatával, a NŐStényekkel is porondon vagy még? Nem, ez a projekt sajnos már nem aktív. Mindenesetre örülök, hogy annak idején megszületett az ötlet és annak is, hogy rendezőként-művészeti vezetőként  kb. másfél évig segíthettem a társulat munkáját. A Dumaszínházban havi rendszerességgel tartottunk telt házas előadásokat, sőt, saját rádióműsort is kaptunk a Rádió Bézsben Fodor János jóvoltából.

A képhez tartozó alt jellemző üres; foto_nemeth_gaborkult.jpg a fájlnév

Fotó: Németh Gábor
 
 
A Boogiefeszt rendszeres fellépője vagy, a Dániel Balázs Trió tagjaként. 

Nagyjából 6 éve dolgozom együtt a Dániel Balázs Trióval. A csapat elsősorban a boogie woogie műfajában mozog. A zenekarvezető-Dániel Balázs idén 12. alkalommal rendezi meg a Győri Nemzetközi Boogie Woogie Fesztivált, aminek a trió ,,negyedik tagjaként” pár éve már magam is  állandó fellépője vagyok.

Mit jelent számodra a zene? Kérlek, pár mondatban fogalmazd meg Olvasóinknak!

A számomra ez játék, kitárulkozás, érzelmi hullámvasút, ami akkor a legklasszabb,ha az ember nem egyedül ül rajta.

A képhez tartozó alt jellemző üres; foto_tolgyesi-norbertkult0-2.jpg a fájlnév

Fotó: Tölgyesi Norbert

Előadók, együttesek, akik azért meghatározták egyéni utadat?

Alapvetően inkább műfajokat mondanék. A soul-a gospel, a funky, a blues és a rock műfajok hatnak rám a leginkább. Na jó… Aretha Franklin, Whitney Houston, Blood Sweat and Tears. 🙂 

Kedvenc dalaid?

Most hirtelen a King Crimson Fallen Angel c. felvétele jutott eszembe. De reggelig tudnám sorolni.:)

Nagyon dicséretes, hogy a zenekarod minden tagja tanít. Hol is? Kinek volt az ötlete a Rocksuli?

 

A Rocksuli alapvetően Péter Gábor (Soulbreakers, gitár) ötlete volt. A képzés 3. éve folyik. Jelenleg több mint 80 gyerkőc tanul nálunk könnyűzenét. Énekelnek, gitároznak, dobolnak, basszusgitároznak, koncerteznek, stúdióznak, táboroznak. Ez egy nagyszerű lehetőség, úgy gondolom nem csupán a gyerekek számára. Mi oktatók is sokat tanulunk tőlük.

Ja, és még imádsz főzni is, s ahogyan látom az egyik közösségi oldaladon, nem is akárhogyan. Erre is tudsz időt szakítani?

 
Nos… enni kell. Én pedig nagyon szívesen játszom, kísérletezem a különböző fűszerekkel, textúrákkal, színekkel, ízekkel. Ha pedig vendégeim is akadnak, akiket megkínálhatok, az külön motivációt jelent.

A képhez tartozó alt jellemző üres; 1Ecskakult-1024x682.jpg a fájlnév

Fotó: Tölgyesi Norbert

… és még rádiózol is?

A RádióBézs csapatát erősítettem három évig. Most épp nem fér bele az időmbe, de remélem egy nap lesz alkalmam újra mikrofon elé ülni, és folytatni a Ratkóczi Hubával közös ,,Blue Note” című könnyűzene-történeti műsorunkat.

Mi a véleményed a mai rock-blues életről… a soulról … na és a dzsessz világáról?

Műfajtól függetlenül nagyon örülök, hogy azt látom, kezd újra divatba jönni az élő zene. Bármilyen stílusról is beszéljünk, szerintem az ember kihagyhatatlan tényező. Az élő hangszeres játék pedig nem pótolható semmi mással. A gép nem vesz levegőt. Nem téveszt. Nem játszik érzelemből pontatlanul. Márpedig a zene az érzelmekről szól.

Milyen közeli, távlati terveket gondoltál megvalósítani egyénileg, illetve zenekaraiddal?

Jelenleg a Soulbreakers-szel és a Dániel Balázs Trióval is dolgozunk egy-egy lemezen, valamint egy saját anyagom is előkészületben van. Izgalmas időszak a mostani. Kísérletezünk, ötletelünk, játszunk. Ez mindig klassz.

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll, fa, túra/szabadtéri, közeli és természet

Visnyei Ferenc/Visó

Zene – Interjú – The Houdinis-interjú – Szeged Grand Café – A Kisstadionban alakult legendás földfeletti együttes ismét járja az országot – A Houdinis felrázása a jégből – sose bomlott fel, csak a jó mágushoz illően hibernált

Írta: Bánszki Krisztián

“Vajdasági származású, Szegeden lakó ifjú. A kommunikáció -és médiatudomány szakot az idén kezdte el a SZTE-n. Minden lében négy kanál, egy helyben maradást, unalmat nem tűrő lény. Szenvedélye a tánc és a szórakozás. A nem kifejezést távolról sem ismeri, hajt, teker nagyokat, amíg el nem éri célját. Sajátos szófordulatokkal teszi színesebbé a hétköznapokat, olykor saját magán is meglepődő udvariasság jellemzi, és az érzelmek legvalósabb kifejezője. Csak találkozzál vele! Ha hiszed, ha látod alapon.” – írja magáról cikkünk szerzője, Bánszki Krisztián.

Kép és videó: Virág Péter/Grafit

“Vajdasági származású, szegedi diák vagyok. Kiskoromtól kezdve a kreativitásom kiélése az életcélom, mindig új ötleteket szülök, amiket régebben tesómmal, manapság a baráti társaságommal valósítok meg. Próbálok a rendezvényszervezés minden oldalába belekóstolni, illetve a tartalomkészítés (videoklip készítés, zene -és szövegírás,)  sem áll tőlem messze.” – így vall magáról Grafit, a művészlélek.

3 éve már személyesebb, fájdalmasabb helyről jött dalok születnek

Nem igazán járok koncertekre, de amikor a The Houdinis budapesti együttest november 29-én a szegedi Grand Caféban láthattam, hallgathattam, valahogy úgy éreztem, igazán nagy hibát követtem el életemben. A koncert mind a szegedi gimis fiatalokból álló Chimpull, mind a Houdinis által dinamikus volt és egyszerűen hatalmas élménnyel gazdagított, felrázott mély alvásomból, de talán ezzel nem vagyok egyedül. Az eleinte kis létszámú közönség egyre csak megtöltötte a Grand Café termét. A végén egy fergeteges pogő is kialakult, nem volt mese, akarva-akaratlan – menthetetlenül – , még jó magam is belekerültem.

 A The Houdinis pár tagját volt szerencsém kérdezgetni az újra alakulásról, a koncertről, és hogy miként gondolkoznak a zenéről (mai fiatalság) és az albumjaikról.

A képhez tartozó alt jellemző üres; MiholaPetidoboskult.jpg a fájlnévOrbán Gyula és Mihola Péter a szegedi Grand Cafés koncert előtt izgatott állapotban

Bánszki Krisztián: Sok helyen olvasom, hogy legendás földfeletti együttesnek hívtak benneteket. Talán csak a koromból ítélve nem tudom, de mit jelent ez pontosan? Hogyan találtatok egymásra? Vajon milyen zenéket hallgattatok tiniként és most?

Orbán Gyula: Ez egy megtisztelő titulus, amit rólunk mondtak. Valószínű a névválasztásból eredhet. Mivel Henry Houdini egy végtelenül leleményes, kitartó, és baromi misztikus figura volt, minket is ez fogott meg. Igazán az eredeti felállásból hárman vagyunk az “őskorból”, Giles (Gallyas Vilmos – basszus), Cziba (Balczer Gábor – gitár) és én. Ránk igazán a nyolcvanas évek gitárzenéi hatottak, illetve a sötétebb dolgok, mint a Sisters of Mercy, The Mission, The Church (velük volt szerencsém együtt turnézni Európában 2007-ben a Heaven Street Sevennel), Cure, Rose of Avalanche, Sonic Youth, U2, stb. Egyébként a zenekar egy Cure koncerten alakult 1988-ban a Kisstadionban. Mostanában is szeretjük ezeket és persze még ott az Interpol, Editors, Muse, Tool.

Mihola Péter: A zenekar punkként kezdte, de sosem volt a szó szoros értelmében vett underground.

A képhez tartozó alt jellemző üres; HoudunisGrandkultjpg.jpg a fájlnévFotó: The Houidinis

Bánszki Krisztián: Milyen okok vezettek az 1995-ös feloszlásotokhoz?

Orbán Gyula: Akkoriban más dolgokkal kezdtünk egyénileg foglalkozni zeneileg. Aztán ott volt egy tragédia is, az első énekesünk öngyilkos lett az Egyesült Államokban, megszűnt az addigi kohézió. Ezzel egyidőben elindult a Heaven Street Seven, inkább erre összpontosítottam, így feleslegessé vált a létezés. A zenekari tagproblémák is folyamatossá váltak, a Houdinis pedig felfüggesztette a működését. Tehát ha úgy vesszük, sose bomlott fel, csak a jó mágushoz illően hibernált.

 

Bánszki Krisztián: Miért döntöttetek úgy, hogy 2016-ban újra összeálltok?

Orbán Gyula: 2015-ben a történelem megismételte önmagát, ugyanis 20 év után megszűnt a HS7. Így újra terítékre került a Houdinis felrázása a jégből. A végső hozzávaló az volt, hogy olyan tökéletes társakat sikerült az ügy mellé állítani, mint Mihola Péter, aki remek ember, és mellette egy multi-instrumentalista zseni, énekes poszton tökéletes választás volt. Valamint Pintér Norbert, aki sokáig a HS7 tour managere volt és emellett megfékezhetetlenül jó gitáros, metál arc. Így érdemes volt a képzeletbeli próbateremben újra felkapcsolni azt a bizonyos lámpát.

 

Bánszki Krisztián: Mindenki játszik, vagy játszott másik bandában. Mennyire nehéz egyszerre két zenekarban is helytállni?

Orbán Gyula: Igen, ez nem egyszerű, de ha szeretsz zenélni, ez nem akadály, azon túl, hogy logisztikát igényel.

Mihola Péter: Ahhoz, hogy az ember értékelni tudja azt, amit csinál, egyszerűen muszáj valami más projekteket csinálnia. Legyen az munka, másik zenekar, hobbi, akármi. Kell valami, ami más perspektívába helyezi az ember zenekarban végzett tevékenységét.

A képhez tartozó alt jellemző üres; HoudinisGrandnegyenkult.jpg a fájlnév Vilmos GallyasMihola PéterNorbert PintérGyula Gyb Orban és Balczer Gábor társaságában – The Houdinis fb oldala (Abnormal Studio).

Bánszki Krisztián: Ha jól tudom, akkor ti vagytok az első együttes Magyarországon, akik egy teljes albumot angolul rögzítettetek. A 2016-os visszatérésetek is ennek jegyében történt. EMBER-album címmel adtatok ki hanghordozót. Miért pont az angol nyelvet választottátok, hogy kifejezzétek magatokat már a kezdetek óta?

Orbán Gyula: Nem is volt kérdés, hogy angolul éneklünk. Annak idején is ez annyira természetes volt, hogy semmi ideológia nem kellett hozzá. Úgy tartottuk, hogy a rock’n’roll az csak angolul szólhat. Így egyenes volt az út ahhoz, hogy a lemezeinket angolul vegyük fel! Aztán jött 2016, amikor már nem voltak ilyen kőbevésett elveink az angol nyelvvel, de akkor is valahogy így jött belőlünk, illetve sikerült ragyogó angol szövegeket rakni a számokra már Mihola Péter tollából. Aztán a 2018-as BLACK lemezen már sikerült remek magyar szövegeket írni, ami nekünk is elfogadhatóak voltak. Úgy gondoljuk, vannak olyan számok, melyeknek az angol nyelv jobban áll, de van olyan is, aminek szigorúan a magyar.

 

Bánszki Krisztián: Többen megfordultak a bandátokban már hosszabb-rövidebb időre, mint a Quimby-frontpárosa: Kiss Tibor és Varga Livius is. Velük hogyan kerültetek kapcsolatba?

Orbán Gyula: Ez egy érdekes sztori, mint említettem, állandó zenekari tagproblémákkal küzdöttünk. A Houdinis Dunaújvárosban elég népszerű volt, és sokat játszottunk együtt az akkor alakult Quimby-vel. Nekünk összejött egy német turné, amit mindenáron meg akartunk csinálni. Ekkor fordultunk akkor Kiss Tibihez, hogy jó lenne, ha tudna segíteni nekünk. Azt mondta, oké, de akkor Líviuszt is hozza. Sőt, csatlakozott hozzánk Kiss Endre is gitárosának, (Tibi testvére, aki gitáros volt annak idején a Quimby-ben). Így hát érdekes formáció lett, egyszerre két énekesünk volt. Imádtuk azokat az éveket, nagyon jó volt az a felállás. Fel is vettünk egy komplett anyagot, és rengeteget játszottunk együtt Budapesten és vidéken. Annyira jól sikerült, hogy és még kétszer mentünk Németországba, ott úgy tűnt, sokkal népszerűbb volt a Houdinis, mint itthon.

 

Bánszki Krisztián: (Mihola Péterhez fordulok.) Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy a 2018-as Black című album „két fokkal sötétebbre sikerült” mint az előző. Volt ennek bármi oka?

Mihola Péter: Úgy tűnik, a második albummal gyakorlatilag egymástól függetlenül olyan dalok által össze, amik egy sokkal személyesebb, fájdalmasabb helyről jöttek. Talán az volt az oka, hogy a második albummal már sokkal jobban el tudtuk engedni egymást a másik előtt. Amikor a végén összeállítottuk a lemezt, akkor láttuk csak meg, hogy mennyire összecsengtek a dalok. Szó szerint.

 

Bánszki Krisztián: Sok dalt félre értenek az emberek, még ha éppen magyarul is van. Amikor a Vége című dalotokat hallgattam, egyből a szakításom utáni pillanatok ugrottak be, tomboltam a fájdalomtól. Jól érzékelem, hogy erről szól dalotok, egy komoly kapcsolat utáni pillanatfolyamról? Ezt valami nemrégen elmúlt érzés ihlette?

Mihola Péter: Egy olyan szövegíró vagyok, akinél nehezen indult be a magyar szöveg írása. Angolul mindig is ment. Jó sokáig írtam kifejezetten rossz magyar szövegeket. Aztán ezzel a dallal megtört a jég. Gyakorlatilag remegtem, mikor befejeztem a megírását. Aztán, mint ahogy minden szövegemnél, pár hónap után újraolvasom és rájövök, hogy jé tényleg, ezt azért írtam, mert… Nálam a szövegírás egy még feldolgozatlan belső érzésből vagy eseményből jön – így tudom magam túltenni rajta igazán. A VÉGE valóban egy látszólag csendes beletörődés egy viszonylag viharos megőrülésben. És ezzel már sokat is mondtam.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Miholazenekarkultjpg.jpg a fájlnévThe Houdinis – Szeged, Grand Cafés koncertjükön

Bánszki Krisztián: Hogyan születik meg egy művetek? Miként kell elképzelnünk az alkotás fázisait? Szöveg-, zeneírás?

Mihola Péter: A Houdinisben úgy születnek a dalok, hogy vagy Cziba (Balczer Gábor, gitár) vagy Norbi (Pintér Norbert, gitár) hoz egy dallamot, amihez általában már vannak részek, azaz versszak vagy refrén. Ezt aztán a próbákon összerakjuk, érlelgetjük, mindenki belerakja a maga részét, mindenkinek van beleszólása. Aztán összeáll egy zenei alap. Ezt az alapot én aztán elviszem, hallgatom, vívódok rajta, és körülbelül 15 perc alatt megszületik a szöveg – persze teljes magányban. Ezt az esetek 90%-ban az egész zenekar elfogadja, a többi 10%-ban pedig Norbival kifejezetten vérre menően megküzdünk néhány sorért. De a végeredményt mindenki szereti.

 

Bánszki Krisztián: Az új albumotokon Mihola Péter rendezte és vágta a klipeket.

Péter, fontosnak tartod, hogy amikor rendezed a klipet, az tükrözze a zenét is valamilyen formában?

Mihola Péter: Gyakorlatilag 16 éve már, hogy munkámból kifolyólag videós koncepciókat találok ki. Nagyon szeretem, ha megjelenik a fejemben egy történet, azt meg is tudom valósítani. Szerencsére a Houdinis-ben olyan lehetőségeket kapok, hogy viszonylag kis költségvetéssel, gyakorlatilag szeretetből csináljak egy mozgóképet a zenéhez. Ennél menőbb dolgot gyakorlatilag el sem tudok képzelni. Persze azért nem lenne rossz egyszer egy végtelen büdzsével dolgozni, de ami késik, nem múlik.

Megtudtuk Mihola Pétertől azt is, hogy a Houdinis 2016 óta főleg a Budapest-Paks-valamelyik fesztivál vonzáskörzetében mozgott főként. Ezért is fontos számukra, hogy eljussanak olyan helyekre is, ahol lehet, hogy annyian azért nem hallottak róluk. Egészen biztosak voltak abban, hogy zeneileg tudnak olyan élményt adni a szegedi közönségnek is, hogy azután ismerni fogják majd a nevüket.  Ezzel nem is volt baj, hiszen hatalmas bulival ajándékoztak meg mindenkit a szegedi koncerten (Beszámolónkat a youtube csatornánkon és magazinunkban is olvashatjátok, belehallgathattok villáminterjúinkba, amelyek a két együttessel készültek!), és nem vitás, hogy nevüket kitörölhetetlenné tették Péterék.

A képhez tartozó alt jellemző üres; HoudinisGrandszegkult.jpg a fájlnévThe Houdinis fb oldala  – Vilmos GallyasBalczer GáborNorbert PintérMihola Péter és Gyula Gyb Orban 

Bánszki Krisztián: Mi a véleményetek az előzenekarról, a Chimpullról?

Mihola Péter: Már terveztünk velük egy közös bulit Szegeden tavaly, ami elmaradt. Most ez külön öröm. Nagyon jófej srácok, az látszik rajtuk, hogy élvezik, ami csinálnak. Megvan a zenei kapcsolódás is Ábrahám Levente által, akinek az édesapja az az Ábrahám Zsolt, aki a Heaven Street Seven gitárosa volt. Szóval van itt némi zenekari generációs kötődés is. A múltkori budapesti koncertet eléggé odacsapták, nagyot szólt. Nagyon örülünk, hogy velük játszottunk, most is kitettek magukért, annak ellenére, hogy a dobosuk egyik ujja megsérült.  

 

Bánszki Krisztián: : Van-e bármilyen kötődésetek Szegedhez?

Mihola Péter: Egyikőnk sem ott született, viszont rengetegszer jártunk ott mindenféle formációkkal. Szegednek van egy olyan feelingje, amit nem találsz máshol. Az a varázs, ami különlegessé és főként felejthetetlenné teszi az ottlétet. Plusz a legkirályabb burger a Super Hamburger éjjel kettőkor.

 

Bánszki Krisztián: Biztosan látjátok, tapasztaljátok, hogy milyen a mai zenei felhozatal. Mi a véleményetek a feltörekvő, mai fiatal tehetséges zenészekről, zenekarokról? Nehezebb most nekik az indulás, mint anno’  nektek?

Mihola Péter: Igazából a zenekarok ugyanolyanok, mint régen. Ami változott, az két dolog: az a közönség igénye és a zenekarok felkészültsége. A közönség sokkal több mindenből választhat és választ is. Azonnal fogyaszt látványt, imidzset, zenét, véleményt mond és véleményt befolyásol. A zenekarok pedig vagy fel akarnak/tudnak ugrani erre a vonatra vagy sem. Régen nehezebb volt eljutni bárkihez. Most már a pizsamádat se kell levenned ahhoz, hogy influencer legyél. Ez végtelenül csodálatos és szomorú is. Ami viszont cseppet sem változott, az az, hogy kell az elképzelés, a terv és az éhség, hogy befuss. Senki nem segít rajtad magadon kívül.

 

Bánszki Krisztián: Gondoltatok arra valaha, mivel angolul adjátok elő számaitokat, hogy külföldön is szerencsét próbáljatok?

Mihola Péter: Gondoltunk rá, és hosszabb-rövidebb időre kacérkodunk a külföld gondolatával. Ha majd elkészül az új koncepció, akkor vissza is térünk rá.

 

Bánszki Krisztián: Minden zenekar egyik legfontosabb célja, hogy megtalálja közönségét, és egyre több emberhez eljusson. Kiket akartok leginkább megszótani?

Mihola Péter: Ahogy GyB (Orbán Gyula, dob) elmondta, nagyban merítünk a nyolcvanas évek zenei világából. A közönségünk bárki, aki szeretne egy órára kikapcsolni, és egy kerek egész történetet hallani. Ha le kell szűkíteni a dolgot, mert most aztán tényleg nagyot mondtam, akkor talán úgy fogalmaznék, hogy az erre leginkább fogékony, és a stílussal legkönnyebben azonosulni tudó közönség  – a mi korunknál fogva – a középkorú fiatalok. Mint mi. De amint ezt kimondtam, azonnal leborotválom az ősz szakállam, és azt mondom, bárki, aki szereti a jól megírt dalokat egy elég autentikus előadásban.

 

Bánszki Krisztián: Készültök valamilyen új dologgal, amellyel meglephetitek rajongóitokat?

Mihola Péter: Mivel önállóan a Houdinis-szel most jártunk így először Szegeden, magunkkal készültünk. Azzal, hogy talán nemcsak egy estére mondhatta el mindenki azt, hogy most már értik, hogy lehet ezt így is.

Gyermekkori fotón: Vilmos GallyasMihola PéterGyula Gyb OrbanBalczer Gábor és Norbert Pintér

A képhez tartozó alt jellemző üres; Houdinisgyermekkarikult-1.jpg a fájlnév

Forrás: The HOUDINIS/fb oldala

Zene – Élménybeszámoló – Hogy miért fogok koncertekre járni, avagy Chimpull és The Houdinis koncert a szegedi Grand Caféban

A képhez tartozó alt jellemző üres; KocsisZoltanfestmenykult.jpg a fájlnévKocsis Zoltán festménye

Írta:

Bánszki Krisztián

“Vajdasági származású, Szegeden lakó ifjú.

A kommunikáció -és médiatudomány szakot az idén kezdte el a SZTE-n.

Minden lében négy kanál, egy helyben maradást, unalmat nem tűrő lény. Szenvedélye a tánc és a szórakozás. A nem kifejezést távolról sem ismeri, hajt, teker nagyokat, amíg el nem éri célját. Sajátos szófordulatokkal teszi színesebbé a hétköznapokat, olykor saját magán is meglepődő udvariasság jellemzi, és az érzelmek legvalósabb kifejezője. Csak találkozzál vele! Ha hiszed, ha látod alapon.” – írja magáról cikkünk szerzője, Bánszki Krisztián.

Kép és videó:

Virág Péter/Grafit

“Vajdasági származású, szegedi diák vagyok. Kiskoromtól kezdve a kreativitásom kiélése az életcélom, mindig új ötleteket szülök, amiket régebben tesómmal, manapság a baráti társaságommal valósítok meg. Próbálok a rendezvényszervezés minden oldalába belekóstolni, illetve a tartalomkészítés (videoklip készítés, zene -és szövegírás,)  sem áll tőlem messze.” – így vall magáról Grafit, a művészlélek.

Néhány éve élek Szegeden, így többször jártam már a „művész kávézóban”, a Grand Cafe-ban. Egy-egy találkozó alkalmával, pár folyékony kenyérre tértem be. Innen azonban még nem szereztem maradandó koncertélményt. A hely igazán magával ragadó. Mindenhol érződik, hogy ízig-vérig életművészek találkozóhelye, s a pecsétjeik „matricáik” a wc-ket díszítik. A Tisza-parti város közepén található, nem messze a belvárosi hídtól, egy kis eldugott helyen, a Zápor József sörözővel szemben. Háromemeletnyi kacskaringózás után, egyből ott is találtuk magunkat a kis kávézóban, amely mellett már várt a koncertterem.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KocsisZoltanfestmenykult0.jpg a fájlnévKocsis Zoltán festménye

A falakat mindig éppen egy aktuális kiállítás díszíti, emeli a kávézót szellemi magasságokba. Jelenleg kedves Kocsis Zoli barátom festményei láthatók. Általában, ha elmegyek egy eseményre, mindig ellenőrzöm az interneten, hogy kb. mennyi emberre számítsak. Az előrejelzéshez képest, nem voltak szabad asztalok.

Ránéztem Grafit (Virág Péter) barátomra, akivel elsőként hoztam össze ezt a beszámolót, tudósítást – ő volt a munkatársam -, hogy mitévők legyünk. A fal mellé lepakoltuk a felszereléseinket és szóltam a pultosnak, hogy a The Houdinis együttes tagjait keressük.

Előzetesen már volt szerencsém beszélni Mihola Péterrel, az együttes énekesével. Korábban őt is lecsekkoltam. Egy igen magas, középen hosszú, piros hajú, kétoldalt borotvált figura tornyosult fölém.

Kissé megilletődve vártam a lehetőséget a beszélgetésre, hiszen még csak most kezdtem az újságírást, és még nem voltam biztos, hogy eléggé felkészült leszek egy ilyen nagy kaliberű banda énekeséhez (az én mind össze 21 éves korommal és 160 cm-el). Kellemes csalódás ért, ugyanis rettentő kedves emberrel volt dolgom. Szívesen fogadta minden kérésemet, kérdésemet.

Időközben kiderítettem, hogy szintén izgul, akárcsak én, ő is elmondta, ha nem izgulna, nem is lenne semmilyen tétje a koncertnek.

Egy kis hangszeres beállítás után, ő és a zenekar dobosa vállalt egy villáminterjút velem.

Kifejezetten jó hangulatban telt a beszélgetés, még annak ellenére is frappánsan válaszoltak a kérdéseimre, hogy már a Chimpull izzította is a hangszereket a háttérben.

Későbbiekben még némi alkoholos ital mellett megtárgyaltuk Péterrel az előző koncert élményeit.

Biztos vagyok abban, hogy többen már tudják, a Grand Cafe koncertterme inkább családias hangulatú, mint elefántketrec. Erről kérdeztem Pétert is négyszemközt, hogy milyen érzés egy sportcsarnok után ilyen helyen is fellépni. Péter csak annyit reagált, hogy voltak már ennél nagyobb kutyaszorítóban, és ők akkor is szívesen fellépnek, ha csak egy maroknyi színpad van.

A beszélgetés után Grafittal élveztük a koncert előtti pillanatokat. Látszott, hogy a The Houdinis-nek tényleg megvan már a rituáléja a koncert ellőtt.

Kifejezetten érdekesnek tartottam, amikor többször is próbált Pintér Norbert a gitárján, igazán beleélte magát és nem is foglalkozott azzal, hogy mellette ki, mit tesz.

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIMPULLKEPKULT9-1024x1024.jpg a fájlnévMiki, Levi és Barni – Fotó: Virág Péter/Grafit

Kisebb késés után érkezett a Chimpull, a közönség már nagyon várta, hogy a húrok közé csapjanak a gimis skacok. Grafit és én is a tömegbe feledkezve találtuk magunkat. Nem éppen gyakorlott koncertre járó fiatalként, nem is tudtam hirtelen a munkám vége után, mit is kéne tennem. Ismerkedni próbáltam kis „bátorító” nedű elfogyasztása után. A közönség megoszlott. Egyesek a Chimpull miatt váltak izgatottá, ugyanakkor voltak, akik már nagyon kíváncsian vártak a Houdinis-re, s pár ember, aki a Rock-kocsmából jött át, mert nem szívlelte annyira a trash metált. Sanyi egy volt közülük. Sanyit itt ismertem meg a koncert alatt. Bevallása szerint születése óta a rockzene híve és nem éri be akármilyen ócska trash-el, így hát ő is csatlakozott kis társaságunkhoz. Egyikünk sem ismerte igazán a két bandát.

A képhez tartozó alt jellemző üres; CHIMPULL002kult-1024x735.jpg a fájlnévA Grand  Café lépcsőin a Chimpull együttes tagjai – Kozma Miklós, Kocsis Barnabás, Ábrahám Levente és Kovács Szilárd – Fotó: Virág Péter/Grafit

A Chimpull végül is 22 óra 03-kor indult be egy laza „nyitánnyal.”

A lányok a közönségből sikoltozva örültek és nagy táncolásba kezdtek. Mindenki „mozgásba”. lendült. Nekem is tetszett, ha bár még nem túl rutinosan adtam a ritmusnak helyet: ide-oda rakosgattam lábaimat.

Grafit profi módon kattintgatott gépével. A lányok láthatólag nagyon élvezték ezt is.

Mint később számomra kiderült, a dobosuk nem rég eltörte az egyik ujját, így talán a hozzá értő füleknek nem volt igazi. Bár én semmi hibát nem véltem felfedezni. Kicsit hamarabb vége lett a Chimpull előadásának, pedig még szívesen hallgattam volna őket egy darabig..

Remélem, lesz még alkalmam meglesni őket a közeljövőben is.

Ahogy elhagyták a színpadot, el is kaptam őket egy villáminterjúra. Igaz, csak már a lépcsőházban volt szerencsém, de így igazán meglepő kérdésimre is viccesen tudtak válaszolni.

Sok érdekes dolgot megkérdeztem tőlük, még ha kicsit zöldfülűségemben összezavartam őket.

Pár perc szünet után, a The Houdinis lépett a hangáradat hömpölygő tengerébe. Lehengerlő kezdés és folytatás, nincs lankadás, folyamatos pörgés…

A képhez tartozó alt jellemző üres; Houdiniskép00beallaskult.-1024x683.jpg a fájlnévA The Houdinis tagjai készülődnek a koncerthez – Fotó: Virág Péter/Grafit

A kis koncertterem megtelt színekkel és-és valami brutális nagy érzéssel.

A hangzás, amit nyújtottak a tagok, meglepetésszerűen hatottak rám és a közönségre is. Igazán profik módjára adták le a számaikat. Igaz, csak párat ismertem, de nem hétköznapira sikerült egyik sem.

Azon gondolkodtam, hogy tehettem azt magammal, eddigi életemmel, hogy nem jártam hasonló jellegű bulikba?

A dob, a gitár, Péter hangja, mind olyan összhangban ütődtek ide-oda a falak közé, és a fülekbe, hogy nem maradhatott a közönség nagy mennyiségű hang – és egyéb inger nélkül…

Az is számomra felfoghatatlan történet, hogy Mihola Péter mennyire bírja: szinte egy szusszal előadott egy-egy számot.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Hoidinisképkult1.jpg a fájlnévPintér Norbert és Mihola Péter – teljesen egy húron pendülnek – Fotó: Virág Péter/Grafit

Nagyon tetszett az is, ahogyan a dalaik között hozzátette, hogy ez még Miiiiiindig a Houdinis. Néha alig hittem el, hogy a banda folyamatosan, nagy  hévvel nyomja.

Zenéjük a tömeget egyenletesen felcsigázta és nem is bírtak magukkal.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Houdinisképkozonsegkult-1024x826.jpg a fájlnévA The Houdinis megmozgatta a lányokat – Fotó: Virág Péter/Grafit

A “földfeletti” csapat előtt eleinte a lányokból álló pogó kerekedett, majd a végén szinte mindenki beszállt egy kicsit a táncőrületbe.

Az utolsó előtti daluk is nagyot szólt…

Az egyik extázisba esett lány már nagyon kifáradt és leült a színpad mellé, hogy kipihenje fáradalmait.

Így, egy nagyszerű kis színházi játék tette színessé esténket.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Miholakozonsegkult.-1024x709.jpg a fájlnévMihola Péter odaült a lányhoz, és elénekelte neki a legutolsó dalt, egy lassút – Fotó: Virág Péter/Grafit

A végén nagyot pacsiztunk a pesti és a szegedi zenekar tagjaival.

Hazafelé menet, Petivel egy cigaretta füstjében átbeszéltük, hogy milyen jó lehetőségeket kínál az élet, és számunkra is mennyi mindent rejtenek pillanataink, amelyek révén megismerkedhetünk környezetünkkel, kis világunkkal, de újságírói munkánk szépségével, titkaival is.

Grafit és az én szemem is csillogott a megdöbbenéstől, a jóérzéstől, attól, hogy érdemes menni, menni, keresni, és találunk magunknak értéket, hiszen kifogyhatatlan nemcsak a zenei paletta, hanem más művészetek is, amelyek várják a befogadókat, az arra szomjazókat.

Akit a rossz dolgok is tudnak tanítani, segíteni – Nem szokványos beszélgetés Vitáris Ivánnal, az Ivan the Parazol együttes énekes-frontemberével 

Iván: „El kell engedni a kételyeket, az tesz tönkre sok mindent.”

A képen a következők lehetnek: 1 személy, állás és túra/szabadtéri

 

Azt gondolom, hogy az optimizmus bélyegét hordozza magán Vitáris Iván, az Iván and The Parazol együttes énekes-frontembere, aki nem pazarolja el idejét, arra fordítja, amit szeret, nem engedi veszni képességeit. Olyan csomagot hordoz lelki puttonyában, amiket megmutat a világnak, jobbá téve azt… Olyan értékhalmazt közvetít zenéjével – elrepít egy élhetőbb világba, mintha az idő, tér nem lenne akadálya ennek az utazásnak -, amelyek nem minden mai fiatal zenei tehetségnek, zenekarnak a sajátja. Iván mondhatni a szerencse fia. Elképesztő belső erő hajtja, amely révén beteljesítheti sorsát. Biztos vagyok abban, hogy mindennek az előnyös oldalát tartja szem előtt, keresi a jó dolgokat és révbe is ér. Azért mehet neki olyan könnyen, mert semmit sem néz objektív szemmel. Édesanyja filmfordításokat készített, édesapja meg keramikus művész volt. Nem véletlen, hogy gyermeküket valami egészen más művészeti irány, a rockzene ejtette rabul. Az értelmiségi szülök nem éppen kitörő örömmel fogadták Iván zenei pálya felé való vonzódását. A csapágyak világában találta magát ugyan, elvégezte a műszaki egyetemet, de sohasem gondolta, hogy ezzel a tudással majd forintokat keres. Azt gondoltam, hogy lányok egész hadserege támadja le koncerteken, közösségi oldalakon is a 28 éves sztárénekest, de…

 

Visó: Generációs szakadék tátong közöttünk, ennek ellenére – vagy pont ezért? -, valamiért több olyan dolog ragadott meg Ivánban, amelyek arra ösztönöztek, hogy jobban is megismerjem, nemcsak az interjúnk miatt. Nem gondolom, hogy az Ivan and The Parazollal való mélyebb foglalkozásom pazarló időtöltéseim közé tartozott, mi több, pazar dolgokra bukkantam Ivan és együttese révén. Ha nem így tettem volna, minden bizonnyal elpazaroltam volna mindazt, amiről számot kéne most adnom. 

Kedves Iván! Szeretettel köszöntelek magazinunk Látogatói előtt, igazán megtiszteltél bennünket, hogy elfogadtad felkérésünket! Úgy érzem, hogy ösztönösen és szubjektíven értelmezed a világot, annak ellenére is az előnyös oldalát fedezed fel, ha nem éppen kellemes eseményekről van szó. Mindig optimizmus vezérelt? Az éremnek mindkét oldalát látod. A rossznak is örülni tudsz?

A zenekar énekese, Vitáris Iván, 2014-benIván 5 évvel ezelőtt/Wikipédia

Iván: Nagyon szívesen, én is köszönöm szépen a felkérést! Mindennek más formában örül az ember, de ha meg tudja tartani az alkotó kedvét – esetemben ez főleg talán fontosnak mondható, akkor akár a rossz dolgok is tudnak tanítani, segíteni.

Saját sorsod kegyeltjének tartod magad? Hiszel a vonzás törvényében?

Az élet szerintem találkozásokról szól. Rengeteg találkozás, és abból induló beszélgetés, ami újabb találkozásokat okoz, és ez így megy körbe.

Valamiért azt érzem, hogy fontos lehet számodra a reális, földi világ, és az idealisztikus, égi világ között egyensúly megteremtése. Tisztában vagy saját sorsoddal, lényegeddel, helyesebben LÉNYeddel. Nem jól gondolom?

Nagyon sok minden érdekel a világban, fontosnak tartom azt is, hogy megpróbáljak valahogy megismerkedni, vagy ha az nem sikerül, legalább elfogadni az anyagi világon túli dolgokat. Ez sokszor nehéz feladat, de szívesen birkózom vele.

Mennyire vonz ez az anyagi világ? A művészetben rejlő szépség, a szellemi régiók szerintem elrepítenek lelked legszebb rétegeibe. Mindenütt ott vagy, ahol történik valami, ahol valakinek szüksége van rád, mert nyílt, emberszerető, segítőkész, érdeklődő tulajdonságokkal bírsz. Cáfolj meg, ha nem így van!

Nem cáfollak meg.

Mindenben rugalmas vagy, jól tudsz alkalmazkodni? Viseled, keresed is a változásokat, a kalandokat? Próbára teszed magad, azzal a tudattal, hogy úgyis elérsz mindent, amit akarsz? H. Ford mondta: „Akár azt hiszed, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.”

Az embert a kételyek sokszor tudják kerülő utakra terelni, és ezek a kételyek a rugalmasságot is sokszor akadályozzák. Tehát saját magadat csalod csapdába, ahelyett, hogy mondjuk, alkalmazkodnál az adott helyzethez, vagy körültekintőbb lennél. Hiszek abban, hogy ha valamit az ember kitalál, megálmodik, és aztán dolgozik is rajta, akkor az úgy lesz. El kell engedni a kételyeket, az tesz tönkre sok mindent.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Biztos vagyok abban, hogy csak akkor érzed jól magad, amikor olyan lehetsz, amilyen a lelked mélyén vagy, ha azokat a képességeket használni tudod és felhasználni, melyek alapvetően jellemvonásaidban fellelhetők.

Ez így van.

Ez most egy megérzés részemről. Azt gondolom, hogy valami törés ért téged kamaszkorodban, vagy még korábban? (Szüleid válása?) Orvosi vélekedés, hogy akik kommunikációval fejezik ki magukat: tanár, pszichológus, művész, főként a beszéd, a szavak mestere – így az énekesek, zenészek is -, hatalmas elfojtást hordoznak magukban. Talán úgy lehetnek egészek, ha kiadják magukból azokat a vélt, vagy valós dolgokból fakadó sérelmeiket, fájdalmaikat, kellemetlen érzéseiket, gondolataikat, amelyeket lelkük mélyén hordoznak. Ha odaadják magukat másoknak, oldanak érzelmi blokkjukon. Nem jól gondolom? Biztos vagyok abban, hogy a zenéteken, szövegeiteken keresztül segítitek, ideológiátokkal hitet adtok, előremozdítjátok a bátortalanokat, lelküket emelitek. Szinte biztos vagyok abban is, hogy amit művelsz, azt nemcsak öncélúan teszed, a magad, MAGod, lelked megvillantása a célod, hanem sokkal magasztosabb dolog visz előre.

Az önkifejezésnek mindig is voltak ilyen okai természetesen, szóval ez egy jó meglátás. De a pontos döntésre, hogy valaki zenész, színész, író, festő, szobrász és bármilyen művész legyen, nehéz egzakt választ adni, én sem tudom 100%-an megmondani, hogy miért pont ez lett 2010-ben. Miért pont egy zenekart alapítottunk, nem színházi társulatot, vagy bármi mást. De ennek is megvan biztos az oka, azt majd nálam okosabb emberek 50 év múlva vastag keményborítású könyvekben le fogják írni. Én meg majd röhöghetek a sok hülyeségen!

Nem gondolom, hogy az állandóság jellemző rád. A helyzetek változnak, ezért te is.

Az élet az állandó változások körforgása. Ha nincs változás, nincs élet.

A szerelem, az igazi kapcsolat híve vagy? Akkor vagy boldog, ha szabad vagy – nemcsak zeneileg -, de fontos, hogy másokat is szabadnak láss? A családi élet eléggé nagy kötöttséget jelentene számodra. Készen állnál erre?

Készen állnék, de persze ezt sokszor nehéz ezzel az életmóddal összeegyeztetni, ezért úgy érzem, várnom kell még egy keveset azzal, hogy családot alapítsak.

Fotó: Éder Krisztián

Barátaid szeretnek a közeledben lenni, mert tőled mindig kapnak valami pluszt. Azért vannak irigyeid is?

Irigyek nélkül nem lehet nagy dolgokat létrehozni. Az irigykedés jelzi, hogy elért az illető már valamit az életben.

Képes vagy kiállni, harcolni egy jó ügyért? No, nem a fanatizmusoddal, hanem az optimizmusoddal. Az életedbe vetett bizalmadat hogyan erősíted? Ezt szokás Istenhitnek is mondani.

Fotó: Éder Krisztián

Sokszor nehéz kiállni, nehéz menni a széllel szemben, meg küzdeni is nehéz. De valahol ez a küzdelem a legszebb az egészben, a mászás fel a hegyre. Mert ott ülni a tetején, az már lehet nem is lesz annyira érdekes, mint amennyire az út volt az felfelé.

Hiszem azt, hogy a rockzene hirdetője vagy! Tereld is a haladás útjára az embereket, tanítsd őket a jóra, hiszen ez az egyik fő feladatod, amiért jöttél ennek a világnak szédítő dilijébe!

Legyen úgy, ahogy mondtad.

 

Forrás: Wikipédia, Éder Krisztián, Vitáris Iván facebook

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll, fa, túra/szabadtéri, közeli és természet

Visnyei Ferenc/Visó

 

FILM – INTERJÚ – Mit teszünk, amikor van lehetőségünk megúszni egy bűnt? – Beszélgetés Hartung Attilával és Kerékgyártó Yvonne-nal a FOMO-ról

A Z-generáció filmjeként üdvözölték Hartung Attila Inkubátor Programban megvalósult első nagyjátékfilmjét, a FOMO-t, az alkotók szerint azonban ennél többről van szó, bűnt ugyanis nem csak a fiatalok követnek el. A budapesti éjszakában játszódó film ötlete régóta foglalkoztatta a rendezőt, a forgatókönyvet végül Kerékgyártó Yvonne-nal (Free Entry) írták másfél év intenzív munkával. Az alkotópárossal többek között arról beszélgettünk, hogy miért dobta vissza egy ízben a forgatókönyvet a Magyar Nemzeti Filmalap, miért jó, ha kötekednek a színészek a forgatáson, és miért volt fontos számukra az elkövető szemszöge.

Hogy kezdtetek el a témán együtt dolgozni? Attila, a korábbi filmjeidben volt egy visszatérő partnered, Csaba Bálint, úgyhogy neked ez váltás…

Hartung Attila: A felelősségvállalás tematikájával akartam foglalkozni, viszont az előző forgatókönyv, meg az előző partnerségem Csaba Bálinttal, és az a történet, amit fejlesztettünk odáig, zsákutcába futott. Mindketten más irányba akartuk továbbvinni a történetet, én el voltam veszve, viszont tudtam, hogy a felelősségvállalás az, ami érdekel. Yvonne-nal az első hónapban nem írtunk forgatókönyvet, hanem ő kikérdezett azzal kapcsolatban, hogy mik a központi motívumok, milyen képsorokat látok a szemem előtt, milyen karakterek érdekelnek, mik azok a személyes tapasztalatok a közvetett vagy közvetlen környezetemből, amikből táplálkozom, ami megtetszett, és ez miért van így.

Engem is érdekelne, hogy mi volt a személyes motivációd, a környezetedben mi volt az, ami éppen efelé a téma felé terelt?

HA: Mi, amikor ilyen szempontból beszélgetünk, akkor lemegyünk olyan pszichológiai mélységekig, amiket nem feltétlenül szeretnék megosztani. Ez egy alkotói folyamat volt. Ami viszont fontos, hogy fiatalok vagyunk, nem áll tőlünk távol ez a korcsoport, az evidencia volt, hogy sok szexista megnyilvánulással, határátlépéssel, provokatív helyzettel találkoztunk a hétköznapokban, sok olyan pillanattal, amikor a nemek közti egyenlőség abszolút elveszett. És akkor még hozzájött ehhez, hogy tapasztaltuk, hogy milyen gimis házibulik világa, a budapesti éjszakai élet, és ebből lett egy csokor, ami összeállt egy történetté.

Kerékgyártó Yvonne: Azért fontos ez a személyesség, mert ez Attila első nagyjátékfilmje, és mint ilyen, egy névjegy, amit letesz, nemcsak a szakma, hanem a nézők elé is. A közös munka elején többször elmondtam, hogy azért nagyon fontos, hogy ő mondja ki, miről szól ez a film, mert ebben a helyzetben a rendezőt az alkotótársai segítik ugyan a film felé vezető úton, de nem szabad, hogy az író átvegye az irányítást teljesen. Amikor Attila kimondta, hogy a felelősségvállalás a téma, két-három hónappal azután, hogy elkezdtünk együtt dolgozni, akkor tudtunk a konkrét konfliktusokra jobban rámenni, akkor kezdtük el gyűjteni ezeket a történeteket – egyrészt a saját történeteinket, meg azokat is, amiket az ismerőseinktől hallottunk.

A felelősség olyan dolog, amit talán a fiatalok életkoruknál fogva lazábban vesznek, a Z-generáció esetében pedig az internet felerősítheti ezt a sajátosságot. Mit gondoltok a közösségi média szerepéről? Yvonne, neked voltak korábban is ezzel kapcsolatos projektjeid.

KY: Amikor a YouTube elindult a 2000-es évek elején, már akkor elképesztően érdekelt. A YouTube-bal gyakorlatilag ablakok nyílnak a világ bármely táján élő emberek lakásába és életébe. Ahová ez azóta eljutott, az szerintem nagyon érdekes. Azt nagyon hosszú lenne kifejteni, hogy mi a szerepe az internetnek a felelősségvállalás eltűnésében, de amikor beszélgettünk erről a filmről, akkor szóba került, hogy ma nem csak a fiataloknak, de az idősebb generációnak is az egyik nagy problémája, hogy semmiért nem kell felelősséget vállalnia, nagyon kevés olyan helyzet van, ahol tényleg azt érezzük, hogy mi irányítjuk az életünket, és tényleg van súlya annak, amit teszünk. A nagyszüleink generációjában ez egészen máshogy volt. A felelősségvállalást azért tartottam erős témának, mert a fiatalokon kívül a felnőtteket is érinti. Ez a film arról szól, hogy mit teszünk akkor, amikor van lehetőségünk megúszni egy bűnt.

HA: Nekem mindig problémát okoz az, hogy kategorikusan kijelentünk valamit a generációkról, topikokat meg lábjegyzeteket teszünk melléjük. Bizonyos szempontból nyilván van értelme így vizsgálni generációkat, más szempontból viszont a beskatulyázás káros tud lenni. Az online térben való folyamatos megújulás, meg a viselkedési normák és ezek kezelése a mindennapokban, ez a Z-generáció egyik elsődleges problémaköre manapság, és ez nem volt jellemző az idősebbekre. Ennek következménye lehet pozitív értelemben az is, hogy eljut hozzájuk az információ pár másodperc alatt, de az is, hogy bullying-helyzetben félinformációk alapján ítélkeznek. Ami a legnehezebb talán, hogy ezzel az online generációval a szülők már nem tudnak rendesen kommunikálni, mert más nyelvet használnak.

Egyébként nincs egyértelműen rossz véleményünk az online térrel kapcsolatban, azért a youtuberek között is van nagyon jó, ahogy felháborítóan, botrányosan, kellemetlenül káros is, akik iszonyatos anyagokat pakolnak fel lerészegedésekről és undorító prankekről, nyilván a filmbeli csapatunk ehhez a táborhoz tartozik. De az emberek megtalálják a jót is, például Pamkutyára végképp nem mondható, hogy negatív, rosszindulatú vagy kártékony, és egymillió felett van a követőbázisuk.

Az online tér, a telefonos felvételek hangsúlyosan megjelennek látványban is. Forgatókönyvírói, illetve színészvezetési szempontból milyen kihívást jelentett ez?

KY: Maga a forgatókönyv tele van olyan montázsleírásokkal, amelyekkel azok, akik a hagyományos forgatókönyvekhez vannak szokva, nem nagyon tudtak mit kezdeni. Mi egy hagyományos filmalapos fejlesztésben vettünk részt, ami sokat segített a könyvnek. Emlékszem, hogy az első két-három verziónál még el kellett magyaráznunk, hogy ezeket a montázsokat milyen ritmusban képzeljük el, például amikor leírunk fél oldalon keresztül egy hülyéskedést, ami a filmben pár másodperc. Ez nagyon érdekes tapasztalat volt, hiszen Attila, mivel ő rendezőként képekben gondolkozik, már írás közben folyamatosan jelezte, hogy milyen vizuális eszközöket szeretne használni. Jeleznünk kellett sokszor azt, hogy mi az, ami telefonokon, különböző felületeken keresztül jelenik meg. Olvasni ezt nehéz lehetett, nézni viszont nagyon frissítő, hogy sokféle felületet lát a néző.

HA: Miután megíródott a forgatókönyv, elkezdtünk különböző jeleneteket gyakorolni, meg karakterjellemzéseket csinálni a színészekkel, akik amatőrök. Szerencsére arra lettek szocializálva a próbákon, hogy kötekedjenek, folyamatosan eljutottunk oda, hogy Bouquet Gergő, aki Patrikot játssza, lecsapta a forgatókönyvet földre, hogy ő ezt így nem tudja elmondani – ami a legjobb dolog, mert azt jelenti, hogy érdekli és jót akar csinálni. Mondtam neki, hogy tényleg hitelesebb, ahogy te mondod, de információban viszont annak kellene először elhangzania, hogy… Úgy éreztem, hogy ezt a fajta habitust végig képviseli a főszereplők nyolcvan százaléka. Hirtelen elkezdett özönleni a vélemény… hogy amikor egyikük egy házibuliban volt, akkor bizony az ilyen ujjszopás úgy történt, hogy… meg egy borösszefaszozás az bizony necces, mert a múltkor kipróbáltam… özönlöttek az információk és ez iszonyatosan fontos volt, mert úgy akartuk megcsinálni a filmet, hogy közben ők is érezzék, hogy ez a film a sajátjuk és hiteles.

Mennyire volt nehéz megakadályozni, hogy a sok vélemény, improvizáció ellenére ne folyjon szét az egész?

HA: Két fontos szempont volt a szereplőválogatásnál a jó arcon és színészi tehetségen túl: hogy jól elemezzenek, értsék a szöveget, ami előttük van, tudjanak róla beszélni, tudják megfogalmazni a gondolataikat, a másik pedig, hogy tudjanak csapatban gondolkodni, dolgozni. Ebből fakadóan pontosan tudták, hogy hol a helyük, mi a feladatuk, meddig mehetnek el.

Valahol úgy nyilatkoztál, hogy a főszereplőkről a „színészkedést” le kellett fejteni. Ez hogy sikerült, és mennyire jelent mást telefonos, illetve profi kamerás felvételek esetében?

HA: Végig arra törekedtünk, hogy a telefonkamerás és a mozikamerás felvételek között ne legyen színészi különbség. M. Deák Kristóffal (a film operatőre) oda redukáltuk folyamatosan a világítást, meg mindent, hogy minél szabadabbnak érezzék magukat abban a jelenetben. Mivel iPhone-nal forgattunk sokat az elején, meg a próbákon, ott éreztek rá a stílusra, s ezt tudták tovább vinni a filmkamerás felvételeknél is. Közben Iványi Petra producerrel és Lente Viktor hangmérnökkel is arra törekedtünk, hogy minél kevésbé zavarjuk őket abban, hogy elhiggyék, házibuliban vagy kocsmában vannak.

Ez azt jelenti, hogy minden partikellék autentikus volt, az alkoholt is beleértve?

HA: Vinnai Petra látványtervezővel és Schreiter Lilla jelmeztervezővel sokat beszélgettünk, és terveztük a stílust és a hangulatot. Minél inkább a realista, koszosabb, magyaros házibulit szerettük volna bemutatni. Ebből egy dolog maradt ki, az igazi alkohol elfogyasztása. Mindig alkoholmentes sörök voltak a kezükben, vagy előre bekevert löttyök. Ezeket jóval kevésbé szerették inni a színészek, de megértették, hogy így helyes.

Miért hoztátok azt a döntést, hogy az elkövetőt választjátok főszereplőnek, és nem az áldozatot?

HA: Valójában nagyon sokat alakult, hogy ez a két szál hogyan fut párhuzamosan. De végül a felelősségvállalásra akartunk erősebben fókuszálni, és ezen keresztül megmutatni a konkrét bűncselekményt, nem elmismásolva, hanem nagyon konkrétan szembesülve ezzel a dologgal, és felvállalva, hogy súlyos azonosulási problémák lesznek a főszereplővel, akit nem véletlenül nevezünk főszereplőnek, és nem főhősnek a történetben. Hiszen, lehet akármilyen helyes a főszereplő, akárhányszor kérhet elnézést, ez nem ad okot a felmentésére, vagy arra, hogy meg nem történtnek minősítsük a tettét.

A szubjektív felvételek, meg az a trükk, hogy a főszereplő körül hirtelen megmerevedik a környezete, ugyanakkor szinte erőltetik a nézői azonosulást.

HA: Ez szándékos volt, hogy legyen válság a nézőben ezzel kapcsolatban: olyan dolog után vagyunk, hogy nem lehet azonosulni ezzel a szereplővel. Meg szerettünk volna mutatni egy háromdimenziós karaktert, nem fekete-fehéren, hanem árnyaltan, és ezzel egyfajta provokációt akartunk elérni, hogy a film után is lehessen beszélni a témakörről. Ez nem azt jelenti, hogy fel akartuk menteni, a történetben nagyon sok olyan pillanat van, ami az áldozathibáztatást vagy a fiú felmentését teljes mértékig elutasítja, viszont az volt a célunk, hogy ne egy fekete-fehér történetet csináljunk, ahol a bűn elkövetője egy gázmaszkos szörnyeteg, hanem mint az esetek többségében is előfordul, egy elsőre ártatlannak tűnő srác. Létezik olyan elkövető, akit egy ilyen tett nem érintene meg érzelmileg, és lelkiismeret-furdalást sem okozna neki, vagy elhitetné magával, ő miért nem hibás, és olyan is, aki képes szembesülni a tettei súlyával, következményével – miközben tudjuk, ez nem menti fel egy pillanatra sem. A mi karakterünk az utóbbi.

KY: Az is fontos volt, hogy mi a főszereplőnk nézőpontjával megyünk, de ezzel a női főhősre tekintünk rá. És azzal, hogy követjük, hogy ez a fiú hogyan látja a történet elején ezt a lányt, és hogyan látja őt a történet végén, be tudunk mutatni egy változást, ami nem menti őt fel az alól, amit tett, viszont a néző megkapja a teljes képet, illetve azáltal, hogy Gergő szemében egy megalázható, gyakorlatilag tárgyként kezelhető lányból hős lesz, igazságot tudunk szolgáltatni az áldozatnak. Ezért volt fontos a nézőpont, nem azért, hogy megszerettessük a bűnöst. Miközben a forgatókönyvet írtuk, bevontunk pszichológust is, olyan embereket, akik foglalkoznak nemi erőszakot túlélt, traumatizált emberekkel, és megpróbáltuk megnézni, hogy mennyire ábrázoljuk hitelesen a folyamatot, mert nagyon nehéz megmutatni azt, hogy egy szereplő hogyan tud túllépni egy traumán, amin valójában nem tud túllépni. Nem mutathatunk egy olyan reakciót, ami nem igaz, vagy akár bántó azokra nézve, akik már hasonlót átéltek.

A forgatókönyv fejlesztésében volt egy pont, amikor visszadobták amiatt, hogy túl erkölcstelen. Pontosan miért is?

KY: Fontos elmondani, hogy miközben ezt a könyvet írtuk, sok minden történt a világban, például a #metoo-botrány is akkor tetőzött, ezért érthető okokból sokkal nagyobb figyelem irányult arra, hogy itt milyen nyelven szólalunk meg ezzel a témával kapcsolatban, és mivel állami pénzből készül a film, még akkor is, ha kisebb költségvetésből, ezért felmerültek azok a kérdések, amik egy kicsit visszavették a könyvet. De ezt sikerült megoldanunk, egyrészt mert meg tudtunk indokolni, hogy miért nem öncélú ez a történet. De ahhoz, hogy a könyvet el tudjuk fogadtatni, a nyelvezetén nagyon sokat kellett dolgozni. Ezek apróságok, egy természetesnek tűnő káromkodás lehet, hogy a filmben jól mutat, olvasva viszont inkább irritáló.

Tehát inkább forgatókönyv-szinten kötöttetek kompromisszumot, ami aztán úgyis másképp alakult a forgatáson?

KY: Nem. Kaptunk bár egy visszautasítást, de át tudtuk dolgozni úgy a könyvet, hogy ne sérüljön maga a történet, nyelvileg finomítottunk rajta, ezt dialógus-szinten Attila a próbák során helyre tudta rakni. A történet, amit elfogadtattunk az ugyanez volt, és végül a könyv azt hiszem, egy jelenet híján leforgott. Ez ritka egyébként.

HA: Ez igaz, igazából csak jelenetszakaszokat vágtunk ki a filmből, teljes jelenetet csak egy-kettőt.

KY: Néha egy jelenetet sokkal kimondósabbra kell írni ahhoz, hogy mindenki megértse, hogy miről van ott szó. Amikor a színészek elmondják a próbán, kiderül, hogy sokkal kevesebb mondat bőven elég, mert a gesztusok sokkal kifejezőbbek. Ugyanakkor forgatókönyvben igenis jó az a plusz pár mondat, mert az, aki olvassa, és mondjuk nem egy forgatókönyvet olvas el egy héten, az világosan érti, hogy mi a helyzet. Egyébként, amikor ezt a könyvet elfogadták végül, akkor az például mellette szólt, hogy abszolút érthető volt, hogy mi nem a bűnelkövetőt akarjuk felmenteni. Ha ez nem lett volna világos, akkor biztosan nem tud továbbmenni a film.

Mennyire volt nehéz megtalálni a megfelelő helyszíneket az éjszakai Budapesten, esetleg megváltoztatni az adott helyszíneket úgy, hogy a filmnek megfeleljen?

HA: Olyan szempontból könnyű volt, hogy amikor elmentünk éjszaka gondolkodni a forgatókönyvön, és beültünk valahova, tudtuk is sorolni, hogy a történethez milyen hangulatú helyszínek passzolnak, de közben meg olyan szempontból nagyon nehéz volt Iványi Petra producernek, hogy kevés pénzünk volt, tehát könyörögnünk kellett a helyek tulajdonosainak, hogy odaadják ezeket.

KY: Az is külön történet, hogy a producer hogyan tudta megoldani azt, hogy villamoson, buszon tudjon forgatni a stáb, de fontos volt, hogy ahogyan mi tizenévesként a tömegközlekedési eszközökön éltünk szociális életet, ugyanúgy ezek a gyerekek sem a szobájukban ülnek, nagyon kevés lakásbelsőt látni a filmben. Nagyon jó volt, hogy írás közben sokat beszéltünk a helyszínekről és eleve oda tudtuk írni a jeleneteket. A film csúcsjelenete nagyon költséges volt pont a helyszín miatt, kaszkadőr-biztosítás is kellett hozzá, mert nagyon veszélyes helyzet, amibe a két főszereplő kerül. Emlékszem, hogy az volt az a jelenet és helyszín, amihez ragaszkodtam, nagyon fontos volt, hogy a hétköznapi helyszínekből elmenjünk egy olyan helyre, amit mindannyian ismerünk, de olyan helyzetben lássuk a főszereplőket, amilyenben viszont mi még nem voltunk.

HA: Az egyik legnehezebb feladat egyébként az volt, hogy a helyszínek miatt a film nyolcvan százalékában van zene, ami nem normális, a néző agya ezektől bizonyos helyzetekben ledobja a láncot. A főfő-zenefelelős Konsiczky Dávid volt, a Csaknekedkislány zenekar zeneszerzője, ő kilenc hangulataláfestő számot írt, ezen kívül még válogatott a film jeleneteihez passzoló bulizenéket, különböző magyar és külföldi zenekaroktól. A főcímdalt és a betétdalt a Fran Palermo énekese és dalszerzője, Henri Gonzo írta.

Több beharangozó sajtóanyag lehozta a film eredeti címét, ami az volt, hogy Senki nem megy sehová. Mikor változtattatok FOMO-ra (fear of missing out)?

HA: A cím a vágás utolsó szakaszában jött, addig ezt a kifejezést csak futólag ismertem. Viszont rájöttem arra, Yvonne-nak meg Duszka Péter Gábor vágónak köszönhetően, hogy a fogalom a történetben nagyon sok mindennek a mozgatórugója. Például FOMO-nak nevezhető az, hogy a lány miért megy el a buliba, FOMO az, hogy leitatják, hogy a csapat tagjai egy csikkmegivást azért tesznek meg, mert ciki, ha nem.

Ha jól tudom, a filmet iskolákban is fogjátok vetíteni.

HA: Igen, a téma érzékeny, a feldolgozás provokatív, mert bicskanyitogató, ahogy a srácok reagálnak dolgokra, és ahogy a karakterek áldozathibáztatnak, ahogy az egész a tű fokán táncol, ezért azt gondoltuk, hogy jó lenne, ha gimnazistákhoz eljutna. Ehhez szükségünk volt egy szakértők által összerakott anyagra is, ami segíti a tanárokat, az értelmezést, ezért létrehoztuk a fearofmissingout.hu-t, ezzel kapcsolatos fontos információkkal.

Voltak már vetítések?

HA: Volt egy olyan helyzet, hogy a tanárnő kiborult és hiteltelennek tartotta a nyelvezetet, a káromkodást, a túlzott alkoholfogyasztást, a Falka viselkedését, mondván, hogy az ő diákjai nem ilyenek, de a 17 éves diákok felháborodtak és éles szavakkal jelezték, hogy nincs igaza, számukra ez reális történetnek tűnt.

filmtett.ro