Harmadszor is életre kell Balatonkenese – Balaton Fesztivál június 27. és 20. között – 3. rész

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Balaton Fesztivál 2019 – Még több élmény, új terek, Balatonkenese életre kel

Harmadik alkalommal várja látogatóit a Balaton Fesztivál 2019. június 27. és 30. között tematikus zenei koncertekkel és új családi élményekkel. Az ingyenes családi gasztrofesztivál idén még nagyobb területen kínál egész hétvégés szórakozást minden korosztály számára Balatonkenesén.

Nézzük a 3. napot:

Betty Love/Fesztivál Nagyszínpad – Szombat – 20:45

Olyan, mint a méz, olyan édes lesz ez az este, tele rég hallott slágerekkel Betty Love előadásában a Balaton Fesztiválon.

Krisz Rudi/Fesztivál Nagyszínpad – Szombat – 21:30

Keresem a szót, hogy elmondjam, milyen az amikor a Balaton Fesztiválon a szíved dobban…

Balaton Fesztivál UFOUFO/Fesztivál Nagyszínpad – Szombat – 22:15

A ’90-es évek legendás dance-pop csapata újra a színpadon! 🙂

Balaton Fesztivál KozmixKozmix/Fesztivál Nagyszínpad – Szombat  – 23:00

Kérésetekre Kozmix a házban és nagykoncerttel a Balaton Fesztiválon!

Ámokfutók/Fesztivál Nagyszínpad – Szombat – 0:30

A valódi retró Ámokfutók hangulattal, szamurájokkal, csókokkal és felejthetetlen táncolnivalókkal érkezik Kozsó Balatonkenesére.

Balaton Fesztivál Náksi AttilaDj Náksi/Fesztivál Nagyszínpad – Szombat – 1:15

Náksi Attila felejthetetlen bulit csinált minden évben a Balaton Fesztiválon, 2019-ben is elhozzuk Nektek!

FESZTIVÁL NAGYSZÍNPAD

Június 27. Csütörtök

18:00    Aaron Wise

21:00    Lauer

22:00    Antonyo

23:00    Hamvai PG

Június 28. Péntek

19:00    LGT emlékzenekar

21:00    Lord

23:00    Zártosztály

0:30      Rock DJ (Paplan)

Június 29. Szombat

19:00    Házigazda Dj Bandi

20:45    Betty Love

21:30    Krisz Rudi

22:15    Ufo

23:00    Kozmix

0:30      Ámokfutók

1:15      Náksi

Június 30. Vasárnap

17:30    That’s Right Baby!

19:30    Ricky and the drunken sailors

21:30    Mystery Gang

GYEREKSZÍNPAD

Június 28. Péntek

15:00    Mókás Marcsa meséi

15:30    Táncház

17:00    Kiskalász

             

Június 29. Szombat

14:00    Firtos Babó meséi

14:30    VISION Hip Hop

15:15    Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió

17:00    Hahó zenekar

Június 30. Vasárnap

13:00    Batyus Gizi meséi

14:00    Magic Dance

14:30    Dance Action

15:30    Kisvirág bábelőadás

17:00    Varnyú Country zenekar

Forrás: http://balatonfesztival.com/facebook

Kisvárdai színházi seregszemle 31. alkalommal

Ma kezdődött a Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiválja, amelynek programjában huszonnégy színházi előadás mellett számos koncert és előadóest is szerepel.

    A rendezvénysorozat honlapja szerint a fesztivál nyolc napja alatt tizenhárom versenyelőadást és tizenegy, versenyen kívül bemutatandó színdarabot tekinthet meg a közönség. Érkeznek magyar társulatok a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is.

A seregszemlének ezúttal is a Művészetek Háza, a Bagolyvár szabadtéri színpada és a zsinagóga ad otthont, a zenei koncerteket és az előadóesteket a főtéren és a Szent László utcában felállított színpadokon, valamint a Coffee Tea Areában rendezik meg.

A hagyományos díszelőadást június 24-én tartják, a Maros Művészegyüttes, a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Kisvárdai Várszínház közös produkciójában Tamási Áron Tündöklő Jeromos című drámai játékát állítják színpadra, gálakoncertet ad a 100 Tagú Cigányzenekar, és a fesztivált június 29-én a Budapesti Operettszínház Szeretni bolondulásig című műsora zárja majd.

A kísérőrendezvények között Pindroch Csaba, valamint Szemerédi Bernadett önálló műsorait tekinthetik meg a kisvárdaiak, a főtéri színpadon Szikora Róbert és az R-GO ad koncertet.

Az utolsó napon Sardar Tagirovsky rendező – a korábbi fesztiválokhoz hasonlóan – workshop-prezentációt tart, a hallgatói minifesztivál keretében többek közt a marosvásárhelyi, a sepsiszentgyörgyi, a kolozsvári és az újvidéki társulatok, illetve szakmai műhelyek színészhallgatói szórakoztatják majd a közönséget.

MTI

Kultúra-múzeumok-kiállítás Megmentett műkincsek 2019 – Kiállítás a Nemzeti Múzeumban

Huszonegy frissen végzett restaurátor hallgató mintegy harminc munkáját – a többi között a Szépművészeti Múzeum 1500 körülre datált, nagyméretű freskóit és az Esterházy-kincsárba tartozó, drágakövekkel díszített pallost – vonultatja fel péntektől a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kő/Papír/Fraskó – Megmentett műkincsek 2019 című kiállítása.

Restaurátorok: Somodi Nóra, Tamási Alexandra

Ismeretlen festő, 16. század: Mária a gyermek Jézussal és a kis Keresztelő Szent Jánossal

Tulajdonos: Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia, Budapest

  Mint a péntek délutáni megnyitó előtt tartott sajtóbejáráson elhangzott, az idei tárlat címe a restaurátorok által használt anyagok sokféleségére utal.

Restaurátorok: Pethes Zsófia Mária, Szák-Kocsis Réka, Szűcs Hajnalka

Fridrich Lajos, 19. század vége: Kátai József vaskereskedésének drótostótot ábrázoló cégére

Tulajdonos: Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum

A diplomázó szakemberek emellett még üveggel, porcelánnal, ezüsttel, mészkővel, celluloiddal, papírmaséval, acéllal, temperával, csonttal, akrilfestékkel, korallal, selyembársonnyal, kovácsoltvassal, farostlemezzel, rozmáragyarral és különféle drágakövekkel dolgoztak még, s azok mind felfedezhetőek a kiállítótérben.

Restaurátor: Szabó Zsófia

Ismeretlen szobrász, 17. század (?): Szent Sebestyén

Tulajdonos: Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum

Zsámbéki Anna, a tárlat kurátora kiállított tárgyakról közölte: a közönség egyebek mellett egy könyvkötőmester által készített glóbuszasztalt, kortárs grafikát, festett cégért és egy 129 elemből összeállított kovácsoltvas lámpaszerkezetet is láthat.

Zsámbéki Anna azt is hangsúlyozta: a kiállítás a felfedezésről, megismerésről szól. “Láttatja, hogy a restaurátorok nem csupán művészek, hanem jó kezű szakiparosok” – fogalmazott, majd kitért rá: egyre fontosabb, hogy tudományos ismeretanyag is társul “az amúgy magas színvonalon kivitelezett munkákhoz”.

Restaurátor: Zomborácz Tamás

Ismeretlen mester, 1754: Szentháromság-oszlop

Tulajdonos: Lébényi Római Katolikus Egyházközség

Szólt arról is, hogy a műtárgyakon végzett beavatkozások nem lehetnek ötletszerűek, a kreativitásra való igényt a tervezésbe, a kísérletezésbe kell átirányítani.

Restaurátor: Horváth Nándor

Lóra való pallos, Esterházy-kincstár, 17. század

Tulajdonos: Iparművészeti Múzeum

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a tárlat hagyománya, hogy a kiállított tárgyak mellett elhelyezett ismertető tablók végigkísérik a látogatót a restaurálás teljes folyamatán. A kiállítás szeptember elsejéig látogatható az MNM Pulszky-termében.

MTI/mnm.hu/hu/kiallitasok/idoszaki/kopapirfresko

A finnországi Lahti kapja az Európa Zöld Fővárosa címet 2021-ben

A finnországi Lahti nyerte el a 2021-es Európa Zöld Fővárosa címet egyebek között azzal az átfogó megközelítéssel, amely a levegőminőség javítását, a megfelelő hulladékkezelést, a fenntartható gazdasági növekedést és a környezettudatos innovációt is magában foglalja – tudatta pénteken az Európai Bizottság.

Képtalálat a következőre: „2021-es Európa Zöld Fővárosa c”Pécs finn testvérvárosa, Lahti lesz a 2021-es Európa Zöld Fővárosa/PécsMa

    “Lahti rendelkezik a megfelelő hitelességgel és szenvedéllyel, hogy felelősséget vállaljon és inspiráló vezetővé váljon a nemzetközi színtéren” – közölte Karmenu Vella környezetpolitikáért felelős uniós biztos az előző napi oslói díjátadón, egyúttal gratulálva a rivális franciaországi Lille-nek és Strasbourgnak is.
Az Európai Unió 350 ezer euróval járul hozzá a 2021-es programok szervezéséhez.

Képtalálat a következőre: „2021-es Európa Zöld Fővárosa c”
Az idén Oslo, jövőre pedig Lisszabon lesz a rangos cím birtokosa.

A 2010-ben létrehozott Európa Zöld Fővárosa címet minden évben olyan város tölti be, amely úttörő a környezetvédelemre tekintettel lévő életmód kialakításában, és különleges erőfeszítéseket tett a környezet és az életminőség javítására, a fenntartható fejlődés megteremtésére.

A brüsszeli testület arról számolt be, hogy az Európai Zöld Levél díjat a belgiumi Mechelen és az írországi Limerick megosztva kapja meg 2020-ban. Az elismerésre olyan 20-100 ezres lakosságú városok pályázhatnak, amelyek sokat tettek a környezet javítása érdekében.

MTI

Pécsen is elindította közösségi robogómegosztó szolgáltatását a Blinkee.city

Elindította elektromos robogókra épülő közösségi közlekedési rendszerét Pécsen is a Blinkee.city Kft., a szolgáltatás bevezetését az E.ON Hungária Zrt. támogatja egy hazai vállalkozással együttműködésben – közölte az E.ON pénteken az MTI-vel.

Pécs

    A közleményben emlékeztetnek: a magyar startup 2018-ban 50 járművel indította robogómegosztó szolgáltatását Budapesten, népszerűségét mutatja, hogy a fővárosban azóta jelentős zóna- és flottabővítésre volt szükség.

Őri László (Fidesz-KDNP) pécsi alpolgármester a közlemény szerint a rendszer pénteki pécsi bemutatóján hangsúlyozta: a blinkee.city és a napokban indult e-közbringa rendszer is olyan projekt, amely egybeesik a város elképzeléseivel, hogy Pécs 2022-ben Európa Zöld Fővárosa lehessen.

 A pécsi rendszerbe kezdetben 20 robogót állítanak be. A 3,1 kilowatt teljesítményű, 60-70 kilométer megtételére alkalmas robogókat olyan 16 éven felüliek vezethetik, akik rendelkeznek 6 hónapnál régebbi jogosítvánnyal, és használják a robogók felszereltségéhez tartozó bukósisakokat.

A blinkee.city állomás nélküli elektromosrobogó-megosztó rendszer 2017-ben indult el Lengyelországban, 2018-ban már további három országban vezették be, köztük Magyarországon.

Az MTI érdeklődésére az E.ON közölte: a budapesti rendszer sikere meghaladta előzetes elképzeléseiket; naponta átlagosan egy robogót 7 alkalommal bérelnek ki, jelenleg már 150 robogó szolgál a budapesti flottában.     Pécs esetében azt remélik, hogy már a kezdetekben napi 3-4 bérlés jut egy robogóra. Várakozásaik szerint átlagosan 15-20 percre bérlik majd ki az emberek a járműveket.

Az E.ON tájékoztatása szerint egy éven belül két további magyarországi városban szeretnének terjeszkedni a robogókkal, két év múlva pedig összesen öt városban működtetnék a szolgáltatást.

MTI/www.eon.hu

Nagyinterjú Varga Árpád Zsolt filmrendezővel

Akit megérintett a mozgóképek világa

Hódmezővásárhely és  Hollywood

A képhez tartozó alt jellemző üres; Karpatok_forgatas_Varga_Arpad_Zsolt.jpg a fájlnévA Los Angeles-i Kárpátok története forgatásán 2015. (Fotó: Gondi György)

Beszélgetésünk apropóját a közelmúltban bemutatott, A születés jogán! című filmje adta. Örömmel mentem el a vásárhelyi vetítésre, és bizony kíváncsivá tett, vajon, hogyan született meg ez a jeles munkája? Az ötvenhatos forradalmár – és szabadságharcos Czene Ferenc életéből egy olyan dokumentumfilm került filmvászonra, amellyel emléket állít a hősnek, de minden ’56-osnak – mondhatni barátjának –, névjegyét adva az utókornak. Persze, nem titkolt szándék is vezérelt: legjelentősebb filmes-tévés állomásait is szeretnénk bemutatni, hogy bepillantást engedjünk tartalmas, gazdag szakmai életútjába.

Amikor ülök a moziban, hátra hajtom a fejemet, átadom magam a jelennek, annak, amit éppen nézek, annak, amit éppen látok, akkor kizárok mindent és mindenkit, megszűnik a külső tér, idő, egy másik dimenzióban találom magam, sőt mintha valamelyik szereplője is én lennék. A dokumentumfilmek világa éppúgy megérint, mint bármelyik film, amely elgondolkodtat, érzelmeket korbácsol fel, lelket emel fel. A dokumentumfilm egy olyan kategória, amelyben a valóság dokumentálódik. A hódmezővásárhelyi Varga Árpád Zsolt filmrendező barátomat több mint negyed évszázada ismerem, és bátran kijelenthetem, hogy nemcsak iparágként űzi a filmes szakmát, hanem igazi művészként! Operatőr, forgatókönyvíró, vágó, rendező, producer, sőt, még zeneszerző is. A filmes világ ismert és elismert emblematikus arca. Bejárta a világot. A számos filmes díj birtokosa kisgyermekként egyszer arra ébredt, hogy filmeket akar készíteni, amelyek nem kitaláltak, hanem valós eseményekről, emberekről szólnak, amelyek tényeken alapulnak. Hogyan jutott el idáig? Rockbandában dobolt, majd eladta felszerelését és kamarára váltotta, hogy álmait megvalósíthassa. Abban biztos vagyok, hogy sok esztéta egyediként jellemzi munkásságát – nem véletlen, hogy annyi díjat begyűjtött, hiszen minden olyan szociális, érzelmi, gondolati értékkel bír, amelyek révén az egyéneket megszólaltatva, a közönségnek, a társadalmunknak mutat igaz, teljesen átfogó képet a való világról.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Visó-és-Én-1024x576.jpg a fájlnévFotó a találkozásról és az interjúról. (Fotó: Image HD Stúdió)

Visó: Vajon miért gondolhatná bárki is, hogy szerencsés vagy? Annak tartod magad? Hogyan vezetett utad a mozgókép világába?

Árpád: Bizonyos fokig szerencsés vagyok, de azt tudom, hogy a kitartás legalább olyan fontos volt az életemben, mint a szerencse. Ehhez persze kellettek a szülők is, édesapám például soha nem erőltetett rám semmit. Hagyta, hogy csináljam a dolgaimat. Odafigyelt rám, de szabadságot hagyott közben. 13 évesen ébredtem úgy, hogy filmeket akarok készíteni. Akkor elhatároztam: az emberi sorsok érdekelnek és nem az, hogy apám kapál a kertben, vagy egyszerű, családi felvételek készítése. Első, 30 perces zenés kisjátékfilmem a Walkman címmel vált ismertté 1985-ben, amelynek szereplői a baráti körből kerültek ki. Ezt elvittem egy országos filmszemlére és a legnagyobb meglepetésemre, a második díjat kaptam érte. A szakmai zsűri azt mondta, ha megtanulom a filmkészítés grammatikáját, akkor sok embernek okozok majd filmjeimmel örömet. Nagyon nehéz volt ilyen mondatok után, alig 15 évesen előre tekinteni, mert a legközelebbi filmgyár Budapesten volt. A szakkönyvek szinte elérhetetlenek voltak. Amiben biztos voltam: ezt akarom csinálni a hátralévő életemben. Ez erőt és kitartást adott.

A képhez tartozó alt jellemző üres; IMAGEHDSTUDIO_WALKMAN.jpg a fájlnévWalkman című kisjátékfilm 1985. (Fotó: Image HD Stúdió)

Visó: Igen, emlékszem az első kisjátékfilmedre. Mesélnél ennek születéséről a kultkocsma.hu olvasóinak? Talán innentől kezdve tudatosan merítettél a filmkészítés minden fortélyából. Kik segítettek ebben a nem éppen könnyűnek mondható világban eligazodni, fejlődni?

Árpád: Abban az időben nem volt igazából senki, aki segíteni tudott volna. Egyedül voltam és tapogatóztam. Keresgéltem. Próbáltam könyvekből tanulni, de ezek inkább színészek életéről szóltak, mint sem a szakmáról. Amikor csak lehetett, filmeket néztem a tévében. Rendszeresen ellógtam a moziba, amikről persze édesanyám tudott, de sosem szólt rossz szóval érte. A forgatókönyvekről csak hallottam, sosem láttam előtte hogyan is néz ki, ezért magam láttam el jelzésekkel a képsoronként lejegyzetelt írásomat. Még ma is megvannak, ha elővenném, biztos nagyon jót mosolyognék rajta, de akkor nem volt semmi információm hogyan is néz ki egy filmforgatókönyv. A legnehezebb része ez volt nekem akkoriban a filmjeim készítésében. 14-16 évesen keresgél és tapogatózik az ember, messze Budapesttől, ahol a filmek készültek. A barátok vállalták a szerepeket, emlékszem, hogy a főszereplő lány vidéki volt, kollégiumban lakott, így – négy hónapon keresztül – hétvégenként tudtunk csak két napot forgatni és ő nálunk aludt akkor. Volt idő megszervezni a különböző jelenetek felvételi helyszíneit. Felejthetetlen volt számomra, hogy 15 év körül voltam, és leszerveztem a Városi Kórházban az intenzív osztályon egy forgatást. Nagyon segítőkészek voltak, nagy hatással volt ránk, hogy ott forgathatunk és nagy hatása volt a jelenetnek is a filmben.

Visó: A Hódmezővásárhelyi Városi Televízió munkatársa lettél, igen fiatalon, és nemsokára tanulhattál a Magyar Televíziónál. A tudásszomj csillapíthatatlanul erős volt benned. Hogyan fogadtak 16 évesen a vásárhelyi stúdióban, milyen volt a munka az utóbbinál?

A képhez tartozó alt jellemző üres; VTV-1986-Bacsa-Ilona-fotó-1024x664.jpg a fájlnévVásárhelyi Városi Televízió első adásának felvétele 1986. (Fotó: Bacsa Ilona)

Árpád: Ezt nagyon érdekes időszakként éltem meg, mert akkor nekem már volt egy filmszemle által díjazott kisjátékfilmem. 1985-ben indult a Vásárhelyi Televízió megszervezése, és a volt magyar irodalom tanárom segítségével hívtak be abba a 15-18 főből álló csapatba. Jobban érdekelt mindennél, hiszen kamera közelbe kerültem. A Szegedi Magyar Televízió szakemberei jöttek át tanítani minket. Megkérdeztem Fodor Dezső operatőrtől – aki tanított minket – , hogy engem a filmszakma érdekel, jobban, mint a televízió, mit tanácsol? Azt mondta, hogy filmgyár Pesten van, tanuljam meg a televíziózást, az itt van helyben, és tudjam, hogy a tévések elsajátítják a filmes szakma bizonyos részeit, miközben a filmesek semmit, vagy vajmi keveset tudnak a televíziózásról. Ez tetszett nekem, mert az én olvasatomban akkor ez úgy hangzott, hogy többet fogok tudni, mintha filmesnek tanulnék. Így alapító tagja lettem a helyi városi tv-nek és 1986-ban, az első adásban is sokat dolgoztam. A korom miatt, azt hiszem 16-17 év körül lehettem, én is ott kezdtem, hogy kábeleket és lámpákat cipeltem. Ez egyáltalán nem zavart engem, mert közben figyeltem az operatőrt, a szerkesztőt, a rendezőt munka közben. Jó tanulóidőszak volt. Egyik nap azt kérdezte tőlem a VTV akkori vezetője, hogy lett egy plusz státusza a tv-nek és még egy embert főállásban alkalmaznának, elvállalnám-e? Igent mondtam, így lettem Kovács László mellett a második főállású alkalmazottja a VTV-nek, 17 évesen. Az elsőként újjáépített tv-stúdióban a lehető legtöbb időt töltöttem. Mindent kellett csinálni: forgatni, vágni, hiszen ketten voltunk státuszban a 17-20 fős külsős csapat mellett. Nagyon sok dolgot magamtól tanultam meg. Egy alkalommal a Szegedi MTV munkatársai kibérelték két éjszakai forgatásra a VTV teljes felszerelését és én vittem a kamerákat, a technikai berendezéseket, és képviseltem a VTV-t. Összeraktam nekik, ami kellett a forgatáshoz és felügyeltem is technikailag mindent. Ekkor hívtak át Szegedre, a Magyar Televízióhoz, ami megalapozta és megtanította nekem a tévés szakmát. Mivel vágni már tudtam, gyorsan tanultam, sok dolgot elsajátítottam, így rövid időn belül 5 különböző munkakörbe beosztható lettem a műszaki csapatban és gyorsan rákerültem a Színes 9 közvetítőkocsira személyzetként is. Akkoriban a tévés szakma legkiválóbb műszaki csapata volt a szegedi MTV-nél. Rengeteget tanultam tőlük, élő közvetítések Forma-1 117 országba, vagy sport, koncert és színházi élő közvetítések alkalmával. Együtt dolgozhattam az akkori szakma legnagyobbjaival a Magyar Televíziónál. Rendezőkkel, színészekkel, sportriporterekkel. Rengeteg mindenben dolgoztam, élő és rögzített adásokban, több száz híradó, magazin műsorokban, sport és szórakoztató műsorokban, miközben a közvetítőkocsival bejártam az egész országot. Nagyon szerettem csinálni, életem egyik legszebb időszakát töltöttem el itt. Az MTV belső képzésein mindent megtanítottak azok a tanárok, akik a Színház és Filmművészeti, akkor még Főiskola tanárai voltak. Emlékszem, felvételiztem a rendező szakra, amikor bementem a felvételi bizottság elé, köszöntem, hogy “Sziasztok”. Mindenkit ismertem már. Azt mondták, hogy nem vesznek fel, mert az első évben a televízió-rendezést tanítják és nekem be se kellene járnom, hiszen annál többet nem tudnak tanítani, mint amennyit én minden nap tanulok, hiszen ott ülök egy rendező mellett a stúdióban képvágóként. Elmondtam, hogy azért vannak hiányosságaim, és ez engem nagyon érdekel…  úgy jöttem ki, hogy bár nem vettek fel, de két tanár vállalta, hogy beírat a Színművészeti (akkor még) zárt könyvtárába, és bejárhatok a szabadidőmben. Ott találkoztam először Tarkovszkij és Eizenstein, vagy Kuroszava filmművészetével. Faltam a könyveket, imádtam, hogy a szakmát tanulhatom még úgy is, hogy csak a könyvtárba léphettem be, pedig nagyon szerettem volna a tantermekbe is bejárni.

A képhez tartozó alt jellemző üres; MTV-Fotó-Kléner-györgy.jpg a fájlnévMTV Szeged 1992. (Fotó: Kléner György)

Visó: Mikor és hogyan kerültél ki a filmek fővárosába? Milyen érzés volt kint élned? Mit hoztál haza magadban, milyen mozgóképes tudással gazdagodtál?

Árpád: Nem esett jól, hogy nem vettek fel és nem is értettem akkor, hogy miért, hiszen ha valaki tanulni akar, azt biztatni kell. A Szegedi MTV műszaki csapata mindig azt mondta, – nekem az a jó, ha te mindent tudsz – , aki tudja, annak kötelessége átadnia azt, amit tud, aki nem tudja, azok mondják azt, hogy “ezt neked nem kell tudnod”, vagy “nem kell értened”. A buta, hozzá nem értő emberek féltik a tudásukat, azok sosem, akik valóban tudják, mert azt is tudják, hogy amit átadnak, azzal ők is többek lesznek. A Magyar Televíziónál végig dolgoztam a rendszerváltást. Az egyik nap – amikor éppen filmet vágtam – , behoztak egy forgatott anyagot egy emberről, aki hazaszökött a határon, hogy szavazhasson a közelgő választásokon 1990-ben. Én vágtam meg a riportot és úgy döntöttem, mivel az illető dolgozott Los Angelesben a Panavision cégnél, hogy ez az ember egy kolléga. Az MTV engedélyével kiküldtem neki a vágott riportot az Egyesült Államokba. Akkor nem gondoltam volna, hogy ez hatással lesz az egész életemre, a gondolkozásomra, és ez a mozzanat gyakorlatilag a mai beszélgetésünk apropója is. Ugyanis az illetőt úgy hívták, hogy Czene Ferenc, akinek az életéről szól a nemrégen bemutatásra került: A Születés Jogán! című dokumentumfilmem. 1992-ben utazott ismét Magyarországra és felhívott a televízióban, hogy szeretne velem találkozni Pesten. Meglepetésemre, egy félórás beszélgetés után meghívott Los Angelesbe, a Hollywoodi házába. Nekem volt előtte is meghívásom Amerikába, de engem nem Amerika érdekelt, hanem a filmgyártás. Ha Hollywood Romániában lett volna, akkor oda akartam volna menni. Még abban az évben kiutaztam és ott éltem egy évet a Hollywoodi házában, Los Angelesben. A Magyar Televíziótól mentem ki, abban maradtunk, ha bármi történik odakint, akkor tudósítok róla. Megérkezésem után három nappal leégett a San Fernando-völgyi Magyar Református Templom. Még át sem álltam a Jetleg-ből és ott ültem egy FBI sajtótájékoztatón és tudósítottam Magyarországra. A tudósítás híre gyorsan elterjedt odakint és innentől kezdve mindenhova meghívtak. Készítettünk videoklipet a leégett templomromok között, ezt én vágtam, amit látott Los Angeles akkori polgármestere, s adott az egyháznak 10 ezer dollárt, hogy tudjanak templomot bérelni a működésükhöz, amíg újjáépül a templom.

Árpád: Mire el tudtam kezdeni a szakmát, tanulmányozni már hónapok teltek el és életre szóló barátságokat kötöttem a kint élő magyarság számos tagjával, mely barátságok mindegyike a mai napig tart. Amikor csak lehetőségem adódott, a világhírű stúdiókban mászkáltam, sok helyre belógtam, tanulmányoztam a filmszakmát. Együtt reggeliztem Tom Cruise-al és Gene Hackmannel vagy Sydney Pollack-kal a Warner Bros Stúdió egyik-másik forgatási napján, a stáb büfében. Fogalmuk sem volt, hogy én ki vagyok, akkor még nem voltak biztonsági kamerarendszerek a stúdiókban, volt egy Warneres sapka a fejemen, azt gondolták, valakinek a valakije vagyok, vagy a stúdióban dolgozok, mivel nem voltunk sokan, így nem szóltak egy szót sem. Én figyeltem mit csinálnak, kávéztam és mosolyogtam a Warneres baseball sapkával a fejemen, figyeltem és tanultam. A stáb büfére is azért jártam rá, mert tudtam, ha kijövök a filmgyárból kajálni, utána már nem tudok visszalógni. A Warnerbe annyit lógtam be, hogy már tudtam, melyik nap, ki lesz a biztonsági őr a kapuban. Mivel a baseball sapka taktika bejött, a Warner után, a Paramount filmgyár következett, amitől 15 percre laktam akkor gyalog. Így történt meg, hogy a Paramount filmgyárban szemben állt velem Eddy Murphy és köszöntem neki, hogy – Helló Eddy. – Visszaköszönt: – Hello! – majd láttam az arcán, azon gondolkodik, vajon ki lehetek én? Szürcsöltem egyet a kávémból és az járt a fejemben, “na ezen gondolkodhatsz barátom, ha majd rájössz, majd szóljál!” A kint tartózkodásom alatt, sok forgatáson ott voltam, nagyon sokat tanultam, láttam a filmkészítés majd minden fázisát a nagy hollywoodi stúdiókban. A Paramountnál megtudták, hogy Magyarországról jöttem, magyar vagyok, az egyik őr megölelt és azt mondta, hálás, mert Adolf Zukor is magyar volt, és ha ő nem alapítja meg ezt a filmgyárat, akkor neki ma lehet nem lenne munkája. A biztonsági őr azután bevitt olyan helyekre is, amiket meg sem találtam volna magamtól. Hangstúdiókba, vágószobákba, bemutatott több embernek a Paramountnál. Ezek nagyon-nagy tapasztalatok voltak és rengeteg mindent láttam, végre azt, amiért kiutaztam. 1993-ban édesapám betegeskedett, így hazajöttem. Hozzáteszem: nem terveztem azt, hogy kint maradok és nem volt időhöz kötve sem. Nem bántam meg, hogy hazajöttem, mert még másfél évet élhettem édesapámmal, akinek mindent köszönhettem az életemben.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Hollywood-1992.jpg a fájlnévHollywood, Walk of Fame 1993. (Fotó: Harangi Tamás)

Visó: Nagyon kedves emlékeim közé tartozik, amikor megkerestél engem és Radics Ferit – aki sajnos már nincs közöttünk, emblematikus arca volt az Image Rádiónak, az Interrock együttes frontembereként ismerhették sokan, hatalmas szívvel és lélekkel áldotta meg a teremtő, ahogyan a hangját is -, mint zenészeket, és felkértél minket, hogy élő adásban zenei műsorokat vezessünk Hódmezővásárhely első Rádiójában. Nem sokkal Los Angelesből hazatérésed után alapítottad meg az Image Rádiót. Ez a kép nélküli televíziózás mit adott neked, mert azt tudom, hogy sokunknak, műsorvezetőknek, nekem is hatalmas értéket, de a hallgatóinknak is!

Árpád: Amikor a barátaim kivittek a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérre, azzal indítottak útnak, hogy valósítsam meg otthon mindazt, amit Los Angelesben láttam és tetszett, de itthon még nincs. Egy hónap után jött az ötlet, kint sokat hallgattam a Los Angeles-i rádióadókat, itthon akkor csak a Petőfi, a Kossuth, a Bartók és a Danubius rádióadók működtek, semmi más nem szólt. 1993-at írtunk, egyre erősebbé vált bennem az elhatározás, miért ne lehetne Hódmezővásárhelynek saját rádióadója. Egy városi rádió, ami kereskedelmi adóként szórakoztat, informál, terjeszti a kultúrát és a várossal foglalkozik elsősorban. Volt tapasztalatom a televíziós műsorok készítésében, bizonyos mértékig könnyebbnek is láttam a rádióműsorok gyártását, hiszen nincs kép, van helyette viszont rengeteg világhírű zeneszám. A volt VTV munkatársak és az MTV-s kapcsolataimon keresztül megszerveztem a stábot. De kellett műsor, arculat, stúdió és persze engedély. Megtudtam, hogy lehet 10 napos ideiglenes engedélyt kérni az akkori Hírközlési Főfelügyelettől. Csak indok kellett. 168 éve született Szántó Kovács János. Ezt találtam Vásárhely történeti leírásában, amiről azt gondoltam, ezzel lehet pályázni. Így is lett, 10 napos műsorfolyamot szerkesztettem, aminek persze semmi köze nem volt Szántó Kovács Jánoshoz, de ezt nem is nézték. Az engedélyt megadták. Összeraktam a stábot, megszerkesztettem 240 óra pontos adásmenetét és segítségül hívtam Szegedről az egyik volt MTV-s kollégám testvérét, Sibalin Endrét. Pénzünk nem volt, de volt engedélyünk, stábunk, műsorunk és így felszerelésünk is egy kihelyezhető rádióstúdió formájában. Édesapám közbenjárására lett stúdióhelyünk is, ami egy akkor induló üzlet raktárhelyisége volt. Ők fizettek is, hogy náluk legyen a rádióstúdió. Így már lett induló tőke is. Az Image Rádió megszólalása óriási dolog volt a városban. Mindenütt ez szólt, a sörözőkben, a benzinkutakon és az utcára a házakból, lakásokból is kiszűrődött az Image Rádió adása és a benne hallható zenék. Mindenki hallgatta. Emlékszem, csőtörés volt egy háznál és az ott lakó bennünket hívott, hogy nem ér el egy szerelőt sem. Miután mi bemondtuk adásba, hogy aki hallja, adja át, keresnek vízvezeték szerelőt csőtörés miatt: három szerelő is elment a helyszínre és egymást segítve oldották meg a problémát. Az Image Rádió közösségi erővel bírt. Persze nem álltunk jól anyagilag, Dr. Rapcsák András polgármester amíg be nem jött a stúdióba, addig a vállalkozók nem nagyon mertek reklámozni. Mi nem akartunk politikát vinni az adásainkba, kereskedelmi jelleggel szóltunk. Hogy hogyan jött végül be a stúdióba? Ez egy külön történet, a lényeg, hogy bejött és ezzel az Image Rádió is sikeresen zárta a 10 napot.

Image Rádió emléklap 1993. (készítette: Kiss Sándor)

Visó: Egyébként nagyon sajnálom, hogy befejezted ezt a rádiós időszakot, de valamiért másfelé terelt az élet, visszatértél a televíziózáshoz. Még a 3. x előtt stúdióvezető lettél. Nagyon sokat tettél reformjaiddal a helyi televíziózás történetében, műsortematikáját átalakítottad, de számos más újítást is bevezettél.

Árpád: Én nem akartam TV stúdióvezető lenni. Dr. Rapcsák András polgármester hívott be 1996-ban az irodájába, hogy bajban van a VTV. Az Országos Rádió és Televíziós Testület, (akkori ORTT) sorban ellenőrizte a helyi televíziókat, és amelyik nem megfelelően működött, azt bezáratták. Így járt akkor több város és nem akarta, hogy a Vásárhelyi VTV is erre a sorsra jusson. A kiadott engedély nem csak jog, hanem kötelezettség is volt. Addig hétfőn volt egy 2 órás adás, amit csütörtökön megismételtek, miközben – kedd kivételével –  minden nap kellett volna 16 órától 22 óráig műsort gyártani. Vállaltam, hogy segítek megmenteni azt a televíziót, ahol a szakmai életem elindult és felállítottam egy új műsorstruktúrát, amiben volt híradó, magazinműsorok élőben, utcai riportok, főműsoridőben pedig filmek, amiket addig nem láthattak a VTV-n. Az egyik műsor a Nap kérdése volt, amit azért találtam ki, hogy az utcán megkérdezett emberekből nézőt csináljak. Ugyanis a Nap Kérdése mindig valami aktuális témaként merült fel, és aki nyilatkozott, az szólt a barátjának, a családjának, hogy benne lesz a VTV-ben és így ez a műsor folyamatosan nézőket generált. 18 évig ment a VTV-ben ez a műsor, amit ha évek múlva elővesznek, majd egy nagyon jó, kor és helytörténeti dokumentum anyag lehet a Vásárhelyi polgárokról. A Híradó, ami napjában kétszer jelentkezett és én vezettem be, arra azt mondták bizonyos emberek: “Minek? Ebben a városban nem történik semmi!” Nos, a Híradó évtizedekkel később is a legnézettebb műsora volt a VTV-nek. De visszatérve, jött az ORTT és mindent rendben talált. Én meg visszaadtam a VTV vezetését a régi stábnak, akik viszont nem tudták folytatni ugyanabban a tempóban, mint ahogy azt én vittem. Így azután Rapcsák polgármester úr visszahívott stúdióvezetőnek. Bért fejlesztettem, a környező településekről tudósításokat gyártottunk, mindaddig viszonylag rendben ment minden, amíg a város vezetőjének kampányfőnöke egyik napon be nem jött hozzám a VTV irodába, és le nem rakta elém a polgármester választási kampánymenetét 1998-ra, hogy írjam alá. Beleolvasva, nem csak etikátlan, de törvényellenes elvárások is voltak benne, amiket elvártak tőlem. Én a BBC etikai kódexét tanultam az MTV-nél, egyáltalán nem értettem egyet a leírtak tartalmával. Ilyenek voltak benne, pl. hogy “a rivális polgármester jelöltet csak úgy mutathatom a felvételeken, ha skinheadek vannak a háttérben.” Vagy, „hogyan szólaltassam meg a polgármestert kampánycsendben és milyen indokkal.” Vagy “nem hívhatok be a stúdióba ellenzéki politikusokat.” Én akkor ezt nem írtam alá, így volt még két hetem a VTV-nél. Fenyegettek, totálisan ellehetetlenítettek, a stábot nem fizették ki, helyette víz-, gáz- és villanyszámlákat fizettek, amit azelőtt sosem kértek a VTV költségvetéséből, hiszen a VTV önkormányzati fenntartású volt, ezeket a város fizette mindig is. Egy fillért nem adtak senkinek. Az APEH nagyítóval vizsgált hónapokig. Nem találtak semmit, utána békén hagytak. Nagyon tanulságos volt ez az egész ügy. Amikor leszámoltam a VTV-nél, el akarták kérni a műsorstruktúrát és a műsor szignálokat. Ezeket nem adtam, hiszen ezeket én gyártottam, így a struktúrát, mert azt el lehetett, egyszerűen ellopták. Én voltam a VTV történetében az egyetlen stúdióvezető, akit szakmai okok miatt neveztek ki és politikai okok miatt rúgtak ki. Így köszönték meg a munkámat, és én ezzel lezártam a VTV számomra szóló történetét. De az élet igazságos, én bejártam a világot, míg más a börtönbe ment ezek után.

Visó: Szegedre kerültél a Globe tévéhez.  Mi az, amit megvalósítottál műszaki igazgatóként?

Árpád: Néhányan átlátták a Vásárhelyen történteket és áthívtak Szegedre, a Globe Televízióhoz műszaki igazgatónak. Itt is felállítottam egy új műsorstruktúrát és egy gazdaságosabb működést. Kis kereskedelmi tévé volt, napi 18-22-ig tartó négy órás adás idővel. Kaptam egy szolgálati gépkocsit, volt szolgálati mobiltelefonom, és persze rengeteg munkám. Ami nem volt: szabadidő. Előfordult, hogy 3 hónapig, egyetlen szabadnap nélkül tettem a dolgomat. Bedolgoztunk más kereskedelmi televízióknak is, a napi saját gyártású műsorok mellett. Az egyik ilyen alkalommal, egy kereskedelmi tv tudósítójával forgattam egy önkormányzati sajtótájékoztatón, amikor a mindenki által ismert szerkesztő elmondta a Stand-up-ot. Ez az, amikor a kamerába szemben elmondja a szerkesztő a helyszínen az összekötő vagy a tudósítás szövegét. Amikor ezt felvettük, azt kérte tőlem, hogy vegyük fel még egyszer. Felvettük, majd harmadjára is ezt kérte. Megkérdeztem tőle, hogy miért vettük fel háromszor? Mire azt válaszolta, hogy nem tudja ki lesz a felelős szerkesztő este, ezért elmondta jobbosan, balosan és tárgyilagosan. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, én nem akarok tovább egyik televíziónál sem dolgozni.

Visó: Mikor és hogyan döntötted el, hogy független filmes leszel? Hány országban is forgattál?

Árpád: A történtek után a szakmában akartam maradni, de nem televíziósként. Érdekesség: sokan tudták a telefonszámomat és hívtak több helyre operatőrnek elsősorban, de más felkérésekkel is megkerestek, például vágóként. Egyszer csak külföldről is érkezett ajánlat, és innentől nem volt megállás. Nem tudom az országok számát, sosem néztem utána, de 3 kontinensen biztos forgattam és nagyon sok országban. Van egy régi mondás: “Ha filmes vagy, útleveled van a világ összes országába.” Ezt tapasztalatból mondom, hogy igaz!

A képhez tartozó alt jellemző üres; Hollywood-Paramount.jpg a fájlnévParamount Pictures 2011. (Fotó: Varga Miklós Árpád)

Visó: A Kanadai Magyar Televízió tulajdonosa is megkeresett. Milyen munkákkal bízott meg? Úgy tudom tanítottál is. Hogyan sikerült átadni tapasztalataidat a hallgatóidnak?

Árpád: Érdekes volt, mert a Kanadai Magyar Televízió engem Los Angelesen keresztül keresett meg. Los Angelesben ajánlottak engem a TV vezetőjének a figyelmébe. A volt tulajdonos, Kosaras Pufi, mindenki így ismerte, ezért mondom ezt a nevét – sajnos már elhunyt -, hozzáteszem, ismertem őt régebbről, tudtam, hogy Torontóban működik egy Magyar Televízió, amit ő működtet. A Pufi halála után, akik átvették a tévét, ketten nem értettek hozzá. Felkértek, hogy építsünk új stúdiót, segítsek stábot toborozni és tanítsam be őket az operatőri, a vágói, a szerkesztői és adásrendezői feladatokra. Szignálokat gyártottam, forgattam, vágtam, reklámokat készítettem, marketinget állítottunk fel, mindent csináltam. Egy érdekes eset történt velem odakint. A Kanadai Magyar Televíziónál mondták nekem, hogy készítsek egy úgynevezett Resumet. “Jó az ha van” – mondták. Leírtam milyen televíziós és filmes munkákat végeztem addig, és amikor készen lett, ránézve olyan volt, mint egy sci-fi. Arra gondoltam, az lehetetlen, hogy aki ennyi mindent csinált az élete során a tévés szakmában, az munkát keressen. Hozzáteszem, nem is kerestem sosem, nem is erről volt szó. Egyszerű hódmezővásárhelyi emberként mennyi mindennel foglalkozhattam a szakmán belül, ezt érdekesnek találtam. Rájöttem, hogy aki nem ismer, vagy nem ismeri a munkáimat, az azt fogja gondolni, hogy ezek nem igaz dolgok, így a Resumenak semmi értelme nem lett és sosem használtam fel sehol.

Niagara Falls, Kanada 2012 (Fotó: Sándor László)

Visó: Saját stúdiód van, teljesen szabad a kezed. Mindenhez, amihez hozzányúlsz, az ütős, értéket hordoz, bekerülnek a filmtörténet archívumába. Hogyan találod meg filmjeid témáját, szereplőit, az alkotótársaidat?

Árpád: A film társművészet. Egy ember nem tud filmet készíteni. Ez csapatmunka. Azt megtanultam az évek alatt, hogy minden film mást kíván. Más emberek kellenek hozzá, más operatőri munka, más kameratípus, más vágói szemlélet, más vágói technika. Hiszen minden film és minden történet más. Sohasem egyforma. Mindenki halad egy úton és az én utam úgy hozta, hogy a vágóstúdiómat 2005-ben alapítottam a feleségemmel. Imádtam otthon lenni vele és gyorsabban készültem el velük és jobbak lettek a munkáim. Adott egy szabadságot, hiszen ha akartam, éjjel kettőkor odaültem vágni. Engedett gondolkozni ez a lehetőség. Hagyta, hogy kiforrjanak a gondolatok és igazi független alkotóvá ez a folyamat tett. A korlátlan és szabad gondolatok és időbeli szabadság, amit előtte televíziókban sosem tapasztaltam. Forgatás, vágás, adásba tevés, mi a következő munka… az egy verkli. A reklámok által is megvolt ez a gyors munka, mert nagy pénzeket fizettek naponta a stábnak, gyorsan kellett magas színvonalon dolgozni. Mindig piszkáltak a szakmában, hogy miért nem készítek önálló filmeket, miért nem mutatom meg a munkáimat filmszemléken? Amivel kezdtem ezt a szakmát: a filmek készítése, ami vonzott benne, a kreativitás és a szabadság, az hiányzott. Rájöttem, iparos lettem. Ezen változtatni akartam és volt sok ötletem, de érdekes, hogy a Máriás Ferenc erdész: Életem című dokumentumfilmem lett az, amit elsőként teljes szabadsággal megvalósítottam.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Filmes-fotó-2.jpg a fájlnévPanavision Hollywood, 2011. (Fotó: Előd László)

Visó: Előkerültek szívügyeid, amiket már régóta dédelgettél, hogy meg is akarod valósítani. A Máriás Ferenc mindszenti erdészről készült filmed – a Máriás Ferenc erdész: Életem címmel – hatalmas sikert aratott szakmai berkekben is. Még Hollywoodba is eljutott. Ebben az 52 percben megnyílik egy világ, amelyben Feri bácsi mesél a természet, az állatok szeretetéről, példamutató életéről. Mennyi idő alatt került ki a kezedből? Bemutatnád az alkotókat? Két névre is felfigyeltem: zeneszerző-társadra és a szerkesztőre. Nem is tudtam, hogy a filmzene írása is művészi hajlamaid közé tartozik, nem beszélve arról, hogyan fért bele kevés szabadidődbe ezzel is foglalkozni? Mit lehet tudnunk Philip Gastonról? A szerkesztő Lelkes Istvánt, volt újságíró kollégámat nem kell bemutatni, hiszen Ő egy polihisztor: festőművész, ornitológus, költő, kifinomult hallással, érzékkel bíró, minden művészeti ág szakavatott ismerője, a természet szerelmese.

Árpád: A Máriás Ferenc erdész: Életem című dokumentumfilmem 8 évig dédelgettem. Feri bácsit ismertem még VTV-s koromból. Mindenki szerette és tisztelte őt. Amikor szóba került, hogy forgatnék vele, mindig azt mondta: “Nem vagyok én érdekes!” Egy akkori ismerősömnek köszönhetően egyszer csak igent mondott. Akkor rögtön mentem vele forgatni. Két ütemben: télen és tavasszal. Sosem felejtem el, hogy 89 évesen, a kedvemért még lóra is ült. Ott ültem a vágóasztalom előtt egy remek 7 óra riport anyaggal és arra gondoltam, hogy a szakmában sok lefutott kör után, most végre azt csinálhatom, amit mindig is akartam. 4 hónapig vágtam a filmet, napi 12 órában és kialakítottam egy egészen egyedi és speciális képi világot a filmhez, amire a szakmai zsűri azt mondta, hogy “sokan próbálkoztak már az osztott képmezős képi dramaturgiával, de sosem működött filmként. Ez az első film, ahol hibátlanul működik.” Szalai Györgyi, Balázs Béla-Díjas filmrendező, a Művészeti Akadémia tanára az MMA számára elkérte bemutatófilmnek. Azt mondta, hogy ebben a dokumentumfilmben minden megvan, ami egy jó dokumentumfilmhez kell. A filmmel megnyertem a X. Göcsej Filmszemle Fődíját. Neveztem Los Angelesben is és ott is bemutatták a filmet a Universal Stúdió melletti moziban. Értékes és óriási tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Lelkes Pista régi barátom, szerkesztőként dolgozott a filmben, az ő segítségével szűrtük ki a 7 óra riportból azt a 89 percet, ami a film tartalmát és felépítését képezte. A magyarországi szabványa egy dokumentumfilmnek 52 perc, ezt tudják a televíziók bemutatni, ezért készítettem belőle egy 52 perces változatot is.

Árpád: A filmzene „kényszer” volt a számomra. 18 zenei betétet kellett a filmhez elkészíteni és Philip Gaston ennek a felét vállalta csak. A másik fele maradt nekem. Megszenvedtem vele, sokáig dolgoztam rajta, így a Máriás-film két évig készült. Bár a zenei betétek jók lettek, megfogadtam, hogy inkább zeneszerzőkkel dolgozom a későbbiekben. A Tábori Levelezőlapok Erdővárosból című dokumentumfilmem zenéjét már Budai László írta, aki egy zseni a véleményem szerint. A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmem zenéjét az akkor San Franciscóban, majd most már Los Angelesben élő Sapszon Bálint írta. Elképesztő ráérzéssel és hihetetlen nagy szakmai tudással fantasztikus filmzenét írt a filmhez. Nagyszerű volt vele dolgozni a 10 ezer kilométer távolság ellenére is. A Születés Jogán! című új dokumentumfilmem zenéjét pedig ismét Budai László írta. Egészen csodálatos élményeket szerzett nekem a zenéjével. Ez egy közös folyamat, a rendező és a zeneszerző között különleges kapcsolat alakul ki. Élveztem minden percét.

Visó: A Sorsunk Van című filmet 2009 januárjában készítettétek az AXN filmfesztiválra. Mit tudhatunk erről az alkotásról?

Árpád: A Sorsunk Van több szempontból érdekes rövidfilm. Például, egyetlen színész sem  játszott benne. A baráti társaság tagjai vállalták a filmbeli szereplést. Mindenki amatőr volt, csak a világítás, a hang és én mint operatőr, vágó, rendező voltunk szakmai stáb. Nagyon jól szórakoztunk a forgatáson és a vágáson. Ma visszatekintve erre a filmre: remekül visszaadja azt a baráti légkört, társaságot, amiben készült, ezt bizonyítja az a werk klip is, amit a forgatásról összevágtam. Az AXN Filmfesztiválon bekerültünk a legjobb 15-be és ezzel a Sony Pictures le is kötötte a film jogait 3 évre. Vetítette a világon 8 országban működtetett saját televízióiban, és amikor visszakaptam a jogokat, nagyon megörültem. Egy burleszk-változatot készítettem belőle 2015-ben, Charlie Chaplin emlékére, és Burleszk kategóriában, a II. Savaria Filmszemlén Külön-díjat kaptam érte.

Visó: 4 évvel ezelőtt az “Control (of death)” című munkád a biztonságos motorozásról szól. Mi adta az alapötletet ehhez a filmedhez? Úgy tudom, hogy a rendőrség is nagyon örült ennek. A zenéjét vásárhelyi zenekar tagjai írták.

Árpád: Juhász Szabolcs barátom, aki Svájcban élt és dolgozott, időnként hazajárt, panaszkodott az egyik alkalommal, hogy mennyi ostoba ember van az utakon. Rájuk kellene szólni, hogy nagyobb figyelemmel közlekedjenek. Kitaláltunk egy rövidfilm ötletet, amiben szerepet kap a halál is, mint megjelenített alak. A következő nyáron, amikor hazajött, akkor hozott hozzá kellékeket. Érdekes az volt a film előkészületei és a forgatás során, hogy akikkel beszéltünk, mindenki ingyen és bérmentve odaállt a film mellé. Jó ügyet szolgáltunk és az emberek azonnal megérezték, megértették és segítették a munkánkat. A film zenéjét a vásárhelyi T-34 zenekar írta, ők is az ügy mellé álltak. Szükség volt útlezárásra a forgatás miatt, amit a rendőrség, amikor megtudta, milyen filmet forgatunk, azonnal biztosította. 4 napig forgattuk a 2 perc 40 másodperces rövidfilmet, amit a magyarországi mozik is megkaptak és vetítettek a filmek előtt, mint baleset megelőzési közérdekű kisfilmet. Átadtuk a rendőrségnek is és ők is használják a filmet különböző rendezvényeiken. A filmszemlén Filmetűd, rövidfilm kategóriában első díjat nyert 2015-ben. Ennek is készítettünk egy werket, aminek a zenéjét szintén a T-34 vásárhelyi zenekar írta.

Visó: Sajnos nincs már közöttünk Czene Ferenc, az ’56-os forradalmár- és szabadságharcos, A Születés Jogán! című, 108 perces filmed „főszereplője”. Gazdag, tartalmas életútja igencsak figyelemreméltó, példaértékű lehetne mindenki számára. A dokumentumfilmet bemutattad a szülővárosában Kunágotán, majd Gyulán és Vásárhelyen is a moziban. Azt gondolom, hogy egyedülállót, forradalmit alkottál. 8 évet kellett várni arra, hogy teljes egészében láthassa a közönség. Mi tartott ennyi ideig? Kik segítettek filmed létrejöttében? Mekkora visszhangot szült szakmai berkeken belül és a közönségtől vannak már visszajelzések?

Árpád: Czene Ferenc, akiről korábban már beszéltem, 29 évig, a haláláig volt nagyon jó barátom. Neki köszönhetek nagyon sok mindent, az első Los Angeles-i utamat, a demokrácia megismerését és a szemléletemet, aminek a kialakulásában sok szerepet játszott a vele folytatott beszélgetések mindegyike. Minden alkalommal tanultam tőle valamit. 2011-ben, amikor Los Angelesbe utaztam és találkoztam vele, megbeszéltük, hogy elkezdem feldolgozni az életét és egy dokumentumfilmet készítek róla. Azért tartott ez 8 évig, és szinte minden évben forgattam vele itthon is és Los Angelesben is, mert ez 60 év emigrációs történelem. Időközben elkészítettem a Máriás Ferenc erdész: Életem, A Tábori Levelezőlapok Erdővárosból és A Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmjeimet. Mindegyik filmmel valamilyen díjat nyertem. De a Czene Ferenc élete annyira gazdag volt eseményekben és annyira nehéz munka is egyben, hogy sokszor azt éreztem, ebből nem lesz film. Egy dokumentumfilm nem úgy készül, hogy valaki leül és elmeséli az életét, persze ez is része a filmnek, hanem úgy, hogy dokumentumokkal bemutatjuk, illusztráljuk és bizonyítjuk azt, amit mond. A 8 év alatt több ezer fotót szedtem össze és 17 óra riportot forgattam vele Kunágotán, Gyulán és Los Angelesben. A film teljes adatbázisa 3,5 Terra byte. Tavaly,  két és fél hónapra kiutaztam Los Angelesbe, a filmhez további anyagokat gyűjteni. 8 ezer kilométert vezettem úgy Los Angelesben, hogy nem hagytam el a várost. Sok segítséget kaptam a családjától, a barátoktól és az archívumoktól, könyvtáraktól, múzeumoktól. Két esetet szívesen osztok meg a kultkocsma.hu olvasóival. Az egyik: még 2014-ben történt, amikor találkoztam Zsigmond Vilmossal, akit régóta ismertem és jó barátja volt Czene Ferencnek. Akkor, 2014-ben tudta meg, hogy filmet készítek Czene Ferenc életéről és azt mondta: mindenben segít nekem és ezt a filmet nagyon szeretné látni. Még abban az évben kaptam tőle egy 16 mm-es filmtekercset, amit 1958-ban fényképezett Kovács Lászlóval együtt a forradalom utáni Los Angelesben megtartott első bálon. Ezen a filmfelvételen Czene Ferenc is rajta volt. Ez a 16 mm-es filmtekercs ma is nálam van.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Ronald_Reagan_Proclamation_ImageHDStudio.jpg a fájlnév

Árpád: A másik eset tavaly történt Los Angelesben, amikor elmentünk anyagot gyűjteni a Ronald Reagan elnöki könyvtárba, hiszen a Szabadságharcos Szövetség vezetőjeként, tagjaként Czene Ferenc kapcsolatban állt Ronald Reagannel. A könyvtárba egy hosszú listával mentem és sok mindent meg is találtunk, azonban volt egy elnöki “Proclamation”, amiben Ronald Reagan Magyar Nappá nyilvánítja október 23-át az Egyesült Államokban. A kutató, aki segített nekünk a kutatásban és a könyvtár alkalmazottja volt, azt mondta, hogy az eredeti “Proclamation” nagy és nem fér bele a szkennerbe. Mondtam, hogy akkor baj van, mert ez nekem kellene. Azt felelte, kihozza, hogy fotózzam le. Mondtam neki, hogy nincs nálam fényképező, a telefonnal készített fotó meg nekem nem lesz jó. Erre a reakciója: pár perc türelmet kér és elment hátra az irattárba. Amikor kijött onnan, kezében a dokumentummal és azt mondta, hogy ezt nekem adja ajándékba, azt hittem leesek a székről. Ugyanis annak idején Ronald Reagan 15-20 ilyen “Proclamation” aláírt és maradt a könyvtárnak belőle kettő, de nekik elég egy, hiszen 65 millió dokumentumot őriznek az elnök 8 évéből. Ez az eredeti Ronald Reagan által aláírt dokumentum ma az egyik legértékesebb dísze a szobám falának.

Visó: Ha most így számba vettük eddig életutadat, alkotói kiteljesedésedet, felvetődik bennem a kérdés: vajon mi hajt még, mi az a hajtóerő, ami visz még előre a filmszakmában? Tudsz és akarsz is még a filmvásznakra varázsolni mozgóképeket?

Árpád: Az elmúlt 5 évben 5 különböző Filmszemlén, 5 különböző filmemmel, 5 különböző díjat nyertem. A legmeghatóbb számomra mégis az a két oklevél, amit az Arany János Kultúrkör és a Korvina Kultúrkörtől kaptam Los Angelesben, ami arról szól, hogy 32 éves munkásságommal a magyar szó megtartásáért sokat tettem az Egyesült Államokban. Az okleveleket ’56-os hősök adták át nekem a Los Angeles-i Kárpátok története című dokumentumfilmem Los Angeles-i bemutatóján. Ezek az elismerések rendkívül fontosak számomra, fontos volt a visszaigazolás, hogy jó az, amit csinálok. De nem ezek hajtottak és ma sem a díjak motiválnak. Fontosak, de nem a legfontosabbak. A legfontosabb az, hogy én higgyek abban a témában, amibe belevágok.

A képhez tartozó alt jellemző üres; Oklevel_Korvina_LA_2017_600.jpg a fájlnév

Árpád: Két vásárhelyi vonatkozású dokumentumfilmtervem van, amit szeretnék elkészíteni a jövőben és van egy nagyjátékfilm tervem is. Ezek motiválnak, visznek előre. Nem szeretek tétlenül ülni. Rengeteget gondolkodom, kutatok egy-egy témában. Az egyik barátnőm egyszer azt mondta, hogy ha benyit a szobámba és lát az ágyon fekve, biztosan nem lustálkodom, mert lehet, hogy éppen egy filmforgatókönyvet írok a fejemben. Nincs megállás, amíg van az embernek mondanivalója, addig megy előre és csinálja. Rengeteg dolgom van még! Az eddig készített filmjeimből, munkáimból tökéletesen kiderül, hogy milyen ember vagyok és mi a hitvallásom és én erre törekszem továbbra is.

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Ferenc/Visó

Linkek:

http://imagehdstudio.com/blog

http://imagehdstudio.com/studionkrol

http://imagehdstudio.com/filmjeink

http://imagehdstudio.com/Dokumentumfilm

http://imagehdstudio.com/Klip

Falba zárt sorsok – Levéltári kiállítás a Kasztner-vonatról

A több mint 1600 zsidót 1944-ben Budapestről Svájcba menekítő Kasztner-vonatról, illetve egy kapcsolódó dokumentumegyüttesről nyílt kiállítás Falba zárt sorsok címmel pénteken Budapest Főváros Levéltárában.

fotó: Polgár Bettina veol.hu

    “A kiállítás egyik része arra épül, hogy 2015-ben egy Kossuth téri lakás felújítása során egy német-magyar házaspár több ezer oldal adatszolgáltatási ívet talált a falban. Ezekbe írták össze 1944-ben a fővárosi lakosoknak a zsidónak minősülők csillagos házakba költözéséhez szükséges adatait. Ezeket a dokumentumokat azóta az NKA pénzügyi támogatásával restauráltuk és digitalizáltuk” – mondta Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltára főigazgatója a tárlat megnyitóján.

bild_003_davos.jpgA Kasztner-vonaton menekült Apor házaspár Davosban. Fotó:Budapest Főváros Levéltára

Kitért arra, hogy a mostani tárlat egyik előképe volt 2014-ben, a holokauszt-emlékévben nyílt budapesti, egy 2017-es heidelbergi, valamint a zürichi Jelenkortörténeti Levéltárral közös tavalyi svájci kiállítás.

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a németek 1944 júniusában a magyarországi deportálások ellenére beleegyezte abba: fejenként ezer dollárért néhány száz zsidó elhagyhatja Magyarországot. A Kasztner-vonattal végül az év végére Németországon keresztül összesen 1684 zsidót juttattak ki az országból, voltak köztük lengyel zsidó árvák, szlovák menekültek is.

fal_1.jpgAz adatszolgáltatási ívek megtalálása, 2015.

A tárlat tíz érintett család – a Munk, a Sternberg, a Kahan, az Irsai, a Gádor-Donáth, a Freudinger, a Dankner, az Apor, a Bamberger és a Szondi család – történetét kíséri végig korabeli fotókon és dokumentumokon keresztül, emellett bemutatja a Kasztner-vonatot, a bergen-belseni lágerben eltöltött időszakot és a svájci menekültélet mindennapjait.

“Kasztner Rezső kolozsvári ügyvéd és újságíró volt, aki 1940-ben költözött a magyar fővárosba, ahol a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság elnökhelyettese volt. Ez a szervezet 1943-ban alakult a zsidók Palesztinába juttatása érdekében.

A Kasztner-vonaton a Noé bárkájához hasonlítható csoport júliusban érkezett a Hannover melletti bergen-belseni különleges lágerbe, ahonnan két részletben, augusztusban és decemberben szállították tovább őket Svájcba” – mondta a főpolgármester-helyettes.

Mint elhangzott, a háború befejezése után az 1684 menekült közül néhány százan visszatértek Magyarországra, Romániába, ugyanennyien Palesztinába mentek, a csoport fele Svájcban maradt, ugyanannyian a tengerentúlon telepedtek le.

A Kasztner-vonaton utazott negyven rabbi, közismert cionisták, tudósok, művészek, újságírók, a magyar hadsereg egykori tisztjei, de egyszerű emberek is.

Kasztnert Izraelben évekkel később kollaboráció vádjával elítélték és közutálat vette körül, 1957-ben gyilkosság áldozata lett. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság 1958-ban megváltoztatta ítéletét és posztumusz felmentette Kasztnert, akinek megítélése a mai napig nem egyértelmű.

Daniel Nerlich, a zürichi Jelenkortörténeti Levéltár igazgatóhelyettese kiemelte: ahol az embereket kirekesztik, üldözik és meggyilkolják, ott a legfelsőbb parancsolat a segítségnyújtás.

A “Falba zárt sorsok. Házak és emberek, 1944. Budapest-Bergen-Belsen-Svájc: a Kasztner-vonat fővárosi utasai” című tárlat kurátora Lukács Anikó volt, létrejöttében a fővárosi levéltár mellett a zürichi Archiv für Zeitgesichte ETH is közreműködött. A kiállított fotók és dokumentumok egy része svájci zsidó szervezetektől, a Kasztner-vonat utasainak leszármazottaitól származik.

A megnyitón a budapesti Diplomáciai Testület több tagja is jelen volt.

MTI/http://bparchiv.hu

Interjú ifjú Kovács Bálint gyorsasági motorossal, aki pw50 kismotoron kezdte, ma már a GSX-R nyergét koptatja

Miamiból két kupát is hazahozott… és még halmozza sikereit az ifjú tehetség

Valamikor régen, amikor utasként pattantam egy Kawasaki motorra, akkori barátom – később sógorom –, invitált meg erre, nem kellett könyörögnie. Bizony szembesültem azzal, hogy milyen csodás, felemelő egy kétkerekűn száguldozni. Éreztem, hogy megszűnt számomra minden akadály, nincs semmilyen korlát, nincs semmi sem, ami megállíthatna bennünket, csak a rendőr…

Egy MTI hír szerkesztése közben ragadta meg figyelmemet Kovács Bálint ifjú gyorsasági motoros – mert annyira feltűnő volt számomra kirívó tehetsége, egyre növekvő sikere, hogy nem mehettem el szó nélkül mellette. A H-Moto Team versenyzője örömmel vállalta el az interjút, hogy megossza velünk igazi pilótává válásnak történetét. A száguldó reménység, aki minden bizonnyal nem utasként lovagolt anno« első kis „paripáján”, hazánk egyik legnagyobb és egyik leggazdagabb múltú városában, királyi székhelyén, koronázóvárosában, Székesfehérváron született. 3 éve él itt szüleivel, és nővérével, aki ugyan nem sportolt versenyszerűen, de azért belekóstolt az úszásba. Már kicsi korában rabul ejtette a motorozás, sőt, azt erősítette a kultkocsmának, hogy valójában megfertőzte. Nem sokkal negyedik születésnapja után, egy pw50 nyergébe pattant, s innentől kezdve nincs megállás.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsB3JPG-1024x768.jpg a fájlnévBálintot már kicsiként is vonzották a motorok

Azt gondolom, hogy ehhez a sportághoz kell egy kis őrültség is, mert mégsem fociról vagy valamilyen más, kézenfekvőbb sportról beszélünk. Biztos vagyok abban, hogy volt/van valaki a családban – de nem a szüleid –, aki téged tolt előre ezen a pályán. Hogyan és mikor bűvölted meg először a motoros paripát?

A nagybátyám révén csöppentem bele ebbe a sportágba, aki nagy motorfan és tőle kaptam az első motoromat is. Először az ő telephelyén ismerkedtem meg a motorozás alapjaival, majd később a Szabó Kuksi Sportegyesületben (Kőbánya – a szerk.), a Hangár utcai pályán folytattuk.

 

Bálint szülei mindig aggódnak érte, de ez természetes, azonban megbékéltek és elfogadták, hogy fiúk ezt a sportot választotta, sőt, már támogatják is céljai elérésében.

Nagyon vártad már, hogy megszerezd motorra a jogsidat?

Az utcán való motorozás nem annyira vonz, de természetesen egy jó dolog ha el kell jutni gyorsan A-ból B-be. Ennek ellenére természetesen vártam már, hogy meglegyen, hisz néha jó a barátaimmal kikapcsolódni a motoron.

Ha valamit meg akar tanulni az ember, nem elég megelégedni azzal, hogy Ő tudja már gyakorlatban. Szükséges elméletekkel is felvérteznie magát. Mindig türelmes voltál, vagy őrült szenvedéllyel habzsoltad a szellemi, gyakorlati tudást?

Természetesen a háttértudás – ami a motorozáshoz kell – szinte sosem elég, mindig tud hova fejlődni és tanulni az ember. Úgy gondolom, hogy ennek kell időt adni, és nem habzsolni az információkat, mert úgy kevésbé maradnak meg. 

Ez a sport nemcsak a sebességről szól, ha jól gondolom, hanem más dolgokról is. Melyek ezek?

Pontosan, ez nem csak arról szól, mint minden sport, ez is nagyon összetett. Ha csak azt megnézzük, hogy ez egy egyéni sportnak látszik, a csapat szerepe nagyon fontos, hiszen szokták mondani, a verseny már a boxban el tud dőlni. A megfelelő futómű beállítása, a gumiválasztás stb… Továbbá a versenyző szerepe sem csupán annyi, hogy húzza a gázt, gondolkozni kell, a lehető legkisebb idő alatt lereagálni a pályán történő eseményeket. Testben és fejben is toppon kell lenni a versenyzőnek.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsB0.jpg a fájlnév

Mesélnél első sikeredről?

Kimondatottan az első sikeremre nem emlékszem, de az első versenyemre kifejezetten. 2006-ban indultam először egy klubversenyen és 3. helyen értem célba, ha ránézek arra a serlegre, mindig nagyon jó visszagondolni, hogy honnan indultam.

Milyen gépeken ültél eddig? Valamelyik a szívedhez nőtt?

Nagyon sok különböző motoron ültem már, ahogy nőttem, úgy haladtunk felfelé a ranglétrán. A testalkatom miatt ezek a lépcsőfokok kicsit gyorsabban jöttek, mint ahogyan az átlagosan történne, így kerültem például 13 évesen 600-as motorra, vagy 15 évesen 1000-es motorra. Kiskoromban ugye egy pw50es Yamahával kezdtem, majd pályázásra átalakított 50-es krosszmotorokkal folytattam. Egy nagy lépés volt, amikor először váltós motorra ültem, egy Honda NSR50-re. A nagypályázásba egy Aprilia RS125-el kezdtem bele. Innen egy igencsak nagy lépcsőfok következett, az R6-os 600-as Yamaha. A Yamaha után kicsit visszalépésnek tűnhet, de egy 390-es KTM-re ültem át, mellyel Németországban versenyeztem, az egyik legrangosabb utánpótlás bajnokságban. Ezután még nagyobb kihívás ért, ugyanis, jött a motorok királya, az „ezres”. 2017-ben hajtottam először a GSX-R-t, amelytől azóta sem tudtunk elszakadni, eddigi kedvenc motorom.

Hogyan kerültél jelenlegi csapatodhoz?

2014-ben szerettünk volna szintet lépni, és nemzetközi versenyeken indulni, amelyhez kellett segítséget keresni, és a jelenlegi csapatom egy nagyon jó választásnak bizonyult. Nagyon sokat köszönhetek a H-Moto Teamnek, és még sok mindenen fogunk együtt keresztül menni.

Milyen időközönként és hol vannak az edzéseid? Szigorúnak véled az edzői utasításokat? Mindig egyet is értesz vele?

Hetente kétszer járok Budapestre, a Fit4Race edzéseire, amely speciális edzést nyújt motorsportolók számára. Ezen kívül biciklizni, és kondizni szoktam Fehérváron. Természetesen az edzői utasítások betartom, hiszen ez a fejlődés útja.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsB2.jpg a fájlnév

A sebesség egyfajta szabadságot ad annak, aki egy kicsit is uralni tudja féktelen vágyait. Gondolom ebben is jeleskedsz?

Miután ráülök a motorra és lehúzom a plexit, tényleg csak magam vagyok, és nem számít semmi más, ez egy nagyon felemelő érzés. Aki már motorozott, ezt szerintem pontosan tudja. De a versenypályán nem lehet azért teljesen kikapcsolódni, a feladatra kell összpontosítani.

Mi játszódik le benned, amikor átadod magad a sebességnek? Soha nem volt benned félsz attól, hogy elesel, vagy valami történik a motoroddal, és összetöröd magad?

Ha arra koncentrálnék, hogy el ne essek, akkor az a teljesítményemen is meglátszana, ezért ilyenekre nem szabad gondolni.

Egyáltalán nem lehet meglepődni azon sem, hogy Bálint 6 évig versenyszerűen evezett a motorozás mellett, és nagyon is szerette, azonban a kettőt már nem bírta összeegyeztetni. Az sem meglepő, hogy ebben a sportban is jeleskedett. A Magyar Bajnoki Cím szobájában sorakozik a többi mellett. Ez a sport is kedves marad számára.

 

Kérlek, meséljed el Olvasóinknak eddigi magyar bajnoki és nemzetközi sikereidet!

2011 és 2012-ben NSR50 kategóriában, a MAMI kupán első helyen végeztem az év végi értékelésben, és ugyanitt, csak 125-ös kategóriában a következő évben szintén kupagyőztes lettem. 2014-ben, az Alpok Adria bajnokságban a 2. helyet szereztem meg, szintén a 125-ös kategóriában. 2016-ban az ADAC Junior Cupban, az év végi 7. hely lett az enyém. 2018-ban az első „ezres” szezonomban magyar bajnoki címet szereztem, valamint a német Suzuki GSX-R Cupban összetettbeli 3. helyet szereztem.

Egyáltalán hogyan sikerül a tanulás mellett időt szakítanod e kemény és időigényes sportra? Jut idő barátokra, szórakozásra?

Nagyon nehéz beosztani az időmet, versenyek és edzés mellett még a tanulás, és akkor még közösségi élet is vár, nem mondom, hogy megoldhatatlan, de nem egyszerű. A tanulás ehhez képest nem megy rosszul, 4-5 tanuló vagyok.

Legkedvesebb élményed, ami a gyorsasági motorozással, esetleg más dolog kapcsán eszedbe jut?

Nagyon sok kedves emlékkel gazdagodok a motorozás révén is, sok különböző embert ismertem meg, rengeteg szép helyen jártam. Kifejezett élményt nem tudnék kiemelni, az egész egy élmény számomra.

Agárdra jár gimnáziumba, és egyelőre a Testnevelési Egyetem felé kacsintgat. „ … de nem tudhatjuk, mit hoz a jövő.” – mondja a sikeres pilóta.

Mi az, ami hajt téged? A siker, vagy maga a szenvedély, a motorozás, a sebesség öröme, esetleg mások gyönyörködtetése, ahogyan lovagolod a nyerget?

Ehhez a sporthoz elengedhetetlen a motorok iránti szenvedély és nálam ez teljes mértékben megvan. A siker mindenkit vonz, de úgy vélem, nem mindig az úgymond felületes sikereket kell nézni, hogy éppen ki hányadik lett, hanem a mögötte lévő fejlődés és tapasztalatszerzés is egyfajta siker.

A képhez tartozó alt jellemző üres; KovácsBálint07.jpg a fájlnév

Sikert sikerre halmozol – ráadásul feltűnően helyes is vagy –, gondolom, a lányok sorban állnak, hogy elnyerjék kegyeidet? A szíved is olyan hatalmas, mint szép szál termeted? 🙂 Nehezem tudsz választani közülük?

Huhh, ilyenre nem tudom, hogyan kell pontosan válaszolni! 😅

Az elektronikus zenéket szereti hallgatni.

Mivel szeretnéd még megörvendeztetni a gyorsasági motorozás híveit? Milyen közeli, távoli események, céljaid lebegnek szemeid előtt?

Szeretnék hasznos tagja lenni a hazai és akár külföldi motoros társadalomnak, és építő munkát végezni a sportban. Ennek egyik alapkövét most helyezzük le, ugyanis egy pályázás rejtelmeibe belevezető cikksorozatot kezdtünk el még a tél folyamán, és még reménykedem, hogy sok ilyen és ehhez hasonló projekttel tudom segíteni az embereket.

Biztos vagyok abban, hogy Bálint jó úton halad, már hasznos tagja a motoros társadalomnak, értéket ad – és egyre több sikert ér el klubjával együtt. Az is egyértelmű, hogy igazán érett jellemével példát mutat csapatának, de mindenkinek! A siker nem szédíti meg, inkább megerősíti abban, hogy fejlődjön személyisége és kiváló eredményeivel mindenkit megajándékozzon, így nem véletlenül öregbíti majd hazánk hírnevét is.

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Ferenc/Visó

Beszélgetés Domján Gáborral, a vásárhelyi WTTD együttes basszusgitáros-vokalistájával

Aki a komolyzenén keresztül, a klasszikus rocktól haladt a punk, a poppunk, skatepunk, numetal, majd a hardcore felé

Nem kell sokáig alukálni az első EP-jük megjelenéséig

„Vadabbat, lázítóbbat, szókimondóbbat akartam…”

 

Azt látom, hogy a hódmezővásárhelyi WTTD együttes mintha beindult volna az utóbbi időben, hiszen sorra járják az ország neves klubjait, hogy bemutathassák a punk, rock, metál mixéből milyen zenei koktéllal sikerül megízleltetni  lelkes közönségüket.  A vásárhelyi Domján Gábor, a banda basszusgitáros-énekese, mondhatni: ikonikus arca. Az az arc, aki szeret kísérletezni, bejárt már egy pár bandát, ő maga is alapított néhányat, tehát a pörgés az alapeleme, nyilván azért, hogy kihozzon mindent magából, hogy odaadja magát a zene által azoknak, akik a fülüket tartják, befogadják mindenestől: szőröstől-bőröstől. Nem esik messze az alma a … ja. fájától, azonban egy kicsit édesebb, vagy savanyúbb a Gábor, mint Édesapja, Imre Barátom? Édesapjával még volt alkalmam együtt zenélni, ha rövid ideig is tartott… hát, Ő a klasszikus rockba csavarodott bele, de azért volt mit tanulni tőle… 

Édesapád is zenész. Mennyire hatott rád az Ő zenei irányultsága? Mit hoztál otthonról? Kérlek, mesélj az indulásodról, gyökereidről! Miért pont a basszusgitár vonzott?

Édesapám mindig is hallgatott rockzenét, sőt, egy rockzenekarban is gitározott. Olykor a próbáikra is elvitt engem, így már kiskoromban nagyon megtetszett a zene és a “zenekarozás” is. Ő adta az indító lökést a zenélésre, és a zeneiskolában kezdtem el tanulgatni a klasszikus gitár alapjait, majd később átálltam a könnyűzenei „pályára”, ekkor a basszusgitár ejtett rabul, ezért megbarátkoztam vele, ráfeküdtem tehát erre a hangszerre. Legkedvesebb tanárommal, Vince Gyuri bácsival órákat jamelgettem, szinte minden alkalommal, de hamar full másfelé terelt a zenei látóköröm. Vadabbat, lázadóbbat, szókimondóbbat akartam, nem pedig vendéglátóst, de az alapok megszerzésére nem igen volt más módszer akkoriban (internet, youtube, guitar pro). De vágyaim megvalósultak és létrejött az első zenekarom, ami “garázspunk” fílingű volt. Nagyon amatőr, csörömpölős, olykor foghíjas, de onnantól kezdve nem volt megállás.

„…sokszor hangulatfüggő is, épp mire kattanok…’

 Mely előadók, zenekarok hatnak rád elemi erővel?

Nehéz lenne egyet is kiemelni a rengeteg tehetséges előadó, illetve zenekar közül, meg persze sokszor hangulatfüggő is, épp mire kattanok, ezért, inkább stílusokat említenék meg. Először Édesapám miatt a klasszikus rockzenét kedveltem meg, majd mikor a saját utamat jártam, valójában a punk stílus volt a meghatározó, később a poppunk, skatepunk, numetal, majd a hardcore. De mindenféle stílusban megtalálom a kedvencemet. A mai felgyorsult világban annyi érdekes és különleges zenei irányzat van, hogy vétek lenne csak egynél megragadni!

Azt hiszem, ezzel egyet is kell értenem! A folyamatos változás, újrakezdés jellemzi zenei életedet. Gondolom, mindegyik felállásban hozzátetted egyéni stílusodat! Több együttesben is játszottál. Melyekben?

Pontosan! Elég sok bandát „elfogyasztottam” már, és úgy érzem (remélem mások is), hogy minden formációmnak, kulcsfontosságú személye lehettem. Soha nem akartam annyira-nagyon középpontban lenni és a megmondó emberke posztot kiérdemelni, de valahogy még is így alakult. De így, utólag belegondolva, nem is bánom! ÁrápádaPunk volt az első, ami garázsbanda volt. Majd jött a Grate. Utána a SWAMP volt egy rövid ideig. Ezután az Ensis 44. A Bubble Jet zenekaromban már a húgom is vállalt énekes szerepet. Főbb zenekarom a Scream Of The Temple (SOTT), ez tartott a legtovább, bár később át lett nevezve egy kis ideig The Final Straw (TFS). Közben persze beszaladt pár ilyen-olyan felkérés is, de azok általában „sajnos” „tiszavirág” életűek voltak, így nem is kerülnek be a skalpjaim közé! Így jutottunk el a jelenlegi formációmig, a WTTD-ig.

Említenél emlékezetes koncertet, amelyiken extázisban voltál a közönséggel együtt? Mely együttes koncertjén őrjöngtél legutóbb?

Mindegyik nagyon emlékezetes számomra, hisz mindig kiteszem a szívem-lelkem zenélés közben. Úgy gondolom, hogy ezt nagyon másképp nincs is értelme csinálni… na, jó biztosan lehet, de én képtelen vagyok egy helyben megmeredni, pedig esküszöm, próbáltam már. 🙂 Legutóbbi nagyobb koncert, amelyiken részt vehettem, az a Trivium zenekar koncertje volt Budapesten. Meg persze volt egy csomó kisebb, kevésbé ismertebb, de természetesen nemzetközi színvonalú buli is, amire elmentem. Gyakorlatilag minden kedvencemet megtisztelem azzal, hogy ledobom a láncot! Nyilván olyan is megesik, amit csak tátott szájjal csodálok némán, de az ritkább.

Szinte dübörögtök  a WTTD-vel, elég sűrűn játszotok. Merrefelé jártatok az utóbbi egy évben?

A dübörgés lehet kicsit túlzó kifejezés, de tény, hogy nem panaszkodunk. Ahhoz képest, hogy hazai pályán szinte alig van lehetőség! Próbáljuk a havi 1-2 koncertet stabilan hozni, de mivel mindhárman szorgos-dolgos emberkék vagyunk, sokszor igen keserves előre lezsírozni a történetet.

Voltatok tehetségkutatón? Tapasztalat?

Voltunk bizony, de nem jártunk túl nagy sikerrel. Maga a rendezvény tanulságként szolgált, jó érzéssel töltött el más közegben bemutatni a munkásságunkat, de ennyi! Mi az underground szülöttei vagyunk és maradunk inkább a koncert varázsnál.

Hogy álltok klipetekkel?

Igazából a DIY (do it yourself=csináld magad) szellemében hiszünk, és mivel a közelgő kislemezünk is így készült, a klipet is magunknak szeretnénk megcsinálni. Sajnos minden olyan lassan halad, amit az ember magának akar megteremteni pici pénzből, így a videó vágás/szerkesztés se egy Nemzeti vágta.

Milyen közeli, távoli jövőt vizionálsz együtteseddel, a WTTD-vel?

Nem bocsátkozok nagy ígérgetésekbe, nagyobb tervek már vannak bőven, reményeink szerint meg is fognak valósulni, de mindenkit időben fogunk tájékoztatni az eseményekről. Annyit megsúghatok, hogy az EP megjelenéséig már nem kell sokat alukálni.

 

Fotók: Hegedűs Éva

A képen a következők lehetnek: Visnyei Ferenc, szakáll és közeliVisnyei Ferenc/Visó