Ezer táncos és zenész, ezer lámpás – és némi rozé

Több mint hatvan pincészet roséi és más stílusú borai, valamint élesztős kenyerek és más finomságok mellett koncertek, ifjúsági és egyéb programok várják a 8. Rosalia Rosé és Pezsgő Liget látogatóit a Városligetben május 31. és június 2. között.

Fotó: Ezer lámpás éjszakája

Fotó: Ezer lámpás éjszakája

A borozókat minden este koncert és éjszakába nyúló buli szórakoztatja: fellép többek között az Aurevoir, a Mary PopKids, a Bágyi Balázs Quartet, a Peet Project, az Animal Cannibals, a Parno Graszt és a DJ Juhász Laci, vasárnap pedig folklór program várja az érdeklődőket.  Azt tudtátok, hogy Magyarországon 1985-ben került a piacra az első bor rosémegnevezéssel? Hazánkban már a borfogyasztás tizedét teszi ki.

***

A Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes mellett kilenc ország mintegy kétszáz művészének fellépésével június 8. és 16. között rendezik meg a 24. Duna Karnevált Budapesten. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren délutánonként koncertek és táncházak várják a közönséget, esténként pedig látványos gálaműsorokkal mutatkoznak be a meghívott magyar és külföldi együttesek. Fellép mások mellett Pál István “Szalonna” és Bandája, az EthnoRom, a Szilvási Gypsy Band és a Fitos Dezsőtársulat.

A Szent István térre érkezik majd pünkösd vasárnapján a Petőfi térről induló karneváli felvonulás, amely a belváros leglátványosabb helyszíneit érintve közös ünneplésben ér véget mintegy ezer táncos és zenész részvételével. Az esti Pünkösdi Karnevál táncképeiben a termékenységvarázslás ősi tradíciója mellett megjelennek a 16. századra visszavezethető pünkösdi népszokások tánc- és zenei hagyományai, a pünkösdi király- és királynőválasztás. A gálaműsort június 12-én tekintheti meg a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A műsor első részében a külföldi táncegyüttesek mintegy 150 művészének közreműködésével Világkarnevál című látványos tánckoncert lesz látható. A második részben a Duna Művészegyüttes, a Szent Efrém Férfikar és a Magyar Állami Népi Együttes főszereplésével mutatják be a Bartók & Folk című előadást.

***

Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényt az eltűnt gyermekekért, jótékonysági koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket. A rendezvény végén több ezer világító lufik engednek fel, ezzel jelezve, hogy minden gyermeket hazavárnak.

Helyszín: Királydomb (Városliget), Budapest

Fellépők:

16:00 New Level Empire
17:00 Veréb Tamás
17:45 Dorogi Péter (Intim Torna Illegál)
18:30 ESSEMM
19:15 Varga Viktor
20:30 Pápai Joci

Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja: 2004-ben tartották meg először az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt, hatéves Etan Patzra és társaira emlékezve.

koncert.hu

10 album, ami idén lesz 10 éves

Tíz év nem nagy idő, tekintve, hogy idén dömpingje van a 20+-os jubiláló zenekaroknak, de azért érdemes egy évtizedes számvetést készíteni. Az külön jó, hogy az alább említett zenekarok közül páran tiszteletüket teszik idén Magyarországon.

10 album, ami idén lesz 10 éves

10 album, ami idén lesz 10 éves

All Time Low – Nothing Personal
Megjelenés: 2009. július 7.

Az eredetileg blink-182 tribute együttesnek indult All Time Low igen hamar kinőtte ezt a státuszt, és saját dalaival és albumaival is óriási rajongótábort gyűjtött maga köré. 2003-as megalakulásuk után 2 évente kiadtak egy albumot, a Nothing Personal a banda 3. stúdiólemeze. (A frontember Alex Gaskarth azóta a blink-es Mark Hoppussal is dolgozik egy side-projekten, ez a Simple Creatures.)

Architects – Hollow Crown
Megjelenés: 2009. február 10.

A Hollow Crown az együttes harmadik stúdióalbuma, ami a megalakulásuk 5. évében jelent meg. Ekkor még igen kaotikus és nyers volt a zenekar hangzásvilága, és csak később alakult ki a mostani, letisztultabb stílus, amit például a Doomsday-ben is hallhatunk. Az Architects egyébként rendszeres visszatérő Magyarországra, idén a Budapest Parkban lehet majd látni őket július 25-én.

August Burns Red – Constellations
Megjelenés: 2009. július 4.

A Constellations-szel évfordulós turnéra indul az együttes, melynek során a teljes albumot eljátsszák majd. Budapesten a Dürer kertben fognak koncertet adni november 23-án.

Green Day – 21st Century Breakdown
Megjelenés: 2009. május 15.

Az American Idiot után mindenki nagyon sokat várt a bandától, és nem mindenki szerint ugrották ezt meg, de ettől függetlenül a 21st Century Breakdown-nak is óriási sikere volt. Ez egyébként már csak azért sem meglepő, mert a lemezen a Green Day a Nirvana producerével, Butch Viggel dolgozott. (Itt említsük meg azt is, hogy az American Idiot pedig idén 15 éves!!!).

Halestorm – Halestorm
Megjelenés: 2009. április 28.

Az együttes cím nélküli albuma óriásit ütött anno, ami nem csoda, tele van olyan slágerekkel, mint pl. az “I Get Off”, vagy az “Innocent” (utóbbit az ex-Evanescence-es Ben Moody-val közösen alkották meg).  A világnak ekkor már elég nagy szüksége volt egy olyan energikus, erős női frontemberre, mint amilyen Lzzy Hale, aki az éneklés mellett gitározik is, nem csoda, hogy a közönség egyből beleszeretett a zenekarba.

Marilyn Manson – The High End Of Low
Megjelenés: 2009. május 26.

Marilyn Manson hetedik stúdióalbuma is idén tölti a 10.-et, ami az Eat Me, Drink Me után következett. Ekkoriban már bőven a death rock kereteit feszegette, mi sem jobb példa erre, mint az Arma-goddamn-motherf**kin-geddon.

Paramore – brand new eyes
Megjelenés: 2009 szeptember 29.

A zenekarról talán elsőre a többségnek a 2007-es Misery Business ugrik be elsőre, de a fent említett album is elképesztő sikereket és ismertséget hozott a Paramore-nak. Ezen a lemezen szerepel ugyanis az “Ignorance”, a “Brick by Boring Brick”, az “All I Wanted”, és a “The Only Exception” is, utóbbiért Grammy jelölést is kaptak a Legjobb Pop Dal kategóriában (Együttes/Duó alkategória).

Thirty Seconds To Mars – This Is War
Megjelenés: 2009. december 8.

A Thirty Seconds To Mars rengeteg változáson ment keresztül az évek során. Az egyik legnagyobb talán, hogy a rock trióból duó lett, melyet most a Leto testvérpáros alkot (Jared és Shannon). Tavaly ugyanis kilépett a zenekarból a gitáros Tomo Milicevic, aki megköszönte a sok szeretetet, élményt és támogatást a rajongóknak, a zenekar részéről viszont semmilyen közlemény nem jött Tomo távozását illetően, amit sokan hiányoltak is. A másik nagy változás a rockos stílus lemorzsolódása volt, amit főleg a pop váltott fel. Az első olyan album, amin talán a legjobban megfigyelhető ez a változás, az a nagy himnuszokat felvonultató, idén 10 éves This Is War. Olyan slágerek szerepelnek ezen a lemezen, mint a “Night of the Hunter”, a “Kings and Queens”, a “Hurricane” (melynek klipjét erősen cenzúráznia kellett a Youtube-nak), a “Closer to the Edge”, a “Vox Populi”, vagy épp a “Search and Destroy”. A zenekar legújabb lemezével turnézva idén júliusban a Budapest Parkban ad koncertet.

twenty one pilots – Twenty | One | Pilots
Megjelenés: 2009. december 29.

Az együttes a megalakulása évében meg is jelentette bemutatkozó albumát, ekkor hárman voltak a zenekar tagjai, Tyler Joseph, Nick Thomas és Chris Salih, utóbbi két zenész 2011-ben kilépett. Ekkor csatlakozott Josh Dun, aki a mai napig is dobokon játszik a TOP-ban. A 2009-es CD fizikai változata annyira ritka manapság, hogy egy interjúban TJ azzal viccelődött, hogy félretesz egyet belőle, ami majd egyszer iszonyú sokat fog érni.

The Used – Artwork
Megjelenés: 2009. augusztus 31.

Érdekesség: a zenekar elvileg azt szerette volna, hogyha a lemezen a Weezer énekese, Rivers Cuomo dolgozott volna producerként, de ez végül nem történt meg. Ez az album a Bert McCracken vezette utah-i rockbanda negyedik stúdióalbuma.

koncert.hu

Manchesterbe indul a Maros Művészegyüttes

 
 
 

Az együttes a Góbéfest vendége lesz. Az eseményen a szervezők a Kárpát-medence gazdag kultúráját és gasztronómiáját ismertetik meg az Egyesült Királyság lakóival.

Képtalálat a következőre: „Manchester Albert tér”A fesztivál az angliai Manchester szívében május 24-26. között zajlik az Albert téren.

Folkfórumról a Kultúrcseppben

Első alkalommal találkozott a román, a magyar, a roma és a szász néphagyomány a marosvásárhelyi várban. Folkfórumos beszámolónk a Kultúrcseppben ma 20:30-kor.#interetnikai #hagyományőrző #fesztivál #kulturálisműsor #erdélytv

Közzétette: Erdélyi Magyar Televízió – 2019. május 23., csütörtök

 

Pénteken este a Ha te tudnád, amit én, szombaton az Újraélt figurák című előadással lépnek fel, vasárnap Szép Palkó meséjét mutatják be.

Az ott élő közösség esténként táncoktatáson vehet részt.

A képen a következők lehetnek: 5 ember, , mosolygó emberek, álló emberek és túra/szabadtéri

A képen a következők lehetnek: 2 ember

Forrás: facebook

Egy másik csodavilág

A MANK Alkotóművészeti Szalonjának vendége 2019. május 17-én Csender Levente volt. A József Attila-díjas író rendhagyó mesekönyvvel jelentkezett: A különleges Meditittimó kalandjai című, humorral és mélységekkel megírt, a Magyar Napló Kiadónál megjelent kötete az autizmus univerzumába visz el, hogy a megértést és az elfogadást erősítse az olvasóban a valóság és a csodák között egyensúlyozó történeteken keresztül. A szerzővel Mirtse Zsuzsa író, költő, szerkesztő beszélgetett.
DSC_6748
Csender Levente és Mirtse Zsuzsa

A beszélgetés elején tisztázódott, hogy nagyon személyes mesekönyvről van szó, amely nem kisebb feladatot vállalt magára, mint az elfogadást. Csender Levente kiemelte, hogy már az is nehézséget okoz, hogy az autizmust a társadalommal elfogadtassuk, és emellett még ott van az is, hogy maga a szülő milyen folyamatokon megy át, amikor megtudja, hogy autista gyermeke született.

Csender Levente elmondta, hogy a kezdetektől készített jegyzeteket, sokat gondolkodott azon, milyen formában írhatná meg a történetüket. „Egyszer egy finnugor konferencián vettem részt, ahol a gyerekirodalom volt a téma, és érdekelt, az autisták hogyan viszonyulhatnak a népmeséhez. Sok utánaolvasás után a saját történetünket írtam meg népmesei formában” – mesélte.
DSC_6692

„Népnevelő, felvilágosító szándék kezdetben nem vezérelt, azonban a könyv megjelenése után érkező visszajelzések igazolták, hogy másokat is megérintett a munkám” – árulta el. „A mese ott kezdődik, ahol általában a mesék véget érnek, egy lakodalommal” – jegyezte meg. A beszélgetőpartnerek kiemelték, hogy a mesehős belső nyelve roppant különleges, a külső világgal nem mindig érintkező nyelv.

DSC_6751
Csender Levente

„Az autisták a saját törvényeik szerint élnek, ezért nehéz a társadalomhoz tartozniuk. Kérdés, hogy amire rá akarjuk őket nevelni, az vajon jobb-e az ő világuk szabályainál?” – tette fel a találó kérdést, majd hozzátette, hogy az autisták mindig őszinték, soha nem hazudnak. „Az autizmus tabu a társadalomban. Éppenséggel mintha a szülő lenne a hibás azért, hogy autizmussal élő gyermeke van. Fényévekre vagyunk attól, hogy ezek a gyerekek rendes ellátást kapjanak” – magyarázta. Úgy vélte, hogy amennyiben nyitottak vagyunk az ő világukra, egy csodavilágot ismerhetünk meg, amiből rengeteget tanulhatunk.

A különleges Meditittimó kalandjai minden 8 és 12 év közötti gyermeknek ajánlott, de segítő gyerekkönyvként a felnőtteket szintén az elfogadásra biztatja.

Ayhan Gökhan

Fotók forrása: MANK/Várady Nikolett

kultúra.hu

Republicot játszik az aszfalt

Zenélő szakaszt készítenek a kétszer kétsávosra bővülő 67-es főúton, mely a Republic zenekar egyik népszerű számát, a 67-es utat játssza. A tervezők a burkolat jobb szélén helyezték el azokat a bordákat, amelyekre ráhajtva a közismert sláger dallamai csendülnek fel.

A legjobb „zenei élményt” akkor érhetjük el, ha 80 kilométer/órás sebességgel hajtunk az 500 méteren húzódó bitumenkottára. Az akusztikus burkolatot a Somogybabod közelében lévő szakaszon alakították ki.

nlcafe.hu/eletmod/youtube

Színház, népzene és rap Bongor új EP-jén

Az underground rap közegben mozgó, a tavalyi Kikeltetőben debütáló Bongor új EP-vel jelentkezik. A Plexi című kislemezen szokatlan elemeket egyesít az előadó: új számaiban a rap, a színház, a népi- és elektromos zene különleges szövetségre lép, kiváló alapot és eszköztárat adva ezzel a mély, pszichologizáló témák kidolgozására.
bongor
Forrás: Facebook

Plexi EP tematikai koncepciója minden szám esetében induktív logikára épül, vagyis Bongor kiragad egy egyszemélyes drámát, és annak a viszatükröződéseit vizsgálja meg társadalmi méretekben. Számaiban közel sem próbál vigasztalni vagy válaszokat adni, inkább kérdez, elbizonytalanít – témái minden esetben felrázzák, nyugtalanítják és önvizsgálatra késztetik a hallgatót.

Tükörreflex érezhetően az egyik legerősebb, legérettebb szám az EP-n, amely azt a gyerekkori és csillapíthatatlan nosztalgiát igyekszik megragadni, amit a szorongások, kényszerek nélküli létezés, az élet elemi és visszahozhatatlan öröme iránt érzünk. A Mehetnékcímű duóban Bongor Jordán Adéllal elemzi a párkapcsolati drámákat a rapper. A számok nagyban táplálkoznak irodalmi szövegekből is, több sorban Parti Nagy Lajos, Polz Alaine, Mészöly sorok is visszacsengenek.

A zenei alapokat üdítő eklektikusság jellemzi, a számok tematikáját, hangulatát támogatva a legkülönbözőbb formákat és hangzásokat vegyítik: elektronikus elemek, folklór és élőhangszerek fúziója dolgoznak együtt a szövegek lüktetésével.

Bongor Plexi EP-je minden szempontból új, merész és szokatlan vállalkozás, aminek tétje nem (csak) a rap műfaj határainak feszegetése, újraírása, hanem egyúttal görbe tükör mutatása a társadalomnak, a jelen problémáiról.

A Plexi EP már elérhető a Spotify-on és a Soundcloudon, és hamarosan jönnek a videós anyagok is.

kultúra.hu

Nicola Tesla és a fizika mint inspirációs forrás

Nemzetközi és magyar művészek alkotásai elevenítik meg a híres feltaláló életét és alkotásait a Magyar Elektrotechnikai Múzeum szomszédságában álló Tesla Budapestben, a május 31-én nyíló Nikola Tesla – Mind from the Future című kiállításon.

Nikola-Tesla-Mind-from-the-Future

A multimédiás tárlaton látható lesz az a filmes installáció is, amelyben olyan kortárs alkotók, mint Laurie Anderson, Marina Abramovic vagy Terry Gilliam nyilatkoznak arról, hogy művészetükre milyen hatást gyakorolt Tesla munkássága.

Az eredetileg a zágrábi Mestrovic-pavilonban bemutatott interaktív kiállításon a közönség végigjárhatja Tesla életútját, amely során Budapest is fókuszba kerül. A tudós fiatalon érkezett a magyar fővárosba, ahol megismerkedett Puskás Tivadarral, és életre szóló barátságot kötött kollégájával, Szigeti Antallal. Puskás segítségével kapott állást a párizsi Continental Edison Company-nél, majd innen került Amerikába, hogy későbbi nagy ellenfele, Thomas Alva Edison alkalmazásába álljon.

Nikola-Tesla-Mind-from-the-Future-izloba-3

A kiállítás sorra veszi a leghíresebb találmányokat, de a nemzetközi és magyar művészek alkotásain keresztül a történelem egyik legrejtélyesebb zsenijének életét is bemutatja. Tesla ugyanis nem csupán tudós volt, hanem alkotó elme, akinek munkái komoly hatást gyakoroltak a különféle művészeti ágakra, személye és életműve a mai napig sokak inspirációs forrása.

A tárlat a különleges technikai megoldásokon túl ezekre az ihletett művészi pillanatokra is hangsúlyt fektet. Többek között a feltaláló világlátását meghatározó Mark Twain és a Tesla alkotásaiból ihletet merítő Georges Mélies is felbukkan a kiállításon.

Nikola-Tesla-Mind-from-the-Future-izloba

A nagyszabású kiállítás a horvát főváros után elsőként Budapesten lesz látható magyar művészek alkotásaival kiegészülve. Szűcs Attila a középgeneráció egyik legfontosabb képzőművésze, aki számos munkájában reflektált Tesla életművére, Mengyán András fénnyel és fizikával foglalkozó munkáit elsősorban a szellemiségük kapcsolja a feltalálóhoz, míg az évtizedek óta Magyarországon élő, japán születésű Fukui Yusuke művein a szikrázó fények játéka idézi meg Tesla elektromos kísérleteit.

Fotók forrása: blog.inyourpocket.com

kultúra.hu