Verók Tünde rovata – Az igaz barát

Az igaz barát

A képhez tartozó alt jellemző üres; Jezusverokkult.jpg a fájlnév

  „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért… Titeket pedig barátaimnak mondalak.” /János 15,13-15./

  Jézus Krisztus nem azt kéri tőlünk, hogy haljunk meg érte, hanem azt, hogy engedjük át az életünk felett az irányítást, mint ahogyan Ő is átengedte életét Istennek.

Nem elég csak egyszer lemondanunk az akaratunkról Jézus Krisztus javára, hanem mindennap újra, meg újra át kell adnunk Neki!

  Ha nem tesszük meg mindennap, akkor ki leszünk téve a kísértéseknek, amelyeknek nem tudunk ellenállni, és ezáltal eltávolodunk az Úrtól, így megszakad a kapcsolatunk Vele!

  Ha eldöntöttük, hogy Jézus Krisztus követői, tanítványai, barátai leszünk, akkor úgy viselkedjünk, hogy ne hozzunk Rá szégyent!

  Ezután nem viselkedhetünk felelőtlenül, meggondolatlanul! Jézust képviseljük minden megnyilvánulásunkban!

  Mielőtt mondunk, vagy teszünk valamit, gondoljunk mindig arra, hogy Jézus mit tenne a helyünkben?

  Ha vállaltuk a kereszténységet, akkor Őt képviseljük minden megmozdulásunkkor!

  Isten használható embereket akar, akik Őt képviselik, és akik az Ő akaratát hajtják végre!

  Ezután nem önmagunknak, nem egy másik embernek élünk, hanem Istennek!

  Ezért születhettünk meg!

  Sajnos elfelejtettük, hogy milyen szörnyű körülmények között tengődtünk, mielőtt megszülettünk volna a Földre! Ha emlékeznénk arra, hogy honnan jöttünk, akkor mindent elkövetnénk annak érdekében, hogy soha többé ne kerüljünk vissza oda!

  „Ha Jézus barátja vagyok, önként és átgondoltan le kell tennem az életemet érte.

  Nehéz dolog ez, és hála Istennek, hogy nehéz. Könnyű a váltságot elfogadni, mert az Istennek került sokba, de nehéz az életemmel bebizonyítani, hogy megváltott vagyok.

  Isten megment egy embert, megtölti Szentlelkével és így szól: „Most munkáld ki, légy hű hozzám, noha a körülötted levő dolgok hűtlenségre csábítanak.”

  „Titeket pedig barátaimnak mondalak”.

  Légy hű Barátodhoz, gondolj arra, hogy e testben élt életedben az Ő becsülete forog kockán.” /Oswald Chambers/

  Amíg a Szent Szellem /Lélek/ meg nem világosít bennünket, addig nem vagyunk tisztában azzal, hogy idegen uralom alatt élünk.

  Ez a földi élet nem a valóság, nem az otthonunk!

  Sajnos a legtöbben ezt látják valóságnak. Bár tudjuk, hogy ez az élet véges, s az utána következő pedig végtelen, amit még nem tudunk felfogni, és nem is értünk!

  Jézus azt mondja: „Az én országom, az én uralmam nem ebből a világból való”.

  Nekünk is el kell egyszer jutnunk Jézus Krisztus országába, ahol már készítik számunkra a helyeket!

   „Ne uralkodjék a bűn a ti halandó testetekben.” /Róma 6,12./

  Nem könnyű megszabadulni a bűnös hajlamainktól, hiszen többször érezzük azt, hogy bármennyire is szeretnénk, de képtelenek vagyunk tőlük megszabadulni! Ha ez így van, akkor kérnünk kell, és jönni fog a segítség!

  Ténylegesen megbizonyosodhatunk arról, hogy Jézus Krisztus valóban Szabadító!

  Ez a megtapasztalás hihetetlen örömmel párosul! De mindez csak akkor következik be, ha valóban vágyódunk a szabadításra!

  Az Úr folyamatosan végzi a szabadítását, és ezáltal az Ő élete is fokozatosan betölt bennünket! A szívünkbe, az életünkbe folyamatosan építi be az uralmát mely által kivezet minket a sötétségből a világosságba!

   Minél előbb kezdjünk el új, jó szokásokat kialakítani, és gyakoroljuk be ezeket, hogy természetünkké váljanak!

  Ha nem gyakoroljuk mindennap, akkor nem tudjuk valós keresztényként élni az életünket.

  A régi szokásainkat pedig szüntessük meg, szabadulunk meg tőlük!

  Mindennap újra, meg újra ismételjünk, amíg valóban szokásunkká nem válik az imádkozás, a kedvesség, a jó indulat, a szeretet, a béketűrés, a megbocsájtás, a segíteni akarás, az adakozás, a türelem stb.!

  Állandóan gyakoroljuk az újonnan tanultakat!

  „Istenfiúságot” csak akkor érhetjük el, ha kíváncsiak, és nyitottak vagyunk Istenre, ha vágyunk arra, hogy mielőbb bekövetkezzen a teljes testi-lelki-szellemi átadás!

  „Nem lehet mennyország az, ahol egy kis sarok a pokolnak van fenntartva.

  Isten elhatározta, hogy tisztává, szentté és igazzá tesz téged; nem engedi meg, hogy egy percre is kibújj a Szentlélek felülvizsgálata alól.

  Sürgetett, hogy jöjj azonnal az ítéletre, amikor Ő megítélt, de te nem tetted; így kezdődött ellened a kikerülhetetlen per és most fogságban vagy és csak akkor szabadulsz ki, amikor kifizetted az utolsó fillért is.” /Oswald Chambers Jézus mindenek felett/

   „Bizony mondom neked, ki nem jössz onnét, míg meg nem fizetsz az utolsó fillérig.” /Máté 5,26/

A képhez tartozó alt jellemző üres; veroktundekepkult.jpg a fájlnév

Verók Tünde

Verók Tünde rovata – El tudod-e fogadni?

El tudod-e fogadni?

A képhez tartozó alt jellemző üres; eltudodefogadni.jpg a fájlnév

 Sokszor igen nehéz helyzetben vagyunk. Olyan terheket cipelünk, amelyekbe épp, hogy bele nem rokkanunk.

  Nem értjük, miért ilyen nehéz az életünk? Hogyan tudjuk rendbe tenni mindazt, ami elromlott? Nem tudjuk mi a helyes, és mi a helytelen? Mit csináljunk, hogy csináljuk? Azonban Jézus nem egy titkot osztott meg velünk, hogyan lehet rendbe hozni az életünket.   

 „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.

  Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. „ /Máté 7,7-8./

  „ És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.

  „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt. „ /Máté 10,38-40./

   „Aki titeket befogad, engem fogad be; és a ki engem befogad, azt fogadja be, a ki engem küldött.”

  Nem értjük, hogyan engedi meg Isten, azokat a nehézségeket, amiket át kell élnünk, és ha bajban vagyunk, akkor miért nem segít rajtunk?

  Legtöbb esetben azért nem segít, mert elfelejtünk kérni!

  Az is lehet, hogy kérünk, de nem jól kérünk, vagy nem úgy, ahogyan Isten azt elvárja tőlünk.

  Előfordulhat, hogy megszabjuk, vagy előírjuk az Úrnak, hogyan segítsen! Ebben az esetben biztosan nem kapunk segítséget, mert soha nem úgy segít, ahogyan azt elképzeljük.

  „Isten gondolatai, nem a mi gondolataink!”

  Ezért nagyon fontos, hogy mindig Jézus Krisztus nevében kérjük Istent, hogy segítsen rajtunk!

  Jézus azt mondja, hogy tegyük vállára a terhünket, és kérjük, adja az Ő terhét, ami „gyönyörűséges és könnyű!”

  Azért ne várjuk el Tőle azt, hogy azonnal megszűnjenek a problémáink, mert valószínű, hogy nem fognak, csak nagyon ritka esetben!

  Inkább arra készüljünk fel, hogy bennünk jön létre a változás!

  Legtöbbször a segítség abban nyilvánul meg, hogy a terhet már nem érezzük tehernek, a fájdalmat nem érezzük fájdalomnak, és a kilátástalanságot sem látjuk kilátástalannak!

  Tehát bennünk történik olyan változás, amitől a lelkünk szárnyalni tud, az erőnk megsokszorozódik, és minden sokkal könnyebb lesz, mint azelőtt volt!

  Mindez úgy megy végbe bennünk, hogy szinte észre se vesszük, hogy mikor következtek be ezek a változások.

  A probléma, a nehézség többnyire megmarad, de Isten segítségével, úrrá tudunk lenni a helyzeten!

  Csak kérnünk kell a segítséget ahhoz, hogy el tudjuk viselni a terheket!

  A „teher cipelése” nagyon fontos a hívő ember számára, mert ezáltal próbáltatunk meg! A nehézségek által válunk engedelmes, Istennek hasznos gyermekeivé!

  Nagyon fontos az is, hogy ne felejtsünk el hálát adni mindenért! Bármi történjen, akár jó, akár rossz, mindenért hálát kell adnunk! Ezzel is megerősítjük a bizalmat, a hitet és a kapcsolatot!

  Isten nem hagyja, hogy belerokkanjunk a bajainkba! De ha nem volnának nehézségeink, megoldhatatlan bajaink, akkor nem hiányozna Isten!

  Amíg mindenünk meg van, és jól érezzük magunkat abban a helyzetben, amiben vagyunk, addig nem keressük Őt.

  Azonban ahogy súlyosbodik a helyzetünk, minél kilátástalanabbá válik számunkra az életünk, annál fontosabbá, annál jelentősebbé válik Isten személye!

  De Ő nem egy kis darabkát akar belőlünk! Isten egész embert kíván! Testestől, lelkestől és szellemestől kellünk Neki!

  Az egész emberi valónkat akarja megtisztítani a Szent Szelleme /Lelke/ által, hogy amikor már megtisztulva állunk, akkor „új szívet” adhasson nekünk, hogy „bevéshesse az Ő törvényét,” amely ezután életünk részévé válik!

  Máskülönben nem tudjuk betartani az akaratát, mert képtelenek vagyunk rá!

  Egyszerűen a rossz hajlamaink miatt mindig eltávolodunk, messze kerülünk Tőle, és nem tudunk megmaradni mellette!

  Nagy a csábítás, és észrevétlen az eltérítés! Ha bármi eltereli a figyelmünket, a gondolatainkat, akkor már eltávolodunk Istentől, és mindattól, amit eddig értünk tett! Újra bekövetkezik a baj, és újra kilátástalannak, megoldhatatlannak látszanak a problémák!

  Istennel együtt élve ez soha nem következhet be! Ezért is fontos, hogy el tudjuk fogadni Isten segítségét! Ne becsüljük le, mert felfoghatatlan nagy kincs az!

   „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

 Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”

Lányiné Verók Tünde rovata – Kik vagyunk mi?

Kik vagyunk mi?

A képhez tartozó alt jellemző üres; KÉZ.jpg a fájlnév

  „Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő; a Mindenható.” /Jel. 1,8/

  Alig van olyan ember, akiben fel ne merültek volna a következő kérdések;

  Ki vagyok én? Miért születtem meg? Van-e értelme, az életemnek? Mi a feladatom ezen a Földön?

  Ezek nagyon fontos kérdések, és csak kevés ember kap választ!

Miért születtünk meg?

  „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” /János 3,36./

  Az emberiség zöme azt hiszi, teljesen véletlen, hogy erre a világra születik. Pedig ez nem így van!

  Kegyelemből születtünk meg! Nem azért, mert édesanyánk és édesapánk eltervezte, hanem az Úr kegyelméből jöhettünk ide.   

  „Bizony, az Úr ajándéka a gyermek.” /Zsolt. 127,3./

  Nem véletlen az sem, hogy hová születünk és kik a szüleink, hogy egészségesen jöttünk-e a világra, vagy valamilyen betegséggel.

  Születésünktől fogva, semmi sem történik velünk véletlenül! Mindig, mindennek jelentősége van, csak mi nem tudunk róla. Esetleg később jövünk rá.

  Még mielőtt megszülettünk volna, olyan rossz helyen, és rossz állapotban voltunk, hogy mindenáron szerettünk volna ezen változtatni.

  Ehhez azonban meg kellett ígérnünk, hogyha kapunk még egy lehetőséget az Úrtól, akkor megváltozunk, és minden igyekezetünk arra fog irányulni, hogy megkeressük Jézus Krisztust, és általa vissza találjunk Istenhez!  

  Vállaltunk minden nehézséget! Vállaltuk, hogy betegek leszünk, esetleg testi hibával születünk. Vállaltuk, hogy olyan családba szülessünk meg, amely nem a legideálisabb a gyereknevelésre. Vállaltuk, hogy nagyon nehéz életünk lesz, csak el onnan, ahol voltunk!

  Tehát azért születtünk meg, mert ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy helyreállítsuk Istennel a kapcsolatunkat Jézus Krisztus által, hogy egykor majd bemehessünk az örök életbe, az Atyai házba!

  Tulajdonképpen itt, és most van módunk arra, hogy mindezt megtegyük, minél előbb, mert az idő gyorsan szalad, és az alkalmak elillannak.

  Azonban születésünk alkalmával mindezt elfelejtettük. Miért is?

  ”Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.” /Róm. 11,32./

  Szóval, nem egyszerű a feladatunk!

  Úgy jövünk a világra, hogy semmire sem emlékszünk! Képletesen szólva, vakon és süketen kell megkezdenünk, és sokáig így is éljük az életünket.

  Pedig gyermekkorunktól fogva rengeteg „jel” van, amelyeknek fel kellene hívnia a figyelmünket, de többnyire ráfogjuk a „vak szerencsére,” a telepátiára, vagy a sorsra.

  Nincs olyan ember, aki élete folyamán ne hallott volna, illetve ne tapasztalta volna meg Isten kegyelmét, csak nincs tudatában ennek.

  Születésünktől fogva vigyáz ránk egy, vagy több angyal. Ők egyengetik útjainkat, ha hagyjuk.

  Mindent úgy kell kezdenünk, hogy meg kell keresnünk, és rá kell találnunk Jézus Krisztusra! Nemcsak felületesen, hanem valóságosan. Személyes kapcsolatba kell lépnünk Vele! Ő vár ránk! Türelmesen várja, hogy behívjuk az életünkbe!

  De mi mégsem akarjuk felvenni Vele a kapcsolatot.

  Persze, a helyzetünket nehezíti a Sátán a különböző csábításokkal. A pénzzel, hatalommal, itallal, kábítószerekkel, nyugtatókkal, filmekkel, video-klipekkel, számítógépekkel, játékgépekkel, esztelen vásárlásra való késztetéssel, hitelfelvétel lehetőségeivel, a teljes csődbejutásig, és még sok-sok dologgal, fondorlattal tereli el a figyelmünket Istenről.

  Csak észre ne vegyük, csak eszünkbe ne jusson, hogy keressük az Urat, mert akkor ő kudarcot vall!

  Hatalmas csábításoknak kell ellenállnia az embernek!

  Sokáig elhisszük, hogy csak itt, a földi életünk a valóság. Utána úgyse lesz semmi! Nem is gondolunk rá, hiszen az elmúlást igazán fel se tudjuk fogni! Összeharácsolunk mindent, mindegy hogy milyen áron, csak nekünk meglegyen mindenünk!     

  Természetesen, mindenből a legjobb, a legújabb kell!

  Élvezzük az életet, amíg lehet! Bulizzunk, igyunk, szórakozzunk! Vegyünk meg mindent, amit szemünk, szánk megkíván! Hiszen nekünk minden jár!

  Csak ne kezdjünk el gondolkozni! Csak ne kezdjük el keresni a kiutat ebből az értelmetlen, esztelen, képmutató életformából!

  Egy idő után valami rossz történik velünk, mert hosszútávon büntetlenül ez nem folytatódhat. Elborítanak bennünket a bajok. Mégse úgy folytatódik az életünk, ahogyan azt elképzeltük. Tőlünk teljesen függetlenül sodornak az események. Lehetetlen, kilátástalan helyzetbe kerülünk.   

  Próbálunk kijutni a lelki, és az anyagi csődből, de ahelyett, hogy helyre tudnánk hozni a problémáinkat, a döntéseinktől még rosszabb helyzetbe kerülünk. Kátyúba jutottunk.

Nem látunk kiutat, mert elhagyott a férjünk, a feleségünk, megszűnt a munkahelyünk és nincs munkánk, a pénzünk meg elfogyott.

  Az úgynevezett barátok, barátnők is mind elmaradtak mellőlünk, magunkra maradtunk.

  Eljutottunk az okosságunk és bölcsességünk határára. Nincs alternatíva, nem látjuk a jövőt, a kiutat. A jelent pokolként éljük meg.

  Két megoldás van: elfogadjuk Jézus Krisztus hívását, és önként átadjuk az akaratunkat. Azt az akaratot, amivel kudarcot, kudarcra halmoztunk, amivel rossz döntések sorozatát hoztuk, vagy hagyjuk, hogy a Sátán tovább sodorjon a lejtőn.

  Vannak, akik annyira sötéten látják a helyzetüket, hogy véget vetnek e világi életüknek, és ezáltal a jövőbeni életüknek is!

  Ez nemcsak azt jelenti, hogy öngyilkosok lesznek, lehet ezt burkoltan is csinálni, önmagunk ellen fordulni. Lehet fokozatosan, lassan öngyilkosságot elkövetni azáltal, hogy egyre inkább függünk az alkoholtól, kábítószerektől, gyógyszerektől, stb.

  Gyűlöljük magunkat, a világot, és mindent!

  „Azt gondolod te ember, hogy te megmenekülsz Isten ítéletétől? Vagy megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát? /Róm. 2,3-4./

  „Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek; mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” /Róma 12,2/

  Van-e értelme, hogy itt vagyunk a Földön?

  Persze, hogy van értelme! Itt kell megváltoznunk, ÚJJÁSZÜLETNÜNK!

  Ez az újjászületés nem ugyanaz, mint a megszületés. Ezt csak teljes testi-lelki-szellemi odaszánással vihetjük véghez, az Úr segítségével.

  Ha úgy döntöttünk, hogy szeretnénk a hátralevő életünket szebben, jobban és értelmesebben élni, akkor fel kell ajánlanunk Istennek az akaratunkat!

  Azonban ezt nem egyszerű megtenni. Sokszor mondjuk, ám mégsem tesszük meg. Hosszú folyamat, amelyet türelemmel, teljes Istenre figyeléssel valósíthatunk meg.

  Megtehetjük, hogy imádkozás közben megvalljuk, hogy szeretnénk átadni az akaratunkat, de még nem tudjuk megtenni, ezért kérjük az Urat, hogy segítsen ebben, és tegyen velünk úgy, ahogyan Ő jónak látja!

  Az akarat átadása nagyon nehéz dolog. Az akaratunk tele van büszkeséggel. Ilyen akarattal nem tud mit kezdeni az Úr!

  Először is meg kell törnie az egoizmusunkat, /önimádásunkat./ Akár bevalljuk, akár nem, ez mindannyiunkban benne van mindaddig, amíg a Szent Lélek /Szellem/ meg nem tisztít bennünket!

  Tehát, szembesülünk a bennünk rejlő rossz hajlamainkkal.

  Eleinte gyakran előfordul, hogy az Úr megalázó helyzetekbe hoz bennünket mindaddig, amíg a büszkeségünknek és magasabbrendűségünknek a szikrája is megtalálható bennünk. Ez nagyon fájdalmas tud lenni!

  De ha fáj, és beismerjük, hogy valóban igaz mindaz, amivel szembesültünk, akkor olyan vigasztalásban lesz részünk, amilyenben azelőtt még soha nem volt!

  A lelkünket „terhelő bűnök,” és a rossz hajlamaink fogyatkozása által, egyre könnyebbé, egyre szabadabbá válunk. Kezdjük jobban érezni magunkat a „bőrünkben!”

  A Lélek /Szellem/ fokozatosan vezet bennünket a megtisztulás útján.

  Miközben eltöröltetnek a vétkeink, nekünk is meg kell tudni bocsájtani mindazoknak, akikkel életünk folyamán konfliktusba kerültünk!

Nem szabad, haragudnunk senkire!

  Minden negatív hatástól, amit hosszú évek óta „raktároztunk,” meg kell tisztulnunk!

  Ezek mind-mind „beledöngölnek” a kilátástalanság helyzetébe.

  Ha ezután bárki megbánt, próbáljunk meg neki minél hamarabb megbocsájtani!

  Ha haragszunk, vagy gyűlölködünk, akkor kirekesztjük az Urat a szívünkből, és minden addigi fáradozását, amit értünk tett, meghiúsítjuk.

  Eleinte nagyon nehezen megy a megbocsájtás, de az is lehet, hogy egyáltalán nem megy. Ilyenkor is kérnünk kell Jézus segítségét, hogy Ő bocsásson meg helyettünk, mert mi még erre képtelenek vagyunk!

  Azután jön a meglepetés! A harag kezd megszűnni, illetve teljesen eltűnik!

  A lényeg az, hogy csak szeretetnek és jó indulatnak legyen helye a szívünkben!     

  „Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság a világba jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot.” /János 3,19./

  Tisztában kell lennünk azzal, hogy a harag és minden más negatív gondolat eltávolít bennünket Istentől, és ismét ki leszünk téve a Sátán kényének, kedvének.

  Szerencsére azért a legtöbb esetben van visszaút, csak az nagyon keserves, és időigényes.

  Tehát, ha sikerül megtisztulni a sok bűntől, akkor szabaddá válunk. Olyan szabadok leszünk, amilyenek azelőtt soha nem voltunk! Sok-sok örömben, és szeretetben lesz részünk.

  Nem földi emberek szeretetében, mert azt össze se lehet hasonlítani azzal a szeretettel, amit felülről kap az ember!

  De azért itt még nem zárult le semmi! Ez egy belső tisztulási folyamat volt. Kettőnk között dőlt el, Isten és énközöttem. De ez még nincs kipróbálva az emberek között.   

  Nincs kipróbálva az sem, hogy valóban hajlandók vagyunk-e együttműködni az Úrral, és engedelmeskedni az Ő akaratának, bármi legyen is az?

  Elméletben minden sokkal „könnyebben megy,” mint a gyakorlatban.

  Környezetünkben az Úr olyan helyzetet teremt, amelyben helyt kell állnunk. Például, családi konfliktusokban találjuk magunkat.

  Mit teszünk ilyenkor? A saját akaratunkat vesszük elő, a régi „bevált” megoldásokkal, vagy imádkozunk az Úrhoz?   

  Például így: – „Drága Jézusom! Én képtelen vagyok megoldani ezt a problémát, de Te Uram, képes vagy erre! Kérlek, hozd rendbe az elrontott életemet, és a családom életét!”- és rendbe jön! Nem azonnal, de rendbe jön!

  Ha ez mégsem következne be, akkor bennünk van a hiba! Sohasem az Úrban!   

  Az Úr nem könnyíti meg az életünket, de olyan segítséget nyújt, amellyel minden akadályt le tudunk győzni VELE!

  A tisztulás folyamatához tartozik az is, hogy meg kell válnunk azoktól a tárgyaktól, amikhez nagyon ragaszkodunk, amelyek sokat jelentenek nekünk.

  „Le kell válnunk” azokról az emberekről is, akiket túlontúl szeretünk, vagy imádunk, esetleg valamiért magasztalunk.

  Isten legyen a szívünkben-lelkünkben az első helyen, Őt imádjuk!

  A keresztény emberek többnyire ott vallanak kudarcot, hogy igazán nem hívják be mindennapjaikba az Urat, nem kérik ki a tanácsát, és azt hiszik, hogy bármikor, bármilyen formában dolgozhatnak az Úrért, mert ez a feladatuk.

   Közben nem mennek át a tisztulási és tanulási folyamatokon se.

  Isten azt akarja, hogy először az akaratunkkal tudjon rendelkezni. Olyan akarattal, amit önként ajánlottunk fel, és ezáltal engedelmességgel tartozunk Neki! Erőszakkal semmit nem vesz el tőlünk.

  Nem szabad magunkat sajnálni! Az önsajnálat az Ördögtől van!

Mi a feladatunk itt a Földön?

  „Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.” /János 13,14./

  Bizony feladatunk is van! Ez se úgy megy, ahogyan elgondoljuk.

 Először is szűkebb környezetünkben, a családunkban kell helyt állnunk, segítenünk a problémás családtagoknak, majd ezután jöhetnek a kívülállók, és nem fordítva!

  Egy kívülállónak mindig könnyebb segíteni, mint egy családtagnak! A családtagok többnyire elfogultak velünk szemben, nem értenek meg bennünket, és a régi énünk alapján ismernek minket.

  Nagyon nehéz az ellenkezőjét bebizonyítani nekik, ám sok-sok türelemmel még náluk is beindulhat a lassú változás, ezért is velük kell kezdenünk a munkát.

  Majd olyan emberekkel hoz össze bennünket Isten, akiket egykor lenéztünk, esetleg szóba se álltunk volna velük.

  Tehát, akiknek valóban szükségük van segítségre. Teljes alázattal szolgálnunk kell ugyanúgy, ahogyan Krisztus tette a tanítványaival.

  Úr volt, ezt azonban soha nem éreztette senkivel.

  Nekünk ugyanolyan türelmesnek kell lennünk, mint Jézus volt velünk szemben, mert ezek az emberek még keveset tudnak, másképp értelmezik az életet, a problémákat, és nagyon nehezen értik meg, mi Isten célja?

  Isten minél több ember lelkét akarja megmenteni általunk, ezért rajtunk keresztül szólít meg másokat! Olyan „eszközei” lehetünk Istennek, akik által sok-sok lélek megmenekülhet úgy. hogy mi többnyire nem is tudunk róla! Csak engedelmeskedünk!

  A lényeg, hogy bármilyen helyzetben is vagyunk, nekünk közölnünk kell másokkal az örömhírt; van szabadulás minden nehéz helyzetből! Van Szabadítónk! Soha nem szabad csüggednünk! Van élet az élet után!

  Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ezután már semmi sem történik velünk véletlenül! Mindennek oka van! Tehát, bármi történik velünk, tudnunk kell, hogy Isten akarata az, hogy abban a bizonyos helyzetben legyünk, amiben vagyunk, és abból a helyzetből Vele, együttműködve kell kijönnünk! Ezek a próbák!

  Tehát keressük az Urat, hogy ezután Vele éljük békességben, szeretetben, szabadságban és örömben az életünket, és végül elnyerhessük az örök életet!

  Valami nagyon fontosat még elvár tőlünk az Úr ahhoz, hogy mindezek megvalósuljanak;

  Az IMÁDKOZÁST!

  Ezen áll, vagy bukik minden! Szakítunk-e időt arra, hogy minél többet imádkozzunk?   

  Azért fontos az ima, mert ezáltal kerülünk közvetlen kapcsolatba Jézus Krisztussal!

  Jézus csak úgy tud bejönni az életünkbe, ha imádkozunk.

  Imádkozás által jön létre egy olyan „állapot,” amelyre nem találok igazán jó szót, egy olyan „légkör,” amelyben megteremtődik a kontaktus közöttünk.

  Ha valóban tiszta szívvel-lélekkel imádkozunk, ha valóban vágyunk arra, hogy velünk legyen, akkor valósággá válik számunkra az addig felfoghatatlan! Jézus, imádkozás által válik egyre erősebbé bennünk, és a kapcsolatunk is egyre valóságosabb, egyre szorosabb lesz! Annyira, hogy nem is kell elválni Tőle azáltal, hogy befejeződött az ima, hanem végig velünk lesz a nap folyamán. Bárhova megyünk, bármit csinálunk, ezután már mindent közösen végzünk el.

  EZ AZ IGAZI CSODA!

  De, hogy ez a csoda valóban hosszú távú legyen, óvatosnak kell lennünk! A csapdák mindig készen állnak, hogy belesétáljunk. Ezeket a csapdákat csak akkor tudjuk kikerülni, ha mindig figyelünk az Úrra, s ha valóban Istenfélőkké válunk.

  Arról van szó, hogy nem szabad megszakadnia a folyamatos kapcsolatnak az Úrral. Tehát, semmit ne engedjünk közel magunkhoz, ami közénk állhat, vagy eltéríthet Tőle! Álljunk ellen a külső hatásoknak! Ne zökkenthessen ki senki és semmi a Jézus Krisztussal való közösségből!

  „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Lélek, és tanúim lesztek.” /Ap.Csel. 1,8./

  „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” /Máté 28,20b/

Verók Tünde rovata – Mi történik velünk?

Mi történik velünk?

A képhez tartozó alt jellemző üres; Segítség.jpg a fájlnév

  „Tudd meg, és lásd meg, milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad Istenedet, az Urat, és hogy nem félsz engem.” /Jer. 2,19./

  Isten magának teremtette az embert, tehát az övé vagyunk. Azonban szabad akaratot adott nekünk, hogy eldönthessük, akarunk-e az Övé lenni, vagy inkább választjuk a bűnnel való közösséget?

  Mert ha nem Istennel vagyunk, akkor ellene, még ha tagadjuk is! Hiszen elfogadunk mindent, ami nem az Úrtól van.

  Ha Isten nélkül élünk, akkor előbb, utóbb káosszá válik az életünk.

  Egy ideig úgy néz ki, hogy minden sikerül, sínen vagyunk, ám egy idő után váratlanul felborul az addigi életünk.

  Éljük a látszólag nyugodt, békés, általunk „jól felépített” életünket, és egyik pillanatról a másikra összeomlik minden.

Nem értjük, hogy mindez hogyan következhetett be, hiszen eddig olyan „jól működött” az életünk?

Nincs olyan ember, aki ne élte volna át azt a helyzetet, amikor úgy érezte valamilyen tragédia folytán, hogy nincs tovább! Innen nincs kiút!

  A legtöbb ember ezért vagy nyugtatókon él, vagy bódítja magát alkohollal, kábítószerekkel, esetleg „belemenekül” egy álomvilágba, ahonnan nehéz kijutni.

  /Álomvilág lehet filmek által tálalt mese, és ezeknek a meséknek a fogságában van sok-sok ember. Az internetezés is sokféle csábítást kínál. Ha egyszer számítógép elé ül az ember, nagyon nehéz onnan felkelni, és visszazökkenni a hétköznapok világába, valóságába. Hasznos dolog a számítógép, de csak módjával./

  A kétségbeejtő állapotunk miatt elveszíthetjük a realitásunkat, és ezért nem tudunk a környezetünkre odafigyelni, mert lehet, hogy a családtagok is szenvednek valamitől, és talán segítséget várnak tőlünk. Mivel próbálunk minden képességünket mozgósítani a helyzetünk helyreállítására, ezért képtelenek vagyunk másokkal törődni. A sorozatos kudarcok miatt falakba ütközünk, ami miatt lelkileg egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedünk. Olyan mélyre, hogy már valóban nem látjuk a kiutat.

  „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincs végünk, mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága. /Jer. sir. 3,22./

  Isten látja a szenvedéseinket, a tehetetlenségünket. Nem akarja, hogy egyetlen „gyermeke” is elvesszen. De ahhoz, hogy valóban segíteni tudjon rajtunk, ahhoz nekünk kell előbb akarni meggyógyulni, akarni változtatni az addigi életünkön, és kérni a segítséget.

  Ám legtöbb esetben azt tapasztalja, hogy nem is akarunk változtatni semmin, és nem kérünk az Úr segítségéből sem. Bár szenvedünk, mégis elfogadjuk a rossz helyzetünket.

  De miért kellene ragaszkodni a rosszhoz, főleg, ha van kiút?

  Bármilyen hihetetlen, de Jézus Krisztus ennek ellenére is segít rajtunk, csak mi nem veszünk tudomást róla, nem érdekel bennünket. Pedig küld valakit, aki által segítséget nyújt, de lehet, hogy azt a valakit, aki által segíteni akar, lenézzük valamiért, vagy megvetjük.

  Az is lehet, hogy gyerekek által, vagy olyan családtagok által szólít meg bennünket, akiket nem szoktunk komolyan venni.

  Hányszor előfordult már számtalan emberrel, hogy egy könyv pont ott nyílt ki, ahol elolvasásra várt egy üzenet, ami fontos lehetett a további életük megváltozására, folytatására.

  Az biztos, hogy többféle módon, és váratlanul kapjuk a „mankót,” a kiút lehetőségét, de vajon belekapaszkodunk- e?

  Vajon el tudjuk-e fogadni bárkitől, – akit Isten fel tud használni – az Úr segítségét, vagy maradunk kilátástalanságunkban?

  Isten soha nem úgy segít, ahogyan elképzeljük, és elvárjuk! Lehet, hogy ez csalódást okoz, de Isten nem úgy gondolkozik, mint mi, emberek.

  Nagyon egyszerűen, és szinte magától értetődően hozza rendbe a belső- és külső világunkat. Olyan pillanatok alatt történik minden, hogy szinte fel se tudunk ocsúdni, értelemmel fel se tudjuk fogni, és már rendbe jött az életünk, és körülöttünk minden.

  „Hozzám kiáltottál a nyomorúságban, és megmentettelek.” /Zsolt, 81,8/

  Nincs olyan nagy baj, vagy akkora tragédia, amiből az Úr ne tudna bennünket megszabadítani! Csak kérnünk és akarnunk kell!

  „Mert aki kér, mind kap, aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” /Máté 7,8/

Verók Tünde rovata – A betegségekről

A betegségekről

A képhez tartozó alt jellemző üres; jesus.jpg a fájlnév

  Egy kedves ismerősöm megtudta, hogy halálos betegségben szenved az egyik munkatársa. Annyira átérezte a kollegája fájdalmát, hogy alig tudta abbahagyni a sírást! Lelkileg teljesen összetört! Eszébe jutott a gyógyíthatatlan gyermeke is, aki a körülményekhez képest jól van! A fia elfogadta a betegségét, és azzal éli az életét! Mi nem tudjuk megváltoztatni a dolgokat, de tudunk imádkozni és kérni Isten segítségét a gyógyulásra!

  Nehezen tudjuk elfogadni, beletörődni saját, illetve mások betegségeibe! Főleg, ha azokat gyógyíthatatlannak tartják! Az érzékeny embereket mélyen megrázza nem csak a családon belüli betegségek tudata, hanem az ismerősöké is. De vigyáznunk kell arra, hogy bármennyire is fáj, mi ne emésszük magunkat annyira, hogy mi is belebetegedjünk! Hiszen ha fizikailag segíteni nem tudunk, vigyáznunk kell a saját lelki egészségünkre is!

  Bízd az Úrra minden dolgodat! Életedet és mások életét! Ha közvetlen kapcsolat már kialakult Isten és közted, akkor el tudod fogadni a rossz dolgokat is!

Mivel a mi gondolataink mások, mint Istené, így nem mindig tudjuk megérteni, hogy mi, miért következik be?

Amikor azt hisszük, hogy tragédia történik velünk, vagy ismerősünkkel, lehet, hogy Isten szempontjából épp egy embert akar megmenti a még nagyobb bajtól!

Nem véletlenül leszünk betegek! Mindennek oka van!

A betegség alatt van időnk arra, hogy elgondolkozzunk az életünk értelmén, rendbe hozzuk az elrontott, elvesztegetett életünket, megtaláljuk Jézust, és általa Istent. De az is lehet, hogy csak ennyi időt kaptunk, és nem többet! Jobb, ha nyugodtan elfogadjuk a megváltoztathatatlant, mint harcolni ellene!

   Minden azért van, hogy Isten felhívja magára a figyelmet! Vegyük észre Őt, és vállaljunk közösséget Vele!

   Soha nem késő megbánni az elkövetett bűnöket és megvallani az Úrnak!

Verók Tünde rovata – A gondoskodó Isten

A gondoskodó Isten

A képhez tartozó alt jellemző üres; A-gondoskodó-Isten.jpg a fájlnév

  „Oh, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.

  Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér, és gyűjtött kincseket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.

  Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint.” /Ézsaiás 55. 1-3/

  Sokan aggódnak azért, hogyha átadják az akaratukat az Úrnak, lehet, hogy elveszítik az állásukat, és akkor miből fognak élni, és hogyan? Esetleg elveszítik a hozzátartozójukat, vagy messze kerülnek egymástól. Nem lesz, akivel megosszák az életüket, a gondolatukat, örömüket vagy bánatukat!

  Nagyon súlyos gondolatok ezek! Nagyon nehéz átélni a szegénységet, és nagyon nehéz elhagyatottnak lenni. Kétségek között éljük az életünket. Mi lesz ezután? Már nem „mi irányítjuk” az életünket. Nagymértékben romlik az életminőségünk.

  Az biztos, hogy mindez lemondással jár! Pénzügyileg is nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Előfordulhat, hogy egy időre beköszönt a nagy szegénység! Azonban ezt is, mint mindent, hálásan köszönjük meg! Ne felejtsük el, hogy Isten soha nem terhel bennünket erőnkön fölül! Közben folyamatosan kérjük a segítséget, hogy ezeket a nehézségeket el tudjuk viselni!

  Az Úr átveszi tőlünk az irányítást, és mindennel el fog látni, amire szükségünk van! Bármit is kapunk Tőle, hálákat adva, köszönjünk meg mindent!

  Ezek után, már nem tartjuk természetesnek, hogy bármit megvehetünk, amit akarunk, viszont mindent megkapunk, amire szükségünk van úgy, hogy Isten más embereket használ fel arra, hogy ellássanak bennünket.

  Megszűnik bennünk a vágy, és nem sóvárgunk már semmi után.

  Az Úr bebizonyítja, hogy kevés pénzből is meg lehet élni.

  Soha ne törődjünk azzal, hogy mi lesz holnap? Mindig a mának örüljünk, a ma ajándékainak!

  Ha pillanatnyilag csend van körülöttünk, akkor örüljünk a csendnek, és a békének.

  Fedezzük fel újra a környezetünket! Észrevesszük, hogy ismét rá tudunk csodálkozni a világra, és meglátjuk a szépet, ami mellett eddig érdektelenül elmentünk.

  Beáramlik az életünkbe nemcsak az élet, hanem az öröm is. Más színben látunk ezután mindent.

Megváltozik az értékrendünk. Ami eddig fontos volt, lényegtelenné válik.

  Először nagyon furcsa, hogy sok minden megváltozik.

  Ne ragaszkodjunk semmihez, ami a múltunkhoz kapcsolódik. Nem kell aggódnunk, mert semmiben nem szenvedünk hiányt, és az akaratunk teljes átadása után sok-sok áldásban lesz részünk.

  Az igazi csoda az, hogy közvetlen kapcsolatunk lesz az Úrral, és rátalálunk az öröm forrására!

Hitélet – Verók Tünde rovata – Az újjászületés

Az újjászületés

A képhez tartozó alt jellemző üres; Madár.jpg a fájlnév

  „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te

Istened, immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben. Vajon megtartod-e az ő parancsolatait vagy nem? És megsanyargat téged, és megéheztet, azután pedig enned adja a mannát, amelyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.

  A te ruházatod le nem kopott rólad, sem a te lábad meg nem dagadt immár negyven esztendőtől fogva. Gondold meg a szívedben, hogy miképpen megfenyíti az ember az ő gyermekét, úgy fenyít meg téged az Úr a te Istened;

  És őrizd meg az Úrnak a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed. Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földjére, amelyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak. … Oly földre, amelyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és ahol semmiben sem szűkölködsz; …” /V. Mózes 8,2-9b./

  Átmenvén a siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső. Erőről, erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.”

  Az eddig megjelent írásokat most egy kicsit összefoglalva, leegyszerűsítve igyekszem megvilágítani, mit vár el Isten tőlünk.

 Az „Én” átadása:

  „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van.

  Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik megbocsátásban. /Ézsaiás 55,6-7./

  Az akaratunk sodor bele különböző helyzetekbe, és ez határozza meg, hogy mit teszünk, vagy mit nem teszünk? Az is az akaratunktól függ, hogy mennyire elégítjük ki a kívánságainkat, mennyire kényeztetjük önmagunkat?

  Az akaratunk elhiteti velünk, hogy nekünk járnak bizonyos kedvezmények, ezért minden jót megérdemlünk.

  Elhisszük neki, hogy mi okosabbak, jobbak vagyunk a többi embernél, és nekünk sokkal több mindent lehet tenni, mondani, mint másoknak!

  Tehát kiváltságosnak tartjuk magunkat, és ezt a kiváltságos érzést, vagyis az „egoizmusunkat” használja fel ellenünk a Sátán. Ezáltal térít el, torzít el bennünket, és igazán mi már nem is tudjuk, nem is látjuk a valóságot.

  Egy kirívó példával lehetne szemléltetni, mennyire el tud torzulni a személyiségünk. Ilyen például egy iszákos ember, aki azt hiszi, hogy bármikor abba tudja hagyni az ivást, miközben észre se veszi, hogy már régóta alkohol-függővé vált. Csak a környezete számára világos, hiszen látják, hogy az illető személyisége eltorzult, és már orvosi kezelésre szorul. Nem érti igazán, miért dől össze az élete, miért küldik el a munkahelyéről, hiszen eddig jó munkaerő volt, és miért hagyja el a családja?

Ez a csalás! Az „ÉN” csalása!

  Persze, vannak más példák is, mint az önzés, ami annyira mindennapossá vált az embereknél, hogy mindenki csak a maga hasznát keresi, mindegy, hogy milyen áron, és az sem számít hány emberen gázoltak át, hány ember életét tették tönkre emiatt. Csak az ő akaratuk érvényesüljön! Mindent megkapjanak, mert „nekik minden kivételezés jár!”

  Az Isten ezt az önző akaratunkat szeretné letörni, és befolyása alatt tartani!

Ez pedig fájdalommal jár!

  Szenvedünk, akármilyen „kár” éri az „Énünket.” Úgy érezzük, hogy ezeket a nehézségeket, „veszteségeket” igazán nem érdemeltük meg!

  Azonban Isten tudja, hogy mit, miért tesz! Ha nem engedjük neki, hogy végigvezessen különböző nehézségeken, ha lázadunk ellene, akkor vagy hosszabb ideig fog tartani ez a válságos állapot, vagy elveszítjük Vele a kapcsolatot!

  Csak szenvedés által tudjuk átadni magunkat az Úrnak!

  Bármi történjen is, keresztül kell mennünk a szenvedéseken, azért, hogy mielőbb helyreálljon Istennel a kapcsolatunk!

  Ha az Úrnak sikerült az akaratunkat letörnie, akkor nagyobb esélyünk van arra, hogy kikerüljünk a Sátán csapdáiból, ami többek között a vágyak kielégítését jelenti!

  Az „Énünk” mindig csábításra sarkall! Ha egyszer engedünk a csábításnak, akkor egyre több kísértésnek leszünk kitéve, amelyek megkötöznek bennünket, és a végén észre se vesszük, hogy a kívánságaink rabjaivá válunk.

  Elég, ha csak gondolunk valamire, hogy az „kell nekünk,” s máris lépre mentünk.

  Csak és kizárólag az Úr tud ebből a megkötözöttségből megszabadítani bennünket!

  Ha még nem tudjuk odaadni az akaratunkat, de már a szándékunk komoly, akkor kérnünk kell az Urat, hogy segítsen minket az akaratunk átadásában!

A belső harc:

   „A csüggedés nélkülözhetetlenül szükséges a tanítvány életében. E nélkül az a veszély fenyeget, hogy visszatérünk saját kis tüzünkhöz, és ott gyújtjuk meg a lelkesedésünket.” /Ézsaiás. 50,10-11./

  Az Úr segít megtörni az akaratunkat, de Ő azt nem veszi el erőszakkal tőlünk.

Nekünk kell önként lemondanunk róla, és felajánlanunk, hogy Isten rendelkezzen vele.

  Amíg nem következik be az akaratunk átadása, addig nagyon nehéz élethelyzetekben találjuk magunkat! Annyira megváltoznak a körülményeink, hogy képtelenek vagyunk azokat egyedül megoldani!

  Egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. Senki, és semmi nem tud rajtunk segíteni, csak az Úr, ha felajánljuk magunkat Neki!

  Legyünk kettesben Vele, és kérjük, rendelkezzen velünk, tegyen meg mindent, amit jónak lát! Ezután irányítsa Ő az életünket!

  Rövid ideig fáj a felajánlásunk következménye, ám amikor mindez valóban bekövetkezik, teljesen „magától értetődően”, kezd rendbe jönni körülöttünk minden.

  Egyik pillanatról, a másikra megszűnik a káosz az életünkben, és a zűrzavart felváltja a harmónia! A félelmeink, szorongásaink szinte észrevétlenül eltűnnek, és teljes biztonságban érezzük majd magunkat.

  Mindez olyan érzés, mintha már régóta ebben a békében éltünk volna. De nem pihenhetünk meg, mert még sok minden hátravan.

 A tisztulási folyamat:

  „Térjetek meg és éljetek.” /Ez. 18,32./

  „Nem veszed tudomásul, hogy téged az Isten jósága megtérésre ösztönöz?”

/Róm.2,4/

  „A tévelygő lelkek észhez térnek és a zúgolódók levonják a tanulságot.” /Ézsaiás.

29,24/

  Amikor „őszinte, vágyakozó” szívvel felajánlottuk az akaratunkat, akkor az Úr elküldi a Szent Lelket, / Szellemet/ aki szembesít minket önmagunkkal. Keresztülvezet sok nehézségen, amelyeket át kell élnünk ahhoz, hogy Isten fiakká, és lányokká válhassunk.

  Az igaz, hogy sok-sok problémában kell helytállnunk, de van SEGÍTŐNKés VIGASZTALÓNK, aki valóban segít keresztülmennünk, átélnünk ezeket a nehéz helyzeteket, és vigasztalásával enyhíti a fájdalmunkat.

  Tehát, bármi történik velünk, nem úgy éljük meg a problémákat, mint eddig.

  Jézus Krisztustól kapjuk az erőt és a vigasztalást, azért, hogy minden „próbát” át tudjunk élni, el tudjunk viselni.

  A Szent Lélek /Szellem/ „felhozza”, és szembesít bennünket a megromlott jellemünkkel, elnyomott, elfelejtett vétkeinkkel, majd a megbánás, és bevallás után, jön a bűnbocsánat. Minél több ehhez hasonló helyzetbe kerülünk, annál szabadabbá válunk, és egyre jobban érezzük magunkat. Fokozatosan megszabadulunk a bűn fogságából!

  A szabadság érzése kimondhatatlan örömmel párosul!

  Azonban, nemcsak így szabadít meg minket az Úr. Olyan konfliktus-helyzeteket teremt, amelyekben meg kell tanulnunk alázatosan helytállni.

  A legnehezebb feladat, a családon belüli konfliktusok kezelése. Mindenkinek otthon kell elkezdenie először a „keresztényi munkát,” illetve a keresztényi magatartást.

  A szeretetnek otthon, a családon belül kell elkezdődnie, majd utána kinn a „terepen.”

  A legnehezebb helyzetek családon belül alakulnak ki. Ők mindennap látnak bennünket. Beszélhetünk Istenről, szeretetről, jóságról, ha otthon nem ezt a mintát látják rajtunk.

  Nevelésünk céljából, az Úr felhasználja a családtagokat is. Előfordul, hogy a gyermekünk, vagy a társunk nem fogadja el a hitünket, lázadnak ellene, és az ilyen helyzetek sok-sok feszültséghez, súlyos konfliktushoz vezetnek. Nem értjük, és nem tudjuk felfogni, miért történnek meg ezek velünk? Az indulatok elszabadulnak, egymás fejéhez vágunk minden rosszat.

  Büszkeségünk, az Énünk csorbát szenvedett, e miatt az indulatoknak képtelenek vagyunk gátat szabni, és kimondunk olyan szavakat, amiket később megbánunk, emellett gyűlöletet, haragot érzünk azok iránt, akiket szeretnünk kellene!

  Mit teszünk ilyenkor? Kétségbeesünk! Pedig e helyett, imádkoznunk kell az Úrhoz, hogy hozza helyre mindazt, amit elrontottunk! Kérnünk kell, hogy vezessen ki bennünket ebből a súlyos konfliktusból, mert mi képtelenek vagyunk helyrehozni azt!

  Az Úr kivezet minden nehézségből.

  Mit tettünk most?

  Nem mi akartuk rendbe hozni az elrontott életünket, hanem átadtuk a megoldást, /az akaratunkat/ az Úrnak!

  Tehát, bármilyen nehéz helyzetbe kerülünk is, ne mi karjuk megoldani a konfliktusainkat, hanem mindent bízzunk az Úrra!

  Ezek a konfliktus-helyzetek addig ismétlődnek, amíg meg nem tanuljuk, hogy szeretettel és türelemmel tudjunk minden nehézségre „reagálni.”

  Ekkorra már át is vette tőlünk az akaratunk irányítását az Úr!

  Ne tévesszen meg bennünket az a tény, hogyha átadjuk az akaratunk irányítását, akkor akaratlan bábok leszünk, szó sincs róla!

  Arról van szó, hogy ezután a mi akaratunk megegyezik Isten akaratával!

  Tulajdonképpen, az akarat irányításának átadása az újjászületésünk. Felülről születünk újjá!

  Hogy ez mikor fog bekövetkezni, teljesen rajtunk múlik, attól függ, hogy mikor ajánljuk fel, és mikor adjuk át az Úrnak az irányítást, valamint azon is múlik, hogy mennyi idő alatt tud megtisztítani bennünket a Szent Szellem a bűneinktől!

Összefoglalva:

  Megszűnnek a kívánságok, döntési jogunkat teljesen átruházzuk az Úrra, ezután Ő rendelkezik velünk, Ő mondja meg, mit tegyünk, hova menjünk. Ha maradnunk kell, akkor várunk addig, amíg nem indít! /Belső kényszer./

  Bármit teszünk, közben állandóan Jézusra figyelünk! A nap 24 órájában, még munka közben is.

  Ha azt akarja, hogy tegyünk meg valamit, azonnal engedelmeskedjünk, ne keressünk kifogásokat, hanem tegyük meg, amit az Úr akar!

Az engedelmesség, a hűség próbája:

  „Ne veszítsétek el a bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.” /Zsidókhoz 10,25./

  „Erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szent Lélek, és tanúim lesztek. /Apostolok Csel. 1,8/

  Isten az embert próbák sokasága elé állítja. Ezáltal akar megbizonyosodni arról, hogy valóban engedelmesek tudunk e lenni, vagy csak a „lélek kész erre a feladatra, míg a test nem?”

  Gondoljunk vissza Ábrahámra, akitől Isten azt kérte, hogy saját kezűleg áldozza fel az egyetlen gyermeket, akit Isten adott neki ajándékba. Azt, akire olyan régóta vágytak már a feleségével.

  „Emberi ésszel” felfoghatatlanul borzalmas dolgot kért Isten!

  Ábrahám szó nélkül engedelmeskedett az Úrnak! Nem egyezkedett vele, nem háborodott fel, nem siránkozott, hogy hogyan kérhet ilyen szörnyűséget, hanem vitte a gyermeket, hogy Istennek áldozza őt.

  Ábrahám bízott Istenben! Elhitte, hogy az ígéretét betartja, és tisztában volt azzal is, hogy bármi történjen, mindenféleképpen jól kell kijönnie abból a súlyos helyzetből.

  Így is lett! Isten mindig tudja, mit kell tenni, mi csak félreérteni, félremagyarázni tudunk mindent.

  Tehát, Ábrahám megtanulta a teljes engedelmességet, aminek jutalmául, sértetlenül kapta vissza Izsákot, és nagy-nagy áldásokban részesítette őt Isten.

  Nekünk is el kell jutnunk a teljes bizalomra és a teljes, feltétel nélküli engedelmességre! Ezt kéri, és ezt várja el tőlünk Isten!

  Amíg nem vagyunk engedelmesek, addig nincs köze hozzánk!

  Tehát, Isten kell, hogy az életünkben az első helyen álljon! Csak ezután tudatosul bennünk, hogy bármi történik velünk, semmi sem véletlen! Mindenben meg kell találnunk az Úr akaratát és üzenetét!

  Ha tudatosan figyelünk, egyre sűrűbben jövünk rá, hogy mi az Úr akarata, és egyre sűrűbben ismerjük fel Őt a hétköznapokban.

  Csodálatos érzés tudni, hogy itt van velünk!

  Ezért is fontos megtanulnunk lemondani a hétköznapi vágyainkról, kívánságainkról! Még gondolatban se forduljon elő, mert az „bűnhöz” vezet, és eltávolít Istentől.

  Ha véletlenül a kívánságok mégis megfogalmazódnak bennünk, hárítsuk el azzal, hogyha Isten is úgy akarja, akkor úgyis megadja nekünk!

  Nagyon fontos, hogy mindenkor ELÉGEDETTEK LEGYÜNK AZZAL, AMINK VAN!

  Ne akarjunk többet! Az Úr tudja, mire van szükségünk, és azt meg is adja! Ne törődjünk mással, csak Istennel!

  A kívánságok, és a vágyak gondokká duzzadnak, és „elborítanak” bennünket, elégedetlenekké válunk és megszakad a kapcsolatunk az Úrral.

  A kimondott szóra is nagyon kell vigyázni, mert az már nemcsak a mi lelkünket rombolja, illetve építi, hanem mindazokét is, akikkel kapcsolatba kerülünk.

  Ha már megnyílt a szellemi csatornánk, mindig óvatosnak kell lennünk, nehogy egy meggondolatlan szó, vagy tett miatt, újra bezáródjon előttünk.

  Már borzasztó érzés lenne Isten nélkül élni, még rövid időre is!

  Amíg tudatlanul nélküle éltünk, addig nem ismertük fel a hiányt, de ha már volt részünk ebben a CSODÁBAN, akkor soha többé nem akarunk nélküle élni!

Verók Tünde rovata – Átmenet

Átmenet

A képhez tartozó alt jellemző üres; Átmenet.jpg a fájlnév

  „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

  Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt teszem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.   

  Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amelyet akarom, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én teszem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. /Róm. 7,14-20./

  Pál a levelében tökéletesen megírta azt az „átmeneti időt,” amikor teljes szívünkből az Urat akarjuk szolgálni, ám még a bennünk levő bűnös természetünk ural bennünket.

  Ésszel tudjuk, mit akarunk tenni, de a kivitelezés teljesen másként sikerül, mint ahogy elképzeltük. Megtapasztaljuk, hogy bennünk valóban teljesen külön életet folytat a bűnre hajló hajlamunk.

  Félelmetes érzés, amikor már mi nem vállalunk közösséget vele, és pillanatnyilag mégsem tehetünk ellene semmit!

  Nem azt mondjuk, amit mondani szeretnénk, nem azt tesszük, amit Isten szellemében szeretnénk megtenni, hanem az eddigi, belénk rögződő megszokásoknak megfelelően cselekszünk.

  Ilyen lehet az, amikor akaratunk ellenére, megsértünk másokat, vagy váratlanul idegesek leszünk, holott nyugodtnak kellene lennünk.

  Az indulatainknak még nem tudunk megálljt parancsolni!

  Szeretnénk valamit megtenni, de ezt valami meggátolja! Ilyenkor, amikor akadályokba ütközünk, akkor jövünk rá; „Istenem, eddig észre se vettem, hogy milyen bűnös vagyok!”

  Azt se tudtuk, hogy a bűnös természet, akaratunk ellenére irányít minket. Ebben a felismerésben a fájdalom mellett, öröm is társul, hiszen ez már a megvilágosodás kezdete!

  Nagyon rossz érzés az is, amikor nem azt tesszük, vagy mondjuk, amit akarunk.

  Ez az állapot igaz, csak rövid ideig tart, mert az Úr ebben az esetben is segítséget nyújt, ha kérjük!

  Ilyenkor érdemes leülni, végiggondolni a velünk történteket, és utána Istennek megvallani mindent.

  Igaz, hogy Ő mindezekről már tud, azonban a mi szánkból akarja hallani, és meg akarja tapasztalni, hogy szívből megbántunk-e mindent?

  Fokozatosan előtörnek a múltban elkövetett hibáink, bűneink, amiket szintén meg kell vallanunk ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjünk.

  Miközben ezek az elfelejtett, eltemetett tetteink és szavaink előbukkannak, ekkor jövünk rá igazán, amit eddig hittünk is, meg nem is, hogy valóban mélyen gyökerező bűnök vannak bennünk.

Bűnös emberek vagyunk!

  Amíg a Szent Lélek /Szellem/ ezeket nem hozza felszínre, addig mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy az igazi bűnösök nem mi vagyunk.

  Még nem látjuk tisztán, hogy szavainkkal, tetteinkkel, csalárd indulatainkkal hány ember életét tettük tönkre!

  Többek között, a saját életünket is! De ezeket igazán csak akkor látjuk be, ha megvilágosodunk.

  Hányszor csaptunk be, és vezettünk félre embereket, hányszor hazudtunk olyankor is, amikor nem is volt rá szükség, de azért „jól esett!” Azonban ahelyett, hogy megbántuk volna, még büszkék is voltunk arra, hogy félrevezettünk valakit.

  Viszont, ha bennünket csaptak be, azt már nem tartottuk annyira humorosnak. Sőt!

  Fokozatosan belátjuk, hogy milyen bűnökben éltünk eddig.

  Az is világossá válik, hogy a Jézussal való közvetlen kapcsolat felvételét eddig a mi rossz természetünk akadályozta meg.

  Az igaz, hogy azt mondták róla, hogy a bűnösök barátja, ám Ő azokkal vette fel a kapcsolatot, akikben hajlandóságot látott a változtatásra.

  Ezért azt várja tőlünk is, hogy őszintén akarjunk Vele lenni, és ekkor küldi el a Szent Lelket, /Szellemet/, hogy megtisztítson minden bűntől bennünket.

  De ez egy lassú folyamat. Türelmesnek kell lennünk magunkhoz!

  Ha a saját bűnünk már annyira fáj, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk elviselni, akkor kiabáljunk Jézushoz, hogy segítsen megszabadulni a terheinktől!

  Hamarosan küldi az enyhülést hozó vigaszát.

  A bűnünk megvallása és megbánása után megkönnyebbülünk, mert megszabadultunk a nyomasztó gondunktól. Egyre könnyebbé válunk, ahogyan felbukkannak és megbocsáttatnak a múltban elkövetett vétkeink. Ez a folyamat addig folytatódik, amíg mindent felhoz a Lélek /Szellem/ és meg nem tisztít bennünket az összes bennünk levő bűntől, a rossz hajlamainktól.

  Azonban, ha mindez bekövetkezik, akkor arra kell nagyon vigyáznunk, hogy ezután már ne kövessünk el több bűnt!

  Óvatossá kell válnunk! Figyeljünk arra, mit teszünk, mit mondunk, hogy az Úr szeretetét és jelenlétét el ne veszítsük, még rövid időre se!

  Amikor már mindezeket megtapasztaltuk, akkor jövünk rá, hogy milyen értékes kincs birtokában vagyunk, és ezt a kincset mindig birtokolni akarjuk!

  Vigyáznunk kell arra is, nehogy valami, vagy valaki eltérítsen bennünket az Úrtól, bármilyen „jó szándék” vezérli is az illetőt!

  Ha mindezeket megtapasztaljuk, lassan rájövünk, hogy ezek után Isten elvárásainak kell engedelmeskednünk, és nem az emberek elvárásainak!

  Még ha fájdalmas is, de meg kell tanulnunk, hogy nem az számít, hogy ki mit mond, vagy mit feltételez rólunk, hanem mindenkor Jézus Krisztus akarata! Még abban az esetben is, ha ez azzal jár, hogy kirekesztenek bennünket a közösségből, elfordul tőlünk a családunk, nem értik meg mi történt velünk.

  Mindig az Úr legyen az első, és a legfontosabb számunkra!

  Szép lassan megértjük mit kíván tőlünk, és minden porcikánkkal igyekszünk betartani a „szabályokat,” és megtartani az Ő akaratát!

  Ezek után már munkába is állíthat bennünket, amihez adja a tehetséget, és az erejét. Beindul egy csodálatos együttműködés köztünk és Jézus Krisztus között, ami minden várakozást felülmúl.

  Bármilyen magas és vastag „fal” állja el utunkat, Jézussal minden akadályt le tudunk küzdeni!

Verók Tünde rovata – Átmenet

Átmenet

A képhez tartozó alt jellemző üres; TÜNDI.jpg a fájlnév

  „Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.

  Mert amit cselekszem, nem ismerem: mert nem azt teszem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekszem. Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.   

  Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn. Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, amelyet akarom, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok. Ha pedig én azt cselekszem, amit nem akarok, nem én teszem már azt, hanem a bennem lakozó bűn. /Róm. 7,14-20./

  Pál a levelében tökéletesen megírta azt az „átmeneti időt,” amikor teljes szívünkből az Urat akarjuk szolgálni, ám még a bennünk levő bűnös természetünk ural bennünket.

  Ésszel tudjuk, mit akarunk tenni, de a kivitelezés teljesen másként sikerül, mint ahogy elképzeltük. Megtapasztaljuk, hogy bennünk valóban teljesen külön életet folytat a bűnre hajló hajlamunk.

  Félelmetes érzés, amikor már mi nem vállalunk közösséget vele, és pillanatnyilag mégsem tehetünk ellene semmit!

  Nem azt mondjuk, amit mondani szeretnénk, nem azt tesszük, amit Isten szellemében szeretnénk megtenni, hanem az eddigi, belénk rögződő megszokásokat hajtjuk végre.

  Ilyen lehet az, amikor akaratunk ellenére, megsértünk másokat, vagy váratlanul idegesek leszünk, holott nyugodtnak kellene lennünk.

  Az indulatainknak még nem tudunk megálljt parancsolni!

  Szeretnénk valamit megtenni, de ezt valami meggátolja! Ilyenkor, amikor akadályokba ütközünk, akkor jövünk rá; „Istenem, eddig észre se vettem, hogy milyen bűnös vagyok!”

  Azt se tudtuk, hogy a bűnös természet, akaratunk ellenére irányít minket. Ebben a felismerésben a fájdalom mellett, öröm is társul, hiszen ez már a megvilágosodás kezdete!

  Nagyon rossz érzés az is, amikor nem azt tesszük, vagy mondjuk, amit akarunk.

  Ez az állapot igaz, csak rövid ideig tart, mert Jézus ebben az esetben is segítséget nyújt, ha kérjük!

  Ilyenkor érdemes leülni, végiggondolni a velünk történteket, és utána megvallani az Neki, mindent.

  Igaz, hogy Ő mindezekről már tud, azonban a mi szánkból akarja hallani, és meg akarja tapasztalni, hogy szívből megbántunk-e mindent?

  Fokozatosan előtörnek a múltban elkövetett hibáink, bűneink, amiket szintén meg kell vallanunk ahhoz, hogy bűnbocsánatot nyerjünk.

  Miközben ezek az elfelejtett, eltemetett tetteink és szavaink előbukkannak, ekkor jövünk rá igazán, amit eddig hittünk is, meg nem is, hogy valóban mélyen gyökerező bűnök vannak bennünk.

Bűnös emberek vagyunk!

  Amíg a Szent Lélek /Szellem/ ezeket nem hozza felszínre, addig mindannyian meg vagyunk győződve arról, hogy az igazi bűnösök nem mi vagyunk.

  Még nem látjuk tisztán, hogy szavainkkal, tetteinkkel, csalárd indulatainkkal hány ember életét tettük tönkre!

  Többek között, a saját életünket is! De ezeket igazán csak akkor látjuk be, ha már megvilágosodunk.

  Hányszor csaptunk be, és vezettünk félre embereket, hányszor hazudtunk olyankor is, amikor nem is volt rá szükség, de azért „jól esett!” Azonban ahelyett, hogy megbántuk volna, még büszkék is voltunk arra, hogy félrevezettünk valakit.

  Viszont, ha bennünket csaptak be, azt már nem tartottuk annyira humorosnak. Sőt!

  Fokozatosan belátjuk, hogy milyen bűnökben éltünk eddig.

  Az is világossá válik, hogy a Jézussal való közvetlen kapcsolat felvételét eddig a mi rossz természetünk akadályozta meg.

  Az igaz, hogy azt mondták róla, hogy a bűnösök barátja, ám Ő azokkal vette fel a kapcsolatot, akikben hajlandóságot látott a változtatásra.

  Ezért azt várja tőlünk is, hogy őszintén akarjunk Vele lenni, és ekkor küldi el a Szent Lelket, /Szellemet/, hogy megtisztítson minden bűntől bennünket.

  De ez egy lassú folyamat. Türelmesnek kell lennünk magunkhoz!

  Ha a saját bűnünk már annyira fáj, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk elviselni, akkor kiabáljunk Jézushoz, hogy segítsen megszabadulni a terheinktől!

  Hamarosan küldi az enyhülést hozó vigaszát.

  A bűnünk megvallása és megbánása után megkönnyebbülünk, mert megszabadultunk a nyomasztó gondunktól. Egyre könnyebbé válunk, ahogyan felbukkannak és megbocsáttatnak a múltban elkövetett vétkeink. Ez a folyamat addig folytatódik, amíg mindent felhoz a Lélek /Szellem/ és meg nem tisztít bennünket az összes bennünk levő bűntől, a rossz hajlamainktól.

  Azonban, ha mindez bekövetkezik, akkor arra kell nagyon vigyáznunk, hogy ezután már ne kövessünk el több bűnt!

  Óvatossá kell válnunk! Figyeljünk arra, mit teszünk, mit mondunk, hogy az Úr szeretetét és jelenlétét el ne veszítsük, még rövid időre se!

  Amikor már mindezeket megtapasztaltuk, akkor jövünk rá, hogy milyen értékes kincs birtokában vagyunk, és ezt a kincset mindig birtokolni akarjuk!

  Vigyáznunk kell arra is, nehogy valami, vagy valaki eltérítsen bennünket az Úrtól, bármilyen „jó szándék” vezérli is az illetőt!

  Ha mindezeket megtapasztaljuk, lassan rájövünk, hogy ezek után Isten elvárásainak kell engedelmeskednünk, és nem az emberek elvárásainak!

  Még ha fájdalmas is, de meg kell tanulnunk, hogy nem az számít, hogy ki mit mond, vagy mit feltételez rólunk, hanem mindenkor Jézus Krisztus akarata! Még abban az esetben is, ha ez azzal jár, hogy kirekesztenek bennünket a közösségből, elfordul tőlünk a családunk, nem értik meg mi történik velünk.

  Mindig az Úr legyen az első, és a legfontosabb számunkra!

  Szép lassan megértjük mit kíván tőlünk, és minden porcikánkkal igyekszünk betartani a „szabályokat,” és megtartani az Ő akaratát!

  Ezek után már munkába is állíthat minket, amihez adja a tehetséget, és az erejét. Beindul egy csodálatos együttműködés köztünk és Jézus Krisztus között, ami minden várakozást felülmúl.

  Bármilyen magas és vastag „fal” állja el utunkat, Jézussal minden akadályt le tudunk küzdeni!

Verók Tünde rovata – Hitetlenség

A hitetlenség

A képhez tartozó alt jellemző üres; Kékség.jpg a fájlnév

   „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés Istennel? Aki ezért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.

  … Engedelmeskedjetek azért Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” /Jak. 4,4. 4,7./

  „Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. /Róm. 8.18./

  „Akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.” /Róm. 14,8b/

  Eddig a pénz irányította az életünket. A mennyisége határozta meg, hogy jól éreztük-e magunkat, vagy rosszul? Meg tudtunk-e vásárolni mindent, amit megkívántunk, vagy nem?

  Ha nincs elég pénzünk, akkor rosszkedvűek, idegesek leszünk, hiszen a vágyaink nem lesznek kielégítve.

  Most azonban el kell érnünk azt, hogy már ne a pénz irányítsa a mindennapjainkat, hanem Jézus Krisztus!

  Ne ijedjünk meg a pillanatnyi hiányoktól és szenvedésektől! Soha ne felejtsük el, hogy itt a Földön csak átmenetileg, és egy rövid ideig élünk!

  A tényleges életünk a testünk halála után következik be, és ez az örökkévaló élet!    Tehát, azt kell tekintenünk a valós jövőnknek!

  Ezért sem mindegy, hogy itt, ebben a világban hogyan éljük az életünket. Ne a pillanatnyi, a látszólagos biztonságunk legyen a cél! Ne a pénz irányítson bennünket, hanem bízzuk életünk irányítását az Úrra! Engedjük meg Neki, hogy megtisztítson bennünket, bármennyire fájdalmas is, mert a fájdalom mellett, azonnal kapjuk a vigasztalást.

  Sose felejtsük el, hogy meztelenül jöttünk a világra, és meztelenül fogjuk elhagyni azt.

  Amit mi itt felhalmozunk ebben az életünkben, és értékesnek tartunk, azt az utódaink nem biztos, hogy becsülni fogják.

  Arról se feledkezzünk meg, hogy gonosz erők húzódnak meg a pénz utáni sóvárgás mögött!

  Álljunk ellen a kísértéseknek!

  Egy kedves ismerősöm nemrég kijelentette, hogy semmilyen körülmények között sem akar szegény lenni, és nem akar semmilyen nehézségen keresztülmenni! Ha ez az ára annak, hogy valóban Isten útján járjon, akkor inkább nem kér belőle!

  Ez azért is volt megdöbbentő kijelentés részéről, mert már régóta jár templomba, imádkozik, és azt mondja, őszintén hiszi Isten létezését.

  Tudja, és tapasztalja, hogy Isten „kezébe vette” az Ő életét is, és most teljes szívéből tiltakozik.

  Persze, nem csak ő, hanem mások is visszarettennek, ha elkezdődik az akarat átadása és átvétele. mert úgy érzik, hogy nagy ára van a teljes odaszánásnak.

  Ha Jézus „belenyúl” az életünkbe, akkor rögtön tiltakozunk, mert ezek a „beavatkozások” sértik az egoizmusunkat.

  Eddig az „én” tudatunk, az önzésünk uralkodott minden felett, most meg át kellene adnunk az akaratunkat az Úrnak! Nem hisszük el, hogy a mi akaratunknál jobban lehet irányítani az életünket.

  Persze, hogy fájdalommal jár, ha nem tehetjük azt, amit eddig megtehettünk! Ha ezután nem kényeztethetjük magunkat, ahogyan eddig! Ha nem mondhatunk ki „büntetlenül” akármit, ha szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy nem is vagyunk azok, amiknek eddig hittük magunkat! Nem vagyunk se jók, se okosak, se felsőbbrendűek, amiről meg voltunk győződve! Ha kiderül, hogy mennyi gonoszság, aljasság van bennünk! Mennyi ember életét tettük tönkre rosszindulatú, gonosz megjegyzéseinkkel! Hány embert csaptunk be hazugságainkkal! Ki szeret ezekkel szembesülni? És ha szembesülünk, akkor azonnal menekülni akarunk előle.

  A Szent Szellem mindezekkel szembesít bennünket, azonban Isten adja a megbánás ajándékát!

  Ezeket a szembesítéseket át kell élnünk ahhoz, hogy végbemenjen a lelki tisztulás, hogy helyreálljon az eredeti állapotunk Istennel!

  Természetes reakció, ha menekülni akarunk az ilyen, és ezekhez hasonló szembesítések elől, hiszen ki szereti azt, ha fájdalmat, nehézséget okoznak neki?

  Azonban, ha világossá válik, hogy mi, miért történik, még a fájdalmakat és a nehézségeket is el lehet viselni, főként, ha kérjük a segítséget az Úrtól!

  Mert nem szabad soha elfelejtenünk, hogy Jézus megsebez, de azonnal be is kötöz bennünket. Tehát, adja az ésszel fel nem fogható vigasztalását! Soha nem hagy bennünket a bajban! Csak annyira „terhel” meg minket, amennyit elbírunk viselni! Mindig kivezet minden problémából.

   Szépen, fokozatosan megtanít bennünket az engedelmességre, és a teljes, feltétel nélküli bizalomra!

  Ha ezek a fájdalmas tapasztalatok nem következnének be, akkor soha nem tudnánk megbízni Istenben! Ezért kell átmennünk rajtuk! Ez a tanulási folyamat addig ismétlődik, amíg valóságosan át nem adjuk az akaratunkat az Úrnak!

  Engedjük meg, hogy Jézus Krisztus irányítsa az életünket, a legapróbb részleteket is beleértve!

  Sokan úgy képzelik el, és azt várják, hogy az Úr nagy „pompával” jelenik majd meg az életükben.

  Ez soha nem fog bekövetkezni! Ellenkezőleg! Hétköznapi módon tapasztaljuk meg Őt, és ezután is velünk lesz a leghétköznapibb dolgokban! A nap minden percében, ha megengedjük Neki, ha figyelünk Rá, ha megbízunk benne!

    Amíg meg nem teremtődik a közvetlen kapcsolat, addig el se tudjuk hinni, hogy Jézus valóban gondoskodhat rólunk, és semmiben sem fogunk hiányt szenvedni sem mi, sem a családunk.

  Igazán fel se fogjuk ésszel, micsoda biztonságban, szeretetben, örömben élhetünk, amíg meg nem tapasztaljuk.

  De ahhoz, hogy mindez valósággá váljon, az Úrnak meg kell semmisítenie a legnagyobb ellenfelét, az egoizmusunkat.

  Az igazi bizalom az, ha mindenünket fel tudjuk ajánlani az Úrnak, tegyen belátása szerint!

  Higgyük el Neki, hogy van lehetősége minket ellátni, betölteni bennünket a mennyei javakból!

  Ha valóban át tudjuk adni életünk irányítását Jézus Krisztusnak, akkor valósággá válik a soha el nem apadó élet forrása, és megtaláljuk az oly sokak által áhított öröm forrását is! Mindezekért le kell mondanunk az akaratunkról, és magunkat teljesen átadni az Úrnak!

  Ne a látszatra adjunk, hanem ténylegesen éljük át Jézus Krisztussal a mindennapjainkat!d

Verók Tünde