Japán metalcore a Dürerben: Crossfaith

Írta: Labancz Andrea

Nem először járnak hazánkban, azonban önálló fellépőként 2020 február 22-én debütál majd a Dürerben a japán metalcore legígéretesebb exportcikke, a Crossfaith.

Crossfaith

Crossfaith

Synchronicity 2020 című turnéjukkal térnek vissza a kontinensre, hogy az EX_Machina után valami teljesen újjal lepjék meg a magyar rajongókat. Tavaly júniusban jártak nálunk utoljára, de akkor az Underoath zenekarral közösen, most viszont egy egész estés Crossfaith-őrületben lehet részünk. Nemrég ért véget nagy kedvencünkkel, a brit Enter Shikarival közös japán turnéjuk, ami a beszámolók alapján igencsak jól sikerült. A két csapat egyébként is jó barátságban van egymással, a Shikari frontembere Rou Reynolds korábban már közreműködött a Crossfaith Freedom című dalában:

A metalcore-t elekronikával és időnként rappel fűszerező csapat 2006-ban indult világhódító útjára Osakából. A banda tavaly jelentette meg legutóbbi, EX_Machina címet viselő, sorrendben ötödik lemezét, mely a jövőben játszódik, most pedig máris újdonsággal kecsegtetnek.

Képtalálat a következőre: „Crossfaith”

Egy meglehetősen hosszú, majdnem két éves turnét zártunk az EX_MACHINA lemezzel, és most készülünk a következő lépésre, egy másik dimenzió kioldására. Ez egy teljes brit-európai headlinder turné lesz, a Synchronicity 2020. Ezúttal valami olyanra számíthattok, amit tőlünk még sosem hallottatok. Találkozzunk a pitben!”- mondta Kenta ‘Ken’ Koie, a zenekar frontembere.

Kíváncsian várjuk mivel lepnek meg bennünket a fiúk. 😉

 CrossfaithkoncertDürer Kert2020metalcoreSynchronicityturné

Búcsúcsók: nyáron Budapesttől is elköszön a KISS

A KISS bejelentette END OF THE ROAD elnevezésű utolsó turnéjának összes állomását, ahol decibelekbe csomagolt látvánnyal, hatalmas produkcióval és legendás dalokkal ünnepelnek majd. Négy és fél évtized után ezen a turnén mond búcsút rajongóinak az ikonikus banda. A többéves turné 2020 nyarán Európába is ellátogat, Budapesten is látható lesz: 2020. július 16-án lépnek fel a Papp László Sportarénában.

Búcsúcsók: nyáron Budapesttől is elköszön a KISS

Búcsúcsók: nyáron Budapesttől is elköszön a KISS

A sminkelt szörnyek nem kevesebbet kínálnak, mint egy óriási rock show-t pirotechnikával, lézerekkel, hatalmas színpaddal és egy kisvárosnyi lámpaparkkal. Paul Stanley, Gene Simmons, Eric Singer és Tommy Thayer vért és tüzet fognak okádni, rakétákat lőnek ki a hangszereikből és felszállnak a rajongók fölé…. A klasszikus sminkjeikben – vajon vízálló? – több mint két órán keresztül játsszák majd azokat a dalokat, amelyek egy egészen új műfajt hoztak létre, és a KISS-t a Rock and Roll Hírességek Csarnokába juttatták. Olyan klasszikussá vált dalokról van szó, mint például az I Was Made For Lovin ‘You, a Love Gun, a Deuce vagy a Rock And Roll All Nite, valamint még tucatnyi slágerük a 24 arany- és platinalemez státuszt elért albumaikról.

A KISS azt ígéri: „Ez lesz az utolsó ünnep azoknak, akik már láttak bennünket, és az utolsó lehetőség azoknak, akik még nem.”

A 2019 januárjában, a kanadai Vancouverben indított turnéval a zenészek Észak-Amerika legnagyobb csarnokaiba, Európa nagyvárosaiba és a legnagyobb fesztiválokra jutottak már el. Még előttük van Óceánia, Ázsia, Dél-Amerika és egy újabb oda-vissza utazás az Egyesült Államokban. A KISS világméretű jelenség, tehát karrierjüket ennek megfelelően egy hatalmas világkörüli robbantással fejezik be – vagy inkább sok robbantással, estéről estére.

Már a legutolsó koncertet is bejelentették. 2021. július 17-én az 1973-ban alapított banda utoljára abban a városban áll színpadra, ahol az egész kezdődött: New Yorkban. Hiszen még a legizgalmasabb party sem tarthat örökké. Az END OF THE ROAD turnéval “Demon“, “Starchild”, “Spaceman” és “Catman” elbúcsúzik a rajongóktól 45 éves zenei karrierjüket ünnepelve, amely alatt több mint 100 millió lemezt adtak el, rekordokat döntöttek és befolyásoltak szinte minden zenekart a Rock’n’Roll történetében.

19 éves a KISS pszichopata videójátéka

A budapesti koncertre jegyek november 14-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

KISS-koncert cápákkal

Csatoltunk egy koncertet – nevükből eredően ők még megmaradnak a búcsúturné után is:)

 KissEND OF THE ROADkoncertAréna

koncert.hu

FILM – ZENE – A film – Múlt karácsony a magyar címe – a 2016-ban elhunyt George Michaelnek állít emléket

A film – Múlt karácsony a magyar címe – a 2016-ban elhunyt George Michaelnek állít emléket, s bár a címe azonos az ikonikus slágerével, ne musical-re készüljön, aki beül rá.

Fotó: Universal Studios

Fotó: Universal Studios

Trónok harcából ismert Emilia Clarke (Daenerys) főszereplésével készülő filmben feltűnik Emma Thompson és Henry Golding is. A karácsonyi dal történetét feldolgozó filmet Paul Feig (KémSzellemirtók) rendezi, a forgatókönyvet pedig Emma Thompson és Greg Wise írta.

A film ezekben a mozikban lesz látható.

A filmben George Michael mindenki által ismert zenéje hallható, de egy eddig még soha nem hallott dal is szerepel benne, ráadásul teljes hosszában (6 perc), a film végén.

A hír forrása

Paul Feig azt is aláhúzta, hogy a film nem musical.

“Van benne néhány olyan rész, ahol a színészek valóban együttélnek a zenével, máshol George zenéje vezeti, vagy nyomatékosítja a történetet” – nyilatkozta.

A rendezőt megkérdezték arról is, nem parázik-e attól, hogy a közösségi média korszakában a filmet még azelőtt megtorpedózzák, mielőtt a mozikba kerülne, példaként említve a Macskák trailerét, ami aztán kapott rendesen…  Azt felelte, hogy gyakorlatilag mindenért idegesek, hogy fogadják a trailert, a plakátot, a filmetde éppen azért dolgoztak ennyit rajta, hogy minden jól süljön el. Amikor az ötlet egyébként felmerült, George Michael is örömmel fogadta, sajnos, korai halála megakadályozta abban, hogy részt vehessen a munkálatokban.

A filmbemutató időpontja természetesen nem véletlen: a forgalmazók  – vajon miért… – a karácsonyi időszakot szeretnék megcélozni a mozikban. Hozzátesszük: a Mamma mia vagy a Bohemian raphsody menetelését látva, nem igazán vásároltak zsákbamacskát.

A sztori a Port.hu szerint így kanyarog, reméljük, megtartják az eredeti címet, mert az, hogy Múlt karácsony, nem hordozza magával a film George Michael-ságát…:

“Kate csengettyűs cipőben csetlik-botlik London-szerte és a saját rossz döntései között. Ő ugyanis egy egész évben nyitva tartó karácsonyi boltban dolgozik manóként – ez a munka szintén nem volt a legjobb döntés. Tom túl szép, hogy igaz legyen, amikor besétál az életébe, és elkezd átlátni a falakon, amelyeket Kate maga köré épített. Miközben London átalakul az év legcsodálatosabb időszakában, ennek a két fiatalnak csak nem akar összejönni semmi. Ám néha hagyni kell, hogy a hó ahogy esik, úgy puffanjon, néha a szívedre kell hallgatnod…”

Talán ez a film rehabilitálja a címadó slágert, mert tavaly karácsonykor az is megtörtént, hogy 231 brit kocsmában betiltották a Last Christmast.

Last ChristmasfilmGeorge Michael

koncert.hu

FILM – Szófiában díjazták Blénesi Kincsőt, a Casting gyergyószentmiklósi főszereplőjét

A zsűri elnökének díját kapta meg Blénesi Kincső, Csoma Sándor Casting című rövidfilmjének főszerepéért a szófiai Early Bird Nemzetközi Diákfilmfesztiválon. Bulgária legnagyobb diákfilmes szemléjét 15. alkalommal szervezték meg november 1. és 5. között a fővárosban.

A gyergyószentmiklósi Blénesi Kincső, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színész szakos hallgatója a 18 éves Júliát alakítja a Castingban. A szegény bányavárosban élő lány egy nap szerencsét próbál egy modellválogatáson, a casting során azonban kiderül, hogy valójában pornófilmszereplőket keresnek. Júlia először visszautasítja az ajánlatot, de a karizmatikus holland producer vonzalmat ébreszt benne, és végül levetkőzik a kamera előtt. A videó felkerül az internetre. Júlia visszamegy a hotelba, hogy rávegye a producert, törölje le a felvételt. De a hollandnak van egy feltétele…

Casting

Csoma Sándor diplomafilmje a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), valamint az Inforg M&M Film koprodukciójában jött létre, producere Mécs Mónika, Alföldi Nóra, Mesterházy Ernő, Mártonffy Zoltán, Dreisigger László, Deák Dániel és Bosnyák Miklós. A film operatőre Balázs István Balázs, aki ezért a munkájáért elnyerte a grúziai Golden Eye nemzetközi operatőr fesztivál fődíját. A Casting ugyanitt a legjobb diákfilm díját is megkapta.

Kultúra-fesztivál Kultúrszüret – Debreceni őszi fesztivál

Kultúrszüret címmel rendezik meg az idei Debreceni őszi fesztivált november 10-19. között a cívisvárosban – jelentették be a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón.

    Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője azt mondta, hogy Debrecenben az ősz legjelentősebb kulturális rendezvénye igazi programkavalkádot nyújt: számos művészeti ágban kínálnak minőségi programokat, alkalmat adva helyi és országos jelentőségű évfordulókról való megemlékezéseknek is.

A Kölcsey központban koncertek, kiállítások, színház- és táncművészeti előadások, gyermekprogramok, népművészeti rendezvények várják majd az érdeklődőket – jelezte, kiemelve az évfordulós programok közül az Ady Endre halálának 100. évfordulójára szervezett zenés irodalmi estet, amelyen mások mellett Csík János és Dresch Mihály zenél, Auksz Éva és Őze Áron pedig verset mond.


“Európa, hogy arcát kezdte veszíteni és megsápadt, jól esett felhívni a figyelmet az európai kultúra egyik fundamentumára, a görög műveltségre” – hangoztatta a sajtótájékoztatón Berecz András énekes, mesemondó, folklórkutató annak apropóján, hogy november 11-én új műsorával érkezik Debrecenbe. Hozzátette: mivel az ember az élményeiért maga felel, ezért úgy érezte, időszerű Európának felmutatni Európát magyar szemmel.


Ennek szellemében a Síp és lant – tisztelet Arisztotelésznek című műsorában Berecz András az ógörög írott műveltségből és az újgörög népművészetből merítve a mese, a muzsika és a tánc nyelvén beszél barátaival együtt az isteni harmóniáról és emberi ösztönökről, miközben kiderül az is, hogy “napjaink értékvesztett világában miért érdemes az európai kultúra bölcsőjéhez visszanyúlni”.


A több mint 20 éves Debreceni őszi fesztivál programjait beharangozó sajtótájékoztatón Bálint Albin kulturális menedzser a Pán Péter avagy a Sohasziget titka című zenés mesejátékra hívta fel a figyelmet, amely családoknak jelent majd látványos kikapcsolódást november 16-án a Kölcsey központban. Pán Péter örökérvényű története Halasi Dániel rendezésében egy bábmusical keretében elevenedik meg, ahol óriás bábok, árnyjátékok, reptetés, biciklin beguruló zongora gondoskodik arról, hogy egy percig sem lankadjon a figyelem – húzta alá.


Korponai Tibor, kulturális menedzser Bősze Ádám Bő szekund című második zenei stand up estjét, illetve Stohl András az Élet Katedrális sorozat keretében újrakezdés önmagammal című önvallomásának november 14-ei bemutatóját ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

MTI/http://kolcseykozpont.hu/

Kultúra-színház – A hétvégén rendezik meg a IV. Nemzeti VERSeny döntőjét

A hétvégén rendezik meg a IV. Nemzeti VERSeny döntőjét: szombaton és vasárnap a Nemzeti Színházban lép fel a verseny 25 legjobb versmondója, akiknek a versklipjeit is levetítik.

A Vers Oldala

    A programban szerepel a Psyché című előadás, és a Magyar Versmondók Egyesülete díjakat ad át. Ezúttal korlátozott számban külsős nézőket is fogad a Nemzeti VERSeny, és a döntőt a Facebookon élőben közvetítik – emelik ki a Nemzeti Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése, az idén kiemelt figyelemmel a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára és a közéleti költészetre.


A verseny védnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki Lutter Imrével, a verseny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg a döntőt. A zsűri tagja Udvaros Dorottya és Bakos-Kiss Gábor színművész, Kiss László rendező, Lutter Imre versmondó művész, producer és Szabó László kommunikációs szakember.


A versenyt három fordulóban rendezték meg. Minden nevező négy verssel jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amelyek közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A négy vers közül egy a rendszerváltoztatás költészetéhez kellett, hogy kapcsolódjon, egy Ady Endre-vagy Weöres Sándor-verset, egy klasszikus magyar és egy szabadon választott magyar verset kellett még előadni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a nézők szavazatai alapján alakult ki a 25 fős mezőny, amelynek versklipjei a YouTube közösségi videómegosztó portálon láthatók.


A közleményben kiemelik, hogy a verseny mintegy 200 indulója között megtalálható volt 6 éven aluli és 85 éven felüli versmondó is. A versenyzők között volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci és angliai magyar versmondó, akik közül két erdélyi versmondó jutott a döntőbe.


A döntő nyilvános, közönség előtt zajlik, korlátozott számban a magyarversmondok@gmail.com címen lehet regisztrálni nézőként, díjmentesen, mindkét napra külön.


Szombaton a verseny kísérő programjaként a nézők láthatják a Feledi Project Psyché című táncelőadását, amelyet Weöres Sándor műve ihletett. Vasárnap a versmondások mellett a Magyar Versmondók Egyesülete átadja a Ki viszi át a Szerelmet kitüntetéseket. A zsűri mindkét nap minden produkciót azonnal értékel. A kétnapos versenyt élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny Facebook-oldalán.

MTI/http://www.vers.hu/

Visszavonul a kick-box világbajnok nyomozó

A képhez tartozó alt jellemző üres; busa-gabi-feketefeher.jpg a fájlnév

“A csúcson hagyja abba Dr. Busa Gabriella, aki a light-contact, low-kick és K1 kick-box vb-n nyert aranyérmét követően úgy döntött: befejezi aktív sportolói pályafutását. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozójaként dolgozó 31 éves hölgy
azután jutott az elhatározásra, hogy első ízben állhatott fel húgával, Andreával együtt a dobogó legfelső fokára egyazon világversenyen – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.*

A képhez tartozó alt jellemző üres; busa-gabi-es-andi.jpg a fájlnév

Busa Gabriella 2017-ben, a nagy sikerrel megrendezett budapesti világbajnokságon nyert először vb-aranyat, és mindjárt kettőt is: a light-contact és a kick-light szakágak női 50 kg-os küzdelmei során is ő diadalmaskodott. A szegedi klasszis címvédőként érkezett az október végi, szarajevói vb-re, ahol light-contactban megvédte világbajnoki címét. Testvére, a háromszoros Európa-bajnok, 26 esztendős Busa Andrea pedig a 60 kilós súlycsoportban bizonyult a legjobbnak, ezzel a Busa-nővérek nevéhez fűződött a magyar válogatott két győzelme a felnőtteknél.

November végén a törökországi Antalyában bonyolítják le a pointfighting, kick-light, full-contact és zenés formagyakorlat vb-t. Eredetileg Gabi is indult volna kick-lightban, a boszniai siker után azonban úgy döntött: nincs tovább.

*”Minden adott arra, hogy befejezzem”* – jelentette ki Busa Gabriella.
– *”Ugyebár, azt mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, és én most azt érzem, hogy elértem, amit kellett, amit szerettem volna, amiről gyerekként álmodoztam. Sikerült megvédeni a címem, emellett olyan még soha nem fordult elő, hogy Andreával mindketten nyertünk egy világversenyen. Fantasztikus ez is, plusz engem választottak a legjobb női versenyzőnek, azt hiszem, hogy ennél nincsen feljebb.

Ráadásul már nem is leszek fiatalabb, és nagyon-nagyon megviseli a szervezetemet a fogyasztás. Tavaly volt egy sérülésem az Eb-n, az elődöntőben elszakadt a vádlim, amiben valószínűleg a fogyasztás is közrejátszott, és eltört az orrom is. Nem szeretnék egy ugyanilyet kockáztatni azzal, hogy most elindulok Antalyában, és ha ott nem sikerülne nyernem, akkor két évet kellene megint várni, hogy tényleg a csúcson
hagyjam abba. Úgyhogy ez a tökéletes pillanat.”*

Az immár háromszoros világbajnok 22 éve ismerkedett meg a sportággal testnevelő tanár szülei hatására. A kick-boxot csak egyszer szakította meg, két és fél évre. Amikor végzett a rendőrtiszti főiskolán, elkezdett dolgozni és mellette nekifogott a jogi egyetemnek, akkor úgy érezte, nem fér bele a sport.

Később viszont annyira hiányzott a kick-box, hogy újrakezdte és 2013 óta folyamatosan a felnőtt válogatott tagja.

A képhez tartozó alt jellemző üres; busa-gabi-vb-dobogon.jpg a fájlnév

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályán nyomozóként dolgozó Busa Gabriella imádja a munkáját. Szereti benne, hogy nehéz szakterület, ahol összetett ügyekkel találkozik, és sokat kell gondolkodni, mindazonáltal a rendőrnő nem akarja otthagyni a kick-box világát sem.

*”Semmiféleképpen nem fordulhat elő, hogy ne sportoljak és szeretnék benne maradni a kick-box körforgásában is. Szerintem edzőként próbálkozok majd, de ezek egyelőre még távolabbi tervek.”*

Turák Péter 
Bányász Árpád 
(NVESZ sajtó)

Kultúra-zene-tánc-hagyományőrzés – Fölszállott a páva – Az első élő adással folytatódik a műsor pénteken

Az első élő adással folytatódik a Fölszállott a páva idei gyerekévada, péntek este tizenkét produkciót láthatnak a nézők.

    A Duna Televízióban 19 óra 30 perctől sugárzott műsorban a gyerekek ezúttal is négy kategóriában – énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek – mérhetik össze a tudásukat. Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

Az első élő adásban a táncos szólisták és táncospárok között Molnár Szabolcs (Debrecen), Kristóf Áron (Dernő, Felvidék), valamint Dudás Lili és Kispál Domonkos (Jászberény) mutatkozik be.

A táncegyüttesek közül a szombathelyi Vasi Kislegényczéhet, a badacsonytördemici Tördemic Néptáncegyüttes Pörge csoportját, valamint a budapesti Kis Kincső Néptáncegyüttest láthatják a nézők.

Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában a Kisrügy énekegyüttes (Székesfehérvár), Szász Csanád László (Körtvélyfája, Erdély) és a Tulipános Tilinkó (Pécs) lép színpadra.

A hangszeres szólisták és zenekarok közül az Ördöngös Népzenetanoda (Komárom), Nagy Benedek (Budapest) és Merkovity Anna (Temerin, Vajdaság ) adja elő produkcióját.

A zsűri tagja Sebestyén Márta, Kossuth-díjas népdalénekes; Salamon Beáta előadóművész, népi hegedű tanár, a népművészet ifjú mestere, a Magyar Arany Érdemkereszt birtokosa; Kocsis Enikő Harangozó-díjas koreográfus, táncművész, a Szentendre Táncegyüttes, a Győri Lippentő és a Fitos Dezső Társulat művészeti vezetője; Eredics Gábor Kossuth-díjas népzenész, akadémikus, a Vujicsics Együttes vezetője, a Zeneakadémia tanára; Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, táncművész, A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója, a Honvéd Együttes igazgatója.

A műsorban egy különleges produkciót, a Csillagkaput is láthatják a nézők az Alba Regia Táncegyüttes Pulutyka csoportja, a Parapács Zenekar, a debreceni Kispendely Énekegyüttes és Novák Péter közreműködésével.

A MTVA és a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

MTI

Kultúra-film-híresség-USA – James Dean CGI-karaktere is szerepelni fog egy új amerikai háborús filmben

James Dean családja beleegyezett, hogy a néhai színész CGI-technológiával létrehozott karaktere szerepeljen egy készülő amerikai filmben, amely a vietnami háborúról fog szólni – számolt be róla a deadline.com filmes hírportál.

Képtalálat a következőre: „James Dean”

    A Finding Jack című film produkciós előkészületei már novemberben elkezdődnek. A 24 évesen, 65 éve elhunyt színész szerepeltetésének jogait a Magic City Films szerezte meg.

A portál szerint a CGI-klón szereplésének bejelentése jókora vihart okozott a Twitteren, a hírt kommentálók zömmel elítélően nyilatkoztak.

“Biztos vagyok benne, hogy Deant is kirázná a hideg. Ez őrültség. Talán szerezzünk egy számítógépet, amely fest nekünk egy új Picassót. Vagy ír egy rakás új John Lennon-számot. Ez az érzéketlenség szégyenletes” – fogalmazott bejegyzésében Chris Evans színész.

Julie Ann Emery televíziós színész szerint a CGI-karakter nem James Dean lesz. “Csak az arcát használják egy motion capture-alakításhoz, és egy ‘névtelen’ színész hangját. Érdekelne, hogy hogyan szerepel majd a stáblistán, hogyan fizetik meg az igazi színészeket. Ez a társaság nagyon keveset tud a színészetről” – írta a mikroblogportálon.

A Finding Jack rendezője Anton Ernst és Tati Golykh lesz a Magic Citytől. A film Gareth Crocker azonos című, 2011-ben megjelent regényén alapul. A forgatókönyvet Mari Sova írta.

Dean CGI-klónja a főhős, Rogan szerepét kapta. Ernst elmondta, hogy sokáig kutattak olyan színész után, aki el tudná játszani, de végül úgy döntöttek, hogy ezt a rendkívül összetett karaktert csak Deanre bízhatják.

Az évtizedek óta halott színész valósághű mását a kanadai Image Engine és a dél-afrikai MOI Worldwide vizuáliseffekt-cégek (VFX) alkotják meg a filmhez. A további szereposztást még nem hozták nyilvánosságra, a producerek azonban elárulták, hogy Diane Warren már szerzett egy új számot a filmhez.

Ernst azt is közölte, hogy James Dean családja úgy tekint a készülő produkcióra, mint a színész negyedik filmjére, amelyet már nem sikerült elkészítenie. “Nem okozunk csalódást a rajongóinak” – ígérte a rendező-producer.

Dean végzetes autóbalesete előtt mindössze három filmben játszott: a Haragban a világgal, az Édentől keletre és az Óriás című produkciókban. Az utóbbi kettőért Oscar-díjra jelölték, ám az Óriás bemutatója előtt, 1955-ben elhunyt.

Crocker regényének hőse azután jelentkezik a hadseregbe, hogy felesége és lánya meghal egy repülőszerencsétlenségben. A vietnami harctéren akar meghalni, de megment egy kutyát, amelyet Jacknek nevez el, és amely az egysége kabalája lesz. A háború után nem engedik, hogy hazavigye a kutyát, ezért dezertál vele, és megpróbál átjutni Thaiföldre. A film azon a valós tényen alapul, hogy a vietnami háború végén több mint tízezer kutyát hagytak ott a katonai egységek – emlékeztetett a deadline.com cikke.

A Finding Jack premierjét 2020-ban a háborús veteránok napjára tervezik.

MTI

Kultúra-film – Magyar közelkép a Cottbusi Filmfesztiválon

Close Up HU címmel különprogramot szentel a közelmúlt magyar filmtermésének a héten zajló Cottbusi Filmfesztivál.

Rossz versek (Reisz Gábor, 2019, 97 perc)

Az ötnapos szemlén összesen 20 magyar rendező munkája látható – olvasható a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) csütörtöki közleményében.

Az ifjúsági filmek versenyében Hartung Attila első mozifilmje, a FOMO – Megosztod, és uralkodsz, a rövidfilmes mezőnyben Vermes Dorka Anyák napja című filmje indul. A közönségkedvencek között A Viszkis című Antal Nimród-filmet vetítik Cottbusban.

A németországi fesztiválon szerepel még a fentieken kívül Szász Attila Apró mesék, Topolánszky Tamás Yvan Curtiz, Szőcs Petra Deva, Moll Zoltán Engedetlen, Szász János A hentes, a kurva és a félszemű, Nagy Viktor Oszkár Hivatal, Kostyál Márk Kojot és Reisz Gábor Rossz versek című egész estés alkotása. Emellett műsoron lesz Bacsó Péter felújított klasszikusa, A tanú eredeti, cenzúrázatlan változata is.

Ezeken túl Bakony Alexa, Fatér Ambrus, Meggyes Krisztina, Lőrincz Nándor és Nagy Bálint, Saufert Ákos, valamint Schwechtje Mihály egy-egy rövidfilmje, és Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas alkotását is láthatja a német közönség.

A Cottbusi Filmfesztivált 1991-ben alapították az egykori NDK filmklubmozgalmának kezdeményezésére, azóta nyújt évről évre átfogó képet a kelet-európai térség filmművészetéről.

MTI