ANDRÉ KERTÉSZ ÉS SZIGETBECSE

Szigetbecse a 20. századi fotográfia talán legelismertebb alkotóművésze, André Kertész Emlékmúzeumával büszkélkedhet.

Az 1894. július 2-án született André Kertész gyermek- és ifjúkorában sok időt töltött rokonainál Szigetbecsén, első felvételein meg is jelennek az itteni táj és lakói. „Becse sem a rokonok miatt lett… meghatározó, hanem mert olyan közel kerülhettem a természethez és azokhoz, akik közt ez történt velem. Később akár Tiszaszalkán, akár Esztergomban vagy Harasztiban, akár Franciaországban vagy New Yorkban fényképeztem tájat vagy embert, a becsei táj és a becsei emberek születtek újjá minden képen” – mondta egy időskori interjúban.

csonak_alkonyatkor_a_dunan_01060124.jpgFotó: André Kertész: Csónak alkonyatkor a Dunán, Esztergom, 1917. május 15./1967.
254×202 mm zselatinos ezüst © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

André Kertészben élete végéig megmaradt ez a szoros kötődés, ezért örömmel fogadta a tervet, hogy felépítenek számára a faluban egy, a régi rokoni portához hasonlatos házat. Kertész ennek a létesítendő múzeumnak felajánlotta és el is küldte 120 eredeti, szignált fotográfiáját. Mivel a házból Kertész halála miatt Emlékmúzeum lehetett csak, ide került a művész New York-i lakásának néhány bútora és személyes használati tárgyai közül is pár száz, köztük sok olyan, mely szerepelt Kertész öregkori polaroid képein (From my Window). Az André Kertész Emlékmúzeum 1985-ben nyitotta meg kapuit, majd a falu 1994-ben a múzeum felújításával, emléktábla avatásával emlékezett meg Kertész születésének száz éves évfordulójáról. A házban André Kertész 120 fotográfiája látható, s időszaki kiállításoknak is helyet ad. A község szeretne hagyományt teremteni azzal, hogy az épület emeletén alkotószobát rendezett be, ahová szeretettel várja a mai fotográfusokat, ismerkedjenek ők is a becsei tájjal, emberekkel, örökítsék meg a falu mai életét.

a_k_atugorja_az_itatovalyut_00690138.jpgFotó: André Kertész átugorja az itatóvályút /Kertész Jenő felvétele /, Szigetbecse 1923. július 15./1967 k.203×252 mm zselatinos ezüst  © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

2011-ben egy fotóalbumot is megjelentettek Kincses Károly szerkesztésében, mely André Kertész összes Szigetbecsének ajándékozott fotográfiáját tartalmazza.

tancolo_faun_01080048.jpgFotó: André Kertész: Szabadban táncoló férfi (Jenő öcsém), Dunaharaszti, 1919. június/1967. 204×253 zselatinos ezüst  © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

Forrás: maimanohaz.blog.hu

PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ – Nemzetközileg is elismert fesztivál

A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ KIVÁLÓ MINŐSÍTÉSŰ MŰVÉSZETI FESZTIVÁL, A MAGYAR FESZTIVÁLSZÖVETSÉG TAGJA,

2017-2018-BAN AZ EFFE (EURÓPA A FESZTIVÁLOKÉRT, A FESZTIVÁLOK EURÓPÁÉRT PROGRAM) “MAGYARORSZÁG LEGJOBB SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓJA, KIEMELKEDŐEN MAGAS MINŐSÉGŰ, NEMZETKÖZILEG ELISMERT FESZTIVÁL” DÍJAS RENDEZVÉNYE

Képtalálat a következőre: „Pécsi Országos Színházi Találkozó”

A POSZT Versenyprogramjának előadásai a Pécsi Nemzeti Színházban, a Fesztiválprogramok a belvárosban, a Pécsi Nemzeti Színházban, és a Zsolnay Negyedben, a POSZT Bemutatja programjai pedig a Kodály Központban kerülnek megrendezésre

 

RADU AFRIM: EGY ZABIGYEREK KÉK HÁTTÉR ELŐTT TÖRTÉNETET MESÉL

Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján
A Tamási Áron Színház előadása

Egy fiktív, időben megrekedt átlagos kisváros napjaiba nyerhetünk betekintést. A Szent Feromon rádióban halkan zúg Jávor Pál, egy átlagos panzió udvarában medencébe gyűlik az esővíz, egy átlagos bordélyházban az örömlányok Lars von Trier filmeket vitatnak meg és kulturális felméréseket tartanak, a polgármestereket átlagos dolgokért váltják le. A macskáknak kilenc, az embereknek ki tudja hány élete van, és ki tudja meddig tartanak, mikor oszlanak fel bölcsességeink egy csillagködben. Addig is nevethetünk egy kicsit. Magunkon, átlagosságunkon, titkainkon és átkainkon, amik mindig kiderülnek.  A zabigyerek álmodik.

 

 

VERSENY

19. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramját Gulyás Gábor esztéta, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója és Zalán Tibor József Attila-díjas író, dramaturg állította össze a 2018. március 1. és 2019. március 10. között bemutatott, magyar nyelvű színházi előadásokból. A válogatásban Gulyás Gábornak Mispál Attila Balázs Béla-díjas rendező, Zalán Tibornak pedig Csikós Attila író, publicista, dramaturg volt segítségére. A versenybe jutott 14 előadás:

Szvetlana Alekszijevics:
Secondhand
Örkény Színház, Budapest
r.: Bagossy László, Kovács D. Dániel és mások

Anton Pavlovics Csehov:
Ványa bácsi
Bartók Kamaraszínház, Dunaújváros / Váci Dunakanyar Színház
r.: Yaroslav Fedoryshyn

Henry Farrell:
Mi történt Baby Jane-nel?
Henry Farrell regénye alapján a szövegkönyvet írta Ernyei Bea és Galambos Péter
Szabadkai Népszínház
r.: Galambos Péter

Charlie Chaplin:
A diktátor
Vígszínház, Budapest
r.: Eszenyi Enikő

Fjodor Dosztojevszkij:
Idióta
Csokonai Színház, Debrecen
r.: Sardar Tagirovsky

Fejes Endre-Tasnádi István:
Rozsdatemető 2.0
Katona József Színház, Budapest
r.: Máté Gábor

Nagy András:
Karenina, Anna
József Attila Színház, Budapest
r.: Telihay Péter

Radu Afrim:
Egy zabigyerek kék háttér előtt történetet mesél
Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámája alapján
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy
r.: Radu Afrim

Per Olov Enquist:
A tribádok éjszakája
Pinceszínház
r.: Kiss Csaba

Garai Judit:
Jeanne d’Arc
Katona József Színház, Budapest
r.: Hegymegi Máté

Georg Büchner:
Woyzeck
Nemzeti Színház, Budapest
r.: ifj. Vidnyánszky Attila

Székely János:
Caligula helytartója
Nemzeti Színház/Gyulai Várszínház
r.: Szász János

Székely Csaba:
10
Radnóti Színház, Budapest
r.: Sebestyén Aba

Tasnádi István:
Kartonpapa
Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
r.: Hargitai Iván

Az előadások időpontjával és a jegyértékesítés indulásával kapcsolatos információkat felületeinken fogjuk közzétenni: poszt.hu és www.facebook.com/posztpecs

Forrás: http://poszt.hu/verseny

 

http://poszt.hu/verseny

Új lemez – Lajkó Félix és a VOŁOSI (PL)

A nemzetközileg is elismert lengyel VOŁOSI minden kategóriától mentes olyan egyedi és eredeti stílust alkotott, mely egyszerre modern és tradicionális, klasszikus és népi, kárpáti gyökerekkel rendelkező jazz improvizáció.

Olyan muzsika, amelyben természetesen keveredik a klasszikus és népi vonószene, így ehhez Lajkó Félix az első pillanattól kezdve könnyen kapcsolódott. A magyar sajtóban megjelent „vonós rocksztárok” elnevezés sincs messze a koncertélmény hangulatától. Olyan zenei dimenziókat nyit meg a repertoár saját zenéinek közös feldolgozásaival, melyben nemcsak az ő, de a hallgatóság lelke is egyöntetűen messzire repül.

Lajkó Félix és a VOŁOSI (PL)

Közreműködik
Lajkó Félix – hegedű
Krzysztof Lasoń – hegedű
Stanisław Lasoń – cselló
Zbigniew Michałek – hegedű
Robert Waszut – nagybőgő
Jan Kaczmarzyk – brácsa

 

Lajkó Félix 3 arca

Lajkó Félix, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész és zeneszerző Topolyán (Vajdaság) született 1974-ben. Első hangszere a citera volt, amellyel tíz éves korában ismerkedett meg. Hegedűt az általános iskola 6. osztályában vett a kezébe először. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre egy kölcsönkért hegedűvel…azóta különféle formációkban járja a világot és bűvöli el hegedű- és citerajátékával a nagyérdeműt.
Neves együttesekkel és zenészekkel dolgozott együtt, úgy mint Szabados György, Boris Kovač, a francia Noir Désir zenekar, Alexander Balanescu, Boban Marković, Roby Lakatos. 1994 óta számos lemeze jelent meg, írt zenét színházi előadásokhoz és komponált filmzenéket. 

A VeszprémFesten 3 estén át 3 különböző formációban élvezhetjük a művész virtuóz hegedűjátékát, ismerhetjük meg 3 arcát.

Helyszín – Jezsuita Templomkert:
A Séd patak mentén juthatunk el a fesztivál életébe ez évben bekapcsolódó, új szabadtéri helyszínre is:  az 1747-ben épült jezsuita templom és az ősi veszprémvölgyi apácakolostor (melyet Szent István király  alapított 1020 körül) megszépült romkertje környezetében, négyszáz fős közönség előtt  lép színpadra Lajkó Félix, 3 estén át. A Templomkert esőhelyszíne a Hangvilla Közösségi Tér.

 

Forrás: www.jegy.hu/program

Jön a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Június 19. és 23. között 14. alkalommal rendezik meg a legnagyobb és legrégebbi hazai animációs fesztivált, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált, melyen több mint 300 film látható nyolc helyszínen, emellett számos kiállítás, mesterkurzus, könyvbemutató és egyéb szakmai program várja az érdeklődőket.

A 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idei versenyprogramját három előzsűri válogatta. A magyar előzsűri tagjai Keresztes Dóra és Békési Sándor animációs rendezők, valamint Rittgasser István animációs tanár voltak. Az egész estés filmeket Kerékgyártó Yvonne forgatókönyvíró-rendező, Bálint Péter filmforgalmazási szakember, és Lukácsy György filmkritikus szemlézte, a tv-filmek versenyét pedig Aneta Ozorek lengyel filmes kurátor, illetve M Tóth Éva és Ulrich Gábor animációs rendezők állították össze.

A több mint 200 beérkezett magyar nevezésből összesen 2 egész estés alkotás, 14 diákfilm, 22 rövidfilm, 23 televíziós sorozatepizód és 28 alkalmazott animáció került a versenyprogramba, emellett közel 30 film az információs programba. Az európai versenyben 6 egész estés alkotás, 28 sorozat epizód és 6 speciál látható, valamint 12 animációt vetítenek versenyen kívül.

 

Andrasev Nadja: Szimbiózis

A világ animációs fesztiváljait bejárt Ruben Brandt, a gyűjtő, valamint a Salamon király kalandjai című egész estés alkotások mellett a magyar rövidfilmes versenyprogramban debütál itthon Andrasev Nadja legújabb animációja, a Szimbiózis, melyben egy fiatal nő a férje szeretői után kutat. Szintén a rövidfilmek között látható Buda Flóra Anna személyes hangvételű Entropia című MOME Anim diplomamunkája, mely az idei Berlinalén kezdte meg nemzetközi útját, ahol rögtön el is hozta az LMBTQ-filmeket elismerő Teddy-díjat. A KAFF-on vetítik először nyilvánosan Rófusz Ferenc új alkotását, Az utolsó vacsorát, mely Leonardo da Vinci ikonikus falfestményét eleveníti meg szimbolikus módon. Műsoron lesz még többek közt a Magyar Filmkritikusok Szövetsége által a legjobb 2018-as animációnak megszavazott, szürreális családtörténetet bemutató Sellők és Rinocéroszok Traub Viktória rendezésében, Orosz Tina a Budapesti Metropolitan Egyetemen készített Mamahotel című diplomafilmje, melyben a szülőkről való leválás nehézségeit jeleníti meg humoros módon, valamint Klingl Béla Remake című kisfilmje, mely a főszereplő életvonalát követi nyomon.

A diákfilmek között találunk alkotásokat a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről (Molnár Eszter: Kegyelem, Simon József: Nem baj), a Budapesti Metropolitan Egyetemről (Kiss Nóra: Inner Rooms, Horesnyi Máté: Reggeli), az Illyés Művészeti Akadémiáról (Boros Bettina, Boros Brigitta: Élő anyag), a Partiumi Keresztény Egyetemről (Kádár Klaudia: Álmatlanság), valamint a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium animációiból (Tóth Lili: Az árnyék).
 

Horesnyi Máté: Reggeli


A 28 sorozatepizód között a legfrissebb magyar alkotások láthatók, mint például Gelley Bálint Átjáró Másvárosbamesekönyv-adaptációs szériájának legújabb része, a Kovásznai György ötlete alapján továbbvitt és újragondolt Candidecímű széria egyik epizódja Kreif Zsuzsanna rendezésében, illetve B. Nagy Ervin magyar sportolók életét feldolgozó sorozatának, a Cserebogarak egyik darabja. 

A KAFF idejével párhuzamosan zajlik a 11. Európai Animációs Játékfilm és Tv-film Fesztivál, melynek versenyében 6 egész estés alkotás, 28 sorozatepizód és 6 speciál szerepel, emellett 12 animációt vetítenek az információs programban. A KAFF-on látható először a részben a Kecskemétfilm stúdiójában készült Medvevilág Szicíliában című egész estés film, mely az egyik legemblematikusabb olasz mesekönyvet dolgozza fel. A Lorenzo Mattotti rendezésében készült film nemzetközi bemutatója pedig az idei Cannes-i Filmfesztiválon volt.
 

Lorenzo Mattotti: Medvevilág Szicíliában


Az idei fesztivál versenyét három zsűri szemlézi. A KAFF alkotásait Ishu Pathel indiai animációs rendező, Csupó Gábor, a Klasky–Csupo animációs stúdió alapítója, Pápai Zsolt filmtörténész, Bán János író, valamint Lakatos Pál szobrász zsűrizi. A 11. Európai Animációs Játékfilm és Tv-film Fesztivál zsűrijének tagja Michaël Dudok de Wit holland animációs rendező, Bognár Éva Katinka animációs rendező és Gerencsér Péter filmtörténész, a tv-filmek versenyében pedig Wunder Judit animációs rendező, Medveczky Balázs a Duna Médiaszolgáltató NZrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója, Otto Alder a Luzerni Nemzetközi Animációs Akadémia tanára, valamint Mohamed Ghazala a Nemzetközi Animációs Szövetség (ASIFA) alelnöke voksol.
 

A június 19. és 23. között megrendezett KAFF nyolc helyszínen zajlik, és számos panoráma program várja a látogatókat. Az idei fesztivál vendégországa Afrika lesz, így az itthon kevésbé ismert afrikai animációs filmtermésből is látható válogatás. 2019-ben lesz 150 éves a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok létrejötte, ezért a KAFF-on külön blokkot szentelnek a kortárs japán animációnak. A fesztivál ideje alatt előadást tart a most készülő Toldi sorozatról Jankovics Marcell, munkásságába vezet be Michaël Dudok de Wit, amerikai animációs tapasztalatairól mesél Csupó Gábor, Orosz István pedig az animációs filmkészítésig vezető útját mutatja be. A fesztivál ideje alatt kiállítás látható Ishu Pathel, Csáki László, Haui József, Bognár Éva Katinka valamint Horkay István munkáiból. A KAFF könyvbemutatókkal is várja az érdeklődőket: itt mutatkozik be Varga Zoltán legújabb kötete, mely a kecskeméti rajzfilmstúdió történetét dolgozza fel, valamint Kollarik Tamás és Fülöp József Magyar Animációs Alkotók I. című riportkötete.

Forrás: kaff.hu/kecskemetihirek

A cikk eredetileg itt jelent meg: 

 

https://kaff.hu/kecskemeti/hirek/jon-a-14-kaff

Herend felé…

Herendi Porcelánmúzeum látogatás - egész évben kultúra, művészet, élmények

PORCELANIUM LÁTOGATÓKÖZPONT – A Herend felé utazónak már messziről feltűnik az az impozáns épületegyüttes, amely 1999 óta a Porcelanium Látogatóközpontnak ad otthont. A Herendi Porcelánmanufaktúra küldetése itt is tetten érhető: a minőségi porcelán előállításán túl ideális körülményeket teremteni arra, hogy ezt a különös szakmát és technológiát népszerűsítse, és az iparművészeti hagyományokat továbbadja.

Herend a művészi porcelánkészítés hazai fellegvára

A Minimanufaktúrában a Herendi porcelánkészítés rejtelmeibe pillanthat be a látogató. Aki pedig – ha csak egy rövid időre – maga is porcelánkészítő mesterré szeretne válni, kézbe foghatja a nyers porcelánmasszát vagy a festőecsetet, a műhelyek teret adnak az alkotásnak! A Porcelanium Látogatóközpont szemközti épületszárnyában a Viktória Márkabolt várja az érdeklődőket. A Porcelánművészeti Múzeum állandó gyűjteményes, és minden évszakban megújuló időszaki kiállításai ismertetik a Manufaktúra fejlődéstörténetét. A porcelán világába tett kirándulást követően az Apicius Étterem és Kávéház és a Paletta Étterem vendéglátását élvezheti a látogató.

Herendi porcelán kiállítás „Porcelánra festett kultúrák” címmel Budapesten

A Minimanufaktúrában a Herendi porcelánkészítés rejtelmeibe pillanthat be a látogató. Aki pedig – ha csak egy rövid időre – maga is porcelánkészítő mesterré szeretne válni, kézbe foghatja a nyers porcelánmasszát vagy a festőecsetet, a műhelyek teret adnak az alkotásnak! A Porcelanium Látogatóközpont szemközti épületszárnyában a Viktória Márkabolt várja az érdeklődőket. A Porcelánművészeti Múzeum állandó gyűjteményes, és minden évszakban megújuló időszaki kiállításai ismertetik a Manufaktúra fejlődéstörténetét. A porcelán világába tett kirándulást követően az Apicius Étterem és Kávéház és a Paletta Étterem vendéglátását élvezheti a látogató.

Herendi Porcelánmanufaktúra - Porcelanium

A világ legnagyobb Herendi műtárgygyűjteménye, a Porcelánművészeti Múzeum, és a Herendi porcelán legszélesebb kínálatát nyújtó Viktória Márkabolt is Herenden található, és a titkok felfedezőjére: Önre vár! A porcelánkészítés és az ezerszínben csillogó, tündöklő porcelántárgyak megismerése után kellemes kikapcsolódást ígér az Apicius Étterem és Kávéház. A bensőséges hangulat, és a kiszolgálás egyedülállóan itt Herendi porcelánon történik, ami bármely nap fénypontja lehet. Különleges kirándulásra invitáljuk hát Önt!

Állandó és időszakos programokkal, különleges lehetőségekkel Herend minden évszakban egy élményekben gazdag kirándulás úti célja lehet, és várja a művészetek kedvelőit, a porcelán barátait, és minden érdeklődőt!

Forrás. programturizmus.hu

Bővebben és a nyitvatartásról is itt olvashatunk:

 

 

https://www.programturizmus.hu/ajanlat-herendi-porcelan-kiallitas.html

VÉGET ÉRT AZ V. NEMZETKÖZI TERMÉSZETFILM FESZTIVÁL GÖDÖLLŐ

Rekordmagas látogatói számmal zárult a háromnapos esemény, ahol a természetfilmes szakma hazai és nemzetközi jeles képviselőinek elismerésén túl számos művészeti pályázat eredményére is fény derült.

Az ötödik alkalommal megrendezett Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő ingyenes programjain minden eddiginél többen – 40 ezernél is többen – vettek részt, köszönhetően a színes kínálatnak és a verőfényes napsütésnek, ami a szabadtéri programok sikerének elengedhetetlen feltétele.

Fókuszban a gyerekek

A szervezők kitűzött célja, hogy elsődlegesen a gyerekeket szólítsák meg programjaikkal és őket „oltsák be” a természet szeretetével, természeti kincseink tiszteletével és védelmével, maradéktalanul teljesült. A rendezvénysorozat első, pénteki napja dedikáltan a diákoké volt.

Közel 1400 óvodás, általános iskolás és középiskolás látogatott el a filmvetítésekre, vett részt szemléletformáló és ismeretterjesztő előadásokon és játékos foglalkozásokon.

Ezen a napon a Fesztivál fővédnöke, Áder János köztársasági elnök úr is látogatást tett a rendezvényen és elismerésének adott hangot, miszerint a Fesztivál rövid idő alatt egy komplex természet- és környezetvédelmi programmá nőtte ki magát.

Programkavalkád

A hétvége már a családoké volt: kicsik és nagyok körében egyaránt sikert aratott az Érezd a vidéket! kalandpark, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárbemutatói, a Szent István Egyetem sátrában lévő halsimogató, a Vadonleső és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. játékos foglalkozásai vagy épp a használt autógumikból épült játszótér – hogy csak néhányat emeljünk ki az alsóparki programok közül.

A művészetekre is nagy hangsúlyt fektettek a Fesztivál szervezői: a természetfilmeken túl Fülig Jimmynek és barátainak – azaz a Rejtő Jenő könyvek szereplőinek – véleményét nézhették, olvashatták el a látogatók a szabadtéri tablókon, valamint Ifj. Lőrincz Ferenc búvárfotós víz alatti világot bemutatói képeit is megtekinthették.

Idén is óriási sikert aratott a Trash Art Magyarország művészeti program hulladékból készült szoborparkja, ahol 21 amatőr és 7 versenyen kívüli alkotás volt látható, illetve fényképezhető, hiszen erre biztatták a látogatókat az esemény közösségi média oldalán is.

Emellett a Gödöllői Királyi Kastély parkjában ingyenesen megtekinthető volt Máté Bence kiállítása, valamint Bence a Fesztivál ideje alatt két alkalommal is teltházas előadást tartott. Amellett, hogy csodálatos természetfotós, fantasztikus előadó is, erről tanúskodik az a több mint 1000 ember, aki meghallgatta őt.

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllő égisze alatt meghirdetett diák, illetve amatőr pályázatok („Nemzeti kincsünk az erdő” geocaching verseny, Ember és Természet fotós, Köztünk élnek amatőr filmes, Légy te a Professzor! diákoknak szóló makett és kísérleti eszköz verseny, Trash Art Magyarország) eredményhirdetéseire vasárnap délután került sor. Megtisztelte az eseményt, és díjat adott át Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára is.

Az év legjobb természetfilmjei

A Fesztivál két filmszemléjére évről évre egyre több filmet neveznek alkotóik. Idén 98 országból 1464 film érkezett, melyek közül a legjobb 146-ot a látogatók is megtekinthették a 6 vetítési helyszín valamelyikén. 2019-es újítás volt a közönségtalálkozóknak helyet adó Novo Café színpad, ahol a filmvetítések után az alkotókkal folytatott beszélgetést Rideg Richárd műsorvezető és az érdeklődő közönség. Ezek közül is kiemelendő az idén indulásának 40. évfordulóját ünneplő „Másfélmillió lépés Magyarországon” sorozat és alkotói gárdája, akikre – a hazai természetfilmezés ikonjaiként – rengetegen voltak kíváncsiak.

A Fesztivál nemzetközi elismertségét mi sem jelzi jobban, minthogy a tavalyi évhez képest ötször több külföldi filmes – rendezők, producerek, operatőrök – tették tiszteletüket az eseményen.

A szombati Filmszakmai Gálán adták át a két kategória – a Nemzetközi Filmszemle és a Kárpát-medencei Filmszemle – legjobbjainak járó elismeréseket, valamint a különdíjakat.

Külön megtiszteltetés volt, hogy a nemzetközi zsűri elnöke, Katherine Bruce is részt vett az eseményen.

Európa Kék Szalagját és egyúttal az NMHH díját Mosonyi Szabolcs vehette át Vad Balaton c. munkájáért.

Az V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál nem valósulhatott volna meg a támogatók segítsége, a partnerek és kiállítók szakmai tudása, a pályázatokon résztvevők kreativitása, a hazai és nemzetközi természetfilmes szakma aktív közreműködése, valamint a látogatók nélkül. Köszönet érte!

2020 MÁJUSÁBAN TALÁLKOZNAK A VI. NEMZETKÖZI TERMÉSZETFILM FESZTIVÁLON!

A cikk eredetileg a www.godollofilmfest.com oldalon jelent meg.

Két dolog van amit nem értek…

Írta: Kincses Márta 

Két dolog van amit nem értek…

Képtalálat a következőre: „játszótér”

Gyakorló nagymamaként sokszor megfordultam már különböző játszótereken, múlatva az időt egy-két vagy három-négy kis unokával. Szeretem a gyerekzsivajt, szeretem önfeledt játékukat csendesen szemlélni, vagy éppen rájönni mit is tud még a kedves, amit addig nem láttam.Szeretek társként palincsozni, netán a hinta mögött tolóerőt legyőzni, vagy ha még engem is elbír, kicsit hintázni is.
Szeretek ott eszmét cserélni gyakorló anyukákkal, nagymamákkal, sőt miként utóbb észrevettem- egyre többször- nagypapákkal is.Jó kimozdulni, levegőzni, vicceseket hallgatni a kicsiktől, s örülni a homokfiguráknak- már ha nem tapossák el szándékosan a nagyobbak, a nehéz munkával létrehozott alkotást.
Van “szívbarát” játszótér műfüves aljzattal, vagy apró kavicsággyal, modern játékeszközökkel, vagy túl modernekkel, melyeket gyakorlatilag használni nem lehet, pláne a gyermek nem használhatja egyedül. Lejtős, biztonsági kapaszkodó nélküli, vagy éppen csak túl veszélyes. És van még “átkosbeli” játszótér, ahol az aljzat legtöbbször beton, vagy a puszta föld. A használati eszközök elkopottak, hinták nyikorognak, félig lógnak, mert egyik tartóláncát már régen leszakították,legtöbb helyen már a nem uniós előírásoknak sem felelnek meg a még mindig használatban lévő, gyermekdühöngő felszerelések.
A két ellentétes kort tükröző játszóterekben azonban közös, hogy folyóvizes kút szinte sehol sincs, mobil WC-ről, meg ne is álmodjunk. Éppen ezért bokorszükség esetére papirzsepikkel, törlőkendőkkel, vizes flakonokkal indulunk gyakorlott “túrázóként”.
Igaz, kellene még egy napernyő. Jó nagy, hogy aláférjünk mindannyian. Ugyanis egy nagyon klassz tulajdonsága mindegyiknek van: nincs árnyékos. A tűző nap sugara beborít minden játékot. Nem csak felmelegszik és ezért hasznavehetetlen a csúszda, de meg is sérthetik magukat a forró felülettel. Kis fejüket pedig óvni kell a napszúrás elől- s már nem is olyan önfeledt a játék. Nem tudunk belefeledkezni, mert sokkal nagyobb a koncentrálás az egészség megóvására.
A legutóbb átadottnál építkezés előtti tereprendezés során szaporán kivágták az árnyat, hűst adandó száz éves fákat, hogy átadják helyüket a szemre kívánatos, ámde felnőtt által ki nem próbált,- csak megálmodott-játékszereknek.
Azért örülünk, mert legalább gondoltak gyermekeinkre. Igaz, a pihenőpadok számát tekintve ránk, kísérőkre nem. Huszonöt-harminc gyermeket befogadó területre kettő ősrégi padot hagytak meg, melynek támlája sincs már. Sebaj, állni tudunk, vagy gyorsan kihasználjuk, ha valaki feláll a padról, vagy rakoncátlan gyermeke segítségére siet és lehuppanunk a helyére. Inni iszunk a hozott vizes palackunkból, enni eszünk a madárlátta ropiból, s ha jön a szükség… Megcélzunk egy véletlenül ki nem vágott bokrot, faderekat s ágáló tekinteteket semmibe véve mögé kucorodunk a gyermekkel.
Kinek jó ez így??
 
 
 

Kép forrása:
Rönkbútor Shop

ELINDULT AZ OKOSMOZI.HU – A RUBEN BRANDT, A GYŰJTŐ SEGÍT A MŰVÉSZETI OKTATÁSBAN

 


A tavalyi év egyik legnagyobb sikere a kult filmmé vált, Oscar-díjra jelölt magyar animációs film, a Ruben Brandt, a gyűjtő volt. A pörgős filmet sokan egy művészeti tudástárnak, akciófilmbe kódolt lexikonnak fogták fel, amely híd lehet a fiatalok, a művészet és az oktatás között. Számtalan művészeti utalást tartalmaz, melyekből első nézésre nem is vesz észre mindet a néző, vagy észreveszi, de nem tudja pontosan, mit is látott.

 

A képhez tartozó alt jellemző üres; SQ0040_SC0050.jpg a fájlnév

Ezeket a titkokat fedi fel a most induló

  <http://www.okosmozi.huwww.okosmozi.hu oldal, mely a filmben Milorad Krstic rendező által újraértelmezett 300 művészeti alkotásról és annak eredetijéről mesél – iskolásoknak és felnőtteknek egyaránt –, segítve, hogy az élményből tanulás legyen, a tanulásból pedig élmény. Az oldalhoz nyereményjáték is kapcsolódik: a helyes választ beküldők között értékes ajándékokat sorsolnak ki.

A jövőre 50 éves Apostol együttes a Sportarénában fog ünnepelni

Öt évtizedes fennállását nagykoncerttel ünnepli jövőre az Apostol együttes. A zenekar, amely slágeres zenéjével nagy sikereket aratott, 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel.

Tagjaink

    Az Apostol dalai különleges hangszereléssel szólalnak meg, lesznek ritkán hallott számok és természetesen a nagy slágerek is elhangzanak – közölte a szervező Broadway Event csütörtökön az MTI-vel.


    Az 1970-ben alakult Apostol együttes eredetileg dzsesszrockot játszott. 1971-ben megnyerték a salgótarjáni országos könnyűzenei fesztivált, ám hosszú ideig csak kísérőzenekarként működhettek. A berobbanásukat hozó Okosabban kéne élni című sláger véletlenül került hozzájuk, Bolba Lajos, a Made in Hungary című rádióműsor zenei rendezője adta oda nekik.


    A sikerkorszak a populárisabb zenére áttéréssel 1974-ben kezdődött, az énekes Meződi József csatlakozása után. Olyan, mindenki által dúdolt slágerek születtek a hetvenes-nyolcvanas években, mint a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nem tudok élni nélküled vagy az Eladó, kiadó most a szívem. Az Apostol 1979-ig megtartotta kettősségét, itthon és külföldön is részt vett dzsesszfesztiválokon.

Képtalálat a következőre: „Apostol együttes”Az Arénában ünnepli 50. születésnapját az Apostol/Origo

 


    Az együttes a nyolcvanas évek közepétől a színházi zene felé fordult, a Rockszínház tagjaként számos sikeres produkcióban – a Sztárcsinálókban, az Evitában, a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Nyomorultakban, a Miss Saigonban, a Sakkban – működött közre. A csapat “újrafelfedezését” a kilencvenes évek második fele hozta, amikor több válogatásalbum is megjelent.

Képtalálat a következőre: „Apostol együttes”
    Az Apostol mai felállásában Németh Zoltán a billentyűs hangszereket szólaltatja meg, Meződi József énekel, Pete László harsonán játszik, Baranski László gitározik, Muck Ferenc szaxofonozik, Szabó Ferenc dobol, a hangzást két vokalista, Berecz Bea és Demjén Noémi teszi teljessé.

MTIhttp://www.apostolegyuttes.hu

https://www.youtube.com/watch?v=gWDUdnuUi2s