Verók Tünde rovata – A gondoskodó Isten

A gondoskodó Isten

A képhez tartozó alt jellemző üres; A-gondoskodó-Isten.jpg a fájlnév

  „Oh, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.

  Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.

  Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint.” /Ézsaiás 55. 1-3/

  Sokan aggódnak azért, hogyha átadják az akaratukat az Úrnak, lehet, hogy elveszítik az állásukat, és akkor miből fognak élni, és hogyan? Esetleg elveszítik a hozzátartozójukat, vagy messze kerülnek egymástól. Nem lesz, akivel megosszák az életüket, a gondolatukat, örömüket vagy bánatukat!

  Nagyon súlyos gondolatok ezek! Nagyon nehéz átélni a szegénységet, és nagyon nehéz elhagyatottnak lenni. Kétségek között éljük az életünket. Mi lesz ezután? Már nem „mi irányítjuk” az életünket. Nagymértékben romlik az életminőségünk.

  Az biztos, hogy mindez lemondással jár! Pénzügyileg is nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Előfordulhat, hogy egy időre beköszönt a nagy szegénység! Azonban ezt is, mint mindent, hálásan köszönjük meg! Ne felejtsük el, hogy Isten soha nem terhel bennünket erőnkön fölül! Közben folyamatosan kérjük a segítséget, hogy ezeket a nehézségeket el tudjuk viselni!

  Az Úr átveszi tőlünk az irányítást, és mindennel el fog látni, amire szükségünk van! Bármit is kapunk Tőle, hálákat adva, köszönjünk meg mindent!

  Ezek után, már nem tartjuk természetesnek, hogy bármit megvehetünk, amit akarunk, viszont mindent megkapunk, amire szükségünk van úgy, hogy Isten más embereket használ fel arra, hogy ellássanak bennünket.

  Megszűnik bennünk a vágy, és nem sóvárgunk már semmi után.

  Az Úr bebizonyítja, hogy kevés pénzből is meg lehet élni.

  Soha ne törődjünk azzal, hogy mi lesz holnap? Mindig a mának örüljünk, a ma ajándékainak!

  Ha pillanatnyilag csend van körülöttünk, akkor örüljünk a csendnek, és a békének.

  Fedezzük fel újra a környezetünket! Észrevesszük, hogy ismét rá tudunk csodálkozni a világra, és meglátjuk a szépet, ami mellett eddig érdektelenül elmentünk.

  Beáramlik az életünkbe nemcsak az élet, hanem az öröm is. Más színben látunk ezután mindent.

Megváltozik az értékrendünk. Ami eddig fontos volt, lényegtelenné válik.

  Először nagyon furcsa, hogy sok minden megváltozik.

  Ne ragaszkodjunk semmihez, ami a múltunkhoz kapcsolódik. Nem kell aggódnunk, mert semmiben nem szenvedünk hiányt, és az akaratunk teljes átadása után sok-sok áldásban lesz részünk.

  Az igazi csoda az, hogy közvetlen kapcsolatunk lesz az Úrral, és rátalálunk az öröm forrására!

Hitélet – Verók Tünde rovata – Az újjászületés

Az újjászületés

A képhez tartozó alt jellemző üres; Madár.jpg a fájlnév

  „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te

Istened, immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben. Vajon megtartod-e az ő parancsolatait vagy nem? És megsanyargat téged, és megéheztet, azután pedig enned adja a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.

  A te ruházatod le nem kopott rólad, sem a te lábad meg nem dagadt immár negyven esztendőtől fogva. Gondold meg a szívedben, hogy miképpen megfenyíti az ember az ő gyermekét, úgy fenyít meg téged az Úr a te Istened;

  És őrizd meg az Úrnak a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed. Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földjére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. … Oly földre, amelyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és ahol semmiben sem szűkölködsz; …” /V. Mózes 8,2-9b./

  Átmenvén a siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső. Erőről, erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.”

  Az eddig megjelent írásokat most egy kicsit összefoglalva, leegyszerűsítve igyekszem megvilágítani, mit vár el Isten tőlünk.

 Az „Én” átadása:

  „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.

  Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik megbocsátásban. /Ézsaiás 55,6-7./

  Az akaratunk sodor bele különböző helyzetekbe, és ez határozza meg, hogy mit teszünk, vagy mit nem teszünk? Az is az akaratunktól függ, hogy mennyire elégítjük ki a kívánságainkat, mennyire kényeztetjük önmagunkat?

  Az akaratunk elhiteti velünk, hogy nekünk járnak bizonyos kedvezmények, ezért minden jót megérdemlünk.

  Elhisszük neki, hogy mi okosabbak, jobbak vagyunk a többi embernél, és nekünk sokkal több mindent lehet tenni, mondani, mint másoknak!

  Tehát kiváltságosnak tartjuk magunkat, és ezt a kiváltságos érzést, vagyis az „egoizmusunkat” használja fel ellenünk a Sátán. Ezáltal térít el, torzít el bennünket, és igazán mi már nem is tudjuk, nem is látjuk a valóságot.

  Egy kirívó példával lehetne szemléltetni, mennyire el tud torzulni a személyiségünk. Ilyen például egy iszákos ember, aki azt hiszi, hogy bármikor abba tudja hagyni az ivást, miközben észre se veszi, hogy már régóta alkohol-függővé vált. Csak a környezete számára világos, hiszen látják, hogy az illető személyisége eltorzult, és már orvosi kezelésre szorul. Nem érti igazán, miért dől össze az élete, miért küldik el a munkahelyéről, hiszen eddig jó munkaerő volt, és miért hagyja el a családja?

Ez a csalás! Az „ÉN” csalása!

  Persze, vannak más példák is, mint az önzés, ami annyira mindennapossá vált az embereknél, hogy mindenki csak a maga hasznát keresi, mindegy, hogy milyen áron, és az sem számít hány emberen gázoltak át, hány ember életét tették tönkre emiatt. Csak az ő akaratuk érvényesüljön! Mindent megkapjanak, mert „nekik minden kivételezés jár!”

  Az Isten ezt az önző akaratunkat szeretné letörni, és befolyása alatt tartani!

Ez pedig fájdalommal jár!

  Szenvedünk, akármilyen „kár” éri az „Énünket.” Úgy érezzük, hogy ezeket a nehézségeket, „veszteségeket” igazán nem érdemeltük meg!

  Azonban Isten tudja, hogy mit, miért tesz! Ha nem engedjük neki, hogy végigvezessen különböző nehézségeken, ha lázadunk ellene, akkor vagy hosszabb ideig fog tartani ez a válságos állapot, vagy elveszítjük Vele a kapcsolatot!

  Csak szenvedés által tudjuk átadni magunkat az Úrnak!

  Bármi történjen is, keresztül kell mennünk a szenvedéseken, azért, hogy mielőbb helyreálljon Istennel a kapcsolatunk!

  Ha az Úrnak sikerült az akaratunkat letörnie, akkor nagyobb esélyünk van arra, hogy kikerüljünk a Sátán csapdáiból, ami többek között a vágyak kielégítését jelenti!

  Az „Énünk” mindig csábításra sarkall! Ha egyszer engedünk a csábításnak, akkor egyre több kísértésnek leszünk kitéve, amelyek megkötöznek bennünket, és a végén észre se vesszük, hogy a kívánságaink rabjaivá válunk.

  Elég, ha csak gondolunk valamire, hogy az „kell nekünk,” s máris lépre mentünk.

  Csak és kizárólag az Úr tud ebből a megkötözöttségből megszabadítani bennünket!

  Ha még nem tudjuk odaadni az akaratunkat, de már a szándékunk komoly, akkor kérnünk kell az Urat, hogy segítsen minket az akaratunk átadásában!

A belső harc:

   „A csüggedés nélkülözhetetlenül szükséges a tanítvány életében. E nélkül az a veszély fenyeget, hogy visszatérünk saját kis tüzünkhöz, és ott gyújtjuk meg a lelkesedésünket.” /Ézsaiás. 50,10-11./

  Az Úr segít megtörni az akaratunkat, de Ő azt nem veszi el erőszakkal tőlünk.

Nekünk kell önként lemondanunk róla, és felajánlanunk, hogy Isten rendelkezzen vele.

  Amíg nem következik be az akaratunk átadása, addig nagyon nehéz élethelyzetekben találjuk magunkat! Annyira megváltoznak a körülményeink, hogy képtelenek vagyunk azokat egyedül megoldani!

  Egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. Senki, és semmi nem tud rajtunk segíteni, csak az Úr, ha felajánljuk magunkat Neki!

  Legyünk kettesben Vele, és kérjük, rendelkezzen velünk, tegyen meg mindent, amit jónak lát! Ezután irányítsa Ő az életünket!

  Rövid ideig fáj a felajánlásunk következménye, ám amikor mindez valóban bekövetkezik, teljesen „magától értetődően”, kezd rendbe jönni körülöttünk minden.

  Egyik pillanatról, a másikra megszűnik a káosz az életünkben, és a zűrzavart felváltja a harmónia! A félelmeink, szorongásaink szinte észrevétlenül eltűnnek, és teljes biztonságban érezzük majd magunkat.

  Mindez olyan érzés, mintha már régóta ebben a békében éltünk volna. De nem pihenhetünk meg, mert még sok minden hátravan.

 A tisztulási folyamat:

  „Térjetek meg és éljetek.” /Ez. 18,32./

  „Nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?”

/Róm.2,4/

  „A tévelygő lelkek észhez térnek és a zúgolódók levonják a tanulságot.” /Ézsaiás.

29,24/

  Amikor „őszinte, vágyakozó” szívvel felajánlottuk az akaratunkat, akkor az Úr elküldi a Szent Lelket, / Szellemet/ aki szembesít minket önmagunkkal. Keresztülvezet sok nehézségen, amelyeket át kell élnünk ahhoz, hogy Isten fiakká, és lányokká válhassunk.

  Az igaz, hogy sok-sok problémában kell helytállnunk, de van SEGÍTŐNKés VIGASZTALÓNK, aki valóban segít keresztülmennünk, átélnünk ezeket a nehéz helyzeteket, és vigasztalásával enyhíti a fájdalmunkat.

  Tehát, bármi történik velünk, nem úgy éljük meg a problémákat, mint eddig.

  Jézus Krisztustól kapjuk az erőt és a vigasztalást, azért, hogy minden „próbát” át tudjunk élni, el tudjunk viselni.

  A Szent Lélek /Szellem/ „felhozza”, és szembesít bennünket a megromlott jellemünkkel, elnyomott, elfelejtett vétkeinkkel, majd a megbánás, és bevallás után, jön a bűnbocsánat. Minél több ehhez hasonló helyzetbe kerülünk, annál szabadabbá válunk, és egyre jobban érezzük magunkat. Fokozatosan megszabadulunk a bűn fogságából!

  A szabadság érzése kimondhatatlan örömmel párosul!

  Azonban, nemcsak így szabadít meg minket az Úr. Olyan konfliktus-helyzeteket teremt, amelyekben meg kell tanulnunk alázatosan helytállni.

  A legnehezebb feladat, a családon belüli konfliktusok kezelése. Mindenkinek otthon kell elkezdenie először a „keresztényi munkát,” illetve a keresztényi magatartást.

  A szeretetnek otthon, a családon belül kell elkezdődnie, majd utána kinn a „terepen.”

  A legnehezebb helyzetek családon belül alakulnak ki. Ők mindennap látnak bennünket. Beszélhetünk Istenről, szeretetről, jóságról, ha otthon nem ezt a mintát látják rajtunk.

  Nevelésünk céljából, az Úr felhasználja a családtagokat is. Előfordul, hogy a gyermekünk, vagy a társunk nem fogadja el a hitünket, lázadnak ellene, és az ilyen helyzetek sok-sok feszültséghez, súlyos konfliktushoz vezetnek. Nem értjük, és nem tudjuk felfogni, miért történnek meg ezek velünk? Az indulatok elszabadulnak, egymás fejéhez vágunk minden rosszat.

  Büszkeségünk, az Énünk csorbát szenvedett, e miatt az indulatoknak képtelenek vagyunk gátat szabni, és kimondunk olyan szavakat, amiket később megbánunk, emellett gyűlöletet, haragot érzünk azok iránt, akiket szeretnünk kellene!

  Mit teszünk ilyenkor? Kétségbeesünk! Pedig e helyett, imádkoznunk kell az Úrhoz, hogy hozza helyre mindazt, amit elrontottunk! Kérnünk kell, hogy vezessen ki bennünket ebből a súlyos konfliktusból, mert mi képtelenek vagyunk helyrehozni azt!

  Az Úr kivezet minden nehézségből.

  Mit tettünk most?

  Nem mi akartuk rendbe hozni az elrontott életünket, hanem átadtuk a megoldást, /az akaratunkat/ az Úrnak!

  Tehát, bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk is, ne mi karjuk megoldani a konfliktusainkat, hanem mindent bízzunk az Úrra!

  Ezek a konfliktus-helyzetek addig ismétlődnek, amíg meg nem tanuljuk, hogy szeretettel és türelemmel tudjunk minden nehézségre „reagálni.”

  Ekkorra már át is vette tőlünk az akaratunk irányítását az Úr!

  Ne tévesszen meg bennünket az a tény, hogyha átadjuk az akaratunk irányítását, akkor akaratlan bábok leszünk, szó sincs róla!

  Arról van szó, hogy ezután a mi akaratunk megegyezik Isten akaratával!

  Tulajdonképpen, az akarat irányításának átadása az újjászületésünk. Felülről születünk újjá!

  Hogy ez mikor fog bekövetkezni, teljesen rajtunk múlik, attól függ, hogy mikor ajánljuk fel, és mikor adjuk át az Úrnak az irányítást, valamint azon is múlik, hogy mennyi idő alatt tud megtisztítani bennünket a Szent Szellem a bűneinktől!

Összefoglalva:

  Megszűnnek a kívánságok, döntési jogunkat teljesen átruházzuk az Úrra, ezután Ő rendelkezik velünk, Ő mondja meg, mit tegyünk, hova menjünk. Ha maradnunk kell, akkor várunk addig, amíg nem indít! /Belső kényszer./

  Bármit teszünk, közben állandóan Jézusra figyelünk! A nap 24 órájában, még munka közben is.

  Ha azt akarja, hogy tegyünk meg valamit, azonnal engedelmeskedjünk, ne keressünk kifogásokat, hanem tegyük meg, amit az Úr akar!

Az engedelmesség, a hűség próbája:

  „Ne veszítsétek el a bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.” /Zsidókhoz 10,25./

  „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Lélek, és tanúim lesztek. /Apostolok Csel. 1,8/

  Isten az embert próbák sokasága elé állítja. Ezáltal akar megbizonyosodni arról, hogy valóban engedelmesek tudunk e lenni, vagy csak a „lélek kész erre a feladatra, míg a test nem?”

  Gondoljunk vissza Ábrahámra, akitől Isten azt kérte, hogy saját kezűleg áldozza fel az egyetlen gyermeket, akit Isten adott neki ajándékba. Azt, akire olyan régóta vágytak már a feleségével.

  „Emberi ésszel” felfoghatatlanul borzalmas dolgot kért Isten!

  Ábrahám szó nélkül engedelmeskedett az Úrnak! Nem egyezkedett vele, nem háborodott fel, nem siránkozott, hogy hogyan kérhet ilyen szörnyűséget, hanem vitte a gyermeket, hogy Istennek áldozza őt.

  Ábrahám bízott Istenben! Elhitte, hogy az ígéretét betartja, és tisztában volt azzal is, hogy bármi történjen, mindenféleképpen jól kell kijönnie abból a súlyos helyzetből.

  Így is lett! Isten mindig tudja, mit kell tenni, mi csak félreérteni, félremagyarázni tudunk mindent.

  Tehát, Ábrahám megtanulta a teljes engedelmességet, aminek jutalmául, sértetlenül kapta vissza Izsákot, és nagy-nagy áldásokban részesítette őt Isten.

  Nekünk is el kell jutnunk a teljes bizalomra és a teljes, feltétel nélküli engedelmességre! Ezt kéri, és ezt várja el tőlünk Isten!

  Amíg nem vagyunk engedelmesek, addig nincs köze hozzánk!

  Tehát, Isten kell, hogy az életünkben az első helyen álljon! Csak ezután tudatosul bennünk, hogy bármi történik velünk, semmi sem véletlen! Mindenben meg kell találnunk az Úr akaratát és üzenetét!

  Ha tudatosan figyelünk, egyre sűrűbben jövünk rá, hogy mi az Úr akarata, és egyre sűrűbben ismerjük fel Őt a hétköznapokban.

  Csodálatos érzés tudni, hogy itt van velünk!

  Ezért is fontos megtanulnunk lemondani a hétköznapi vágyainkról, kívánságainkról! Még gondolatban se forduljon elő, mert az „bűnhöz” vezet, és eltávolít Istentől.

  Ha véletlenül a kívánságok mégis megfogalmazódnak bennünk, hárítsuk el azzal, hogyha Isten is úgy akarja, akkor úgyis megadja nekünk!

  Nagyon fontos, hogy mindenkor ELÉGEDETTEK LEGYÜNK AZZAL, AMINK VAN!

  Ne akarjunk többet! Az Úr tudja, mire van szükségünk, és azt meg is adja! Ne törődjünk mással, csak Istennel!

  A kívánságok, és a vágyak gondokká duzzadnak, és „elborítanak” bennünket, elégedetlenekké válunk és megszakad a kapcsolatunk az Úrral.

  A kimondott szóra is nagyon kell vigyázni, mert az már nemcsak a mi lelkünket rombolja, illetve építi, hanem mindazokét is, akikkel kapcsolatba kerülünk.

  Ha már megnyílt a szellemi csatornánk, mindig óvatosnak kell lennünk, nehogy egy meggondolatlan szó, vagy tett miatt, újra bezáródjon előttünk.

  Már borzasztó érzés lenne Isten nélkül élni, még rövid időre is!

  Amíg tudatlanul nélküle éltünk, addig nem ismertük fel a hiányt, de ha már volt részünk ebben a CSODÁBAN, akkor soha többé nem akarunk nélküle élni!

Verók Tünde rovata – Átmenet

Átmenet

A képhez tartozó alt jellemző üres; Átmenet.jpg a fájlnév

  „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

  Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt teszem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.   

  Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amelyet akarom, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én teszem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. /Róm. 7,14-20./

  Pál a levelében tökéletesen megírta azt az „átmeneti időt,” amikor teljes szívünkből az Urat akarjuk szolgálni, ám még a bennünk levő bűnös természetünk ural bennünket.

  Ésszel tudjuk, mit akarunk tenni, de a kivitelezés teljesen másként sikerül, mint ahogy elképzeltük. Megtapasztaljuk, hogy bennünk valóban teljesen külön életet folytat a bűnre hajló hajlamunk.

  Félelmetes érzés, amikor már mi nem vállalunk közösséget vele, és pillanatnyilag mégsem tehetünk ellene semmit!

  Nem azt mondjuk, amit mondani szeretnénk, nem azt tesszük, amit Isten szellemében szeretnénk megtenni, hanem az eddigi, belénk rögződő megszokásoknak megfelelően cselekszünk.

  Ilyen lehet az, amikor akaratunk ellenére, megsértünk másokat, vagy váratlanul idegesek leszünk, holott nyugodtnak kellene lennünk.

  Az indulatainknak még nem tudunk megálljt parancsolni!

  Szeretnénk valamit megtenni, de ezt valami meggátolja! Ilyenkor, amikor akadályokba ütközünk, akkor jövünk rá; „Istenem, eddig észre se vettem, hogy milyen bűnös vagyok!”

  Azt se tudtuk, hogy a bűnös természet, akaratunk ellenére irányít minket. Ebben a felismerésben a fájdalom mellett, öröm is társul, hiszen ez már a megvilágosodás kezdete!

  Nagyon rossz érzés az is, amikor nem azt tesszük, vagy mondjuk, amit akarunk.

  Ez az állapot igaz, csak rövid ideig tart, mert az Úr ebben az esetben is segítséget nyújt, ha kérjük!

  Ilyenkor érdemes leülni, végiggondolni a velünk történteket, és utána Istennek megvallani mindent.

  Igaz, hogy Ő mindezekről már tud, azonban a mi szánkból akarja hallani, és meg akarja tapasztalni, hogy szívből megbántunk-e mindent?

  Fokozatosan előtörnek a múltban elkövetett hibáink, bűneink, amiket szintén meg kell vallanunk ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjünk.

  Miközben ezek az elfelejtett, eltemetett tetteink és szavaink előbukkannak, ekkor jövünk rá igazán, amit eddig hittünk is, meg nem is, hogy valóban mélyen gyökerező bűnök vannak bennünk.

Bűnös emberek vagyunk!

  Amíg a Szent Lélek /Szellem/ ezeket nem hozza felszínre, addig mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy az igazi bűnösök nem mi vagyunk.

  Még nem látjuk tisztán, hogy szavainkkal, tetteinkkel, csalárd indulatainkkal hány ember életét tettük tönkre!

  Többek között, a saját életünket is! De ezeket igazán csak akkor látjuk be, ha megvilágosodunk.

  Hányszor csaptunk be, és vezettünk félre embereket, hányszor hazudtunk olyankor is, amikor nem is volt rá szükség, de azért „jól esett!” Azonban ahelyett, hogy megbántuk volna, még büszkék is voltunk arra, hogy félrevezettünk valakit.

  Viszont, ha bennünket csaptak be, azt már nem tartottuk annyira humorosnak. Sőt!

  Fokozatosan belátjuk, hogy milyen bűnökben éltünk eddig.

  Az is világossá válik, hogy a Jézussal való közvetlen kapcsolat felvételét eddig a mi rossz természetünk akadályozta meg.

  Az igaz, hogy azt mondták róla, hogy a bűnösök barátja, ám Ő azokkal vette fel a kapcsolatot, akikben hajlandóságot látott a változtatásra.

  Ezért azt várja tőlünk is, hogy őszintén akarjunk Vele lenni, és ekkor küldi el a Szent Lelket, /Szellemet/, hogy megtisztítson minden bűntől bennünket.

  De ez egy lassú folyamat. Türelmesnek kell lennünk magunkhoz!

  Ha a saját bűnünk már annyira fáj, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk elviselni, akkor kiabáljunk Jézushoz, hogy segítsen megszabadulni a terheinktől!

  Hamarosan küldi az enyhülést hozó vigaszát.

  A bűnünk megvallása és megbánása után megkönnyebbülünk, mert megszabadultunk a nyomasztó gondunktól. Egyre könnyebbé válunk, ahogyan felbukkannak és megbocsáttatnak a múltban elkövetett vétkeink. Ez a folyamat addig folytatódik, amíg mindent felhoz a Lélek /Szellem/ és meg nem tisztít bennünket az összes bennünk levő bűntől, a rossz hajlamainktól.

  Azonban, ha mindez bekövetkezik, akkor arra kell nagyon vigyáznunk, hogy ezután már ne kövessünk el több bűnt!

  Óvatossá kell válnunk! Figyeljünk arra, mit teszünk, mit mondunk, hogy az Úr szeretetét és jelenlétét el ne veszítsük, még rövid időre se!

  Amikor már mindezeket megtapasztaltuk, akkor jövünk rá, hogy milyen értékes kincs birtokában vagyunk, és ezt a kincset mindig birtokolni akarjuk!

  Vigyáznunk kell arra is, nehogy valami, vagy valaki eltérítsen bennünket az Úrtól, bármilyen „jó szándék” vezérli is az illetőt!

  Ha mindezeket megtapasztaljuk, lassan rájövünk, hogy ezek után Isten elvárásainak kell engedelmeskednünk, és nem az emberek elvárásainak!

  Még ha fájdalmas is, de meg kell tanulnunk, hogy nem az számít, hogy ki mit mond, vagy mit feltételez rólunk, hanem mindenkor Jézus Krisztus akarata! Még abban az esetben is, ha ez azzal jár, hogy kirekesztenek bennünket a közösségből, elfordul tőlünk a családunk, nem értik meg mi történt velünk.

  Mindig az Úr legyen az első, és a legfontosabb számunkra!

  Szép lassan megértjük mit kíván tőlünk, és minden porcikánkkal igyekszünk betartani a „szabályokat,” és megtartani az Ő akaratát!

  Ezek után már munkába is állíthat bennünket, amihez adja a tehetséget, és az erejét. Beindul egy csodálatos együttműködés köztünk és Jézus Krisztus között, ami minden várakozást felülmúl.

  Bármilyen magas és vastag „fal” állja el utunkat, Jézussal minden akadályt le tudunk küzdeni!

Verók Tünde rovata – Átmenet

Átmenet

A képhez tartozó alt jellemző üres; TÜNDI.jpg a fájlnév

  „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

  Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt teszem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.   

  Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amelyet akarom, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én teszem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. /Róm. 7,14-20./

  Pál a levelében tökéletesen megírta azt az „átmeneti időt,” amikor teljes szívünkből az Urat akarjuk szolgálni, ám még a bennünk levő bűnös természetünk ural bennünket.

  Ésszel tudjuk, mit akarunk tenni, de a kivitelezés teljesen másként sikerül, mint ahogy elképzeltük. Megtapasztaljuk, hogy bennünk valóban teljesen külön életet folytat a bűnre hajló hajlamunk.

  Félelmetes érzés, amikor már mi nem vállalunk közösséget vele, és pillanatnyilag mégsem tehetünk ellene semmit!

  Nem azt mondjuk, amit mondani szeretnénk, nem azt tesszük, amit Isten szellemében szeretnénk megtenni, hanem az eddigi, belénk rögződő megszokásokat hajtjuk végre.

  Ilyen lehet az, amikor akaratunk ellenére, megsértünk másokat, vagy váratlanul idegesek leszünk, holott nyugodtnak kellene lennünk.

  Az indulatainknak még nem tudunk megálljt parancsolni!

  Szeretnénk valamit megtenni, de ezt valami meggátolja! Ilyenkor, amikor akadályokba ütközünk, akkor jövünk rá; „Istenem, eddig észre se vettem, hogy milyen bűnös vagyok!”

  Azt se tudtuk, hogy a bűnös természet, akaratunk ellenére irányít minket. Ebben a felismerésben a fájdalom mellett, öröm is társul, hiszen ez már a megvilágosodás kezdete!

  Nagyon rossz érzés az is, amikor nem azt tesszük, vagy mondjuk, amit akarunk.

  Ez az állapot igaz, csak rövid ideig tart, mert Jézus ebben az esetben is segítséget nyújt, ha kérjük!

  Ilyenkor érdemes leülni, végiggondolni a velünk történteket, és utána megvallani az Neki, mindent.

  Igaz, hogy Ő mindezekről már tud, azonban a mi szánkból akarja hallani, és meg akarja tapasztalni, hogy szívből megbántunk-e mindent?

  Fokozatosan előtörnek a múltban elkövetett hibáink, bűneink, amiket szintén meg kell vallanunk ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjünk.

  Miközben ezek az elfelejtett, eltemetett tetteink és szavaink előbukkannak, ekkor jövünk rá igazán, amit eddig hittünk is, meg nem is, hogy valóban mélyen gyökerező bűnök vannak bennünk.

Bűnös emberek vagyunk!

  Amíg a Szent Lélek /Szellem/ ezeket nem hozza felszínre, addig mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy az igazi bűnösök nem mi vagyunk.

  Még nem látjuk tisztán, hogy szavainkkal, tetteinkkel, csalárd indulatainkkal hány ember életét tettük tönkre!

  Többek között, a saját életünket is! De ezeket igazán csak akkor látjuk be, ha már megvilágosodunk.

  Hányszor csaptunk be, és vezettünk félre embereket, hányszor hazudtunk olyankor is, amikor nem is volt rá szükség, de azért „jól esett!” Azonban ahelyett, hogy megbántuk volna, még büszkék is voltunk arra, hogy félrevezettünk valakit.

  Viszont, ha bennünket csaptak be, azt már nem tartottuk annyira humorosnak. Sőt!

  Fokozatosan belátjuk, hogy milyen bűnökben éltünk eddig.

  Az is világossá válik, hogy a Jézussal való közvetlen kapcsolat felvételét eddig a mi rossz természetünk akadályozta meg.

  Az igaz, hogy azt mondták róla, hogy a bűnösök barátja, ám Ő azokkal vette fel a kapcsolatot, akikben hajlandóságot látott a változtatásra.

  Ezért azt várja tőlünk is, hogy őszintén akarjunk Vele lenni, és ekkor küldi el a Szent Lelket, /Szellemet/, hogy megtisztítson minden bűntől bennünket.

  De ez egy lassú folyamat. Türelmesnek kell lennünk magunkhoz!

  Ha a saját bűnünk már annyira fáj, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk elviselni, akkor kiabáljunk Jézushoz, hogy segítsen megszabadulni a terheinktől!

  Hamarosan küldi az enyhülést hozó vigaszát.

  A bűnünk megvallása és megbánása után megkönnyebbülünk, mert megszabadultunk a nyomasztó gondunktól. Egyre könnyebbé válunk, ahogyan felbukkannak és megbocsáttatnak a múltban elkövetett vétkeink. Ez a folyamat addig folytatódik, amíg mindent felhoz a Lélek /Szellem/ és meg nem tisztít bennünket az összes bennünk levő bűntől, a rossz hajlamainktól.

  Azonban, ha mindez bekövetkezik, akkor arra kell nagyon vigyáznunk, hogy ezután már ne kövessünk el több bűnt!

  Óvatossá kell válnunk! Figyeljünk arra, mit teszünk, mit mondunk, hogy az Úr szeretetét és jelenlétét el ne veszítsük, még rövid időre se!

  Amikor már mindezeket megtapasztaltuk, akkor jövünk rá, hogy milyen értékes kincs birtokában vagyunk, és ezt a kincset mindig birtokolni akarjuk!

  Vigyáznunk kell arra is, nehogy valami, vagy valaki eltérítsen bennünket az Úrtól, bármilyen „jó szándék” vezérli is az illetőt!

  Ha mindezeket megtapasztaljuk, lassan rájövünk, hogy ezek után Isten elvárásainak kell engedelmeskednünk, és nem az emberek elvárásainak!

  Még ha fájdalmas is, de meg kell tanulnunk, hogy nem az számít, hogy ki mit mond, vagy mit feltételez rólunk, hanem mindenkor Jézus Krisztus akarata! Még abban az esetben is, ha ez azzal jár, hogy kirekesztenek bennünket a közösségből, elfordul tőlünk a családunk, nem értik meg mi történik velünk.

  Mindig az Úr legyen az első, és a legfontosabb számunkra!

  Szép lassan megértjük mit kíván tőlünk, és minden porcikánkkal igyekszünk betartani a „szabályokat,” és megtartani az Ő akaratát!

  Ezek után már munkába is állíthat minket, amihez adja a tehetséget, és az erejét. Beindul egy csodálatos együttműködés köztünk és Jézus Krisztus között, ami minden várakozást felülmúl.

  Bármilyen magas és vastag „fal” állja el utunkat, Jézussal minden akadályt le tudunk küzdeni!

Verók Tünde rovata – Hitetlenség

A hitetlenség

A képhez tartozó alt jellemző üres; Kékség.jpg a fájlnév

   „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel? Aki ezért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.

  … Engedelmeskedjetek azért Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” /Jak. 4,4. 4,7./

  „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. /Róm. 8.18./

  „Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.” /Róm. 14,8b/

  Eddig a pénz irányította az életünket. A mennyisége határozta meg, hogy jól éreztük-e magunkat, vagy rosszul? Meg tudtunk-e vásárolni mindent, amit megkívántunk, vagy nem?

  Ha nincs elég pénzünk, akkor rosszkedvűek, idegesek leszünk, hiszen a vágyaink nem lesznek kielégítve.

  Most azonban el kell érnünk azt, hogy már ne a pénz irányítsa a mindennapjainkat, hanem Jézus Krisztus!

  Ne ijedjünk meg a pillanatnyi hiányoktól és szenvedésektől! Soha ne felejtsük el, hogy itt a Földön csak átmenetileg, és egy rövid ideig élünk!

  A tényleges életünk a testünk halála után következik be, és ez az örökkévaló élet!    Tehát, azt kell tekintenünk a valós jövőnknek!

  Ezért sem mindegy, hogy itt, ebben a világban hogyan éljük az életünket. Ne a pillanatnyi, a látszólagos biztonságunk legyen a cél! Ne a pénz irányítson bennünket, hanem bízzuk életünk irányítását az Úrra! Engedjük meg Neki, hogy megtisztítson bennünket, bármennyire fájdalmas is, mert a fájdalom mellett, azonnal kapjuk a vigasztalást.

  Sose felejtsük el, hogy meztelenül jöttünk a világra, és meztelenül fogjuk elhagyni azt.

  Amit mi itt felhalmozunk ebben az életünkben, és értékesnek tartunk, azt az utódaink nem biztos, hogy becsülni fogják.

  Arról se feledkezzünk meg, hogy gonosz erők húzódnak meg a pénz utáni sóvárgás mögött!

  Álljunk ellen a kísértéseknek!

  Egy kedves ismerősöm nemrég kijelentette, hogy semmilyen körülmények között sem akar szegény lenni, és nem akar semmilyen nehézségen keresztülmenni! Ha ez az ára annak, hogy valóban Isten útján járjon, akkor inkább nem kér belőle!

  Ez azért is volt megdöbbentő kijelentés részéről, mert már régóta jár templomba, imádkozik, és azt mondja, őszintén hiszi Isten létezését.

  Tudja, és tapasztalja, hogy Isten „kezébe vette” az Ő életét is, és most teljes szívéből tiltakozik.

  Persze, nem csak ő, hanem mások is visszarettennek, ha elkezdődik az akarat átadása és átvétele. mert úgy érzik, hogy nagy ára van a teljes odaszánásnak.

  Ha Jézus „belenyúl” az életünkbe, akkor rögtön tiltakozunk, mert ezek a „beavatkozások” sértik az egoizmusunkat.

  Eddig az „én” tudatunk, az önzésünk uralkodott minden felett, most meg át kellene adnunk az akaratunkat az Úrnak! Nem hisszük el, hogy a mi akaratunknál jobban lehet irányítani az életünket.

  Persze, hogy fájdalommal jár, ha nem tehetjük azt, amit eddig megtehettünk! Ha ezután nem kényeztethetjük magunkat, ahogyan eddig! Ha nem mondhatunk ki „büntetlenül” akármit, ha szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy nem is vagyunk azok, amiknek eddig hittük magunkat! Nem vagyunk se jók, se okosak, se felsőbbrendűek, amiről meg voltunk győződve! Ha kiderül, hogy mennyi gonoszság, aljasság van bennünk! Mennyi ember életét tettük tönkre rosszindulatú, gonosz megjegyzéseinkkel! Hány embert csaptunk be hazugságainkkal! Ki szeret ezekkel szembesülni? És ha szembesülünk, akkor azonnal menekülni akarunk előle.

  A Szent Szellem mindezekkel szembesít bennünket, azonban Isten adja a megbánás ajándékát!

  Ezeket a szembesítéseket át kell élnünk ahhoz, hogy végbemenjen a lelki tisztulás, hogy helyreálljon az eredeti állapotunk Istennel!

  Természetes reakció, ha menekülni akarunk az ilyen, és ezekhez hasonló szembesítések elől, hiszen ki szereti azt, ha fájdalmat, nehézséget okoznak neki?

  Azonban, ha világossá válik, hogy mi, miért történik, még a fájdalmakat és a nehézségeket is el lehet viselni, főként, ha kérjük a segítséget az Úrtól!

  Mert nem szabad soha elfelejtenünk, hogy Jézus megsebez, de azonnal be is kötöz bennünket. Tehát, adja az ésszel fel nem fogható vigasztalását! Soha nem hagy bennünket a bajban! Csak annyira „terhel” meg minket, amennyit elbírunk viselni! Mindig kivezet minden problémából.

   Szépen, fokozatosan megtanít bennünket az engedelmességre, és a teljes, feltétel nélküli bizalomra!

  Ha ezek a fájdalmas tapasztalatok nem következnének be, akkor soha nem tudnánk megbízni Istenben! Ezért kell átmennünk rajtuk! Ez a tanulási folyamat addig ismétlődik, amíg valóságosan át nem adjuk az akaratunkat az Úrnak!

  Engedjük meg, hogy Jézus Krisztus irányítsa az életünket, a legapróbb részleteket is beleértve!

  Sokan úgy képzelik el, és azt várják, hogy az Úr nagy „pompával” jelenik majd meg az életükben.

  Ez soha nem fog bekövetkezni! Ellenkezőleg! Hétköznapi módon tapasztaljuk meg Őt, és ezután is velünk lesz a leghétköznapibb dolgokban! A nap minden percében, ha megengedjük Neki, ha figyelünk Rá, ha megbízunk benne!

    Amíg meg nem teremtődik a közvetlen kapcsolat, addig el se tudjuk hinni, hogy Jézus valóban gondoskodhat rólunk, és semmiben sem fogunk hiányt szenvedni sem mi, sem a családunk.

  Igazán fel se fogjuk ésszel, micsoda biztonságban, szeretetben, örömben élhetünk, amíg meg nem tapasztaljuk.

  De ahhoz, hogy mindez valósággá váljon, az Úrnak meg kell semmisítenie a legnagyobb ellenfelét, az egoizmusunkat.

  Az igazi bizalom az, ha mindenünket fel tudjuk ajánlani az Úrnak, tegyen belátása szerint!

  Higgyük el Neki, hogy van lehetősége minket ellátni, betölteni bennünket a mennyei javakból!

  Ha valóban át tudjuk adni életünk irányítását Jézus Krisztusnak, akkor valósággá válik a soha el nem apadó élet forrása, és megtaláljuk az oly sokak által áhított öröm forrását is! Mindezekért le kell mondanunk az akaratunkról, és magunkat teljesen átadni az Úrnak!

  Ne a látszatra adjunk, hanem ténylegesen éljük át Jézus Krisztussal a mindennapjainkat!d

Verók Tünde

Verók Tünde rovata: Hitetlenség

A hitetlenség

A képhez tartozó alt jellemző üres; Hit.jpg a fájlnév

   „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel? Aki ezért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.

  … Engedelmeskedjetek azért Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” /Jak. 4,4. 4,7./

  „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. /Róm. 8.18./

  „Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.” /Róm. 14,8b/

  Eddig a pénz irányította az életünket. A mennyisége határozta meg, hogy jól éreztük-e magunkat, vagy rosszul? Meg tudtunk-e vásárolni mindent, amit megkívántunk, vagy nem?

  Ha nincs elég pénzünk, akkor rosszkedvűek, idegesek leszünk, hiszen a vágyaink nem lesznek kielégítve.

  Most azonban el kell érnünk azt, hogy már ne a pénz irányítsa a mindennapjainkat, hanem Jézus Krisztus!

  Ne ijedjünk meg a pillanatnyi hiányoktól és szenvedésektől! Soha ne felejtsük el, hogy itt a Földön csak átmenetileg, és egy rövid ideig élünk!

  A tényleges életünk a testünk halála után következik be, és ez az örökkévaló élet!    Tehát, azt kell tekintenünk a valós jövőnknek!

  Ezért sem mindegy, hogy itt, ebben a világban hogyan éljük az életünket. Ne a pillanatnyi, a látszólagos biztonságunk legyen a cél! Ne a pénz irányítson bennünket, hanem bízzuk életünk irányítását az Úrra! Engedjük meg Neki, hogy megtisztítson bennünket, bármennyire fájdalmas is, mert a fájdalom mellett, azonnal kapjuk a vigasztalást.

  Sose felejtsük el, hogy meztelenül jöttünk a világra, és meztelenül fogjuk elhagyni azt.

  Amit mi itt felhalmozunk ebben az életünkben, és értékesnek tartunk, azt az utódaink nem biztos, hogy becsülni fogják.

  Arról se feledkezzünk meg, hogy gonosz erők húzódnak meg a pénz utáni sóvárgás mögött!

  Álljunk ellen a kísértéseknek!

  Egy kedves ismerősöm nemrég kijelentette, hogy semmilyen körülmények között sem akar szegény lenni, és nem akar semmilyen nehézségen keresztülmenni! Ha ez az ára annak, hogy valóban Isten útján járjon, akkor inkább nem kér belőle!

  Ez azért is volt megdöbbentő kijelentés részéről, mert már régóta jár templomba, imádkozik, és azt mondja, őszintén hiszi Isten létezését.

  Tudja, és tapasztalja, hogy Isten „kezébe vette” az Ő életét is, és most teljes szívéből tiltakozik.

  Persze, nem csak ő, hanem mások is visszarettennek, ha elkezdődik az akarat átadása és átvétele. mert úgy érzik, hogy nagy ára van a teljes odaszánásnak.

  Ha Jézus „belenyúl” az életünkbe, akkor rögtön tiltakozunk, mert ezek a „beavatkozások” sértik az egoizmusunkat.

  Eddig az „én” tudatunk, az önzésünk uralkodott minden felett, most meg át kellene adnunk az akaratunkat az Úrnak! Nem hisszük el, hogy a mi akaratunknál jobban lehet irányítani az életünket.

  Persze, hogy fájdalommal jár, ha nem tehetjük azt, amit eddig megtehettünk! Ha ezután nem kényeztethetjük magunkat, ahogyan eddig! Ha nem mondhatunk ki „büntetlenül” akármit, ha szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy nem is vagyunk azok, amiknek eddig hittük magunkat! Nem vagyunk se jók, se okosak, se felsőbbrendűek, amiről meg voltunk győződve! Ha kiderül, hogy mennyi gonoszság, aljasság van bennünk! Mennyi ember életét tettük tönkre rosszindulatú, gonosz megjegyzéseinkkel! Hány embert csaptunk be hazugságainkkal! Ki szeret ezekkel szembesülni? És ha szembesülünk, akkor azonnal menekülni akarunk előle.

  A Szent Szellem mindezekkel szembesít bennünket, azonban Isten adja a megbánás ajándékát!

  Ezeket a szembesítéseket át kell élnünk ahhoz, hogy végbemenjen a lelki tisztulás, hogy helyreálljon az eredeti állapotunk Istennel!

  Természetes reakció, ha menekülni akarunk az ilyen, és ezekhez hasonló szembesítések elől, hiszen ki szereti azt, ha fájdalmat, nehézséget okoznak neki?

  Azonban, ha világossá válik, hogy mi, miért történik, még a fájdalmakat és a nehézségeket is el lehet viselni, főként, ha kérjük a segítséget az Úrtól!

  Mert nem szabad soha elfelejtenünk, hogy Jézus megsebez, de azonnal be is kötöz bennünket. Tehát, adja az ésszel fel nem fogható vigasztalását! Soha nem hagy bennünket a bajban! Csak annyira „terhel” meg minket, amennyit elbírunk viselni! Mindig kivezet minden problémából.

   Szépen, fokozatosan megtanít bennünket az engedelmességre, és a teljes, feltétel nélküli bizalomra!

  Ha ezek a fájdalmas tapasztalatok nem következnének be, akkor soha nem tudnánk megbízni Istenben! Ezért kell átmennünk rajtuk! Ez a tanulási folyamat addig ismétlődik, amíg valóságosan át nem adjuk az akaratunkat az Úrnak!

  Engedjük meg, hogy Jézus Krisztus irányítsa az életünket, a legapróbb részleteket is beleértve!

  Sokan úgy képzelik el, és azt várják, hogy az Úr nagy „pompával” jelenik majd meg az életükben.

  Ez soha nem fog bekövetkezni! Ellenkezőleg! Hétköznapi módon tapasztaljuk meg Őt, és ezután is velünk lesz a leghétköznapibb dolgokban! A nap minden percében, ha megengedjük Neki, ha figyelünk Rá, ha megbízunk benne!

    Amíg meg nem teremtődik a közvetlen kapcsolat, addig el se tudjuk hinni, hogy Jézus valóban gondoskodhat rólunk, és semmiben sem fogunk hiányt szenvedni sem mi, sem a családunk.

  Igazán fel se fogjuk ésszel, micsoda biztonságban, szeretetben, örömben élhetünk, amíg meg nem tapasztaljuk.

  De ahhoz, hogy mindez valósággá váljon, az Úrnak meg kell semmisítenie a legnagyobb ellenfelét, az egoizmusunkat.

  Az igazi bizalom az, ha mindenünket fel tudjuk ajánlani az Úrnak, tegyen belátása szerint!

  Higgyük el Neki, hogy van lehetősége minket ellátni, betölteni bennünket a mennyei javakból!

  Ha valóban át tudjuk adni életünk irányítását Jézus Krisztusnak, akkor valósággá válik a soha el nem apadó élet forrása, és megtaláljuk az oly sokak által áhított öröm forrását is! Mindezekért le kell mondanunk az akaratunkról, és magunkat teljesen átadni az Úrnak!

  Ne a látszatra adjunk, hanem ténylegesen éljük át Jézus Krisztussal a mindennapjainkat!

Verók Tünde

Verók Tünde rovata – Ébredj fel!

Ébredj fel!

A képhez tartozó alt jellemző üres; Ébredjfel-819x1024.jpg a fájlnév

  „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.

  Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja. /Márk. 8,31-35./

  Kedves Barátnőm, aki gyermekkora óta templomba jár, elmondta, hogy Ő azt hitte, hogy mindazok, amiket eddig hallott, vagy olvasott a Bibliában, csak elméletben léteznek. Esetleg, majd a „másvilágon” fognak bekövetkezni.

  Eddig el se tudta hinni, hogy a Biblia valóban ÉLŐ IGE, s ami ott le van írva, valósággá válhat!

  Mára már tudja, hogy az Úr valóban ott van a mindennapjainkban és a barátnőm is megtapasztalta Jézus Krisztus közelségét.

  Egyre több olyan megtapasztalása van, amit eddig el se tudott képzelni! Nem győz csodálkozni azon, hogy mindezek Vele történnek meg!

  Nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá vált. Valóság lett számára is, hogy az Úr Szent Szelleme elkezdte benne a tisztítási folyamatot, és e közben fokozatosan egyre több betekintést kap a szellemi világba is.

Olyan érzés ez, mintha hosszú álomból, egyszer csak felébresztene bennünket az Úr.

  Ekkor jövünk rá, hogy az eddigi életünk milyen hiábavaló volt! Mennyi időt elpazaroltunk értelmetlen, értéktelen dolgokra! Milyen sok hibát vétettünk, és vajon lesz-e módunk a helyreigazításra?

  Jóvá ugyan nem tehetjük a múlt hibáit, de elkezdődhet egy teljesen új élet!

  Ezért is engedjük meg, hogy Jézus Krisztus vezessen és irányítson minket! Bízzunk meg Benne, és figyeljünk Rá állandóan! Kezdjük el szeretni Őt magunknál, mindenkinél jobban!

  Mikor elhatározzuk, hogy keresztények leszünk, akkor különböző elképzeléseink vannak, hogy ebben az esetben mit kell tenni? Sokan abba a hibába esünk, hogy első nekirugaszkodással, „lelkeket akarunk menteni” Agitálni kezdjük a családtagokat, a szomszédokat, a barátokat és az ismerősöket. Úgy érezzük, hogy már sok mindent tudunk Istenről, és azonnal „szolgálatba állítjuk” magunkat. Nagyon aktívak és tevékenyek leszünk.

  Az a baj, hogy ilyenkor nem Isten akaratát, hanem a saját akaratunkat követjük.

  Látszólag „nemes célokért” hajtjuk magunkat, pedig az Úr azt várja el tőlünk, hogy maradjunk nyugodtan, csendben, amíg nem tudatja velünk az akaratát.

  Amikor ez bekövetkezik, akkor meg mi nem akarunk indulni! Többnyire azért nem, mert első lépésként Jézus, számunkra „alantas” munkát akar végeztetni velünk, amiket mi nem szeretnénk végrehajtani. Úgy gondoljuk, hogy ennél „többre vagyunk képesek és érdemesek.”

  Pedig, ha Isten akaratának akarunk engedelmeskedni, akkor mindenféleképpen végre kell hajtanunk az Ő akaratát!

  Azt kívánja tőlünk, hogy alázkodjunk meg előtte és mások előtt is, ami nekünk nagyon kínos. Pedig itt kezdődik el az engedelmes keresztény életünk!

  Istenért számunkra megalázó, sokszor nehéz fizikai munkát kell végeznünk úgy, hogy közben nem lázadunk, nem morgunk, hanem engedelmesen megtesszük az Úr akaratát! Még akkor se háborgunk, amikor a többi ember emiatt lenéz, vagy lesajnál.

  Bár mindezt nagyon nehéz elviselni, de érdemes keresztülmennünk ezen a nagyon nehéz úton, mert ezáltal tanuljuk meg a feltétel nélküli engedelmességet.

  Ha már tisztában vagyunk azzal, hogy ez az Úr akarata, akkor könnyebben megy a munka, és már nem is látjuk olyan megalázónak az egészet!

  Mindez a folyamat addig tart, amíg lázadás nélkül, természetesen, akár vidáman is el tudjuk végezni a feladatokat.

   Ha mindezekre képesek leszünk, és közben az Úrra figyelünk, kapjuk a következő feladatot. Fokról, fokra tanuljuk meg az engedelmességet.

   Az Úrnak meg kell aláznia annyira bennünket, hogy rájöjjünk, már nem mi vagyunk a világon a legfontosabbak! Ne maradjon bennünk semmilyen egoizmus, és a folyamat végén úgy lássuk, úgy érezzük, hogy természetes volt mindaz, amiken végig kellett mennünk!  Ugyanis, ha az Úr adja hozzá az erőt, már nem lehet nehéz semmilyen fizikai munka, és utólag ezt is hasznos feladatnak látjuk, hiszen Általa végeztük el!

  Így tanuljuk meg az alázatot. Ne felejtsük el, hogy Jézus is megmosta a tanítványok lábát, és felszólította őket, hogy ők is hasonlóan cselekedjenek!

  Nehéz úgy tenni bármit is, amikor azt képzeljük, hogy annál a munkánál sokkal többre vagyunk képesek! Pont ezt a beképzeltséget, ezt a magasabb-rendű tudatot akarja az Úr lerombolni! Ne higgyünk magunkról semmi olyat, amely különbbé tesz másoknál! Sajnos, mindannyiunkban meg van az a „téves tudat,” hogy többnek, jobbnak, okosabbnak tartjuk magunkat a többi embernél.

  Isten csak szerény, egyszerű, magában már nem bízó, csak Rá figyelő és hallgató embereket tud felhasználni, és valóban munkába állítani.

  Ha ezt az egoizmust /önimádatot/ nem tudja letörni bennünk, akkor nem tud mit kezdeni velünk, mert a magunk akaratát hajtjuk végre, és addig Isten számára „vakok” és „süketek,” vagyis használhatatlanok vagyunk!

  A szemünket és a fülünket is akkor nyitja meg, amikor alkalmassá válunk a feltétel nélküli engedelmességre. Amikor már nincs bennünk „ha…!” Ha Isten ezt vagy azt megteszi, akkor én is… stb.

  Nincs egyezkedés, csak ENGEDELMESSÉG!

  Eddig tudatlanok voltunk, nagyon sok hibát és vétket követtünk el úgy, hogy nem tudtunk azokról. Azonban az Úr megvilágosítása által érzékenyekké válunk, és egyre élesebben szét tudjuk választani a a jót, a rossztól.

  Hogyha rosszat teszünk, vagy bárki rosszat tesz, akkor többnyire egy “nyilallás” hasít belénk, ha viszont jót cselekszünk, akkor pedig kimondhatatlan örömöt érzünk.

  Mindenkinek, aki Isten akaratának akar engedelmeskedni, el kell fogadnia Jézus Krisztust, teljesen át kell adnia Neki az akaratát, az egész életét, hogy testével, lelkével, szellemével az Úr rendelkezzen!

  El kell jutnunk arra a szintre, ahol már teljesen átadtuk magunkat az Úrnak, és fel sem merül bennünk, hogy az akaratunkat ne Jézus Krisztus használja fel! Nekünk tudatosan alá kell rendelnünk magunkat Neki. Nekünk is fel kell támadnunk a „halálból!”

  Ez egy új élet kezdete! Eddig nem is tudtuk, hogy a halálban vagyunk, csak amikor belénk árad a szellemi élet, akkor jövünk rá, hogy tényleg halottak voltunk. Ezután egy új, világosabb, biztonságosabb élet kezdődik el.

  Nagyon fontos, hogy mi is akarjuk azt, amit az Úr akar! Tehát, feltétlen engedelmességet vár el tőlünk!

  Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk. Csak akkor változunk meg, amikor az Úr jóvoltából, valóban áramlik belénk az élet, amit ha megvonnak tőlünk, akkor olyan elviselhetetlen érzés kerít hatalmába, mintha kietlen pusztában, vagy sivatagban lennénk, ivóvíz nélkül!

Elhagyatottnak, nyomorultnak érezzük magunkat.

  Eddig testben és lélekben éltünk  és gondolkoztunk, tettük a dolgunkat. Amikor az Úr megnyitja a szellemi csatornánkat, akkor „hármas felépítésű emberekké válunk.”

  Az életünk a munkánk, egy másik síkon folyik. Már nemcsak mondjuk, hanem benne vagyunk, és átéljük az új szellemi életet.

  Szellemben élünk, és e mellett használjuk a fizikai és lelki képességeinket is. Bármi teszünk, egyiket sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

  Ezután már nem viselkedhetünk úgy, mint ahogyan eddig viselkedtünk, mert felelősséggel tartozunk az Úrnak, és felelősséggel tartozunk azoknak az embereknek, akikkel Jézus összehoz!

  A szellemi csatorna közvetlen kapcsolatot jelent Jézus Krisztuson keresztül, Istennel.

  Ha már eljutottunk ebbe az állapotba, már egy lépést sem tehetünk magunktól, egy szót ki nem mondhatunk, csak azt, amit az Úr enged!

  Ha az az Úr akarata, hogy menjünk el valahova, akkor menjünk azonnal, és azt mondjuk, amit mondanunk kell.

  Azonban, ha azt akarja, hogy ne csináljunk semmit, akkor maradjunk nyugton addig, amíg fel nem szólít bennünket, hogy tegyük meg ezt, vagy azt.

  Ez egy külső szemlélőnek hihetetlennek tűnik, de akik idáig eljutottak, már tudják, hogy ez a VALÓSÁG!

  Ha kapjuk a lehetőséget, hogy megtehetünk valamit, akkor boldogan engedelmeskedünk, hiszen az Úr adja mindenhez az erőt, a tehetséget, és az örömöt.

  Ha nem úgy sikerül megoldanunk egy feladatot, ahogyan mi elképzeltük, akkor sincs kudarcélményünk, hiszen Jézus mindent a javunkra formál.

Verók Tünde

Verók Tünde rovata – A hétköznapok Ura

A hétköznapok Ura

 

  „Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánnak tőle.”

  „Minden gondotokat őreá vessétek, mert néki gondja van rátok.” /1Pét. 5,7/

  Az elmúlt évezredek során nem sokat változott az emberiség olyan vonatkozásban, hogy Jézustól jeleket vártak, valami nagy, felfoghatatlan, látványos „varázslatot,” amellyel bebizonyíthatja, hogy Ő valóban Isten fia. És bár bizonyított azzal, hogy meggyógyított gyógyíthatatlan betegeket, halottakat támasztott fel Isten segítségével, mégsem hittek neki. Más látványra vágytak az emberek.

  Valahogy ma is így van ez. Sokan a hit kérdését, is látványra akarják építeni. Nagy „elhívásokat”képzelnek el, és amíg a csodára várnak, nem veszik észre, hogy sok-sok csoda mellett mennek el. Igaz, hogy nem olyan látványosak, de csodák!

  Ugyanis Jézus itt van velünk a hétköznapokban, csak olyan szerényen, egyszerűen, hogy igazán nem tulajdonítunk Neki nagy jelentőséget mindaddig, amíg rá nem döbbenünk, hogy szinte minden percünket Ő irányítja, ha hagyjuk!

  Előző írásokban már volt szó arról, hogy állandóan pozitív és negatív hatásoknak vagyunk kitéve. Egy nap folyamán sok- sok döntést kell meghoznunk, és az akaratunktól függ, hogy a jó, vagy a rossz megoldást választjuk-e? Nagyon találó az az elképzelés, hogy minden ember fülénél van egy angyal és egy ördög, és mind a kettő azt akarja, hogy az illető az általuk felkínált lehetőséget válassza.

  Ha az angyal által kínált megoldást fogadjuk el, akkor Jézust fogadtuk el, és az Ő útján megyünk mindaddig, amíg egy másik, esetleg rossz döntés miatt, letérünk erről az útról.

  Ha az ördög által felkínált lehetőség mellett döntöttünk, akkor őt fogadtuk el, és ő lesz velünk mindaddig, amíg a legközelebbi döntésünkkel meg nem változtatjuk a helyzetet. Így, a bennünk levő indulat is olyanná válik, amilyen „utat” választottunk.

  Eleinte nagyon nehéz a helyes döntést meghoznunk, ezért is kell mindig figyelnünk! A figyelemmel és a felismeréssel, egyre sűrűbben választhatjuk az Úr útját, tehát, helyes döntéseket fogunk hozni.

A Sátán viszont mindent bevet, hogy ez ne következzen be! Igyekszik elterelni a figyelmünket az Úrról!

  Ne engedjünk semmilyen csábításnak! Ne engedjük, hogy romlásba vigyen minket!

  Egyedül Isten képes arra, hogy az életünket helyes útra terelje, rendbe hozza!

  Minden döntésünk előtt, ha lehet, imádkozással kérjük ki az Úr tanácsát!

  Ha azonnal kell határoznunk, akkor figyeljünk a „megérzésünkre,” az első „gondolatra,” a halk hangra, mert többnyire az a jó út.

  Bármilyen csábító is az ajánlat, álljunk ellen, ha a válasz negatív! Később be fog igazolódni, hogy helyes döntést hoztunk.

  Tehát, nem véletlen, hogy egy napunk alkalmával, kivel találkozunk, mit mondanak nekünk, hogyan viselkednek velünk, és mi milyen módon viszonyulunk hozzájuk?

  Ha bánat ér bennünket, akkor el kell gondolkoznunk azon, hogy ezzel mire akarja felhívni a figyelmünket az Úr? Rá kell jönnünk arra, hogy valami  rossz hajlamunkat kell-e leküzdenünk?

  A problémáink addig ismétlődnek, amíg nem sikerül végleg megszabadulnunk a bennünk levő negatívumtól.

  Minden történés mögött fel kell ismernünk Jézus jelenlétét! Tudnunk kell azt is, hogy milyen célt akar elérni velünk?

Többek között, ezek azok a fegyelmezések, amelyek által megtisztulunk a bennünk lévő rossz tulajdonságoktól, a rossz jellemünktől.

  Ha mi nem „rontjuk meg” ezt a „hétköznapi” kapcsolatot, akkor Jézus mindig, minden helyzetben velünk lesz! Beszélhetünk hozzá, a nap bármely percében, megoszthatjuk Vele a gondolatainkat, a gondjainkat és az örömünket.

  Kialakulhat egy olyan közvetlen kapcsolat Jézus Krisztussal, amelyben, ha nem is látjuk Őt, azért érezzük a jelenlétét annyira, hogyha eltávolodunk Tőle, hiányérzetünk támad. Hiányzik a szeretete, a törődése, a biztonsága, az öröme, és ez kétségbeejtő érzés tud lenni!

  Ha egyszer megtapasztaltuk az Úrnak a szeretetét és törődését, akkor már képtelenek vagyunk nélküle élni, mert üressé, védtelenné válunk!

  Egyszerűen, szükségünk van Istenre és Jézus Krisztusra!

  Tehát ne várjunk látványos csodát, hanem igyekezzünk felfedezni Jézust a hétköznapokban! Mert itt van és várja, hogy felismerjük, hogy tudjunk Róla, és kérjük, hogy legyen velünk a nap folyamán!

  Ehhez azonban az kell, hogy mindig figyeljünk! Merjük eldönteni, mi, illetve ki a fontos! Jézus Krisztus itt van velünk, és hogyha engedjük, akkor együtt vagyunk minden percben, még munka közben is!

  Napközben mindenért HÁLÁT kell adni, bármi történik velünk, akár jó, akár rossz, mindig mindent meg kell köszönnünk Istennek!

  Ezt el is várja tőlünk, és ezáltal alakul ki egy kölcsönös, szeretetteljes kapcsolat.

  Ha valami rossz, vagy baj ér bennünket, akkor azonnal kérni kell Tőle a segítséget! Az Úr majd szépen kivezet bennünket a problémákból úgy, hogy közben megnyugtat minket.

  Olyan csodálatos érzés az, amikor Rá merjük bízni magunkat, amikor már teljesen tudatában vagyunk annak, hogy nincs olyan nehézség, olyan probléma, amit Jézus Krisztus helyre ne tudna hozni!

  Ehhez azonban teljesen hinnünk és bíznunk kell Istenben és az Ő egyetlen Fiában! Ez pedig az akaratunk, a döntési jogunk teljes odaszánását jelenti!

Verók Tünde

Verók Tünde rovata – Szenvedésről

A képhez tartozó alt jellemző üres; jesus-3476251__340.jpg a fájlnév

Szenvedésről

 

„A ti béketűrésetek által nyeritek meg lelketeket.” Isten nem mentesít senkit a nehézségektől; azt mondja: „Vele vagyok háborúságban.” /Zsoltár 91,15./ Nem számít, milyen személyes nehézségek borzalmai támadnak az ember életére, azok közül egy sem tudja kiszakítani Istennel való kapcsolatából.  „Mindezekkel felettébb diadalmaskodunk” /Róma 8,37/ Pál nem képzelődésekről beszél itt, hanem kétségbeejtő valóságról, és azt mondja, hogy felettébb győztesek vagyunk a bajok között. … azért, mert semmiféle nyomorúság nem befolyásolhatja Istennel való kapcsolatunkat Jézus Krisztusban. Igazságosan vagy igazságtalanul, de ott vagyunk abban a helyzetben, amiben vagyunk.” /Oswald Chambers: Krisztus mindenek felett”

Jézus azt mondja, hogy szenvednünk kell az Ő nevéért, örüljünk, ha szenvedünk miatta. Aki követni akarja Őt, az vegye fel az ő keresztjét. Örüljünk, ha üldöznek bennünket. Szeressük ellenségeinket! A gazdag ember nehezebben megy be a mennyek országába. Ezek mind olyan kijelentések, amelyeket nem sokan értenek. Én se értettem sokáig. Miért kell nekem szenvednem, hiszen jobban szeretek örülni, jobban szeretek jól élni stb.

  Ezek után a kijelentések után nagyon elcsodálkozok az olyan keresztényeken, akik hirdetik a gazdagságot és a jólétet, és várják, hogy Isten megadja mindezeket nekik! Nagy a zűrzavar a keresztények között is! Pedig mindannyian olvassák a Bibliát, ők is értelmezgetik, milyen üzenetei vannak az igéknek? Mégis, ahányan vagyunk, annyiféleképpen értelmezzük azokat.

  Még mit ír Pál? „Ki kell ábrázolódnia” bennünk Jézus Krisztusnak! De hogyan érhetjük ezt el? Mire felnövünk rengeteg belénk rögződött szokás és viselkedési normák vannak. Ezektől nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem is tudunk lemondani, vagy megszabadulni. Ha néhány jellemvonásunkról le is tudunk mondani, ha a szokásainktól meg is tudunk szabadulni, attól még nem fog bennünk semmi krisztusi kiábrázolódni. Ehhez Isten Szent Szellemére van szükségünk! Azt már többnyire tudjuk, hogy először szembesít bennünket önmagunkkal. Ez se kellemes érzés, hiszen addig meg voltunk győződve, hogy bennünk semmi, vagy nagyon kevés rossz hajlam van, inkább másokban van sok. De a szembesítéskor jövünk rá, hogy bizony nem sok jó található bennünk. Amikor megszabadulunk egy-egy szembesítés során rossz szokásunktól, illetve rossz hajlamunktól, érezzük a megkönnyebbülést, mely azt jelenti, hogy kiértünk a „tágas térre.” Szabadnak érezzük magunkat. Nagyon jó érzés, de ezzel még mindig nem ábrázolódik ki bennünk Jézus. Egyszerűen „tiszták” lettünk! Nem ártatlanok!

Ezután jönnek a próbák, amikor olyan körülmények között találjuk magunkat, amelyeket igen csak nehezen viselünk el. Itt utal Jézus a keresztre, amit nekünk kell cipelni. Például rossz családi légkör, nehéz anyagi helyzet, súlyos betegségek. Ezeket nagyon nehéz átélni, még nehezebb elfogadni! DE, ha mindezeket a tényeket szelíden tudjuk elfogadni, akkor megkezdődhet bennünk Jézus Krisztus kiábrázolása!

„A kellemetlen dolgok között mutatkozik meg legjobban, hordozzuk-e az Ő életét vagy nem? Isten Fiának szelídségét mutatom-e fel, vagy a tőle elszakadt „énem” ingerlékenységét? Az egyetlen, ami képessé tehet arra, hogy a kellemetlenségnek örüljek, az az, ha igazán lelkesít, hogy éppen a kellemetlenség által mutatkozhat meg Isten Fiának élete bennem. Ha mégolyan kellemetlen is valami, mondd ezt: „Uram, gyönyörködtet, hogy engedhetek neked ebben a dologban.” – és Isten Fia abban a pillanatban előtérbe nyomul, és így az én emberi életemben az mutatkozik meg, ami megdicsőíti Jézust. /Oswald Chambers/

Verók Tünde rovata – Ajándék

Ajándék

 

  „Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bőségben van az embernek az élete.” /Lukács 12,15./

  „De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel: Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.

  Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, meg tőrbe és sok esztelen káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, mely után sóvárogván, némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat átszegezték sok fájdalommal.” /Tim./

  „Csak Istenben nyugszik meg a lelkem; tőle van az én szabadulásom.” /Zsolt. 62,2/

  Testünk és vágyaink olyannyira előtérbe kerültek, hogy e miatt Istent is háttérbe szorítjuk. Ugyanis az kell nekünk, amit meglátunk. Amit meglátunk, azt megkívánjuk, amit megkívántunk, azt mindenáron, és azonnal meg akarjuk kapni!

  Gyakorlatilag erről szól az egész életünk: kielégíteni a vágyainkat!

  Amíg vágyakozunk, addig azt hisszük, hogyha megkapjuk a vágyaink tárgyát, akkor nagyon boldogok leszünk. Ám, amikor mindazt sikerül birtokolni, új vágyak után nézünk. Addig tesszük mindezt, amíg elfelejtünk örülni.

  Örök boldogtalanság foglyaivá válunk.    

  Ha nem sikerül megkapni valamit, akkor meg azért leszünk boldogtalanok.

  Rabjai leszünk a vágyainknak!

  Figyeljük meg, hogy egy nap folyamán mennyi csábításnak vagyunk kitéve, amelyeknek nagyon nehéz ellenállni. Az utcán a kirakatok, a különböző plakátok ejtenek kísértésekbe, a lakásban a tévéből, rádióból, újságokból reklámok kínálják fel a „számunkra fontos” árukat, amelyek nélkül „nehéz” megélni.

  Ember legyen a talpán, aki mindennek ellen tud állni!  Ezért mindezek „esztelen” vásárlásokra sarkallnak bennünket, amíg kétségbeejtő anyagi helyzetbe nem kerülünk.   

  Nem számít semmi, csak vásároljunk, ha van rá pénzünk, ha nincs! Az se baj, ha nincs, mert a bankok is bevetnek minden lehetőséget, hogy pénzt vegyünk fel magas kamatra, hadd költekezzünk! Azután majd újabb vágyainkhoz adnak hitelt.

  Mindezek telhetetlenné tesznek bennünket. Egyszerűen nem tudunk betelni semmivel! Nem baj, ha eladósunk, tönkremegyünk, csak vásároljunk!

  Ebből az ördögi körből egyedül azt Úr tud megszabadítani bennünket.

  Jézus Krisztus kijelentette, hogy Isten szerető Atya! Egy szerető Atya pedig törődik, gondoskodik gyermekeiről, vigyázz rájuk, óvja minden bajtól őket, és megadja azt, amire szükségük van! Se többet, se kevesebbet! Segít a nehézségeken túljutni.   

  Eljuttat mindnyájunkat oda, ahol a hiányérzetünk minden vágyakozással együtt eltűnik.

  A „külső harcok,” támadások testünk, lelkünk ellen, már nem hatnak ránk semmilyen formában, mert olyan hatalmas védelem alá kerülünk, amelyet csak mi rombolhatunk le a meggondolatlanságunkkal, makacsságunkkal, hazugságainkkal, képmutatásainkkal, csalásainkkal.

  Isten el tudja érni azt, hogy a „látványt” tényleg szépnek lássuk, de ne akarjuk mindenáron birtokolni. Már nem kívánunk magunknak se sok pénzt, se hatalmat, csak az Úr szeretetét!

  Isten szeretete eljuttat bennünket a szabadságra, és az öröm forrásához. Újra képesek leszünk arra, hogy szívből tudjunk örülni mindennek.

  Ha elfogadjuk az Urat, akkor nagyon leegyszerűsödik az életünk. Eltűnnek belőle a bonyodalmak, a lelki válságok. Egy idő után már tisztán látjuk a csábítások lényegét, és nagyon örülünk annak, hogy az Úr megszabadított minket a vágyainktól!

  Valóban megtapasztaljuk, hogy Isten szeret bennünket!

  A szeretetéből és kincseiből minél többet szeretne adni, ezért várja, hogy kérjünk Tőle!Igazán nem érti, hogy az emberek miért nem akarnak kapni mindezekből a jó adományokból?

  Valószínűleg azért, mert még igazán nem ismerjük sem Istent, sem az ajándékait!

  Üljünk le, és értékeljük át az életünket. Meg kell találnunk a helyes Utat! Még most tudunk változtatni az életünkön! Isten segítségével, álljunk ellen a csábításoknak, s valóban csak azt vegyük meg, amire nagyon szükségünk van. A sok felesleges holmit, amit eddig felhalmoztunk, adjuk oda a nálunk szegényebb embereknek.

  Tegyük boldoggá őket, és ez által mi is boldogok leszünk!

  Úgy adakozzunk, hogy az illetők ne tudják, kitől kapták az ajándékot, illetve ajándékokat,mert ebben az esetben nem nekünk lesznek hálásak, hanem Istent áldják az Ő jóságáért!

  Adjuk át Istennek ezt a dicsőséget, és a mi jutalmunk se marad el!

  Azonban mielőtt adakoznánk, várjuk meg, hogy az Úr indítson bennünket! Ez az indítás lehet egy megérzés, egy váratlan felismerés, belső kényszer, egy gondolat. Mindenesetre tudni fogjuk, hogy kinek, mit kell adnunk! Ha ezt betartjuk, akkor az ajándékaink mindig odakerülnek majd, ahol tényleg nagy szükség van rá!

  Bízzunk mindent az Úrra!

  Ne csak ünnepek alkalmával adakozzunk, hanem azokon túl is! Akkor is merjünk ajándékozni, amikor nekünk is kevés van. Hihetetlennek tűnik, de mégis igaz az, hogy a kevésből is tudunk adni.

  Isten mindezekért a tettekért kárpótol bennünket. Mi is kapni fogjuk az Ő ajándékait. Ez az az isteni erő, amely keresztüláramlik rajtunk, és bőségesen adja az áldását.

   Isten mindig tudja kinek, mire van szüksége, és sokszor, mielőtt kimondanánk a kérésünket, már meg is ajándékozott minket! Igyekezzünk elérni, hogy mihamarabb Isten oltalmába, védelmébe kerüljünk, és vigyázzunk nagyon erre a nehezen megszerzett, és nagyon „törékeny” oltalomra!   

  Elég egy hibás döntés, egy hazug szó, egy sértő, kritikus megjegyzés valakire, és Isten már nem vállal velünk közösséget!

  „Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik.” /Zsolt. 37./

 

Verók Tünde